9 felszólalás
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sokféleképpen lehet csavarni a gondolatot, sokféleképpen lehet beszélni erről a fontos témáról, aminek valóban szerintem is itt van az ideje. Egy megközelítést azonban hiányolok, a jó szülő és a pedagógus megközelítését; mert a reklámo…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez ismét olyan téma, amelyben egyáltalán nem lehet csak a száraz tényekre támaszkodni, hanem ebben, ahogy előttem több képviselő is foglalkozott a témával, nagy szerepe van az érzelmeknek. Tulajdonképpen ebben az…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, ebben a Házban már senki sem emlékszik arra a kis versikére, amit valamikor gyermekkorunkban tanultunk, anyánk tanította, és úgy kezdődött, hogy "Piroska, Piroska, mit fontál hajadba? Nemzeti szalagot, édesanya mondta. Édes…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Általam tényleg tisztelt Elnök Asszony és tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen minden vita nem más, mint a fény és az árnyék játéka, a kontraszt, azt viszont kell hogy észrevegyük. Ennek előrebocsátásával szeretném leszögezni, hogy egyéni véleményem, hogy én nem szeretem…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Nekem is van gyónnivalóm. Ugyanis én tegnap már többet visszavontam, és sajnálatosan kimaradt belőle az 54/6., a 600-asok közül. A visszavonást ezennel bejelentem. Köszönöm szépen. (Zaj.)
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Urunk! Tisztelt Képviselőtársaim! - akik, gondolom, most valamennyien rám figyelnek. A mondandómat két hangulati elemmel szeretném felvezetni: az egyik kellemes, a másik már kevésbé. Kellemes hangulatot áraszt, ha idézem az Ezerszínű Magyarország felvezető gond…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr és tisztelt Képviselőtársaim! Már az előző fejezetben is szerettem volna szót kérni, de a gombjaim mechanizmusán el nem igazodva az előző fejezetről lemaradtam. Most viszont kioktatást kapva szeretném elmondani a véleményemet a minőségi pótlékról. Valamennyi…
T/548 A temetőkről és a temetkezésekről.
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Általam is igen tisztelt elnök asszony, a témához híven engedtessék meg a megszólítás, hogy tisztelt élő emberek, akik ma beszélünk, és törvényt alkotni kívánkozunk az élettel kapcsolatban, és helyénvaló a megszólítás, hogy akik valamennyien sírva jöttünk a világra, amikor fe…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
GUBICZA TIBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Túlsó patkó, innenső patkó, karzat, s mindannyian, akik szívükön viselik nyugdíjasaink sorsát! Lehet, hogy pátosznak tűnik, ha azt mondom, hogy legyen békesség közöttünk ebben a témában, de én valóban így érzem. Hozhatnék esetleg humorosan népies mondást is…