1 263 felszólalás
A/18825 Kérdőjelek egyes privatizációs perek körül
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy látszik, hogy nincs vége a Fidesz próbálkozásainak: most képviselő úr kérdésfelvetése is arra vonatkozott, hogy milyen elbizonytalanítást lehet tenni ennél az ügyletnél. Képviselő Úr! Hiábavaló próbálkoz…
A/18825 Kérdőjelek egyes privatizációs perek körül
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: A vagyonértékeléssel kapcsolatos információk a tranzakció lezárása után rendelkezésükre állnak; a vagyonértékelés tartalmát a felügyelőbizottság illetékes tagja megismerte, ennélfogva birtokában van az információknak, a legfontosabb információkat pedig a nyilvánossá…
A/18826 A nagy mutyik kormánya?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, képviselő úr Orbán Viktor és Rogán Antal eddigi, elmúlt napokban tett kijelentéseit követve ugyanabba a hajóba akar kerülni, ahová ők kerültek, nevezetesen, hogy azt mondja erre Tony Blair hivat…
A/18826 A nagy mutyik kormánya?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Képviselő úr, ennek a tranzakciónak világos, átlátható menete volt, a külföldi befektetők példaként említették az eddigi eljárás lefolytatását különböző megnyilatkozásaikban. Én azóta már a nem nyertes pályázók képviselőivel is beszéltem, ők is azt mondták, hogy kor…
A/18827 Miért bünteti a kormány a kis és közepes vállalkozásokat?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Egyrészt szeretném ennek az ábrának a bemutatásával a képviselő asszony számára vizuálisan láthatóvá tenni (Felmutat egy diagramot.), és a kollégák számára is, hogyan változott '98-tól mostanáig az átla…
A/18827 Miért bünteti a kormány a kis és közepes vállalkozásokat?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Szerintem azt, amit az elmúlt három évben ebben tettünk, büszkén lehet vállalni: a Széchenyi-tervből 5 milliárd forintot fizettek ki az önök kormányzásának idején, a további 50 milliárdot mi fizettük ki…
A/18828 Mire gondol Gyurcsány Ferenc, amikor nemzeti kincsről beszél?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom megítélni, hogy a képviselő úr tévedett-e, vagy szándékosan fogalmazott úgy, ahogy fogalmazott, de a helyzet nem az, amit ön most mondott. Tehát nem született olyan döntés, h…
A/18828 Mire gondol Gyurcsány Ferenc, amikor nemzeti kincsről beszél?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ha már itt a végén szóba hozta ezt az összefüggést, akkor szeretném pontosítani. Ön is tudja, hogy ebből az értékesítésből egy fillér bevétel nem származott jelen pillanatig. Tehát ha ön most azt mondja, hog…
I/18685 3 és fél év szocialista kormányzás után sikerült azt elérnie a Medgyessy-Gyurcsány kormánynak, hogy immáron maga a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is éhséglázadást vízionál
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr által elmondottak meglehetős kuszaságot mutatnak a helyzet értékelésében, mármint a valóságos helyzet értékelésében, és néhány ponton szeretném elsőként kiegészíten…
A/18729 Mikor jár le egy miniszterelnöki ígéret szavatossága?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Három helyen azért elég súlyosan helyre kell igazítanom a képviselő úr állításait, mert megint olyant mondott, ami távol van a valóságtól. Egyrészt Gyurcsány Ferenc Magyarország minisz…
A/18729 Mikor jár le egy miniszterelnöki ígéret szavatossága?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Most a képviselő úr megint a fantasztikus jólinformáltsága biztos tudatában próbál egy olyan megbeszélésről információkat közölni a nyilvánossággal, ahol nem volt ott, nem tudja, mi történt. Az az érzésem, a képviselő úr vagy az álmok világábó…
T/17878 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a kormány által támogatott módosítók elfogadásával fogadjuk el a benyújtott javaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
T/18369 A Magyar Köztársaság és Bosznia és Hercegovina között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről, Budapesten, 2002. szeptember 26-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kérem, hogy a benyújtott és a nemzetközi szerződéseknek megfelelő tartalommal rendelkező javaslatot az Országgyűlés változatlan formában fogadja el. Köszönöm figyelmüket. (Szórvány…
T/18636 A fiatalok életkezdési támogatásáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A száz lépés programjának egy fontos eleméről van szó. Tekintettel a késői órára, nem kívánom részletesen ismertetni, mert meggyőződésem szerint mindenki, aki odafigyelt az elmúlt…
T/18636 A fiatalok életkezdési támogatásáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Egyúttal a hang is megérkezik. Tisztelt Országgyűlés! Örülök annak, hogy az ellenzéki képviselők valamennyi hozzászólása azt támasztotta alá, hogy a kormány benyújtott javaslata alapos, megfontolt (Font Sándor: Hol voltál, amikor ezt elmon…
T/18637 A nyugdíj-előtakarékossági számlákról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt a megnevezést szeretném csak megemlíteni itt az expozéban, amely korábban már elterjedt volt a sajtón keresztül, és ne tűnjön úgy senki számára, hogy egy más eszközről van itt…
T/18637 A nyugdíj-előtakarékossági számlákról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a bizottsági előadók hozzászólásait, köszönöm Horváth professzor úr előadását ebben a kérdésben. Örömmel tölt el az a tény, hogy a hozzászólásából is az derült ki, hogy ez a törvényjavaslat egy jó c…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Felzárkózás, foglalkoztatás és fejlesztés - ez jellemzi a jövő évi költségvetést, ennek jegyében készítette el a kormány a büdzsé tervezetét. Így fogalmaztam az expozémban közel egy hónappal ezelőtt, am…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: A kormány nevében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a költségvetési bizottság által benyújtott módosító javaslatnak megfelelően fogadja el a 2006. évi költségvetés főszámairól szóló előterjesztést és a fejezeti főszámait. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárt…
A/18647 Ön szerint mennyire tájékozott Kóka János a Gazdasági Minisztériumban folyó munkáról?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha lenne miért, nyilván védeném a minisztertársamat, de tulajdonképpen azt gondolom, hogy nem védekezni kell, hanem pontosítani a helyzetet. (Derültség a Fidesz soraiban.) Kóka miniszt…
A/18647 Ön szerint mennyire tájékozott Kóka János a Gazdasági Minisztériumban folyó munkáról?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. A képviselő úr elfeledkezik valamiről, amikor azt mondja, hogy benyújtották az országgyűlési határozati javaslatukat: ha jól tudom, ez a javaslat a mai napon került benyújtásra a parlamenthez, ezért a múlt héten hétfőn elég nehéz…
A/18651 Hol a határ?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hogy normális átkelési rendnek mit tekintünk, remélem, nem azt, ami az intézkedéseket megelőző néhány hónapban volt tapasztalható, mert ha azt tekintjük, akkor azt én eléggé furcsállná…
A/18651 Hol a határ?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Nem vitattam, képviselő úr, korábbi beszélgetésünkben sem, amikor itt a parlamentben ön kérdést tett fel és én válaszoltam, hogy valóban volt egy forgalomtorlódó hatása a fokozott intézkedéseknek. A november 17-e óta bevezetett intézkedések azonban, úgy gondolom, ér…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezető úr! Tisztelt Országgyűlés! Három dologban szeretnék a felvetett kérdésekre reagálni. Elsőként úgy gondolom, hogy meglehetősen plasztikus és valóságos frakcióvezető úr hasonlata a farkas elüldözésére von…
A/18233 Kormányzati teendőkről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyrészt tisztázni érdemes, hogy egy olyan folyamatról van szó, amikor Magyarország költségvetési helyzetét vizsgálták, amely folyamatban több alkalommal a folyamat részeként tesz megá…
A/18233 Kormányzati teendőkről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Egyrészt, képviselő úr, ha valaki téves újsághírekre alapozza a politikáját, akkor bizonyosan nem lehet a politika sem híres. Azt kell mondanom, még egyszer megismétlem, mert úgy látszik, a képviselő úr erre nem figyel: a pénzügyminiszteri tanácsülésen ilyen kezdemé…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány 18. §-a, valamint a 70/D. §-a az a hivatkozott törvényi hely, képviselő úr, amit ön kérdezett tőlem. Ezt most megválaszoltam, legyen szíves, nézze meg. (Font Sándor: Nem igaz, az alapján ne…
T/17548 Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miután képviselő úr nem a mostani 16 benyújtott ponthoz szólt hozzá, hanem egy másik vitát kezdett el kinyitni, erre azt tudom mondani, hogy örülök annak, hogy egyetértettünk a koherenciazavart elhárító…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az iménti hozzászólásra értelemszerűen néhány reakciót érdemes tenni. Szeretném emlékeztetni Pokorni képviselő urat arra, hogy együtt hallottuk az Állami Számvevőszék elnökének beszédét itt a parlamentben, illetve mindketten olvas…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: (A Fidesz soraiból odaérkező dr. Gógl Árpádnak:) A fejezetcímet elfelejtette mondani, képviselő úr. Ez csak az E-alap költségvetésére vonatkozott, én pedig a költségvetési bevételről beszéltem. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Lamperth Mónika: De…