80 felszólalás
A/5930 Mi lesz a sorsa a MIZO Baranyatej Rt-nek és a tejtermelő gazdáknak?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A Baranya Megyei Bíróság a beszállító tejtermelők kezdeményezésére 2000. február 2-án első fokon megállapította a Mizo Baranyatej Rt. fizetésképtelenségét, és elre…
A/5930 Mi lesz a sorsa a MIZO Baranyatej Rt-nek és a tejtermelő gazdáknak?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szó nincs arról, hogy a minisztériumnak ilyen indulata és akarata lenne. Ugyanakkor lehet, hogy a képviselő úr nem figyelte azt, amit elmondtam, hisz 8/2002. számon megjelent a miniszteri rendelet, am…
I/5905 Tud-e segíteni a kormány a fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcsültetvények gazdáin?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sajnálatos, hogy Csongrád és Békés megyében az elmúlt év decemberében mért mínusz 25-27 fokos hidegek az eddigi jelzések szerint jelentős károkat okoztak az ősziba…
Napirend előtti felszólalások
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A magyar gazdaság, ezen belül az agrárgazdaság mélyreható változások korát éli, mivel az uniós csatlakozás közelsége miatt fel kell gyorsítani felkészítését a megn…
Napirend előtti felszólalások
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Valóban lábra kapott az az álhír, miszerint a termőföldtörvény módosítása lehetővé teszi külföldieknek a földtulajdonszerzést. Lássuk ehhez képest a tényeket!…
I/5808 Milyen intézkedéseket tervez a kormány a szövetkezeti üzletrészekre tett vételi ajánlatból ezidáig kimaradt üzletrészesekre vonatkozóan?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormányzat a korábban tett ígéreteinek megfelelően a továbbiakban is szívén viseli a mezőgazdasági szövetkezetek üzletrészrendezésének ügyét, és mindent elk…
Napirend előtti felszólalások
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! A polgári kormány 1998-ban a kormányprogram birtokában kezdett hozzá az agrárgazdaság előtt álló feladatok ellátásához. Ezt követően az agrártámogatási rendsze…
A/5648 Tehetetlen-e vagy szándékosan nem állít gátat a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium a vadászatnak álcázott tömeges vadmészárlásnak?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A magyar vadgazdálkodás az 1996. évi LV. törvény hatálybalépése óta új alapokra helyeződött. A hazai nagyvadállomány létszáma jelentősen növekedett, így a kilövése…
A/5648 Tehetetlen-e vagy szándékosan nem állít gátat a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium a vadászatnak álcázott tömeges vadmészárlásnak?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tehát hogy a vadász mikor találkozik vaddal, ez nyilván sok mindentől függ. A mi statisztikai adataink, amelyek többszörösen ellenőrizve vannak, ennek a dupláját jelzik. Nyilván vannak olyan területek, ahol esetleg nem…
I/5634 Milyen segítségre számíthatnak a szegedi Primafruit Kft-nek beszállító zöldség és gyümölcstermelők?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés 31/2001. (V. 14.) számú határozatában kérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer…
K/5628 Ki védi meg a földtulajdonosokat a vízitársulatok túlkapásaitól?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A vízitársulatok az állampolgárok, tulajdonosok, önkormányzatok azonos érdekeltséggel bíró közösségei egy-egy térségben. Az érdekeltek köréről és a hozzájárul…
Napirend előtti felszólalások
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy a kukoricabetakarítás lényegében befejeződött, valóban érdemes némi összegzést készíteni az idei gabonapiaci évről. Az idei évet legrövidebben…
I/5473 Kinek van ehhez joga és hatalma?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A Zala Virágföld és a Zala Tőzeg általános forgalomba hozatali és felhasználási engedélyének módosítása a Zala Tőzeg 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet k…
I/5583 Hogy képzeli Kisgazda Miniszter Úr, jó lesz-e így a családi gazdálkodás, jó lesz-e így a földalapú támogatás?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr első mondatában a jövő évi agrártámogatási feltételeket hiányolja - aláírásra került, és a napokban megjelenik. Ugyanakkor szeretném cáfolni a képvi…
I/5292 Milyen stratégia mentén valósítja meg a Kormány az infrastrukturális kapcsolatrendszer alakulásának vizsgálatáról szóló jelentésében foglaltakat?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Írásban is megkaptam az interpelláció anyagát, és az ön által feltett kérdésekre - ami itt nem hangzott el - is válaszolok. (Derültség.) Köszönöm a lehetőséget. El…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kormány a családi gazdaságok kialakításának elősegítése, továbbá a mezőgazdasági termelés feltételeinek és a vidéken élő lakosság életkörülményeinek átfogó javítása érdekében háro…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A nemzeti földalap hatékony működésének elősegítésén felül több más körülmény is indokolttá teszi a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosítását. Meggyőződésem, hogy a termő…
T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A termőföld privatizációja során a kárpótlási árveréseken megszerzett földtulajdont önálló ingatlanként adták a jogosult tulajdonába. Alapvetően más volt a helyzet a részarány-földtulajd…
T/5042 A takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló törvénytervezet elkészítését - amint azt az általános vita és a bizottságokban folyó munka során a tisztelt…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Később kívánok válaszolni.
Napirend előtti felszólalások
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! A frakcióvezető úr által idézett takarmánykukorica-rekordtermés az idei évben nem igazán igazolódott, hisz 7 millió tonna körüli terméssel számolunk. A korábbi években is volt m…
I/5469 Miért ilyen késői a kukorica intervenciós árának megállapítása?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én megpróbálok sokkal lassabban, sokkal nyugodtabban beszélni, mert úgy érzem, hogy maga a helyzet, ami a kukoricafronton kialakult, erre predesztinál engem. Nevez…
I/5468 Szégyelli-e a kormány tettei következményeit az agrárgazdaságban?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek a képviselő úr felszólalásának első felvetésével - idézem -: "A kormánynak három és fél év sem volt elég ahhoz, hogy középtávú fejlesztési ter…
K/5462 A hagymatermelők gondjairól
VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A hagymatermelők gondjainak megoldására ez évben a következő intézkedések születtek. A minisztérium a 15/2001. (III. 3.) számú FVM-rendeletben leírtak szerint földalap…
Napirend előtti felszólalások
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Bár ha jól értettem, a képviselő úr nem említette meg a szövetkezet nevét, de engedtessék meg, hogy felolvassam, a felszólalás tárgya: eltűnt termőföldek nyomában;…
A/5428 Mire számíthatnak a felszámolási eljárás alatt álló mezőgazdasági szövetkezetek külső üzletrész tulajdonosai?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány ígéretet tett a mezőgazdasági szövetkezetek külső üzletrészeinek és a nyugdíjas üzletrész-tulajdonosok üzletrészeinek a megvásárlására. Ez a folyamat ez év augusztus 1-jével in…
A/5428 Mire számíthatnak a felszámolási eljárás alatt álló mezőgazdasági szövetkezetek külső üzletrész tulajdonosai?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Azt azért tessék figyelembe venni, hogy azok a szövetkezetek, amelyek átalakultak, és a részjegy részvénnyé alakult, az teljesen más kategória. Engedtessék meg, hogy tájékoztassam a tisztelt Házat arról, hogy a szövetke…
A/5426 Egyes mezőgazdasági szövetkezet vezetősége meddig élhet vissza többezer kárpótlásra jogosult türelmével?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! A frakcióvezető úr által kérdezett szövetkezet ügye azért is szomorú, mert sajnos már a kérdés címében jelzett "mezőgazdasági szövetkezet" kritériumnak sem fel…
A/5426 Egyes mezőgazdasági szövetkezet vezetősége meddig élhet vissza többezer kárpótlásra jogosult türelmével?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, nem kívánok.
I/5404 Miniszterelnök Úr mi a kormány terve a felvásárolt szövetkezeti üzletrészek mögötti vagyonnal?
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ez évi 1049-es kormányhatározatban megfogalmazottaknak megfelelően a szövetkezeti külső üzletrészek megvásárlása ez év augusztus 1-jén megkezdődött, és nov…