577 felszólalás
I/5974 Mennyi idő van még hátra az utolsó bevonulásig?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A kormány 2003 tavaszán hozott határozatát a sorkötelezettség megszüntetéséről az SZDSZ méltán tekinthette saját sikerének is. Ekkor még úgy tűnt, 2004 nyarát követően nem kényszerülnek szándé…
I/5974 Mennyi idő van még hátra az utolsó bevonulásig?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is a 2003-as tavaszi kormányhatározatra hivatkoztam, amely 2. pontjában az áttérés időpontját 2005 első félévében jelöli meg. Ez alapján elképzelhetőnek tartunk ezek szerint valamennyien egy olyan ütemezé…
T/5705 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló, jelenleg hatályos törvény kiterjesztette a szakképzési hozzájárulás célját a közoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó pál…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szabó Zoltán azt mondta, hogy az imént elhangzott érvek majdnem meggyőzték, csak egyetlenegy kérdés maradt, az, hogy miért nem lehet büntetőjogi oltalomban részesíteni az emberi méltóságot, és mit kezdjünk a hatóságokkal, amelyek nem lépnek fö…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a kicsit hosszabb felszólalásban a vége felé szeretnék magam is konkrét és gyakorlati válaszokat adni, bár azt gondolom, eddig is konkrét és gyakorlati kérdésekről beszéltünk, akkor is, amikor az elvek…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon sokáig nem volt olyan per Magyarországon, ahol például egy falusi cigányember beperelte volna a kocsmárost azért, mert ez a kocsmáros pusztán azért, mert ez az ember cigány, kitiltotta őt a kocsmából. Sokáig nem volt ilyen per, aztán eg…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem önnek is és képviselőtársaimnak is, hogy ha egy mód van rá, akkor ebben a labdarúgó-témakörben utoljára szólok. De az a helyzet, tisztelt Pettkó képviselőtársam, hogy én például akkor hagytam abba kamaszkoromban a Fradi-meccsre járást, amit ho…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyrészt szeretném megkérdezni Herényi Károly képviselőtársamtól - anélkül persze, hogy elkezdeném védeni azt a törvényjavaslatot, amit nem támogatunk -, hogy mennyiben minősül másnak egy más nemzeti csoporthoz tartozó embernek a gyalázása, mi…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Salamon László beszélt arról, hogy mi minden alkalmas arra, hogy emberek indulatát szítsa, és én is ehhez szeretnék kapcsolódni. Azt gondolom, hogy ezzel végre szembe kell nézni, a következetesen és hosszú ideje használt kettős beszéd például egy ily…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csákabonyi Balázs föltette a kérdést, hogy mit csináljon a kormány, ha nem törvényt alkot, és azt mondta, hogy utolsó eszközként a büntetőjoghoz mint a nevelés egyik fontos eszközéhez is kell nyúlnia. Utoljára szeret…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Eörsi Mátyáshoz csatlakozva én is annak a véleményemnek szeretnék hangot adni, hogy ha erről a törvényről adott esetben kiderül, hogy alkotmányellenes, vagy csak annyi derül ki róla, hogy nem tud hatályosulni, ismétlem, az nagyon komoly veszélyeket r…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szabó Zoltán! Azt a korlátozást, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása csak akkor elkövethető a jogalkotó részéről, hogyha itt egy olyan véleményről, olyan cselekedetről van szó, ami jogsértő, törvén…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Szabó Zoltán képviselőtársam mondott két érvet, ami, azt mondja, hogy erősen elgondolkodtatja őt. Azt gondolom, hogy ebből az az egy, miszerint a törvényjavaslat könnyen a visszájára fordulhat, és alkalmat teremthet arra, hogy az antirasszista módon…
T/5481 A környezetterhelési díjról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyetértek Szalay Gábor képviselőtársammal, rossz belegondolni, hogy mi lenne, ha Pap Jánosnak még vitája is lenne az államtitkár úrral. Mindenesetre azt láthattuk, hallhattuk, hogy mind a ketten, jó zöldpolitikushoz méltóan a megújuló alterna…
H/5621 A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim, különösen tisztelt Kosztolányi Dénes! Arra szeretném csak emlékeztetni, hogy ennek az eredeti javaslatnak az előterjesztője se nem a Pénzügyminisztérium, se nem személyesen, mondjuk, Orosz Sándor, aki az államtitkár asszony…
J/5620 A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság munkájáról H/5621 A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége is örült annak, hogy ez az eseti bizottság felállt, és ezt az országgyűlési határozati javaslatot letette a parlament asztalára. A probléma, amelyről beszélünk, néhány nagyon s…
T/5370 A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, hogy a Sági képviselő úr által elmondottak közül, az elhangzott kritikák közül sok olyan dolog lesz, amelyre a teremben levő miniszter úr válaszolni fog. Én magam az előttem fekvő törvénymódos…
I/5683 Felbujtás-e a tájékoztatás?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A múlt héten egyik fideszes képviselőtársam az Oktatási Minisztérium egy kiadványát, nevezetesen a Droginformációs Lapokat bírálta. Interpellációjában azzal vádolta meg a minisztériumot, hogy ezen kiadvánnyal a miniszt…
I/5683 Felbujtás-e a tájékoztatás?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Válasza megnyugtatott abban az értelemben, hogy úgy látom, egyetértünk abban, hogy ha valaki történetesen egy mosógépen feltünteti azt, hogy abba működés közben belenyúlni veszélyes, mert ilyen és ilyen következményekkel…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló vasárnap, október első vasárnapja az állatok világnapja. Ennek apropóján engedjék meg nekem, hogy néhány gondolatot megosszak önökkel az állatkínzással és annak törvényi szabályozásával kapcsola…
I/5567 Van-e jogegyenlőség?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ön Pető Iván múlt heti interpellációjára adott válaszában elismerte, hogy amikor az ügyészség megszüntette az MTV elleni nyomozást, tévesen hivatkozott a médiatörvényre. Ám, ha ez így van, akkor adódik még egy k…
I/5567 Van-e jogegyenlőség?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ha egy panasz elutasítása után az elutasítás indokát képező érvről kiderül, hogy az tévedés, majd pedig a panasznak újra elutasítás a sorsa, ott finoman szólva is értetlenül kell állnunk az események előtt. Az ügyészség a tévedést v…
K/5167 Vasútfejlesztés közös erővel
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A MÁV nyár végi közlése szerint Balassagyarmat és Vésztő térségében egyfajta kísérleti jelleggel regionális vasúthálózatot alakítana ki, az érintett nógrádi és békési önkormányzatokkal köz…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Francia kezdeményezésre 1997 óta, évről évre ugyanazon a napon, szeptember 22-én kerül sor az európai autómentes nap megrendezésére. A harmadik éve ezernél több európai város, köztük olyan nagyvárosok is, mint London, Párizs, M…
I/5120 Állítsuk meg az állatkínzókat!
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Júniusban mindenkit sokkolt az a hír, miszerint biztonsági őrök riasztópisztollyal lövöldöztek egy kóbor kutyára, majd a sérült állatot autójukhoz kötve ide-oda vontatták, olyan sérüléseket okozva ezzel a s…
I/5120 Állítsuk meg az állatkínzókat!
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, nem én vagyok egyedül ebben a Házban, aki örül annak, hogy a kormány is tartja annyira fontosnak ezt a kérdést, hogy saját maga is érdemben foglalkozzon vele. S minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen…
A/4347 Mi a Legfőbb Ügyész feladata és lehetőségei?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! Először is köszönöm, hogy az azonnali kérdések és válaszok órájában személyesen megjelent, és válaszol a kérdésemre. Tóth Károly képviselőtársam május 13-án írásbeli kérdésben fordult a belügyminiszterhez, és…
A/4347 Mi a Legfőbb Ügyész feladata és lehetőségei?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Finoman szólva is vannak kétségeim afelől, hogy jogszerű-e a hatalmi ágak ilyetén koncentrációja, ezeknek a szerveknek ilyen esetben közös fellépése. Természetesen egy jogi kérdés, hogy felhasználhatóak-e az így gyűjtött é…
K/4293 Ismét az elterelésről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Sokszor beszéltünk már e Ház falai között is az elterelés lehetőségéről, amit a büntető törvénykönyv kábítószerrel kapcsolatos szabályainak megváltozása tesz lehetővé. A magyar liberális párt, a Szabad Demokratá…
T/4138 A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselőcsoportja szerint az 1996-ban konszenzussal elfogadott, a természet védelméről szóló törvény alapjaiban kiállta az idő és a gyakorlat próbáját. A…