1 263 felszólalás
A/7036 Kinek állt érdekében pályázatot kiírni a három filmstúdió eladására?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, azt az abszurditást nem gondolja komolyan, amit most mondott, hogy egy nem ismert törvénymódosítási javaslat el nem fogadásáig ne történjen valahol valami. Képviselő úr, ugye, ilyen komolytalan dolgoka…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután mindkét bizottságban részletes vitát lefolytattunk a benyújtott indítványról, ezért pusztán egy mondatot szeretnék mondani az Országgyűlésnek az idővel takarékoskodva: a kormány nevében mind a költség…
A/6993 Mi a helyzet a nemzeti filmvagyonnal?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ismeretes, a nemzeti filmvagyon vagyonkezelői jogát a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 35. § (1) bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak kell megkapnia. A törvény 2. § 26. pontja a nem…
A/6993 Mi a helyzet a nemzeti filmvagyonnal?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm. A nemzeti filmvagyonra vonatkozó vagyonkezelői jogoknak a Magyar Nemzeti Filmarchívumhoz kerülése érdekében hátralévő lépések a következők. A Vagyongazdálkodási Tanács 638/2008. határozatában döntött arról, hogy a Dialóg Filmstúdió Kft.-től a kft. törzstők…
T/6646 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jegybankról szóló törvényjavaslat az MNB elnökének kezdeményezésére, a Nemzeti Bankkal szoros együttműködésben született. A bizottsági munkában a törvényjavaslat fogadtatása alapvetően pozitív volt, a java…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Korábban több alkalommal említettük már, hogy Magyarországon ebben a helyzetben új megközelítésekre van szükség, és ebben az új megközelítésben most is szeretném megköszönni a kor…
I/6841 Újabb megállapítások a kerteskői privatizáció törvénytelenségeiről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Földalap ellenőrző bizottságának a Bábolna Zrt. kerteskői gazdaságához kapcsolódó állami tulajdonú földek értékesítésére vonatkozó megállapítása, amely sze…
A/6945 Valóban pusztulnia kell a történelmi értékeinknek?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2007. május 29-én küldte el önöknek a KVI vezérigazgatója azt a levelet, amelyben leírta, hogy milyen feltételeket kell a város önkormányzatának teljesítenie ahhoz, hogy ez a bizonyos…
A/6945 Valóban pusztulnia kell a történelmi értékeinknek?
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Képviselő úr, én nem tettem felelőssé az önkormányzatot, én nem tettem felelőssé a polgármestert, én nem tettem felelőssé az önkormányzati vagyonbizottság elnökét, én csak azt mondtam, hogy egy nagyon világos feltételrendszernek meg kell felelni ahhoz, hogy a szerző…
T/6754 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Taskentben, 2008. április 17. napján aláírt Egyezmény kih
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ez év tavaszán a két köztársasággal aláírt egyezményünk részben a jövedelem-, részben a vagyonadókra terjed ki. Az eddig Magyarország által megkötött nemzetközi szerződésekkel a…
T/6808 A Vámegyüttműködési Tanács létrehozásáról szóló, Brüsszelben, 1950. december 15-én megkötött nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről, valamint az Egyezmény módosítása kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az európai integráció nemzetközi elismertségét támasztja alá, hogy a vámvilágszervezet az Európai Uniót 2007. július 1-jével felruházta a többi vámvilágszervezet-tagot megillető jo…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden szeretnék a két hozzászólásra reagálni. Az elsőre röviden annyit, hogy a célhozkötöttség nem vitatott módon megvalósul. Szeretném a képviselő úr figyelmébe ajánlani, hogy ha valahol, akkor nyi…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr, azzal kapcsolatban, hogy vajon miért nem fogadta el annak idején a Fidesz azt a törvényt, amely törvény korlátozta az állami társaságok felügyelőbizottságaiban, illetve i…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Fontos állomáshoz érkeztünk Magyarország jövő évi költségvetésének megalkotása és adórendszerének módosítása tekintetében. Meglehetősen nagy a felelőssége mindenkinek, aki tehet valamit azért, hogy Magyarors…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés előtt szereplő 6571/416. iromány alapján kérem, hogy az Országgyűlés erősítse meg a mai napon hozott döntéseit, és azt követően újra nyíljon meg a vita a benyújtott költségvetési javaslatról.…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Csak két rövid megjegyzést szeretnék fűzni az elhangzottakhoz. Elsőként azt, hogy a frakcióvezető úr által említett kérdés az elmúlt időszakban meglehetősen sokféle interpretációba…
T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről T/6766 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt néhány hónapban olyan események történtek a világban, amire nem sokan számítottak korábban. Nem sokan számítottak arra, hogy az Egyesült Államokban bankokat, pénzintézete…
T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről T/6766 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elhangzott hozzászólások alapján szeretnék néhány kérdésre reagálni. Egyrészt ha valami, akkor ez az elmúlt másfél óra elég jól igazolta, jól bizonyította, hogy a költségvetési bizottsági szavazásnál a tö…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Ha már hasonlatokat használunk: ha van sapka, ha nincs sapka hasonlat. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Képviselő úr, ön pontosan tudja, hiszen ott lehet…
T/6741 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: A kormány támogatja az ilyen módon módosító indítványokkal megerősített javaslat elfogadását. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
T/6574 A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi időben gyakran szerepel az Országgyűlés napirendjén pénzügyi tárgyú törvények módosítása. A mai ülés napirendjén szereplő javaslat benyújtásának elsődleges célja a pénzüg…
T/6574 A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, három mondatot szeretnék elmondani. Egyrészt én magam is úgy gondolom, hogy Dancsó képviselő úr hozzászólásának elején elhangzottak az aktuális magyar helyzetre adekvátak voltak, de a törvényjavaslathoz nem anny…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Röviden az ön által felvetett kérdésekre az a válasz, hogy valamennyi információ nyilvános abban a kérdésben (Zaj. - Az elnök csenget.), amelyben ön további nyilvánosságot kér. (Révész Máriusz: Hol a sz…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megismételni, hogy az elmúlt héten két alkalommal a parlament költségvetési bizottsága részletes tájékoztatást kapott az adott megállapodás előkészítésével kapcsolatban. (Varga Mihály: A sajtó…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! Ami a világban a nemzetközi pénzügyi rendszerben az elmúlt hónapokban, de leginkább az elmúlt hetekben történt, az jelentős és súlyos döntések meghozatalára késztette a Magyar Köztársaság kormányát is. Október 9-ét k…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha a képviselő úr a miniszterelnök napirend előtti hozzászólása előtt bent lett volna a teremben, mint ahogy egy részében a szemben lévő páholyban bent is ült, akkor pontosan hall…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Azt tudom mondani, hogy a tegnapi költségvetési bizottsági ülés döntésének megfelelően a mai napon sor fog kerülni a költségvetési bizottság zárt ülésére, az ön álta…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ez a globális válság, amely végigsöpört a világon, s amely egyaránt érintette az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Németországot, más európai uniós tagországokat, több kont…
T/6289 Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a kormány által támogatott módosító indítványokat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
T/6443 A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adott javaslatban az úgynevezett htm-ek érintett erőművek számára tiltott állami támogatási tartalma miatti törvényalkotási feladatokat hajtja végre az Országgyűlés. Ismét csak azt szeretném kérni, hogy a…