2 003 felszólalás
H/63 A családok hajléktalanságának megelőzéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Mátrai Márta Képviselő Asszony! Megpróbálom tőmondatokban. Az egyik: a lakáshitelek kamata 1992-től datálódik - ugye, ezt tetszik tudni? A következő: amikor a Horn-kormány kísérletet tett arra, hogy az önkormányzatokon…
H/63 A családok hajléktalanságának megelőzéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Úgy érzem, hogy az, amiről ön beszélt, tényleg messze túlnyúlik azon, ami ebben az országgyűlési határozatban írva vagyon, ami egy diagnózis fölállítását szorgalmazza. Anélkül, hogy erről hosszan b…
H/63 A családok hajléktalanságának megelőzéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, és nem akarom tényleg tovább húzni a szót, de akkor azt javasolnám Kosztolányi képviselő úrnak, hogy a második oldalon az utolsó két hasábot is tessék már elolvasni ebből a cikkből, és akkor én most szó szerint idézem önnek: "A harmadik ko…
H/63 A családok hajléktalanságának megelőzéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Máris megkövetem önt, mert úgy érzem, tényleg csak közvetve függ össze, amit mondani fogok, ezzel a határozati javaslattal. Amiről Kosztolányi képviselő úr beszél, az az, hogy mitől jutottunk ide. Gondolom, a képviselő úr is tudja, mert tu…
T/100 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2000. évi LXXXIII. törvény, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2000. évi LXXXIII. törvény és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. számú törvény módosítására nyújtottunk…
K/185 Miért másodrendűek az alsóbbrendű utak?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőként és magánemberként is gyakran járom az ország kistelepüléseit, választóim is gyakran megkeresnek, és magam is tapasztalom, hogy az elmúlt négy év során sajnos éppen a mellékúthálózat, ezen keresztül is f…
T/25 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elsősorban még Bernáth Ildikó gondolataihoz szerettem volna hozzátenni és kiemelni ennek a törvénymódosításnak azt a lényegét, hogy igenis fontos a szakszervezeti tisztségviselők súlyának emelése. A két percem kevés arra, hogy hos…
T/13 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sajnálom, mert miközben szót kaptam, úgy látom, hogy Szűcs képviselő úr kiment az ülésteremből. Ahogy az előterjesztők is elmondták, mi is tudatában vagyunk annak, hogy a nyugdíjtörvény körül elég sok igazságtalanság van, de ahogy Kósáné Kovács…
J/4930 Beszámoló az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/5775 Az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Figyelembe véve azt, amit az elnök asszony intelemként számunkra meghatározott, azt gondolom - és mint sokszor tettük energetikai kérdésben -, ha atomenergia-ellátásról és ezzel összefüggő biztonsági dolgokról beszélünk, ahogy tette…
A/5830 " 2 x 2 néha 5 "
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz vezette koalíció tevékenységének gyászos következményeit a mezőgazdasági termelők többsége a saját bőrén érzi. A miniszterelnök úr tegnapi beszéde, a fizetett hirdetések bizonyítják, hogy a kormány a választások előtt osztogatá…
A/5830 " 2 x 2 néha 5 "
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a hirdetést (Felmutatja.) nem én tettem közzé, hanem önök, a számok, amelyekre hivatkoztam, ebben vannak. A parasztemberek tudnak számolni. Tudják, hogy 8 százalékot meghaladó, mondjuk, az energiaár-növekedés; az első félévben 10 százalék fölötti az…
T/5692 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus tv.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt frakciója akkor, amikor tapasztalta, hogy a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban nincs párbeszéd a magyar kormány és a szomszédos országok kormányai között, akkor mi párbeszéd…
J/1343 Beszámoló az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank 1998. évi tevékenységéről H/1619 A Magyar Nemzeti Bank 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról J/2766 Beszámoló az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank 1999. évi tevékenységéről H/
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én többször visszaléptem a kétperces hozzászólásoktól, és most is fontolgattam, mert Tardos képviselő úr tulajdonképpen majdnem mindent elmondott, de én azt hiszem, hogy mégiscsak megyünk azért a vitában abba az irányba, mert mi magunk, a parla…
J/5631 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/5632 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, és azért csak két percben, mert úgy érzem, hogy sok dolgot megismétlünk, és ezen a késői órán már azt a hatást nem érjük el, amit egyébként ezzel a parlamenti vitával el lehetne érni. A jelentéssel és általában az egész drogkérdéssel is az…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Az csak egy rövid hír volt, amit az elnök asszony bejelentett, hogy a szocialista frakció nem kívánt élni ma a kérdezés jogával. Képviselőtársaim, a következők miatt nem kívánunk élni a kérdezés jogával. Bajor Tibor képviselőtársam a terül…
I/5473 Kinek van ehhez joga és hatalma?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! A Kiskomáromi Árpád Vezér Termelők Szövetkezete 2001 júliusában a "Növényvédő szerek és termelésnövelő anyagok" című kiadványban megdöbbenéssel észlelte, hogy az 1993-ban számára kiadott Zala Virágföld és Zala Tőzeg általános forgalomba hozatali és felhas…
I/5473 Kinek van ehhez joga és hatalma?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát sajnos nem tudom elfogadni. Azt fogadtam volna el, ha a válaszában azt mondja el, hogy az eredeti engedélyes jogait helyreállították, mert - ahogy ön is említette - itt egy peres eljárás van folyamatban. Érdeke…
H/3107 A Nemzetőrség létrehozásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Lezsák képviselő úr segítségemre volt, mert kimondta azt a szót, amivel én itt vitatkozni akartam, hogy senki nem vitatja a létjogosultságát. Mi ebbe a vitába úgy szálltunk be, amikor az országgyűlési hatá…
T/5100 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miközben közös módosító javaslatainkról fogok beszélni az első vitaszakaszban, szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani, hogy a 3. §-hoz - ahol fogalmi meghatározások vannak - kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottam be, m…
T/5100 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem megismételve mindazt, amit Szalay Gábor elmondott, de teljes egészében egyetértve vele, én szeretném tovább fokozni ezt a helyzetet. Kérem képviselőtársaimat, gondolják végig: ha innen a Házból mi azt akarjuk üzenni azoknak a…
T/5100 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, itt hosszabban időzünk, de kénytelen vagyok kapcsolódni Lezsák képviselő úrhoz. Kedves Képviselő Úr! Itt ült délelőtt is: ha visszaemlékszik, Tállai államtitkár úr egy mondatban, egy szóval elintézte, hogy a jogharmonizációs kérdésekben t…
T/5100 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a harmadik vitaszakaszban haladva a pontok sorrendjében megint csak Szalay Gáborhoz hadd csatlakozzam. Abban, hogy hiteles legyen a mérő, mindannyian egyetértünk. Ez kifejeződik abban, hogy ez a 118. ajánlási pont támogatva…
T/5100 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most nem vitatkozni akarok, csak nem akartam újra hosszabb szólásra szót kérni. A 136. ajánlási pontot szeretném még az önök figyelmébe ajánlani, amikor az árképzési dolgokhoz nyúltunk hozzá a képviselőtársaimmal. Amikor egyetértünk abban, hogy…
T/5100 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindössze egyetlenegy indítványról szeretnék itt beszélni, a 171-esről, amit képviselőtársaimmal együtt adtunk be. Az indítvány arról szól, és ennyiben ez is kötődik az előző vitaszakaszhoz, hogy érdekünk fűződik ahhoz, hogy a leh…
T/5266 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Szocialista Párt négy kérdésben népszavazási kezdeményezést tett. Ebből az egyik a nyelvvizsgára való ingyenes felkészülésről szólt. A miniszterelnök úr üdvözölte a kezdeményezést, sőt azt mondta, a kormány támogat…
T/5266 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A két perc nagyon rövid, de hadd mondjam azt a kétkedőknek: a törvényjavaslatból, ha valaki figyelmesen elolvassa, kiderül, hogy maga az iskola szervezi meg saját adottságai és körülményei között. Mi meg vagyunk…
T/5216 A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Ugye, ez nem törli a normál hozzászólásomat? (Az elnök nemet int.) Braun képviselő úr, én meg vagyok döbbenve! Ön azt mondja, hogy nem volt. Ezért vissza fogok térni majd ahhoz a módosító javaslathoz, amellyel Keller László befejezte. A gazdasági…
T/5216 A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Így alkalmam van ott folytatni, ahol abbahagytam. Tehát Magyarországról nem most alakítják ki ezt a negatív képet, hanem ez sajnos ott van, ez nem az ellenzékről szól, hanem arról, hogy a kormány mulasztott. Ezt a mulasztást megpróbálják ö…
T/5216 A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Szintén Braun képviselő urat szeretném emlékeztetni - és én tudom, hogy ez most nagyon nehéz az önök számára -, hogy itt a kormány is és önök is tényleg mulasztásban vannak. Hitem szerint az államtitkár úr fel fog állni, és el fogja mondan…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy Ékes képviselő úr újra szót kért, mert én utána szerettem volna két percben reagálni, de egy ütemmel elkéstem a gombnyomással. Példákat is mondott Ékes képviselő úr. Szocialista képviselőtársaim már elmon…