1 880 felszólalás
T/9063 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényszerű, amit Kara képviselőtársam mondott, voltak ilyen költségek, vannak is meg lesznek is nyilván, de most pont egy olyan programról beszélünk, ami adminisztrációs, egyszerűsítési és egyéb más kérdéseket feszeget. Ilyen értelemben nyugodt lelkülette…
T/9063 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Még két kérdést szeretnék megerősíteni, bár most már biztos vagyok benne, hogy az államtitkár úr válaszát nélkülözni fogjuk e tekintetben, vagy majd egy összefoglaló kapcsán fogja ezt megtenni, amikor már nem lehet polémiát folytatni az ügy kapcsán. Az e…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Adótörvények tekintetében az én emlékképeim (Zaj. - Az elnök csenget.) úgy jönnek elő, hogy nagyjából október vége környékén ezeken túl kell lenni. Hogy ebben a mai időszakban, a Fidesz és a KDNP kormányzásának időszakában ezek lényegtelen időpontok, eze…
T/8705 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy nagyjából fél évvel ezelőtt is züllöttnek tartottam azt a magatartásformát, ami a munka törvénykönyve elfogadásakor azt a szellemiséget közvetítette és teremtette meg, hogy többet lehet dolgozni kevesebb pénzért. Ma…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Balczó képviselőtársam azt mondta, hogy az utolsó kétpercesét nyomja; időszerű, hogy én meg az elsőt megtegyem, merthogy szeretnék témát is váltani e tekintetben, nyilván a földtörvényhez illesztetten. Azt gondolom, hogy amit Gőgös képviselőtársam mondot…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tudják, azt hiszem, szinte kivétel nélkül, akik itt ülnek most a parlament falai között, hogy ez az 1200 hektáros nagyságrendű földbirtok hogyan nézett ki, vagy az e feletti birtokosok száma hogyan nézett ki az elmúlt időszakban. Megközelítette az 500-as…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nincs nézetbeli különbség a tekintetben közöttünk, hogy pont arról beszélek és azt próbáltam meg alátámasztani, hogy a föld használatából minél többen éljenek meg Magyarországon. Ezt úgy lehet megvalósítani, ha olyan parametizálást, peremfeltétel-…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Erről is, meg arról is szól ez a földtörvénytervezet, hogy területvesztések következnek be, ezáltal vagyonvesztések következnek be, ez pedig azt hozza magával, hogy azok, akik területet és vagyont vesztenek, a korábbi időszakban felhalmozott eszközeiket…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hanó képviselőtársam, én nem mondom önnek azt, amit ön megfogalmaz a Parlament falai között mások felé, én csak azt mondom önnek, hogy tételesen nézze meg ennek a törvénytervezetnek azt a passzusát, ami a foglalkoztatási kötelmek oldaláról előírja azt...…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt gondolom, azt senki nem vitatta ebben a Házban, ma sem vitatja, hogy az alaperőforrások tekintetében, a föld vonatkozásában az a jó, ha a helyi közösségek azok, amelyek a legkiváltképp a közelébe kerülnek a földeknek. Szerintem ez nem volt vitatém…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyszámú kisgazdaságok vagy kisszámú nagygazdaságok - Bencsik képviselőtársam ezt a kérdéskört is felvetette. Én meg mindig oda jutok ezen kérdések vizsgálata kapcsán, hogy ez ugyanolyan polémia, ha nem a mezőgazdaságról van szó, ha nem a földről van sz…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ángyán képviselőtársam, a magyar foglalkoztatáspolitikához illesztett parametizálás azt mutatja, hogy mikrovállalkozás az, ahol 1-10 főt foglalkoztatnak, kisvállalkozás az, ahol 11-50 fő között foglalkoztatnak, közepes vállalkozás az, ahol 51-250 fő közö…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, köszönöm, elnök úr. Ángyán képviselőtársam, még azt is szeretném újra visszaidézni, ami a foglalkoztatási kötelmek oldaláról megfogalmazódik ebben a törvénytervezetben. Értettem én azt, amit ön mondott, csak ön megfordította, és nem arról beszélt, amit én mondtam.…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Győrffy Balázs képviselőtársam azt mondja, hogy 30-50 hektár nem elég, kevés ahhoz, hogy egy család meg tudjon élni. Nem vitatom, tehát nem azzal a szándékkal hozom szóba, hogy vitassam, de ha és amennyiben ez így van, akkor megint visszatérek, hogy érde…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy a Hanó képviselőtársam által elmondott dolgok azon részét senki nem vitatja, hogy mindenki annak örül, ha valaki olyan tevékenységet folytat, ami egyébként nem az államra való ráutalással párosul. Igen, helyénvaló az, ha valaki önerőből őstermel…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy nem lehet mindenki őstermelő. Legkiváltképp úgy lenne jó persze, ha az említett 400-500 ezer őstermelőből nemcsak 22 ezer tudna adót fizetni, hanem 100, 200 vagy 300 ezer, de nem lehet mindenki őstermelő, nem lehet mindenki mezőgazdasá…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, köszönöm a türelmét is. Mindössze két gondolatot szeretnék mondani. Azt szeretném javasolni most harmadszor, és többször nem fogom, hogy mérlegeljék az előterjesztők azt, hogy a parametizálás, a peremfeltételek tekintetében ésszerű-e, célszerű-e az a jav…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt az éjszaka leple alatt az elmúlt 22 esztendőnek az egyik legnagyobb megszorítása mellett beszélünk erről a törvénytervezetről, bár nem csoda ez, hiszen bebizonyosodott az elmúlt két és fél esztendőben, hogy önök nem hajlandók és nem is nagyon képesek…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen, így van, Vágó képviselőtársam. (A mikrofonja leesik.)
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Seszták Képviselőtársam! Valószínűsítem, hogy nem volt jobb érve, és ezért mondta az előbbiekben azt, hogy amikor a visszterhes vagyonszerzések tekintetében az első 4 millió forint esetében a 2 százalék helyett majd most 4 százalékos lesz az illeték mért…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen nagy cinizmusnak tartom azt, hogy adótípusú kérdésekről beszélve egy hónappal ezelőtt, október 5-én, a második időpontként pedig talán október 18-án bejelentett megszorítások nem jönnek vissza ezen törvénytervezet kapcsán, sőt a képviselőtársak korm…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Fidesz adópolitikája az elmúlt időszakban nemcsak a kiskeresetűekre - mint ahogy az előbb az elhangzott -, hanem az átlag alatt keresőkre nézve is negatív hatással bírt. (Ékes József közbeszól.) Igen, egy szó mint száz, Ékes képviselőtársam, még ha nem…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Aradszki képviselőtársam, nem elvitatható az adókoncentrációnak, az adóterhelésnek a növekedése. Ön azt mondja, hogy foglalkoztatásbővülés van Magyarországon. Szeretném önnek mondani, hogy stagnálásról beszélhetünk, a gazdasági-pénzügyi világválság előtt…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): A kiszámíthatatlanság hozza a bizalmatlanságot, azért sincs fogyasztásbővülés. Ékes képviselőtársam, az adósságcsökkentés tekintetében van tennivalójuk, de nem elkobzott pénzekből kell csinálni. Köszönöm szépen, elnök úr.
I/8697 Már a gyermekotthonokat is államosítják?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eszement államosítási gyakorlat folyik az országban, akkor, amikor fogyatékos vagy pszichiátriai intézetek sokaságát, ellátó központok sokaságát, úgy 60-at, nagyjából 4684 főt érintően hoznak intézkedéseket, akkor, amikor minde…
I/8697 Már a gyermekotthonokat is államosítják?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, elég nagy szégyen az, hogy két és fél év kormányzás után az ön 4 percet megközelítő mondandójának 31. másodpercében már eljut odáig, hogy nyolcévezzen. Az a baj, hogy ön még mindig nem ébredt arra rá, hogy önök kormányoznak, hogy önöknek…
Napirend előtti felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két és fél éve fut az ámok, megy az ámokfutás. Gyakorlatilag mintha mágusok vagy varázslók fojtogatnák az embereket, úgy élik nagyon sokan ebben az országban az életüket. Gondoljanak csak vissza: azzal indult el a történ…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindaz, amit ennek a törvénytervezetnek a kapcsán csinálnak, az önmagában pótcselekvés, mert két és fél évvel ezelőtt nem ezt ígérték, Orbán Viktor azt mondta, hogy egymillió új adófizető munkahely, radikális adócsökkentés. És…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem terhelve a parlament tagjait és nem kihasználva az ötperces időtartamot, három-négy rövid gondolatot szeretnék mondani a kisebbségi vélemény kial…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy Szedlák képviselőtársam mondta, igen, volt nemleges és tartózkodó vélekedés, ez nem véletlenszerű. Répássy államtitkár úr ott volt a bizottsági ü…