874 felszólalás
T/11523 A büntetőeljárások időszerűségének javítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örülünk ennek a törvényjavaslatnak. Ez a társadalomnak régóta várt igénye, hogy olyan jogszabályok kerüljenek a Ház elé, amelyek a mindennapi életüket meghatározó és az ő érzéseiket felkavaró ügyekben végre célirányosan és határozottan…
A/11409 Vállalja-e végre Magyarország a védhatalmi fellépést az elcsatolt területeken élő magyar közösségek önrendelkezési törekvései, egyéni és közösségi jogaik kivívása érdekében?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Egy diktátumot elfogadni soha nem lehet. Ezt írja, ezt tartalmazza a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozásról szóló törvény, és ebből az is következik mindannyiunk sz…
A/11409 Vállalja-e végre Magyarország a védhatalmi fellépést az elcsatolt területeken élő magyar közösségek önrendelkezési törekvései, egyéni és közösségi jogaik kivívása érdekében?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Ma már nyilvánvaló, hogy ennél sokkal több kell, tehát méltányoljuk azt az elvi elkötelezettséget, hogy igen, álljon ki a magyar állam az önrendelkezési jogáért azon testvéreinek, akik elcsatoltan élnek. De vegyünk példát Ausztriáról, amely Ausztria kö…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 1. és 2. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Egy népi kezdeményezés nyomán az Országgyűlés olyan helyzetbe került, hogy a családon belüli erőszakról önálló büntető törvénykönyvi tényállást kellett alkotnia. Ez tökéletes cél, nagyon hel…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Kérem az Országgyűlést, hogy e javaslat megszavazása mellett - amit a családon belüli erőszak visszaszorításáért megszavaznak - azonnal és haladéktalanul kezdeményezzük, hogy Magyarország csatlakozzon az isztambuli egyezményhez a párkapcsolati erőszak visszaszorítása é…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A három javaslat vitájában nagyon nehéz azért elvonatkoztatni attól a szemponttól, amit úgy tudok összefoglalni, hogy igenis különbséget kell tennünk a kompenzáció, tehát mind a szellemi, oktatási kompenzáció erőforrásai között, mind p…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A vitának ezen a pontján arra kell rámutatni, hogy ne hagyjuk magukat provokálni. Tehát itt folyamatosan most már nem az első és nem a második felszólalás a Magyar Szocialista Párt képviselői részéről, és adjunk hálát a sorsnak, hogy a…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A vita ezen pontján szeretném a törvényjavaslat egyik fontos indokolási mondatát felidézni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bravó!), és szerintem erre fókuszáljunk. Hogyan lehet, hogy egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amellyel kapcsolatban az e…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Arra kérem képviselőtársaimat, akik most a vitában felszólalnak, hogy döntsük el, most kinek drukkolunk. (Ékes József: Köszönöm.) Tehát Magyarországnak vagy az Európai Uniónak? Azért szeretném, ha ez teljesen egyértelművé válna, mert én most…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Staudt Gábor visszatér az ülésterembe.) Képviselőtársammal együtt készültünk ennek a törvényjavaslatnak a vitájára, úgyhogy így most a szereposztások nagyjából megmaradnak, mindenki elmondja a magáét. De idők…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Arra kérem tisztelt elnök urat, biztosítsa a lehetőséget a frakciók számára arra, hogy a módosító javaslatokat az ülésnap lezárásáig tudjuk ehhez a törvényjavaslathoz benyújtani. Egy nagy terjedelmű javaslatról van szó, ami nemrég került elénk. Még folyamatosan dolgozu…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért szerettem volna még megszólalni ennek a törvényjavaslatnak a vitájában, mert a felülvizsgálat az, hogy a felülvizsgálták a szabálysértési törvényt, az végül is helyes és jó dolog, remélem, hogy megkapjuk majd a választ arra, hogy…
T/11176 A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha röviden kellene nyilatkozni a törvényjavaslattal kapcsolatban, akkor úgy tudnánk összefoglalni, hogy a javaslat jó, de kevés. Tehát kevés, mert az, ami tapasztalható Magyarországon a végrehajtás területén, több mint botrány. Mi már…
T/11176 A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Az államtitkár úr szavai megnyugtatóak, ezért nagyon remélem, mivel az államtitkár úrnak azért mégiscsak nagyobb ráhatása van a kormány törvényalkotására, mint Vas Imre képviselőtársunknak, bár ez nem mindig szokott így lenni, hiszen ő azért már több alkalommal vitt vé…
T/11191 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről T/11200 A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én kapcsolódnék ehhez a rendkívül éles problémafelvetéshez, amit Szabó Gábor képviselőtársam megtett, és nem kaptunk rá megnyugtató választ. Tehát legszívesebben azt tenném, hogy itt a szót most vissza is adnám államtitkár úrnak, mert hogy ha…
I/11161 Mit kíván tenni a Kormány az MSZMP, KISZ, DEMISZ, MSZP, valamint a Magyar Úttörőszövetség neve alatt ítéletekkel és más okiratokkal bizonyított törvénysértések sorozatával elvont milliárdos értékű állami vagyonok visszaszerzése és az állapot-bűncs
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmaradt rendszerváltozás több bűnt mutatott már fel, többek között az eladósítás, az elmaradt elszámoltatás és a pártállami elit megbüntetése, száműzése a hatalomból, végül, de nem utolsósorban a rablóprivatizáció és a pártállami vagyon l…
I/11161 Mit kíván tenni a Kormány az MSZMP, KISZ, DEMISZ, MSZP, valamint a Magyar Úttörőszövetség neve alatt ítéletekkel és más okiratokkal bizonyított törvénysértések sorozatával elvont milliárdos értékű állami vagyonok visszaszerzése és az állapot-bűncs
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. A választ azért nem tudom elfogadni, mert ha az elszámoltatás teljeskörűen és valójában a lényegét tekintve megtörtént volna, akkor nem azért lennének foghíjasak ezek a sorok itt mellettem, mert éppen a folyosón intézik ügyeiket az MSZP-s képviselők va…
A/11222 Lesz-e következménye Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet főtitkára elleni kényszerintézkedések törvénytelen meghosszabbításának?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy jogállamban a büntetőeljárások elrendelése folytatásának szabályrendszerét a lehető legszigorúbb és legkövetkezetesebb garanciák kell hogy övezzék. Ugyanez igaz a kényszerintézkedések elrendelésére, meghosszabbítására, ahol ugye nem keves…
A/11222 Lesz-e következménye Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet főtitkára elleni kényszerintézkedések törvénytelen meghosszabbításának?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Szeretném még egyszer egyértelművé tenni, hogy egy két éve elindult nyomozást, büntetőeljárást csak és kizárólag a legfőbb ügyész hosszabbíthat meg, és ez jelen esetben nem így történt. Tehát 2009-ben megindult eljárásokról van szó, amiket 2011-ben a megyei főügyészhel…
H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 1. és a 4. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Számomra megdöbbentő az a látlelet, amit itt a vita ezen részében kaphattam, és szerintem mindazok, akik figyelemmel kísérték ezt a vitát; akik nagyon kevesen vannak egyelőre, de úgy gondo…
T/10897 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 6. ajánlási ponthoz szeretnék jómagam is hozzászólni, és Horváth János képviselőtársunk azon gondolatához csatlakozni, amellyel ő tényleg egyértelműen megfogalmazta azt a régi szent koronás alapeszmét, amelynek pontosan az a lényege, hogy M…
T/10897 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr szavaira reagálva azt kell mondanom, hogy pontosan most rajzolódik ki az a különbség, ami az alkotmányjogi felfogásunkban kitapintható. (Dr. Répássy Róbert az elnökhöz: Melyik ajánlási pontban szerepel ez?) Mi pontosan a…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ehhez a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó javaslatcsomaghoz szeretnék hozzászólni, majd később a hosszabb felszólalásomban a családon belüli erőszak témával kapcsolatban. Az mindenképpen méltatlan, ezt el kell ismernünk, hogy e…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A vita utolsó szakaszában este 11 óra körül valóban azt kell megállapítani, hogy a családon belüli erőszakkal kapcsolatos törvénymódosítás megvitatásának időpontja megint nem mondható ideálisnak, de azért ne mutatkozzunk úgy, mintha mi…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslat több jogszabály módosítását irányozza elő, és mindjárt azt mondtuk el az első mondataink között, hogy ez a gyakorlat csak akkor szerencsés, hogy…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is azért kértem szót, hogy rámutassak arra, hogy jó lenne nem belemenni abba, hogy melyik kormány mit mulasztott ebben a kérdéskörben, a családon belüli erőszak elleni fellépés témakörében, mert megállapítható, hogy minden eddigi korábbi k…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Most már régóta folyik ez a vita, de azt hiszem, hogy fontos és megkerülhetetlen, hogy még egyszer visszaidézzük azt, hogy a mostani büntetőtörvény-csomagban melyek azok a legfontosabb rendelkezések, amelyek egyáltalán méltók és érdemesek arr…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen, magam is indítványoztam volna ezt a lehetőséget, hogy az ülésnap végéig nyújtsuk be javaslatainkat. Viszont én is a végén itt összefoglalom még egyszer a szempontokat, amiket már részletesen kifejtettem. Az egyik legfontosabb az, hogy v…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az interneten megvalósuló terror elleni, nagyon helyes és elfogadható gondolatokat hallottunk Babák képviselőtársamtól, viszont akkor tényleg azt szeretném kérni, hogy győzze meg képviselőtársait arról, hogy az interneten kialakított vélemény…
T/10877 Az Európa Tanács tagállamai között a személyek szabad mozgásának szabályairól szóló, 1957. december 13-án, Párizsban aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez a megállapodás és a magyar kormány részéről követett eljárás egy tipikus példája annak, hogy hogyan korlátozza a nemzet szuverenitását az Európai Unióhoz való csatlakozás, hiszen ez egy Európa tanácsi megállapodás, egy elég régi megállapod…