731 felszólalás
T/13257 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Először is szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását, akik a szavazás előtt biztosították az előterjesztőt arról, hogy ez a javaslat elfogadható. Gyüre Csaba képviselőtársammal a vitában már megvitattuk ezeket a f…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban valamennyien emlékszünk a tavaszi történésekre, amikor egy vadonatúj, ismeretlen veszéllyel, a koronavírus-járvánnyal kellett szembenézni, és a kormány kihirdette a veszélyhe…
A/13612 Önök megvétóznák az Európai Unió nagy nehezen megalkotott költségvetését, ha annak tagállami folyósítását az uniós pénzek szabályszerű felhasználásához kötik?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr is itt volt abban a vitában, amikor az Országgyűlés elfogadta a 25/2020. (VII. 14.) számú határozatát, amelyben szerepel, hogy a források politikai és ideológiai feltéte…
A/13612 Önök megvétóznák az Európai Unió nagy nehezen megalkotott költségvetését, ha annak tagállami folyósítását az uniós pénzek szabályszerű felhasználásához kötik?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Ha önnek meghunyászkodás a magyar érdek, akkor önnek igaza van. De hogyha arról beszélünk, hogy mi a magyar érdek valójában, hogy nem adhatjuk fel azt a szuverenitást és azt a keretrendszert, amelyhez csatlakoztunk, akkor nem engedhetjük meg, hog…
A/13617 Mit kapnak cserébe?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország kiemelten fontosnak tartja az Európai Unió alapértékeit. Egyes politikai szereplők ugyanakkor politikai nyomásgyakorlásra használják az alapértékeket, és változatos szan…
A/13617 Mit kapnak cserébe?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány ismeri az országgyűlési határozatot, és annak szellemében fog továbbra is eljárni a tárgyalásokon. Gyakorlatilag tudomásul kell vennie az Unió azon szereplőinek, akik most ezt a pénzügyi…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt hiszem, hogy a jelenlegi kormányzatnak a büntetőjog területén semmiféle takargatnivalója, szégyellnivalója nincs. Mi voltunk azok, akik a kormányzat 2010-es átvétele után 20…
A/13523 Végezhet-e bármilyen feladatot önkormányzatoknál egy felfüggesztett ügyvéd?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban sokat kellett arra várni, hogy az Ügyvédi Kamara végre felfüggessze Czeglédy Csaba kamarai tagságát. Mindez hivatalosan azt jelenti, hogy sem az önkormányzatnál, sem más…
A/13523 Végezhet-e bármilyen feladatot önkormányzatoknál egy felfüggesztett ügyvéd?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon érdekes jelenség, hogy általában egy ügyvédet azért foglalkoztatnak, hogy a jogszerűséget be lehessen tartani, úgy, hogy ezeknél az önkormányzatoknál, melyeket a DK vezet, egy olyan emberre bízzák a…
A/13397 Egy felfüggesztett ügyvéd láthat-e el feladatot önkormányzatnál?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a Vas Megyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette a büntetőeljárás hatálya alatt álló Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát. Ez azt jelenti, hogy nem folytathat ügyvédi tevé…
A/13397 Egy felfüggesztett ügyvéd láthat-e el feladatot önkormányzatnál?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Niedermüller Péter DK-s polgármester a VII. kerületben, ha valakik annyira nem tájékozódnának. Megállapította a kormányhivatal, hogy az általa kötött szerződés egyébként törvénysértő volt, enn…
A/13398 Meddig megy el Brüsszel a kettős mércében?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban szemtanúi lehettünk a közelmúltban annak, hogy ‑ szervezetein keresztül, de közvetlenül is ‑ Soros György nyíltan Magyarország ellen uszítja Brüsszelt. (15.10) A napnál i…
A/13398 Meddig megy el Brüsszel a kettős mércében?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha belegondolunk, azért az ’56-hoz képest annyi módosulás van, hogy ahhoz a közösséghez akkor nem önként csatlakoztunk, hanem katonai megszállás eredménye volt, az Unióhoz pedig önként. Az Uni…
A/13319 Mennyire hiteles egy uniós jelentés, ha hamis információk alapján készült?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon jó, hogy a képviselő úr utalt erre a romániai választásra a Momentum kapcsán (Z. Kárpát Dániel: Micsoda véletlen!), ugyanis van egy ilyen hamis vita a Momentum részéről, ho…
A/13319 Mennyire hiteles egy uniós jelentés, ha hamis információk alapján készült?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Visszatérve, hogy folytassam az előbb elhangzottakat, tehát Cseh Katalin, a Momentum másik képviselője azt állította, hogy a magyar kormány átlépte a vörös vonalat, ezzel szemben van Donáth Annától egy másik felvétel, a…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is szeretném megköszönni a vita során a szakmai hozzáállást, amit tanúsítani tudtunk. Valóban egy kiemelkedő fontosságú területről van szó, és itt fel tudtak nőni a parlamenti pártok ahhoz,…
A/13236 Mi a fizetség?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az idén 30 éves demokráciánk történetének legnagyobb szégyenfoltja Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Igaz, hogy 14 éve volt, de valami nem változik…
A/13236 Mi a fizetség?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottakból egyértelmű, hogy milyen eszközökkel működik a magyar baloldal. Felvétel bizonyítja Donáth Annának a tevékenységét és azt is, hogy megtévesztették még a kinti p…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Rossz hírem van az ön számára, önök egyre kevesebben lesznek ebben a harcban, mert épp a legutóbbi elnökválasztás előtt a tagságnak egy jó részét kizárták, hogy ön és a társa nyerhes…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha visszagondolunk a tavaszra, amikor felbukkant a járvány, és a kormányzatnak el kellett döntenie, hogy hogyan lehet minimalizálni ennek a veszteségeit, akkor, jól emlékszünk rá, va…
A/13167 Ki írja az Európai Bizottság jelentéseit?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Ha nem tisztelném az Unió állampolgárait, ahogy Věra Jourová nem tisztelte a magyar állampolgárokat, akkor azt is mondhatnám, hogy az Unió demokráciája beteg. Nem tekinthető elfog…
A/13167 Ki írja az Európai Bizottság jelentéseit?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Ha az Európai Unió a jog uralmáról beszél, akkor el kell gondolkodni azon, hogy egy milliárdos amerikai spekuláns miért tud minden korlátozás nélkül akár a Bizottság korábbi elnökével, akár az alelnökeivel, akár a bizto…
A/13092 Brüsszel megtalálta a szolidaritás új szinonimáját?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Valóban, a brüsszeli szómágia egy újabb produktumával állhatunk szemben, ha átnézzük a dokumentumot, hiszen onnan indultunk el 2015-ben, hogy nyers egyszerűséggel kvótának nevezté…
A/13092 Brüsszel megtalálta a szolidaritás új szinonimáját?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Meg tudom ígérni a képviselő asszonynak, hogy ezen az úton tovább fogunk menni. Örülünk annak, hogy másoknak is bátorítást adhattunk arról, hogy egyenesen és őszintén beszéljenek erről a kérdésről, és netán kiálljanak az igazuk mellett, nem pedig…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban több olyan tragikus és teljes mértékben elfogadhatatlan esemény történt, amely a büntető jogszabályok szigorításának szükségességére hívta fel a…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Több képviselőtársam támogatta a javaslatot, ezt köszönöm, és kérem, hogy a szavazás során is majd tegyék meg. Szeretnék reflektálni néhány felvetésre. Gyüre Csaba képviselőtársunk szerint nem elég szigorú a magyar bünt…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr, Képviselő Úr! Először is szeretném megköszönni azt a visszafogottságot, amelyet a felszólalásában tanúsított, és ahogyan tűpontosan leválasztotta azokat a közösségeket és azokat az…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon tanulságos percek voltak az elmúltak, mert ön úgy viselkedik, mintha nem ismerné azt a valóságot, amelyben élünk, mintha nem ismerné az Unió keretrendszerét, és nem ismerné a…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is, minden céllal egyet kell hogy értsünk, ami az ilyen cselekmények megakadályozását, megnehezítését, büntetését szolgálja. Tehát a céllal egyetértünk. Valóban, a hangvétel,…
A/11321 Felmerül-e jogsértés gyanúja a baloldal viselkedésénél?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! A koronavírus elleni küzdelem elmúlt hónapjaiban a baloldal minden eszközzel arra törekedett, hogy nehezítse a védekezést. Most a nemzeti konzultációt támadják, meg akarják akadál…