153 felszólalás
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném még egyszer leszögezni Simon képviselőtársam felé: tehát én nem azt mondtam, hogy lebecsméreljük a működő polgárőr-egyesületeket, hanem azt mondtam, hogy az a polgárőr-egyesület, amelyiket önök tűzzel-vassal üldöznek, az a rövid története al…
I/4034 Mi a kormány álláspontja és szándéka a túlbürokratizált, és ezáltal működésképtelen mezőgazdasági szaktanácsadás jelenlegi mélypontról történő elmozdítása ügyében?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Május végén Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke nyílt levélben köszönte meg a falugazdászok és az agrárkamarai tanácsadók munkáját, akik a 176 ezer darab egységes agrártámogatási kérelem minte…
I/4034 Mi a kormány álláspontja és szándéka a túlbürokratizált, és ezáltal működésképtelen mezőgazdasági szaktanácsadás jelenlegi mélypontról történő elmozdítása ügyében?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az államtitkár úr válaszát sajnos nem tudom elfogadni, azt is megmondom, hogy miért: azért nem, mert a két legalapvetőbb kérdésre, amely az interpellációban szerepel, nem kaptam választ. Egyrészt hogy mi lesz, és nem jövőre meg nem öt év múlv…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gúr Nándor képviselőtársam szavaira szeretnék pár gondolattal reagálni. Mindketten Borsod megyeiek vagyunk, mindketten ott élünk. Nem tartom azt valóságosnak, amit a képviselőtársam felvetett, hogy ha van mun…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Megígérem, hogy több kétpercest nem nyomok, de ezt még fontosnak tartom elmondani, mivel valóban a jelentésről beszélünk, illetve arról is beszélni kell, ami kimaradt a jelentésből, és mi ezeket szeretnénk itt feltárni. Kontur képvisel…
T/4247 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról

T/4049 Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról
T/4049 Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról
I/4035 Mi lesz veled nővérke?
I/4035 Mi lesz veled nővérke?
T/4049 Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék az LMP-s képviselőtársaimnak a felszólalásaira reagálni. Nem tudom, Vágó képviselőtársam vagy nem Magyarországon él, vagy más bolygóról érkezett, ezt nem tudjuk. Én mint Borsod megyei ember - ezt már elmondt…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Varga László képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni mint Borsod megyei képviselő a Borsod megyei képviselőnek. Én nem hiszem, hogy önök az elmúlt 8 éves kormányzásuk alatt bármit tettek volna a Borsod megyei közbiztonságért, és gyako…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kocsis Máté képviselőtársamnak szeretnék reagálni az előbbi felszólalására, miszerint visszautasította azt, hogy én úgy gondolom, vagy az emberek úgy gondolják, hogy a kormánynak nem érdeke, hogy rendet tartson vidéken vagy Borsod megyében. Ked…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni. Ugye, nem tisztem megvédeni a képviselőtársamat, de úgy gondolom, hogy mégis megteszem. Tisztelt Képviselő Úr! Samu Tamás képviselőtársam 2008. március 15-én egy rendőri attak közben kever…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kocsis Máté képviselőtársamnak a kettővel ezelőtti visszautasítására szeretnék reagálni, miszerint azt állítottam, hogy a kormány nyíltan kiállt a bűnözők mellett. Képviselő úr, azt természetesen nem feltételezem, hogy ebben bármifajta…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr szavaira is szeretnék reagálni. Interpellációk és kérdések kapcsán már megszokott, hogy a jobbikos képviselők mindig államtitkár úrral folytatnak párbeszédet. Én most is nagyon hiányolom, hogy belügyminiszter úr nincs itt egy ily…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Bár már Kocsis Máté képviselőtársam az előbb figyelmeztetett engem, hogy ne bocsátkozzak jóslásokba, most mégis szeretnék egy jóslást megkockáztatni. Önök fel fogják állítani ezt a bizottságot, és a bizottság meg fogja állapítani, hogy…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Így nehéz érdemi dolgok felé menni, hogy ön imamalomszerűen ismételgeti azt, ami le van írva a papírra (Dr. Kontrát Károly: Nincs leírva semmi.), hogy a kormány az igazság és a törvényesség talaján áll, és egyébként az egyenru…
I/2325 Mikor biztosítja a kormány végre a nyugodt élethez való jogot?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többször szóba került a legkülönbözőbb fórumokon a miskolci Avas-lakótelep és a fészekrakók ügye. Mint köztudott, a fészekrakók jelentős része bűncselekmény által jutott ingatlanokhoz, amelyből derekas…
I/2325 Mikor biztosítja a kormány végre a nyugodt élethez való jogot?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr, de sajnos válaszát nem tudom elfogadni, elmondom azt is, hogy miért. Abban egyetértünk, hogy ez a fészekrakós probléma Miskolcnak, szülővárosunknak egy szocialista városvezetéstől örökölt és itt maradt problémája, de, tisztelt államtitkár úr, az…
T/1674 Egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az eljárási határidők számítása a közigazgatási eljárásokban ügyintézési technikai kérdés. A jogalkalmazói tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a jogszabálynak - akár naptári napban, akár munkanapban határozza meg az eljár…
I/1397 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház elveszti 8 milliárdos EU-s fejlesztési támogatását a közbeszerzési csalások miatt?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az elmúlt időkben oly sokszor, így ismét egy rendkívül felháborító és korrupciógyanús ügy látott napvilágot. Mint tudjuk, Magyarország az elmúlt években az állami és pályázati pénzek felhasználá…
I/1397 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház elveszti 8 milliárdos EU-s fejlesztési támogatását a közbeszerzési csalások miatt?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr, a választ. Sajnos, engem nem győzött meg; megmondom azt is, hogy miért. Felvázolta a jövőt nagyon szépen, de a jelen konkrét esetről, ha finoman akarok fogalmazni, azt mondom, hogy madárnyelven beszélt. Egy dologra vagyok kíváncsi, és erre szere…
A/796 Osztogatás vagy fosztogatás?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdésem kapcsolódik egy, a múlt héten elhangzott fideszes képviselői felszólaláshoz, amelyből megtudhattuk, hogy az árvíz sújtotta borsodi településeken a kormány ura a helyzetnek, és nem történte…
A/796 Osztogatás vagy fosztogatás?
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm államtitkár úrnak a kioktató válaszát. Hát én meg azt szeretném mondani, hogy én az árvíz idején ott voltam mindennap Felsőzsolcán, viszont az önök megválasztott képviselője egyetlenegyszer ment ki Felsőzsolcára, amikor a köztársasági elnök úr mellett kellett parádézni…