681 felszólalás
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt órákban, különösen a most megelőző órákban erről a határozati javaslatról sok minden elhangzott, én azt gondolom, tartalmilag szinte minden, ezért csak néhány gondolattal szeretném kiegészíteni. Megg…
H/893 A földművesek emléknapjáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor azt mondom, hogy régi adósságunkat rójuk le egy olyan magyar társadalmi csoport, sőt Magyarország tartópillérei iránt, akkor nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a régi adósság itt nálunk körülbelül ezeré…
H/893 A földművesek emléknapjáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, ma itt, a Ház falai között vagy azon kívül kevesen vannak, akik a szövetkezésről többet beszéltek, mint én, itt belül és kívül. Sokszor elmondtam, és újra elmondom, hogy szövetkezés nélkül sem a szükséges tőkekoncentráció, sem a…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezt a költségvetést már számos jelzővel illették, különböző gondolat született arról, hogy mégis hogyan kellene nevezni ezt a költségvetést. Én szeretném a költségvetést az óvatos és mindenképpen megtartandó, fenntartható fejlőd…
T/623 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról, valamint más kapcsolódó törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, itt jól indult a mai vita, valóban egy szakmai beszélgetés indult el jó irányban és mindenképpen javító szándékkal. Még akkor is, ha alapvetően már a Jobbik felszólalásában volt azért egy tévedés. Nem lehetünk késedelemben. Már…
T/628 A Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): A vitának ez a része már-már filozófiai jellegű. Mi tekinthető biztonsági érdeknek, egyáltalán taxatíve meghatározható-e? A fogalom maga ugyanis politikai jellegű. Az, hogy mi az, ami most éppen sérti Magyarország biztonsági érdekeit, egy általános nagy politikai helyz…
B/1 A Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolója a Nemzeti Választási Bizottságnak az országgyűlési képviselők 2018. április 8-án megtartott általános választásán végzett tevékenységéről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az Országgyűlés korelnöke, a továbbiakban ELNÖK DR. TURI-KOVÁCS BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel köszöntöm az alakuló Országgyűlés résztvevőit. Az országgyűlési képviselők 2018. évi választását követő új Országgyűlés alakuló ülését megnyitom.Engedjék meg, hogy én is ti…
B/2 A Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolója az országgyűlési képviselők 2018. április 8. napján megtartott általános választásával kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Választási Iroda elnökének a 2018. április 8-án megtartott országgyűlési képviselők választásával kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről, lebonyolításáról szóló B/2. számú beszámolója. Megadom a szót dr. Pálffy Ilonának, a Nemzeti Válas…
B/2 A Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolója az országgyűlési képviselők 2018. április 8. napján megtartott általános választásával kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozati házszabály 11. § alapján a beszámolókról az Országgyűlés majd a képviselői eskütételt követően vita nélkül határoz. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőimandátum-vizsgálat következik. A korjegyzőkkel együtt, mandátumvizsgáló testületkén…
Bejelentések
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülés vezetésében a továbbiakban Dúró Dóra és Ungár Péter Károly korjegyzők lesznek segítségemre. Bejelentem, hogy a mandátumvizsgáló testület befejezte eljárását. Most a mandátumigazolással folytatjuk munkánkat. Felkérem Ágh Péter képviselő urat, ismertesse a korelnö…
Határozatképesség ellenőrzés
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A mandátumvizsgáló testület a Nemzeti Választási Iroda munkatársainak közreműködésével a köztársasági elnöknek benyújtott valamennyi képviselői és szószólói megbízólevelet és választási iratot megvizsgálta. A testület megállapította, hogy ezek mindegyike megfelel a törv…
Eskütétel
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselők ünnepélyes eskütétele következik. Kérem, hogy az eskü letételéhez szíveskedjenek felállni! (A jelenlévők felállnak. Megszólalnak a fanfárok, a vezénylő tiszt az elnöki pulpitussal szemben lévő bejáraton keresztül bejön, és az ülésterem közepéről engedé…
Bejelentések
ELNÖK: Megköszönöm köztársasági elnök úr szavait. Kérem, hogy felállva tisztelegjünk a nemzeti zászló és a történelmi zászlók kivonulása előtt. (A díszőrség parancsnoka előlép, majd jelzésére a fanfárok hangjára a zászlókkal elhagyják az üléstermet. A jelenlévők leülnek.)Tisztelt Országgyűlés! Az al…
Bejelentések
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülés vezetésében a továbbiakban Barcza Attila és Farkas Gergely korjegyzők lesznek segítségemre.Az esküokmányok ellenőrzése befejeződött. Megállapítottam, hogy Hadházy Ákos képviselő úr nem tett érvényes esküt, így az Országgyűlésről szóló törvény 28. § (3a) bekezdés…
B/1 A Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolója a Nemzeti Választási Bizottságnak az országgyűlési képviselők 2018. április 8-án megtartott általános választásán végzett tevékenységéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Választási Bizottság elnökének, a Nemzeti Választási Bizottságnak az országgyűlési képviselők 2018. évi választásán végzett tevékenységéről szóló B/1. számú beszámolójának határozathozatala. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Nem…
S/3 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országgyűlés elnökének titkos szavazással történő választása. Az Országgyűlésről szóló törvény 6. § (1) bekezdése alapján a képviselőcsoportok vezetői közös indítványt tettek a házelnök személyére. Ennek figyelembevételével az S/3. számú javaslatomba…
S/3 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az alakuló ülést megelőző megállapodás szerint a résztvevők megállapodtak abban, hogy a titkos szavazás eredményének megállapításában azon frakciók képviselői is részt vehessenek, amelyek soraiból korjegyzők nem kerültek ki. Felkérem Varga László képviselő urat, az MSZP…
S/3 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról
ELNÖK: Egy kis figyelmet kérek, tisztelt Ház! (Néhány másodperc szünet.) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk ülésünket. Az ülés vezetésében a továbbiakban Nacsa Lőrinc és Stummer János korjegyzők lesznek segítségemre. Bejelentem, hogy a szavazatszámláló bizottság befejezte a munkáját. Megállapította,…
S/3 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról
ELNÖK: Felkérem Barcza Attila korjegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, Kövér László házelnök urat pedig arra kérem, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Kövér László a terem közepén lévő asztalhoz lép és aláírja az esküokmányt. - Kövér Lászlónak Schmuck Erzsébet és Németh Zsolt g…
H/18817 Az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tagadom, azért jöttem ma, hogy egy olyan aspektusra is megpróbáljak rávilágítani, amelyről nagyon kevés szó esik. A magyar kormányt rengeteg támadás éri, belföldön, külföldön egyaránt, amely egyoldalúan azzal vádolja, hogy a kormány, Magy…
B/16325 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2016. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/18540 A Kúria elnökének a Kúria 2016. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg kell mondanom, hogy az elmúlt évben is és az idén is a Kúria elnökének a beszámolóját azzal a jó érzéssel hallgattam végig, hogy egy önálló hatalmi ág magabiztos, nyugodt és higgadt beszámolójával találkozunk; egy olyan beszámolóval, amel…
B/16325 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2016. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/18540 A Kúria elnökének a Kúria 2016. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Igen, köszönöm. Nagyon rövid leszek. Hacsak nem szándékosan, mert annál azért többet gondolok Bárándy képviselő úrról… ‑ éppen arról beszéltem, hogy a törvényi kereteken túlmenő, azzal a fajta konzultációval, ahogyan én értettem a fölszólalást, az az, amivel én nem ért…
B/17673 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója H/18541 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Ház! Kedves Barátaim ‑ most már azt is mondhatnám, mert olyan szűk körben vagyunk, és azt gondolom, hogy többnyire olyan jogászok, akik értjük, hogy miről beszélünk (Dr. Bárándy Gergely: Nem mindenki!), bár nem…
H/18302 A hazatérés falvairól
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Őszintén azt reméltem, hogy ma egy emelkedett hangulatban lesz szó erről a határozati javaslatról, és azt gondolom, hogy képviselőtársaim közül frakciótársaim ebben a hangnemben szólaltak meg. Meggyőződésem ugyanis, hogy Deák Ferencnek az az…
T/18004 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Az a különös helyzet állt elő, hogy miközben az ellenzék, úgy tűnik, egyhangúlag és egybehangzóan támogatja a javaslatot, aközben nem mulasztják el a kormánynak olyanfajta ostorozását, ami meggyőződésem szerint nemcsak megalapozatlan, nemcsak szakmaiatlan, de a történe…
T/18003 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem volt előttem kétséges, hogy ha csak halvány összefüggések lennének is a választójogi törvénnyel, egy előterjesztett törvényjavaslat esetén a teljes választójogi törvény kerül itt a Ház elé megvitatásra. Én azt kifejezetten pozitívnak érze…
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ismételten elolvastam a napirendet, az világosan azt tartalmazza, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója. Nem az van ideírva, hogy Matolcsy György beszámolója, nem az van ideírva, hogy az alelnök úr beszá…
T/17558 Az átmeneti bányászjáradékban részesülők közérdekű nyugdíjas szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatása érdekében egyes törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert várható volt és be is következett, hogy nagyjából-egészében ellenzéki oldalról, különösen a szocialisták oldaláról ugyanazok az érvek el fognak hangozni, mint amelyek júniusban is elhangoztak. Akkor is és most is azon…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Modern korunkban szokássá vált, hogy egy-egy fontos olyan dokumentumot, amelyet széles körben kívánnánk megismertetni, ilyen-olyan jelzőkkel látunk el. Varga Mihály miniszter úr a munkavállalók költségvetésének nevezte ezt a költségvetést, am…
T/15558 Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Abban a könnyű helyzetben vagyok, hogy Kósa frakcióvezető úr teljes részletességgel elmondta és feltárta az indítvány lényegét. Mégis néhány dologra magam is szeretném felhívni a figyelmet, mindenekelőtt a javasla…