107 felszólalás
T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Teljesen ledöbbent az a felháborodás és az a sürgető idegesség, ami a törvény részletes tárgyalásakor itt elhangzik. A 8. ponttal kapcsolatosan igenis az váltotta ki a vitát - Pap János képviselőtársamat sem értem, azt mondja, hogy "demokrácia és egyéb…
T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Nagyon köszönöm a szót. Szeretném tisztelettel Farkas Sándor elnök úr figyelmét felhívni arra, hogy ez egy teljesen friss papír, itt találtam az asztalon. (19.40) Ezen a mai ülésen akár minden országgyűlési képviselő is részt vehetne anélkül, hogy a tegnap esti mezőgaz…
T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Köszönöm a szót. A 20., 28., 33. és 35. pontokhoz szeretnék hozzászólni. Igyekszem röviden, mert az előttem lévők is érintették e kérdéseket. A 20. pontnál Font képviselő úr javasolja, hogy "a megjelent tagok, illetőleg a tagok által meghatalmazo…
T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Az előttünk lévő törvényjavaslattal és az ajánlás 49. pontjával kapcsolatosan szeretném megjegyezni, és különösen a Pásztohy képviselő úr által elmondottakkal is a figyelmet felhívni arra, hogy lehet ezt olyan cinizmussal fogadni, mint ahogyan azt képv…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Lévai Tibor képviselőtársam a szövetkezeti vezetőkkel, a menedzsmenttel ijesztgeti a szövetkezeti tagokat. Ez régen bevált, egy kicsit recsegő lemez, de sokan eladták már. Nem azzal kellene - hanem tán a hollandokkal? Te…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem többen elmondták, hogy a Kisgazdapárt ármányával állunk szemben jelen esetben. Erről én nem vagyok meggyőződve, mert hát a koalíciós paktumhoz egy másik fél is kell. És a miniszterelnök úr november 29-én…
I/3360 Mert tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség, és a felelősség kié?
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel túlhangsúlyozták, illetve -zajongták a címet, megismételném: "Mert tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség - és a felelősség kié?" Miniszter Úr! Ön többször úgy nyilatkozott, hogy soha nem intézkedett közvetlenül a támogatások pénzügyi odaítélése t…
I/3360 Mert tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség, és a felelősség kié?
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy nem kaptam a miniszter úrtól választ. (Zaj a kormánypárti oldalon. - Közbekiáltás: Miért nem figyeltél?) Nagyon figyeltem, de nem említette, hogy van-e még abból a pénzből, amit a hitélet javítására szánt, úgyhogy megkíséreljük megtámadni ezt…
I/3236 Mennyibe kerül egy egynapos kisgazda tanácskozás az adófizetőknek?
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Napjainkban szinte egymással versengve, folyamatosan bizonygatják a kormánypárti képviselők, hogy milyen mérhetetlenül sok érdemük van az adófizetők pénzének osztogatásában. Több olyan kormánypárti képviselőtár…
I/3236 Mennyibe kerül egy egynapos kisgazda tanácskozás az adófizetőknek?
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök asszony, nagyon köszönöm a szót. Meglepő, de nem először fordul elő, hogy ismét mellébeszélt a miniszter úr, mint már annyiszor. Megnyugtatom a miniszter urat, ha Hofi tartana előadást, önnél is több vendége lenne! De itt nem erről volt szó! Én arról kérdeztem, hogy egy re…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Zsikla képviselőtársam a csődöt vetette fel, hogy nem okoz csődöt a külső üzletrészek kifizetése. Mintha az előző években az agrárollóról nem hallott volna. Többek között Tamás Károly államtitkár úr szerint az agrárolló nem nyílhat már to…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Nagyon egyszerű így felosztani a jókra és a rosszakra a Házat vagy az embereket - nem ilyen a valós élet. Nagyon jól tudjuk, hogy van olyan kft., amelyik kint hagyta az utasokat Görögországban. Mégse mondjuk azt, hogy ki kell irtani…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Szabó képviselőtársam a 260 milliárd összes vagyont 1992-re datálta, ami most 360 milliárd az FVM kimutatása szerint, tehát a nagy vagyonvesztés közepette ez a két szám jelenti, hogy a szövetkezetek összessége egyharmadával vagy majd…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Illenék különbséget tenni a kolhoz, a kolhoz típusú szövetkezet és a mai szövetkezetek - akár termelő típusú szövetkezetek - között is. A kolhoznak nem volt vagyona, míg az ötvenes években vagy 1959-60-tól, az évtized fordulóján létr…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Barkóczy Gellért képviselőtársam említette a földosztást. Ott és akkor, ha megvizsgáljuk az 1945-48 közötti tulajdonviszonyokat, a magyar öröklési szabályokat, és hozzátesszük a '90-es évek elején végrehajtott 20-30 aranykoronás föld…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Hogy jól és egyértelműen értsem: ez azt jelenti, hogy a mai napon a vita során ön megtiltotta a kétperceseket?
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Szabó József képviselőtársam hozzászólása inspirált a kétpercesre. A kétszintű árat, nevezetesen azt, hogy a tagnak önköltségen, harmadik személynek árréssel adjuk, mi kipróbáltuk több esetben is. Képzeljék el, hogy bemennek egy áfészbolt…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Az a kardinális megállapítás, hogy a szövetkezetek vagyona csökkent, és egyáltalán a saját vagyon értéke csökken, elfogy, ez nem igaz általában sem és egyedenként sem vizsgálva. Vannak ilyenek kétségkívül. Az eladósodás kérdése pedig adódik abból, hogy…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy az a fő ellentét, hogy míg Csatári képviselő úr és képviselőtársai a szövetkezetek megszüntetését mondják ki, mi a lehetséges továbbműködés útjait keressük. Pontosan ez a probléma, és ezért köztünk kibékíthetetlen ellentét van. Mert ál…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kitűnő alkalmam kínálkozik a tisztelt miniszter úr előző megjegyzésével kapcsolatosan: egy csoport meg akarja akadályozni a két törvény meghozatalát. Egy csoport meg akarja akadályozni a külső üzletrész-tulajdonosok, a nyugdíjasok és a ta…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Engem mélységesen megrendít és zavar, hogy vádolnak bennünket, mint egy szűk csoport védelmezőjét - de még tettlegesen is maholnap. Csatári képviselő úrnak szeptember 27-én, szerdán, 10 óra után, az Országgyűlés jegyzőkönyvében olvasható egy közbeszólá…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon figyeltem a miniszteri expozéban elhangzottakra, hiszen a leírt anyagon túl a miniszteri akarat egyik kifejezési eszköze, hogy hogyan, milyen kísérőszöveggel nyújtja be a törvényt. Nagyon sok dologgal egyet l…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, nagyon köszönöm a szót. Az előttem szóló képviselőtársamnak mondom, ezt a mi szemszögünkből nem lehet támogatni. Azért nem lehet támogatni, mert ez egyenlő a jelenlegi szövetkezeteknek a felszámolásával, pardon, végelszámolásával; a kettő közül: ha meg tudja tenni önké…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Mi aggódunk azokért az emberekért, akik közösen építettek egy oszlopokkal alátámasztott házat, ha úgy tetszik, fészert, aminek most az egyik oszlopát haza akarják vinni. Az építmény összeomlik! Megkérdezem, ha valaki sok pénzt ad…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Most az utolsó szó jogán még egy fordulatra szeretném felhívni a figyelmet. Annyi rosszat mondtak a szövetkezetekről, én egy különlegességgel szeretnék szolgálni. Mint említettem már, a mi szövetkezetünk 1948-ban alakult, az '59-61 közötti téeszesítési…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FRANCZ REZSŐ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én megpróbálom a bizottság kisebbségi véleményét mondani, holmi szubjektív vélemény helyett, amit az előttem szóló tett. Az előterjesztő szerint a törvényj…
I/2268 Miért állítja azt, hogy a szövetkezeteknek nem lehet a tulajdonában termőföld 1992. január 20-át követően?
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A kérdést azért vagyok kénytelen feltenni, mert ön, miniszter úr, többször kinyilatkoztatta, hogy a szövetkezeteknek '92. január 20-át követően nem lehet a tulajdonában termőföld. Tisztelt Miniszter Úr! A magyarázat…
I/2268 Miért állítja azt, hogy a szövetkezeteknek nem lehet a tulajdonában termőföld 1992. január 20-át követően?
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Nem tudom sajnos elfogadni a választ. A miniszter úr esküt tett; arra tett esküt, hogy az alkotmányt és a jogszabályokat betartja és betartatja. Tisztelt figyelmébe ajánlom az interpellációmban idézett alkotmánybírósági döntést, amely megtiltotta a 25. § szerinti maradványföldké…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Nagyon nehéz kibogozni az előttünk lévő törvényben lévő rációt, hogy tulajdonképpen mi a célja. Vissza kell adni a helyiségeket - és mi lesz vele? Kinek szolgál, kinek hoz hasznot, miért? Az a harminc segít valakinek? Tulajdonképpen…
H/2337 A MIZO Baranyatej Rt. tejbeszállítóit 2000.február 17-ig -a felszámolás megindításáig- ért kárainak költségvetési támogatásáról
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Akárkiben felmerülhet a kérdés, hogy ez egy magántulajdonú cég, amely tönkrement, a termelő a saját kockázatára szállított. Urambocsá, most tartoznak neki, az ő gondja, az ő kockázata. Csakhogy egy-két dologról megfeledkeznek! Nevezetesen…