874 felszólalás
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Időközben ezt a szakmai vitát megpróbáltuk csúcsra járatni, úgyhogy az egyetlen teremben levő példány nagyon kapós, a 32. sorszámú javaslat, Gulyás Gergely is megtekintette, Salamon László bizottsági elnök úr is és én is. Annyiban pontosítsuk…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Megkérem mellettem álló képviselőtársamat, hogy hadd tudjam elmondani a beszédemet. Nagyon szép a háta, de örülnék, ha megtisztelne a figyelmével. Talán Vadai Ágnes képviselőtársamat is ebbe a körbe sorolnám, ha lehetséges. (Dr. Vadai Ágnes:…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Kétperces gombot nyomtam, és két percet is fogok beszélni ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely tulajdonképpen egy jogi justizmord, amelynek az a célja, hogy kivéreztesse, ellehetetlenítse azokat a magyar emberek védelmére szerveződött közössé…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy jó pillanatban szólalok meg, hiszen Lehnardt Balázs képviselőtársam rámutatott a lényegre. Rámutatott a lényegre, hölgyeim és uraim, ne kerülgessük a forró kását: a Magyar Országgyűlés csak és kizárólag akkor tekinthető felel…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Schiffer András képviselőtársam felszólalására reagálva azért annyit hadd jegyezzek meg: abban a körben, hogy házszabályszerű vagy nem házszabályszerű a bankok pozícióinak csődtörvényben rögzített védelme elleni beszéd, az álláspontom szerint…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Jámbor Nándor képviselőtársam felszólalása, azt hiszem, hitelesen tolmácsolta a magyar vállalkozók, nevezhetjük akár Tiborc panaszának is, amelyet Békés megyéből tolmácsolt. Ahogy mondta, teljesen igaza van. A felszámoló cégek, próbálok olyan…
T/4916 A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Némi szaladással kellett ideérnem, mert nekem most elvileg a devizaeladósodást vizsgáló albizottság ülésén kéne lennem, ahol alelnök vagyok, mert véletlenül erre az időpontra lett kitűzve, amit nem értek. Ezúton i…
T/4918 A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Ez egy olyan javaslat, amely előttünk fekszik, a 4918. javaslat a végrehajtási jogszabályokkal, a végrehajtási törvénnyel kapcsolatban, amelyben mind az államtitkár úr által elmondott expozéval, mind pedig Varga I…
T/4918 A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért emelkedtem ismételten szólásra, mert a vezérszónoki beszédemben nem tudtam minden olyan fontos elemet elmondani, ami még az egész végrehajtási területet jellemzi anomáliaként, illetve felvetnék néhány konkrét további javaslatot is. Elős…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A civil anyagi jogi törvény részletes vitáját folytatjuk most. Ma volt a civil eljárási törvény általános vitája, ott is elmondtam, és itt is el kell mondanom, azért, hogy megkérjem az államtitkár urat, hátha támogatásra való az ötletem - bár most m…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekeztem türelmesen várni, és sok tanulságos felszólalást követően kerülhettem most szóba. Ennek örülök is, mert elég jól bemutatta ez a vita, hogy mennyire nem a lényegről beszélünk. Ugyanis ez a törvény, amelynek a zárószavazás előtti mód…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Megtisztelne képviselőtársam, aki itt áll előttem, hogy figyel rám, vagy elmegy, vagy leül. Köszönöm szépen. (Dr. Molnár Zsolt: Nagyon szívesen, pont meg akartam tisztelni önt.) Nem értettem pontosan - jó. Egy élményemet szeretném megosztani önökkel…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Zagyva Gyula képviselőtársammal éppen azon dolgoztunk, hogy próbáljuk értelmezni ezt a 80 oldalas zárószavazás előtti ajánlást, amelyet az alkotmányügyi bizottság ma tárgyalt meg botrányos körülmények között. Botrányos ez az egész, nem is tud…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Gyorsan megkaptam a kétperces lehetőséget. Méltányolom Rogán Antal képviselőtársamnak ezt a korrekt tájékoztatását. Valószínűleg én voltam ilyen felületes a ma estén, hogy itt az egyéb ráérő tevékenységem, újságolvasás és egyéb ilyen dolgok közepette n…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt felszólalok, szeretném megkérdezni, hogy ha jól értem, az ajánlás 177/1. ponton szereplő javaslata még áll-e, kérdezem Rogán Antal képviselőtársamat. Tehát a 177/1. még egy érvényes javaslat? (Rogán Antal: Ez nem kérdezz-felelek óra.)…
T/4996 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő alkotmánymódosítás témájában csak igazából egy klasszikust szeretnék idézni. Egy rövid idézet, egyszavas, Z. Kárpát Dánieltől származik az idézet, úgy szól: szégyen. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ő ezt elé…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném egy kicsit felkavarni a részletes vita állóvizét. Úgy érzem, egy kicsit leült ez a vita. Egyetértenek ezzel képviselőtársaim? A mosolyokból erre következtetek. Szeretnék néhány meglehetősen felrázó tételre figyelmet irányítan…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudok elmenni szó nélkül Lamperth Mónika felszólalásának azon része mellett, amely az Egyenlő Bánásmód Hatóság istenítéséről szólt. Az önkormányzatokkal kapcsolatos kritikájával egyetértek meg az iskolák miatti úgymond aggodalommal, bár a…
T/4858 A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, a szót. Hallgatva Szűcs Erika szavait és a vita ezen szakaszában, már azt hiszem, a vége felé járva egy kicsit, mindenképpen szeretnék néhány fontos gondolatot abban a körben elmondani, hogy a devizaadósok kérdésköre, ez a tragikus helyzet, amelynek…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogyan Bana Tibor képviselőtársam a felszólalását zárta, s azt üzente, hogy a szellemi alkotások joga egy kiváló eszköz arra, hogy a nemzet felemelkedését, gyarapodását elősegítsük, tulajdonképpen mi ezen a szemü…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakoznék Z. Kárpát Dániel képviselőtársam szavaihoz abban a tekintetben, hogy nagyon nagy hangsúlyt helyezett arra, ha már szerzői jogi kérdésekről van szó a Házban, és e tárgyban módosítjuk az irányadó törvényjavaslatot, és a jogkezelés…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan valóban - ha szűken vesszük - a szerzői jogot érintő közös jogkezelésről szóló szabályokról van szó, és szűk értelemben véve a nemzeti rock szerzői jogi helyzete elsődleges megítélésben nem áll feltétlen összefüggésben az üggyel, de még…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő jogszabállyal kapcsolatban elmondtuk már a generális kritikánkat, észrevételeinket, volt, ahol támogató szavakat is tudtunk mondani. Én most ki szeretnék emelni néhány olyan elemet a jogszabályból, amelyek viszont teljes mér…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Egy ügyrendi felvetésem volna, és kérem az államtitkár úr, illetve a kormánypárti képviselők támogatását. Ez épp az elmondott életritmus és munka miatt, amely azt jelenti, hogy a bizottsági ülésből kellett iderohannom, a felszólalásomat ott megszakí…
H/4915 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló 34/2011. (VI. 7.) OGY határozat módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Természetesen nem kívánom az elnöki ülésvezetést bírálni, nincs erre lehetőségem a Házszabály szerint, azonban annyit tényszerűen mindenképpen jeleznem kell, hogy a Házszabály hivatkozott rendelkezése, amire elnök úr hivatkozott, álláspontom szerint…
H/4915 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló 34/2011. (VI. 7.) OGY határozat módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igen, köszönöm, elnök úr. Remélem, hogy nem az történik, mint múltkor, amikor egy légy felém küldésével próbálta az elnök úr belém fojtani a szót, de most ez nem fog sikerülni, mert lecsapta ezt a legyet az előbb. (Derültség a Jobbik soraiban.) Egyébként pont délelőtt…
H/4915 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló 34/2011. (VI. 7.) OGY határozat módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Akkor ezek szerint, ha jól veszem ki, Kocsis Máté úr támogatja ezt a bizonyos lerövidítést. Csak akkor azt nem tudom, hogy napokkal ezelőtt miért kellett két hónappal hosszabb időtartamra vonatkozó javaslatot előterjeszteni. Ezt talán némiképpen a kapkodásnak tudom be.…
Napirend előtti felszólalások
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány tisztelt jeles képviselőihez címzem ezt a kérdést. Ez tulajdonképpen lehetne interpelláció, azonnali kérdés, bármilyen műfaj, de nem a műfaj a lényeg, hanem a tartalom. Egy idézettel szeretném kezdeni: "In…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az előttünk fekvő törvényjavaslathoz úgy is szeretnék hozzászólni mint civil, hiszen nem vagyok párttag, és egyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője vagyok, másik minőségemben pedig a Magyar Csodaszarvas Egyesület tiszteletbeli elnöke. Az utób…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Ertsey Katalin képviselőtársam felszólalására reagálva egyrészt tényleg szeretném megköszönni azt a tárgyszerűséget, amellyel jelezte, hogy az LMP és a Jobbik soraiban találhatók valóban most szinte példa nélkül az elmúlt húsz év történetében viszon…