1 280 felszólalás
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sor kerül erre. Azért is mondtam, hogy nézzük meg, mikorra fejeződött be Magyarországon a rendszerváltozás után az iparszerkezet igazi átalakítása, mert még máig sem fejeződött be. Mi történt abban az időszakban? A szakké…
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Gúr Nándornak mondanám, hogy a vitastílus aránylag egészen jól alakul. Azért is mondtam a szerkezetátalakítás kérdését, mert a bányák bezárása a 2003. év végével, a 2004. évvel fejeződött be. A kohók megszűnése, ha most az alumíniumkohó megszűnését…
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr. Tényleg utoljára szólnék. Az uniós csatlakozással sok minden megváltozott a versenykihívás területén is. Tartok attól, hogy ha 2007-ben Románia csatlakozik az Európai Unióhoz, ott, ahol jóval kevesebb az államadósság, így fog elhúzni mellettünk. (Karjával…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök asszony, a szót. A Földesi képviselőtársam által mondottakkal, és amit Sisák Imre is elmondott - nem eltérni kívánok tőle, de az eurózónához történő csatlakozás kritériumában, ha a 12 országot említi, talán érdemes úgy figyelembe venni a dolgot, hogy azon ors…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán az előbbi eset, azt hiszem, mindannyiunk számára megrázó. Ezt mondom azért is, mert én is egy város polgármestere voltam, ahol közel 31 ezer lakosból hét és fél ezer nyugdíjas él, és ebből a hét és fél ezer nyugdíjasból legalább jó kétezer ha…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök asszony. Ebben a kérdésben utoljára kívánok szólni. Én sem értettem félre sem Vidorné képviselő asszony, sem Béki képviselő asszony mondandóját, de én nem a 80 ezer vagy a 110 ezer forintos nyugdíjról beszéltem, hanem a hihetetlenül alacsony mértékű nyugdíjak…
T/18361 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök asszony, a szót. Lehet, hogy ha Kovács Tibor képviselőtársam nem szól, akkor nem nyomom meg a gombot, de kénytelen vagyok, mert tavaly én magam is részt vettem ezekben a vitákban. Akkor is óriási vita alakult ki a termékdíjjal kapcsolatosan, és akkor is fölme…
T/18361 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr. Talán mégsem fogok vitatkozni Kis Zoltánnal, mert pont a kereskedelmi törvénynél itt voltunk, akkor is vitáztunk, és jómagam mondtam, hogy tessenek már odafigyelni Kis Zoltán javaslatára a kereskedelmi törvény aggályaival kapcsolatban, és Orosz Sándoréra…
T/18106 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr, és talán a függetlenek és a Nemzeti Fórum képviselőcsoportja nevében is mondhatom, hogy maximálisan támogatjuk, mint ahogy a négypárti egyeztetésen ez megállapodásra és rögzítésre került. A kérésem az lenne, hisz a magyar parlamenten belül több alk…
T/18106 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr. Az ügyrendiben azt szeretném az államtitkár úrnak és az elnök úrnak is mondani, hogy amikor mi kiváltunk, és kizárásra kerültünk a frakcióból, akkor hivatalosan be lett jelentve, hogy a Nemzeti Fórum képviselőcsoportot alakít; nem egyezik meg ugyan a frak…
T/18207 Egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én mindig csodáltam az államtitkár úr jóhiszeműségét, és örülök annak, hogy ma Kis Zoltán több alkalommal is kifejtette a véleményét, mert amikor a négypárti egyeztetés volt ez év tavaszán, akkor az ember reménykedett, amik…
T/18209 Az állat-egészségügyről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is örülök annak, hogy főállatorvos úr itt van, én is üdvözlöm. Pont a madárinfluenza kapcsán járványügyi szempontból volt egy olyan kérés, hogy jelezzem mindenképpen a minisztérium és esetleg ön felé is, hogy érdemes lenne újragondolni Magyarors…
T/18208 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr, a szót. Talán ahol Farkas képviselőtársam abbahagyta a mondandóját, én szeretném ezt úgy folytatni, hiszen az elmúlt időszakban hihetetlenül sok olyan törvényről beszéltünk, amiben valóban nem a hazai termék-, nem a hazai piacvédelem és talán az állattart…
T/18208 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Nagyon köszönöm, elnök úr, és én is egyetértek sok kérdésben Karakas képviselőtársammal. Talán a Tudományos Akadémia egyik munkatársának egy kis idézetét szeretném felolvasni. Mi szolgálhatja a vidék eltartóképességét vagy feltámasztását? Mint például a biotermékek, őshonos…
T/18208 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr, és tényleg utoljára, nem bántva képviselőtársamat, de ma jó pár törvényt próbáltunk meg végigbeszélni, és elhangzottak olyanok a törvénnyel kapcsolatban, hogy történelmi, jelentős, korszakalkotó, és azért a vitában, fogalmazzunk így, nem ez tükröződött vi…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF független: Köszönöm a szót, elnök úr. Talán Nyul képviselőtársam szájából hangzott el a nemzeti lelki nevelés kérdése. Én például iskolákban sem engedném meg, hogy az iskolaszék döntsön ebben a kérdésben; szigorúan meg kell tiltani. Pont az a korosztály fertőződik legjobban, amelyik az á…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ÉKES JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Mint ahogy képviselőtársam mondta és jelezte, 11 igen és 6 tartózkodás mellett foglalt állást a bizottság ebben a kérdésben. És talán itt szeret…
I/18246 Mi lesz a hazai kis és középvállalkozások és a körbetartozások sorsa?
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt két év költségvetésénél is bebizonyosodott, hogy a kormány által meghirdetett hazai kis- és középvállalkozások támogatása nem vagy alig váltotta be a kormányprogramhoz fűzött reményeket. Sem a 2004. évi, sem a…
I/18246 Mi lesz a hazai kis és középvállalkozások és a körbetartozások sorsa?
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A mai hazai kis- és középvállalkozások a hiteleiket elsősorban a likviditási gondjaik enyhítésére próbálják meg felvenni, nem pedig fejlesztésre. Mondok önnek egy múlt heti példát. A múlt héten miniszterelnök úr Cegléden az egyik…
T/18109 A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Nagyon köszönöm, elnök úr. Nem kívánom a 10 percet kihasználni, de ahogy a Magyar Demokrata Fórum, úgy a független képviselőcsoporttal rendelkező Nemzeti Fórum is maximálisan támogatja ezen elveket és a sürgősséggel történő esetleges kihirdetését is. Tehát meg szeretném nyug…
T/18088 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. A Nemzeti Fórum nevében szeretném jelezni, hogy mindenképpen támogatni fogjuk ezt a megoldást. Wekler Ferenc még bizonyára emlékszik arra az időszakra, amikor önkormányzati bizottsági üléseken óriási harc folyt e kérdéskör körül. Én csak egyetleneg…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Arató államtitkár úrnak talán annyit, hogy az államadósság, az államháztartási hiány, a költségvetés bevételi és kiadási sarokszámai a mindenkori kormányt terhelik. A másik ilyen kérdés, amit Tatai-Tóth András is elmondott, elmondott Wekler Ferenc…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglepődve hallgattam Horváth Csaba hozzászólását. Sem a tegnap este, sem a mai elmúlt két és fél óra nem vádaskodásokról, hanem értelmes, szakmai, költségvetéssel összefüggő hozzászólásokról s…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Érdekes volt államtitkár urat végighallgatni: beszélt a kutatás-fejlesztésről, innovációról és annak hazai megvalósításáról. Talán érdemes lenne a Tudományos Akadémia jeles képviselőit megkérdezni, hogy jelenleg, ma a magyar költségvetésből eg…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon sajnálom, hogy Csizmár Gábor miniszter úr bejött, látott, győzött és elvonult. (Derültség.) Hiszen minden csodálatos, amit mint miniszter elmondott a maga részéről, de talán azt is hagynia kellett volna, hogy az ember kérdést is feltehe…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök asszony. Tudtam azt, hogy Filló Pál fog a reakciómra válaszolni, csak a legnagyobb probléma ott van, hisz tegnapelőtt be lett jelentve, hogy Dunaújvárosba egy óriási nagy cég települ. Tisztelt Képviselőtársam! Ismeri ön is az inotai alumíniumkohót. Most fogja…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szekeres Imre képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni. Úgy fogalmazott, hogy a kétéves költségvetés kibújás a demokrácia alól. Nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unión belül hétéves költségvetés van. Ez a…
T/17701 A kereskedelemről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Szalay Gábor képviselőtársam mondott, szóval furcsa kettősség van ebben a helyzetben, mert egyrészt a hazai termelőt, a hazai kis- és középvállalkozást is kívánjuk védeni, viszont a másik old…
T/17701 A kereskedelemről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, maximálisan egyetértünk, hiszen az élelmiszer-biztonság vitájában is ugyanezeket többször, többféle példával saját magunk is elmondtuk, sőt mi több, a bizottsági ülésen, ha jól tudom, jól emlékszem rá, a többpárti egyezség alapjá…
T/17701 A kereskedelemről
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Visszacsatlakozva az államtitkár úr szavaihoz: nekünk, magyaroknak és a termelőknek, kereskedőknek tényleg épp a szövetkezeti rendszer kialakulása hiányzik rettentően, ezt az élelmiszer-biztonsági törvénynél is több alkalommal elmondtuk, tehát ninc…