2 003 felszólalás
T/10680 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Néhány gondolatot teszek hozzá, és ezzel részben erősítem is a Pál Béla képviselőtársam által elmondottakat. És szeretnék még kételyeket is megfogalmazni. Tehát az első mondatom hadd legyen az, hogy a…
K/10827 Nyugdíjba küldeni felelőtlenül?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Nem tudom, ki a válaszadó, elnök úr, bocsánat. (Jelzésre:) Cséfalvay államtitkár úr. Köszönöm szépen, elnök úr.
T/10590 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ha egy mondatban akarnám elintézni ezt a törvényjavaslatot, akkor azt mondanám, hogy a szocialista frakció támogatja ezt a javaslatot, mert mi is egyetértünk azzal, hogy 1 hektárról 3 hektárra…
A/10765 Adóskonszolidáció, vagy finanszírozás?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az Orbán-kormány szűkítette az ellátandó önkormányzati feladatok körét, megváltoztatta a feladatfinanszírozást. Számos feladatot a járási hivatalokhoz telepítettek. Mára világossá vált, hogy az átcsoportosításon nyertek a városok, a járási hivatalok. Az…
A/10765 Adóskonszolidáció, vagy finanszírozás?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Államtitkár Úr! Az 5 ezer fő alatti kistelepülések adósságát valóban átvállalták, de a szállítói tartozásokat nem vették figyelembe. A szállítói tartozások azért álltak fenn, mert nem tudtak folyószámlahitelhez jutni, így kimaradtak az adóskonszolidációból, ezért nekik most a m…
T/10685 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végig nagy érdeklődéssel figyeltem, a kamarai kérdés engem mindig is érdekelt, hogy az a Fidesz, amelyik 1998 után megszüntette a kötelező kamarai tagságot, azután a kereskedelmi kamarában hogyan vezette be a…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én összesen három ajánlási pontról akarok beszélni: a 3., 4., és 5. pontról. A 3. számú ajánlási pontban arra tettem javaslatot, hogy abban az esetben, amikor az ingatlanából kikerült állampolgárnak később az…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Kérem, nézze el nekem, nem karikírozom. Ötször használta azt a kifejezést, hogy "igazolt". Itt pont ez az egyetlen szócska van. És akkor most elmondom önnek, hogy mi a gondom, a bajom. Attól, hogy az, amit ön elmond…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Amikor vitatkozunk, általában különböző a véleményünk, de most szeretnék pozitív dologgal kezdeni. Az általános vitában - a jelen lévő képviselőtársaim közül biztosan többen emlékeznek rá - alaposan vi…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Majd egy hosszabb hozzászólásban is szeretném részletesen elemezni a kérdést, csak miután kormánypárti képviselőtársaim, akik a 2010-es választást követően ültek be a parlamenti patkóba, nagy valószínűséggel 2002 után még nem tudták, h…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt képviselőtársaim és leginkább Tasó képviselő úr, amit elmondott. (Babák Mihály: Mire vagy büszke?) Képviselő úr, önnek is tudnia kell, hogy a Fidesz a 2002-es választásokra készülve helyezte el azt a bombát, azt a lakástámogatásirendsz…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr, de valójában a kétperces az, hogy reagálhatunk az előttünk szóló képviselőkre. Azt gondolom, Vágó Gábor is, ha hülyeséget mond, akkor kérem, nézze meg. Az, amikor a Fidesz PR-okból, úgy, ahogyan Varga képviselő úr tette, hogy 72-ről 98…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy korábban ígértem, konkrét számot mondok önöknek. 2000-ben a GDP mindössze 1 százalékát (Moraj a Fidesz padsoraiból. - Ékes József: Jaj, Istenem, be kellene ezt már fejezni!) költötték lakáshitel-állomán…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Hadd kezdjem azzal, amit Simon Gábor, elsőként felszólaló szocialista képviselő is elmondott, hogy számos tétel van, amivel egyetértünk ebben a törvényjavaslatban, és szeretném elmondani…
J/9805 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről H/10534 A privatizációs szerződések környezetvédel
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Az első mondatom a tisztelet és a főhajtás a jelentést készítőkkel szemben, és a korrektségért. Teszem ezt azért, mert pályakezdő képviselőként 1994 után Tardos Márton, akkori gazdasági bizottsági…
T/10507 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Nekem Román képviselő úr gazdasági bizottsági véleményével van legelőször problémám, mert az én információim szerint az ellenzéki képviselők tartózkodtak a gazdasági bizottságban. A tartózkodá…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Erősítve mindazt, amit Varga Zoltán képviselő úr a tartalmi részeknél elmondott, nekünk az a véleményünk, úgy, ahogyan az általános vitában is elmondtunk, hogy az a helyzet, ami a rezsiköltségek körül kialakult, vagy fordítsuk meg, a l…
T/9928 A felnőttképzésről
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a törvényjavaslat szerkezeti rendjét követi. Külön-külön megnyílik a részletes vita azokra a fejezetekre, amelyekhez módosító javaslat érkezett. Az első vitaszakaszban az ajánlás 1-9. pontjai találhatók, amelyek a személyi és tárgyi hat…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek azokkal, akik elég nehezen tudták visszafogni magukat a sok kétpercesben, és hadd kezdjem azzal, hogy attól, hogy valaki a népre hivatkozik, még egyáltalán nem biztos, hogy szolidáris és demokrata,…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Kontur képviselő úr kiment, talán majd a jegyzőkönyvben megnézi. Tisztelt Képviselő Úr! Én azt állítottam, hogy a nyugdíjak abban a 8 évben 73,7 százalékkal növekedtek. Igen, ön sokszor élt már ezzel a lehetőséggel, hogy csökkent. Nem,…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én visszafelé mennék, elsőként arra, amit Apáti képviselő úr mondott. Kisegítem önt: csak a brikett ára az elmúlt két évben 27,2 százalékkal növekedett. Ehhez hozzátehetem azt, hogy a propán-bután gázé 38,4 százalékkal növekedett. Tehát amikor…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Folytatom az előbbinél, mert nem jutottam el. Hoppál Péter Képviselő Úr! Én azt gondolom, hogy akik nézték a televíziót, önnek a miniszterelnök úr a piros pontot be fogja írni. Gondolja végig: azt mondta, hogy kilábalás van. Akkor azt tessék ne…
J/6926 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról H/7619 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról szóló jelentés elfogadásáról
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció a J/6926. számú jelentést és az ennek elfogadását kezdeményező H/7619. számú országgyűlési határozat elfogadását támogatja. Tesszük ezt azért, mert egyetért…
T/9951 A közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatommal a biztonságos ellátás érdekében módosítani javasoltam a fizetendő közműadó mértékét. A javaslat versenysemleges és ösztönöz a kistelepülések közműellátására. A javaslat konkrétan az ezer fő al…
T/9951 A közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök Seszták képviselő úr hozzászólásának, mert a számvevőszéki és költségvetési bizottság ülésén a kormány képviselője a következő szavakkal utasította el: "Ez egy új adó, még nem állnak rendelkezésünkre ada…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy, ahogy Lamperth Mónika képviselő asszony elmondta, képviselőtársaimmal, Varga Zoltánnal, Kovács Tiborral és még sok szocialista képviselővel nagyon sok módosító indítványt adtunk be. Lehet, hogy ezért egy…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. És köszönöm Zsigó képviselő úr válaszát. Tisztelt Képviselő Úr! Ne haragudjon már, és ne vegye kötözködésnek, azzal, hogy az ajánlás 8. pontjában, ami hivatkozik a Vet. 47/B. § (4) bekezdésére: én elfogadnám az ön érvét, de akkor miért az van b…
T/10243 A fekvőbeteg-szakellátó és egyes fekvőbeteg-szakellátóhoz kapcsolódó egészségügyi háttérszolgáltatást nyújtó, 100%-os állami tulajdonban lévő, valamint azok 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által ellátott feladatok központi költségve
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván meglepő, hogy hozzászólok ehhez a kérdéshez, de én nem az egészségügyi oldalával akarok foglalkozni, azt tudomásul veszem. Ami engem sokkal jobban izgat, az, hogy gazdasági társaságokból, nonprofit ga…
T/10200 A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátom, hogy a szocialista frakció támogatja ezt a törvényjavaslatot, a T/10200. számút, mert egyetértünk azzal - és hadd ne ismételjem meg, amit mondott L. Simon László, de különösen Gulyás Dénes képv…
H/10077 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 kö
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én már az előző általános vita időszakában mint jegyző nem akartam lejönni és tovább nyújtani a vitát, de miután Aradszki képviselő úr most már másodszor követi el ugyanazt, én hadd hívjam fel a figyelmét: a vizsgálóbizottság kezdemény…