1 273 felszólalás
T/8679 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal, amit az előterjesztő mondott a mezőgazdaság speciális helyzetéről, sőt államtitkár úr is utalt rá, én egyetértek. Ha valakinek, nekem nagyon sok vitám volt a Gazdasági Versenyhivatallal, hiszen elég hosszú előkészület…
A/8667 Meddig védi még a védhetetlent Miniszter Úr?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön a napokban is kijelentette, hogy nem lát arra esélyt, hogy felbontsanak már megkötött földbérletpályázatokat. Én azért szeretném arra kérni, hogy fontolja meg ezt a kijelentését, többek között azért, mert nagyon sok olyan hely…
A/8667 Meddig védi még a védhetetlent Miniszter Úr?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Miniszter úr, csalódtam ebben a válaszban. Azt gondolom, ez nem lepi meg. Abban nem csalódtam, hogy az államtitkára milyen válaszokat adott, akiről persze kiderült, hogy az unokaöccsének az apósa is jelentős földterületet szerzett. Gondolom, ezzel kapcsolatban sincsen…
A/8667 Meddig védi még a védhetetlent Miniszter Úr?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Megvárnám miniszter urat, elnök úr, mert eddig érdemi választ nem kaptam még Budai államtitkár úrtól. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
A/8668 Kapnak-e esélyt az életre a vörösiszap katasztrófa másodlagos károsultja is?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Hát, államtitkár úr, majd én megmondom! (Derültség és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.) Miért kellett olyan talajcserét végrehajtani Devecser környékén, a Tudományos Akadémia véleménye ellenére, ahol még a 70 centiméter mélyen levő alagcs…
I/8546 Mit rejtegetnek még? Miért titkolóznak?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt fél év tapasztalatai alapján megállapítható, hogy önök súlyos kudarcot vallottak az állami földbérletpályázatokkal. A kormány sikerpropagandájával szemben, ami "ezer nyertes 20 ezer hektáron" címmel szó…
I/8546 Mit rejtegetnek még? Miért titkolóznak?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Hát, elég szánalmas választ adott, államtitkár úr, szokás szerint! Én azon csodálkoztam, hogy egyáltalán el merte a mai hírek után ezt a választ vállalni. Én úgy gondolom, hogy az lett volna a tisztességes, ha azt mondja, bocs, fiúk, hibáztam, aztán viszontlá…
H/7137 Az állami földpályázatok kapcsán kialakult erősen vitatható döntéseket vizsgáló országgyűlési bizottság létrehozásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, az előbbi vita meg az előbbi szavazás után túl sok illúzióm nincs, hogy esetleg itt más döntés is születhet, de azért hadd próbáljak én is a képviselők lelkiismeretére hatni ebben az ügyben. Az egyik o…
H/7137 Az állami földpályázatok kapcsán kialakult erősen vitatható döntéseket vizsgáló országgyűlési bizottság létrehozásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Világosan látszik, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy egyébként szerintem jó szabályt próbálnak teljesen félremagyarázni a fideszes képviselőtársaim. Ugyanis ez a módosító javaslat, ami annak idején született, erre az esetre tipikusan nem igaz. Gondol…
A/8307 Mi történt Kabán Miniszter Úr?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy évvel ezelőtt egy azonnali kérdésre ebben a Házban még Ángyán József államtitkár úr azt válaszolta: nyugodt lehet itt mindenki, ha nem kényszerhasznosítási pályázat lesz Kaba térségében, akkor minden rendben l…
A/8307 Mi történt Kabán Miniszter Úr?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Államtitkár úr, akkor már nem lenne baj, ha a kabai térségi országgyűlési képviselővel beszélne, mert ő mondta azt a lakossági fórumon, amit összehívott, hogy márpedig ti nyertétek a földpályázatot, és ő elment a falig, és egyébként biztos, hogy a tizenhat szereplő nyer. (17.50)…
T/8285 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény, valamint a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát valóban elég késő van, de azt gondolom, ez nem befolyásol bennünket abban, hogy erről a törvényről azért próbáljunk meg érdemben vitatkozni. Amivel azért alapvetően az a baj, hogy ez a módosítás is pontosan ugyanúgy kerül…
T/8285 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény, valamint a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Itt van a Magosznak három olyan vezetője, akivel én rengeteget tárgyaltam államtitkárként. Szálljatok magatokba, Pista! Ha én beterjesztettem volna egy olyan kamarai törvényt, volt szó róla, hogy kötelező tagság legyen, mit mondtatok rá? Ezt. Hogy meg…
A/7963 Önök tényleg úgy gondolják, hogy lehet állatot tartani termőföld használat nélkül?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt héten önök bejelentették, hogy 40 milliárd forinttal állattartás-fejlesztési programot indítanak, ami nagyon helyes. Igaz, hogy sokkal korábban is megtehették volna. Az élet azt igazolja, hogy erre ma óriási…
A/7963 Önök tényleg úgy gondolják, hogy lehet állatot tartani termőföld használat nélkül?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Szóval, államtitkár úr, az a helyzet, hogy én ezt mind elhinném, hogyha már régen kirúgták volna azt az NFA-alkalmazottat, aki úgy döntött, hogy Nagyesztergáron megszünteti a legelőt a telep mellett. És azt csuknám be oda a 150 üsző mellé egy napra a 40 fokos…
A/7869 Mi lesz a hónapok óta lejárt, de ki nem hirdetett földbérleti pályázatokkal?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Lehet, hogy elírás van a címben, mert "ki nem hirdetett pályázatokat" akartunk írni; lehet, hogy elgépelték, elnézést kérünk érte, de gondolom, az államtitkár úr is tudta ezt. Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. A múlt héten a miniszterelnök úr ugyan semmire nem válasz…
A/7869 Mi lesz a hónapok óta lejárt, de ki nem hirdetett földbérleti pályázatokkal?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Az államtitkár úr nem értette meg, miről beszéltem, ez teljesen világos. Tehát valakivel megnyerettek, ugye, egy földet, ott korábban agrár-környezetgazdálkodási programban volt a föld, és a vesztes nemcsak a 13 éve használt föld bérletét bukta el, hanem a korábbi akg-pénzeket i…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök, hogy ön van itt, mert tegnap azok a kollégái, akik biodíszletként végigülték a napot, nem igazán tudtak arra a kérdésemre válaszolni, hogy miért verték át a mezőgazdasági termelőket; pontosabb…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tegnap nagyon sokan emlegették a fideszes képviselők közül, hogy az agráriumnak szenzációs éve lesz, mert 750 milliárd forint lesz a költségvetési főösszege a 620-szal szemben. Ez pont ugyanolyan átverés, mint az egész vita, amiről most itt beszélgetü…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, a szót, elnök úr. Bodó Imrének szeretném mondani, hogy nem azzal van a baj, amit önökkel felolvastatnak, hanem azzal, hogy el is hiszik. (Derültség az MSZP soraiban.) Ezt azért mondom, mert úgy, hogy eltapsoltak hülyeségre 3000 milliárdot, így is nőtt az államad…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak azt szeretném reagálni, hogy az általunk alkalmazott licites bérbeadásnál, amiért nyilván felelősséget tudunk vállalni, hiszen én akkor voltam államtitkár, az egy aranykoronára jutó átlag bérleti díj 1450 forint volt, most 1250. Nem tudom, miért l…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes vita volt ez a mai, aki reggel óta itt van, azt gondolom, egyetért velem ebben. Hiszen egy olyan költségvetésről kezdtünk el még reggel vitatkozni, amiről nagyjából mindenki azt gondolta, hogy ez komoly. Délutánra kiderült, hogy ez nem így van,…
T/7768 A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Ódor képviselőtársam, aki állatorvos - gyakorló állatorvos, úgy mondhatom - a bizottsági ülésen mondta, 225 éve kezdődött el a képzés Magyarországon, tehát egy nagyon régi szakmának a szabályozása van előttünk. Azt el k…
A/7793 Ha Önök mindenről tudtak Miniszterelnök Úr, akkor miért nem intézkedtek?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nagyon sok kérdés elhangzott mostanában itt a parlamentben a földbérletpályázatokról. Ennek kapcsán a gazdák, mondhatom úgy, hogy tucatjai kerestek meg minket azzal helyben lakóként, hogy nem a pályázati kiírás…
A/7793 Ha Önök mindenről tudtak Miniszterelnök Úr, akkor miért nem intézkedtek?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önt vagy félretájékoztatták, és akkor gondolom, majd intézkedik, vagy szándékosan nem mond igazat. (Moraj a kormánypárti sorokban.) Ugyanis ezekkel a földpályázatokkal hoztak helyzetbe komoly nagybirtokosokat. Majd nagyon kíváncsi leszek, hogy Csornán…
T/7673 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lehet, hogy ebben a nagy melegben a végtermék több mindenkit érdekelne, de ez már csak egy ilyen műfaj. Azzal szeretném kezdeni, hogy valóban igaza van Tiffán képviselőtársamnak, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy egy jó törvény szülessen, ami a szőlő…
T/7673 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Sajnálom, hogy képviselő úr későn jött és nem hallotta, amit mondtam, de először a fordított áfáról. A fordított áfa az Európai Unión belüli mozgásokban semmit nem old meg, képviselő úr. Ott eddig sem volt áfa, úgyhogy ezt inkább hagyjuk, mert ez semm…
T/7673 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tudja, képviselőtársam, attól nem egyablakos a rendszer, mint a kormányhivatalban, hogy egy ablaknál megmondják, hogy melyik kilenchez kell még odamenni. Attól tartok, hogy ha a hegybírók azon a technikai színvonalon maradnak, ahol most vannak - amivel…
T/7672 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy olyan témát tárgyalunk most, ami 3-4 évente visszatér vagy 2 évente visszatér elénk, és látjuk, hogy most is egy átmeneti megoldás irányába megy el a dolog. Természetesen egyetértünk azzal, hogy ez a hosszabbítás megtörténjen, hiszen a mezőgazdaság…
T/7674 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Szeretném megjegyezni, hogy a nemzeti együttműködés kormánya az érintetteknek kettő napot adott a véleményezésre ennél a törvényjavaslatnál. Mert azt, hogy nekünk péntek estétől adott, mondjuk, keddig, a bizottsági ülésig időt, azt már megszokt…