2 003 felszólalás
T/15734 Május 9-e Európa Napjává nyilvánításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány gondolatot megfogalmazok, mert valóban azt szeretném, hogy az indítvány körül teljes konszenzus alakulhasson ki. Elsőként figyelemmel arra, és most már a kezemben tartom Deutsch Tamás módosító javaslatát…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a kezdeményezők egyike, akik a napirendre vételt javasoltuk, én hozzájárulok és támogatom azt a kezdeményezést, hogy ne zárjuk le ma az általános vitát. Tisztelettel azt kérem a jelenlévőktől, hogy ez vi…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan képviselőként, mint aki több mint kétszáz kilométerre lakik a fővárostól, amikor ezzel a törvényjavaslattal először találkoztam, akkor a kollégáimmal is azon hezitáltunk, hogy mi közünk van nekünk ehhez a törvén…
T/15164 A várossá nyilvánítással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Mivel nem a kormány volt az előterjesztő, teljesen természetes, hogy ők nem kértek szót, de Jauernik képviselő úrnak ég a gombja egyfolytában a kétharmados szavazás óta. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Tessék megnézni!
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Először egy ügyrendi felvetésem lenne. Arra kérem elnök asszonyt, hogy segítsen ebben, de a frakció nevében holnap az ügyrendi bizottsághoz fordulok, mert az ebben az ajánlásban szereplő indítványok nagy…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Mélységesen egyetértek önnel, beszéljünk a tárgyról! Tehát eho. Kedves Domokos Képviselő Úr! Amikor önök 29-cel csökkentettek, tetszik tudni, mennyivel emelték fel az ehót? 1500 forinttal, és még ezt követően meg sem álltak 4500-ig, ami ma…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Akkor kezdem Babák képviselő úrral. Igen, képviselő úr, elég nehéz megállni azt, hogy az ember ne minősítsen. Én tegnap este is azt mondtam, és ma is kénytelen vagyok ezt mondani, hogy bizony itt ülünk, sokan hasonló végzettséggel, és az embernek borsódz…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év március 24-én 78 képviselőtársammal indítványt nyújtottam be az Orbán család állami forrásból történő gazdagodásának kivizsgálására. A bizottságnak feladata lenne a sajtóban Tokaji borcsaták címmel m…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Legelőször hadd kezdjem azzal, hogy nekem örömömre szolgált volna, ha legalább néhányan önök közül elolvassák azt az indítványt, amit jegyzünk képviselőtársaimmal. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Elolvastuk!) Tisztelt…
T/15267 A felsőoktatásról
GÖNDÖR ISTVÁN, a honvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypárti képviselők egyetértettek abban, hogy a felsőoktatás átfogó reformja szükséges; szükséges annak érdekében, hogy mi se nyújtsunk kevesebbet, mint amit az európai uniós egyetemek nyújtanak. A ho…
J/842 A Magyar Energia Hivatal 2001. évi tevékenységéről J/4000 A Magyar Energia Hivatal 2002. évi tevékenységéről H/6912 A Magyar Energia Hivatal 2001. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról H/6913 A Magyar Energia Hivatal 2002. évi tevékenysé
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Hivatali Elnök Úr! Képviselőtársaim! Legelőször köszönetemet fejezném ki az Energia Hivatal elnökén keresztül a hivatal munkatársainak, és szeretnék tenni egy apró mondatot még korábbi időre visszanyúlva, mint amelyről most a jelentése…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engem megindított Hargitai János hozzászólása, mert ismerem őt, és meg vagyok győződve arról, hogy amiket elmondott, azoknak egy részét ő maga is tudja, hogy az elfogadott és hatályos törvényekben nem úg…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ott folytatnám, ahol Toller képviselő úr befejezte, hogy valóban sokan vagyunk, akik '90 óta rendelkezünk önkormányzati tapasztalatokkal, nagyon sokan vannak polgármesterek, akik megfelelő tapasztalatokkal rendelkeznek, és ha tudnánk higgadtan…
Az ülés napirendjének megállapítása
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Lehet, hogy csak félreértés, de a személyi jövedelemadó szerepelt egy másik összefüggésben is a forgatókönyv szerint, és elnök asszony ezt nem tette fel szavazásra. Köszönöm.
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban újra lényeges, pozitív változás történt, az infláció évtizedek óta nem volt ilyen alacsony, 4,1 százalék, tovább csökkent a jegybanki alapkamat. (Közbeszólás a függetlenek soraiból: Ez a jó…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Már az előbbi vitánál is elálltam a kétperces hozzászólásomtól, de sajnálom, hogy nincs itt Manninger képviselő úr, mert amit most Babák képviselő úr elmondott, tulajdonképpen az előző vitában erről beszéltünk. Mi ezt állítottuk, kormá…
J/13331 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről H/14271 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolato
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Erősíteni kívánom azt, amit Keleti György mondott, ezért csak két percet kértem. Szeretném az önök figyelmébe ajánlani - s nagyon jól jött nekem az a végszó, amit Nyitray András mondott -, tisztelt képvi…
T/13342 Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az átvilágító bírákról szóló törvényjavaslat december 31-én hatályát vesztené. Éppen azért, hogy a munkájukat el tudják végezni, még több száz olyan közszereplő van, akinek az átvilágítása nem történt meg.…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ahogy ön is megnézte, az az indítvány, amelyet megszavaztunk, és amit kizárt, mind a kettő túl sok indítványt foglal magában. Itt olyanok is bent vannak, amelyek egymás mellett elférnének. Tisztelettel kérem, hogy döntsünk erről az 540…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hargitai Képviselő Úr! A költségvetési bizottságban szó szerint a '87. évi XI. törvény, a jogalkotásról szóló törvény 38. §-ának (1) bekezdését és (3) bekezdését citáltam. Az (1) bekezdés: Ha országgyűlési képviselő törvényt…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Igen, hosszú ez a vita, és én fantasztikusnak tartom azt, hogy képviselõk megpróbálták a vita során végig elvitatni azt a jogunkat, hogy benyújtsuk vagy benyújtsunk egyáltalán törvényjavaslatot; próbálták kép…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ivanics képviselő urat szeretném megnyugtatni. Valóban nem támogattuk azt az indítványt, amely a nemzeti lovasprogrammal összefüggően a fejezetek közötti átcsoportosítást szorgalmazta. Ezzel szemben viszont t…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Mádi képviselő úr példát mutatott arra, hogy akinek van mondanivalója, az két percben is el tudja mondani, amit akar, és a képviselő úr kapott is választ az államtitkár úrtól. Kovács Zoltán képviselő úrnak a következőket szeretném elmo…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, egy kicsit érdekes, és hiába szeretnénk rögtön válaszolni egy-egy felvetett kérdésre, hogy ne maradjon a levegőben, de hát ilyen a házi táncrend. Én éppen Domokos képviselő úr megszólalására akartam reagálni. Tudom, hogy a képviselő úr…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit úgy vagyunk ezzel a költségvetési részletes vitával, mint a névtelen levélíró, aki megírja a levelét, de nem ír rá címet, hogy ne lehessen válaszolni, nem is kíváncsi arra, hogy mi történik. Az a b…
T/12725 A Szülőföld Alapról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Valóban ügyrendi jellegű, mivel Németh Zsolt képviselő úr azt kérte, hogy a vitát napoljuk el. Én a frakciónk nevében tisztelettel kérem a képviselő urat, hogy fogadja el, hogy nem támogatom. Itt létezik most egy program, a Szülőföld A…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr által említett első tárgykört nem kellene azért olyan gyorsan átlépni. Évtizedes szándékunk volt, hogy csatlakozhassunk Európa fejlettebb részéhez. Csatlak…
T/12490 A Prémium évek Programról és a különleges foglalkoztatási állományról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engem Ékes József képviselő úr gondolatai ösztönöztek arra, hogy szóljak. Képviselő úr, én részt vettem számos olyan tárgyaláson, ahol négypárti tárgyalás volt a közigazgatási reformról - Németh Zsolt is részt vett -,…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Varga Mihály képviselő úr vezérszónoklatában elhangzottakra reagálnék. Én azért örülnék, ha a képviselő úr elismerné, hogy azoknak a vállalkozói terheknek, amelyekről ön beszélt, nagyon komoly ellentétele v…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Domokos Képviselő Úr! 36 különböző címről vettek el úgy forrásokat, hogy a többszörösét - van, ahol hatszorosát, van, ahol tízszeresét - tetszettek elvenni egy-egy kiadásnak. (Halász János: Ti mit csináltatok ellenzékben?) Hal…