731 felszólalás
A/6446 Mennyire hiteles a kormány politikája?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársam említette, hogy a kezdetektől megvoltak az aggályaik, de arra azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy az eredetileg megalakult OBT és az OBH viszonyában a teljes időszak alatt semmiféle olyan d…
K/6127 Mennyi családot tesznek idén az utcára?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr már többször feltette ezeket a kérdéseket írásban, és többször megkapta rájuk a választ. Tudhatjuk, hogy valamennyi esetben, amikor végrehajtási eljárásra kerül sor,…
A/6317 Hogyan lehet meggátolni, hogy az ellenzék útját állja az elkövetők felelősségre vonásának?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Ha Czeglédy Csaba DK-MSZP-viszonyrendszerére gondolunk, az iskolaszövetkezetekre, az ott eltűnt több mint 6 milliárd forintra, akkor láthatjuk azt, hogy nagyon mély az a kapcsolat…
A/6317 Hogyan lehet meggátolni, hogy az ellenzék útját állja az elkövetők felelősségre vonásának?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Ennek az ügynek az orvoslására a Fidesz-frakcióból törvényjavaslat került benyújtásra, melyet az Igazságügyi bizottság napirendre is vett. Megjegyzem egyébként, a jegyzőkönyvekből kivehető, hogy sem a DK, s…
I/6078 Felfüggeszti-e a kormány a végrehajtásokat és kilakoltatásokat, s hoz-e törvényt a devizahitelek újraszámolásáról?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Esetlegesen felhívnám a képviselő úr figyelmét arra, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélete tekintetében célszerű a tényekre hagyatkozni. Az Unió bíróságának C-118/17. számú, Dunai-ügy…
I/6197 Miért nem akadályozzák meg a kilakoltatásokat?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném tisztázni, hogy a kilakoltatási moratóriumot éppen ez a parlament hosszabbította meg évről évre, és a téli kiterjesztési időszakot is mi fogadtuk el. Talán a képvise…
I/5521 Mennyire hiteles a kormány politikája?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tudom, az önök pártelnöke volt szkinhedvezér, és őt ítélték el büntetőperben, úgyhogy nem értem ezeket a felvetéseket, amelyeket megpróbál beleszőni egy amúgy interpellációba…
I/5527 Milyen módon tud az állam fellépni az újabb, balliberálisokhoz kötődő korrupciós üggyel szemben?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is leszögezném, hogy a magyar jogrendszer megfelelő eszközöket biztosít a visszaélésekkel szemben. Ennek ellenére szégyenletes, hogy a szocialisták több évtized alatt sem tudták me…
A/5576 Hol van még a vége? Milyen eszközzel léphet fel az állam a korrupcióval összefüggésbe hozott, állami megrendelésért cserébe járó lakásfelújítási ügyben?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy meddig folytatható így, arra a választók már 2010-ben megadták a választ, ugyanis pontosan ezek miatt a tevékenységek miatt, amelyek bár nem kerültek mind felszínre, büntett…
A/5576 Hol van még a vége? Milyen eszközzel léphet fel az állam a korrupcióval összefüggésbe hozott, állami megrendelésért cserébe járó lakásfelújítási ügyben?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, a kárvallottak és az út szélén hagyottak története és a szocialistáknak ez a harácsolása (Moraj és derültség a Párbeszéd és az MSZP soraiból.), hiszen a Szeviépnél is 443 család gondjait, csődjét okozták azzal…
A/5459 Fideszes bűnözőket mentegetnek, hogy nem csatlakoznak az Európai Ügyészséghez?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egyesült Királyság, Írország, Dánia, ezek az országok nem tagjai a bel- és igazságügyi együttműködés azon részének, amely például az Európai Ügyészség létrehozását támogathatná.…
A/5459 Fideszes bűnözőket mentegetnek, hogy nem csatlakoznak az Európai Ügyészséghez?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Nem akartam ennyire belemenni, de ön itt a bűnözőket emlegeti. Simon Gábor, Hagyó Miklós, Hunvald György, Czeglédy Csaba, Tátrai Miklós, Császy Zsolt csupa olyan neveket tudok emlegetni, akik az önök kormányzása idején indult kor…
A/5473 Milyen eszközökkel lehet fellépni az újabb, szocialistákhoz kötődő korrupciós üggyel szemben?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialisták, mint ez a jelölés is bizonyítja, nem tanultak a hibáikból, és ennyi év után sem találnak olyan jelölteket (Gréczy Zsolt: Deutsch Tamást kell jelölni!), akik hitel…
A/5473 Milyen eszközökkel lehet fellépni az újabb, szocialistákhoz kötődő korrupciós üggyel szemben?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő úr viszonválaszában felvetett kérdésnél valóban az a legfőbb, hogy hová lett a pénz, és vajon Ujhelyi István jelölésében mennyi szerepet játszik az a fajta tevékenység, amiről ezek szerint a Szeviép részéről…
T/5241 A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A kormányzat részéről támogatjuk az előterjesztést. (Dr. Varga-Damm Andrea: Ennyi? Taps a kormánypártok soraiban.)
T/5241 A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A teljesség igénye nélkül az elhangzottak kapcsán néhány dologra reagálnék. Szeretném megnyugtatni képviselő asszonyt, hogy az eredeti javaslat is a nemzetközi összehasonlítást teljes mértékben kiállta, tehát semmivel n…
Napirend előtti felszólalások
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a migrációs problémahalmaz, amivel napjainkban is küzdünk, 2015-ben indult útjára. Jól emlékszünk, amikor miniszterelnök úr 2015 februárjában a parlamentben bejelentette: az elkövetkezendő időszak legna…
I/5205 Milyen eszközökkel lép fel a Kormány a lakásmaffia elleni harcban?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A lakásmaffiának több területe van, akár a lakáscsereügyleteket, akár az adócsalás területét nézzük. A visszaélések egyik fő területe, mint említettem, az adócsalás, ahol az álla…
A/5349 Az ellenzéknek semmi sem drága az elvtelen összefogás megvalósítása érdekében?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint az ügyben felmerült megalapozott gyanú szerint Farkas Gergely a 2018. évi országgyűlésiképviselő-választáson a Jobbik jelölő szervezet Bács…
A/5349 Az ellenzéknek semmi sem drága az elvtelen összefogás megvalósítása érdekében?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, az ügynek van egy szomorú tanulsága, ahogy a miniszterelnök úr is az előbb idézte Szabó Timea képviselő asszony szavait, és ennek ellenére együtt ünnepeltek ezek a blokko…
T/4479 Az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy rövid gondolat erejéig, amit Varga-Damm Andrea képviselőtársam említett. Gyakorlatilag megvan az az ember, aki a végén átnézi, és ez az Országgyűlés Hivatalánál dolgozik. Ezért van az, hogy ezek a módosítások á…
T/4821 Egyes törvények Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetére szükséges módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a hozzászólók támogatását a törvényjavaslat kapcsán. Talán szakmai keretek között sikerült tartani a vitát. Egy gondolatot csak még hozzátennék. A brexit kapcsán talán Magyarország volt, amelyik a leghangosa…
K/5124 Kilakoltatás helyett bérlakásokat!
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlegi kormány mindent megtett annak érdekében, hogy enyhítse azt a kárt, amit a megelőző szocialista-liberális korszakok okoztak. Hangsúlyozni szeretném, hogy az otthonteremtés területén…
A/5156 Milyen kapcsolat lehet az ügyvédi kamarából kizárt jobbikos képviselő és a lakásmaffia között?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársaim! Sajtóértesülések szerint valóban Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője (Bangóné Borbély Ildikó: Melyik sajtó?), aki korábban ügyvédként dolgozott, több olyan adásvételi szerződést készített, amely jelentős…
A/5156 Milyen kapcsolat lehet az ügyvédi kamarából kizárt jobbikos képviselő és a lakásmaffia között?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom ismét a figyelmüket arra, hogy Varga-Damm Andrea a magyar ellenzéki párt egyik vezető alakja (Felzúdulás a Jobbik padsoraiban: Ujjé! Dr. Varga-Damm Andrea tapsolva: Ez újdonság! E…
A/5156 Milyen kapcsolat lehet az ügyvédi kamarából kizárt jobbikos képviselő és a lakásmaffia között?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem magyarázkodni kívánok, csak képviselő asszony egy 2007-es dátumot említett, én 2006 óta szünetelő ügyvéd vagyok. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Dr. Varga-Damm Andrea: Völner Ügyvédi Iroda! Dr. Rétvári Bence: Ennyi…
T/2939 A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örültem az előttem felszólaló Arató Gergely képviselő úr felszólalásának (Arató Gergely: Ritka alkalom!), mert a TAB-ülésen még fordítva adta elő ezt a fajta indokolást, hogy miért kerü…
I/4852 Folyhatott-e a baloldali pártok pénzügyi támogatása a szocialista ügyvéd által elcsalt pénzekből?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Valamennyien tudjuk, hogy a baloldal elmúlt évtizedei a korrupciós botrányokról szóltak. Emlékszünk még Hunvald Györgyre, aki Erzsébetváros polgármestereként társaival együtt az e…
I/4853 Mikor fizeti vissza a Jobbik a tisztességtelenül felvett milliókat?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr az interpellációjában kitért arra, hogy aláírták a megállapodást annak a lengyel-magyar nyomozócsoportnak a létrehozásáról, amely végére járhat a lengyel állam kárár…
I/4526 Támogatja-e a kormány a "Szüntessük meg a csalást és visszaélést az uniós forrásokkal" elnevezésű európai polgári kezdeményezést?
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon tanulságos ez a mai nap, hiszen a DK mellé sikerült a Jobbiknak is felzárkóznia a magyarországi szuverenitás feladása kérdésében. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ülj le, 1…