1 273 felszólalás
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mivel itt most egy szakmai vita van, úgy gondolom, hogy szakmai közönség előtt fogom elmondani a zárszót, nem a szavazás előtt, mert hátha nem mindenki ennyire szakértője ennek a területnek,…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kicsit felemás érzésem van, megmondom őszintén. Nem akartam ebbe a vitába most már belekapcsolódni, hiszen semmilyen új elem nem jött elő az általános vitához képest. Azért van felemás érzés…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert a képviselő úr szinte szó szerint ugyanazt elmondta, mint a múlt héten. Attól még, hogy nagyon sokszor ismétlünk meg valamit, az nem biztos, hogy igaz lesz. Azt szere…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Azért kértem szót, képviselőtársaim, mert amit Vincze képviselőtársam mondott, hogy másfél milliárd forintot vagy másfél százalékot - ami egyébként is 16 milliárd forint - akarunk a kistermelői körnek adni, az egyszerűen haz…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Azért kértem szót, mert megint olyan dolog hangzott itt el, ami, azt gondolom, hogy tisztázásra szorul. A beszerző-értékesítő szövetkezeteket nem a magyar kormány zárja ki az európai uniós és a nemzet…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Azért kértem szót, mert ha valakik, termelők figyelik ezt a parlamenti közvetítést - és tudom, hogy figyelik, mert a múlt héten is jelezték, hogy végre volt egy olyan parlamenti vita, amit végig lehetett ülni; egyébként szer…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Igen, úgy gondolom, hogy a vitában elég sok mindent sikerült tisztázni, és az is nyilvánvaló, hogy mindenben nem értünk egyet, de próbáljuk egymást meggyőzni, és az élet meg majd igazolja, hogy kinek lesz igaza. Egyelőre a k…
Napirend utáni felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Arról szeretném először is tájékoztatni a képviselő urat, hogy a környezetvédelmi tárca hulladékgazdálkodási terve természetesen megegyezik az Országgyűlé…
Napirend előtti felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából ez a napirend előtti felszólalás azért izgalmas, mert ma egy agrárnapunk lesz itt a parlamentben. Én most nem kísérlem meg, hogy minden olyan fel…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologra menet közben is szeretnék reflektálni, nem a vita végén, s talán egy kicsit tematizálni is a továbbiakat. Én azt gondolom, hogy nagyon jól…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Részben megelőzött. Azt szerettem volna kérni képviselő úrtól, hogy vagy adja ide most ezeket a kérdéseket, és a törvényi kötelezettségnek megfelelően megkapja rá a választ, vagy pedig hétfőn tegye…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Többen érintették a támogatáskifizetések kapcsán a közreműködő szervezet, együttműködő szervezet, tanácsadás ügyét. Valamit szeretnék pontosítani. Azt mindegyikünk tudja, hogy az Európai Unió azt a fajta ren…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Azért kértem szót, mert ez az előbbi bejelentésem, úgy látszik, fölcsigázta az érdeklődést. Annyit pontosítanék, hogy valóban úgy van, ahogy mondta, tehát jár a támogatás az idén beszerzett eszközökre, amennyiben az Európai…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem most szót, mert szeretném ezt a hozzászólást mindjárt lereagálni. Úgy gondolom, hogy kötelességem az erdészeti hatóságok védelmében egy dolgot elmondani: Magyarországon egy dekával töb…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég sok minden elhangzott ismételten a vitában. Bedő Tamás képviselőtársam utalt arra, hogy ha itt a vidékfejlesztési programról beszélünk, akkor ezt egy kicsit m…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, azért kértem szót, mert ön is pontosan tudja, hogy én nem erről beszéltem. Én azt mondtam, hogy ezekből a programokból például infrastruktúra-fejlesztéseket nem lehet csinálni. Én most tizenöt olyan települést…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen, akkor beszéljünk őszintén, képviselő úr! Ez nem a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség problémája - kérdezze meg azokat, akik ennek az ágazatnak az aktív szereplői -, hanem a képviselő úr p…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Ez az 5 EUME, gondolom, más időpontban hallgatják, meg nézik, azért tisztázzuk már ezt, képviselő úr. Nem egészen 15 hektárról beszélgetünk. Még egyszer mondom: milyen tőkeemelést lehet csinálni egy 15 hektá…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: A múlt heti vitában már próbáltam erre a kérdésre reagálni, de nem szeretném elvarratlanul hagyni ezt az ügyet, mert hátha valaki még rosszra gondol. Képviselő úr, ha 2005 második felében nem indítunk el egy raktárépítési pr…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát én azt gondoltam, hogy Kékkői képviselőtársam nekem már meglepetést nem tud okozni, de csalódnom kellett, mert tudott. Szeretnék valamit tisztázni. Ha…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék röviden visszaevezni. Nyilván a különböző ültetvények kockázatait vizsgáltuk és vizsgáljuk is; a fűről ez a jogszabály nem szól, az teljesen önálló történet. (16.00) Én…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon röviden a kétkörös vitára szeretnék reagálni. Azt gondolom, az alapjogszabály, amit beterjesztettünk, nagyjából rendben van, hiszen ami körül a vita kialakult, annak semmi köze nem vo…
H/1722 Az egységes élelmiszer-ellenőrzésről szóló törvény előkészítéséről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a véleményünk miért változott a napirenddel kapcsolatban, arra nagyon egyszerű az indokunk. Képviselőtársam nyilván megindokolta volna ezt a sürgőssé…
H/1722 Az egységes élelmiszer-ellenőrzésről szóló törvény előkészítéséről
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sok minden felmerült ebben a vitában, és egy dologra, azt hiszem, nem kaptunk választ, és többek között ezért is támogattuk, hogy kerüljön sor erre a vitára, hogy elfogadunk egy akkor még né…
T/1745 A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert ennek a jogszabálynak a kapcsán elég hangsúlyosan előjött az élelmiszer-biztonság ügye, és vannak itt többen képviselőtársak, akik pontosan tudják, hogy másfél évvel…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előzetesen engedjenek meg egy sokunkat érintő meg érdeklő bejelentést - lehet, hogy még nem mindenki értesült róla -, hisz…
K/1544 Miért nem kapnak kellő kormányzati figyelmet a szárítógép-parkok?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Az eddigi európai uniós és nemzeti programunkban is volt lehetőség szárítóparkcserére, és akik ezt megtették, azok ezekkel a lehetőségekk…
K/2081 Esélyegyenlőségek a tejkvóta pályáztatása körül
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Arra nem gondoltam, hogy ellenzéki képviselő fog azért megfeddni bennünket, mert a kistermelőket akarjuk segíteni, de ezt is megértük. Képviselő úr, a jelenlegi ingyenes kvótakiosztás azokn…
Napirend előtti felszólalások
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Elég pontos összefoglalását kaptuk az elmúlt közel öt év történetének, ami az agráriumot érinti a támogatások oldaláról. Ezt szeretném néhán…
A/2021 Tudja-e pótolni az Agrár Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) és a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) fejlesztési forrásait az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatási előirányzata?
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Képviselőtársam pontosan idézte, hogy milyen bonyolult nevű alapok voltak és lesznek az Európai Unióban, ezt nem kívánom elismételni. Egy a lényege a dolog…