223 felszólalás
T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Fenntartható fejlődés bizottsága tagja vagyok, és a Demokratikus Koalíciót képviselem a bizottságban. Ezen a vitán részt vettem, ahol több parlamenti képviselőtársunk önálló képviselői indítványként adta be a törvényjavaslatát. É…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A másik képviselői önálló indítvány országgyűlési határozati javaslatként szerepel itt előttünk, azt gondolom, hogy mindenképpen lehetőséget ad arra, bármi is lesz a szavazásnak a végeredménye, hogy napirenden tudtuk tartani…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy a Fidesz-frakcióban vagy a Fidesz-KDNP-frakcióban létezik egy úgynevezett frázisbázis, úgynevezett kommunikációs panel ‑ a múlt héten már szóltam erről ‑, amely konkrét szakmai válaszok helyett a kommunikációs panelt alkalmazv…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormánymegszólalásokban tíz év után is folyamatosan, mindig hallgatjuk azt, hogy „az elmúlt nyolc év” és „az elmúlt nyolc évben kivéreztetett önkormányzatok”, illetve azt is, hogy 1300 milliárd forintot konszolidáltak, leírtak az előző ko…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az M3-as egy épített környezet, a környezetbe való beavatkozás, és ritka eset, hogy az évforduló mellett is szót lehet itt a parlamentben emelni, erre teszek egy kísérletet. 40 évvel ezelőtt adták át az egész Észak-Magyarországról, de mondh…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nemcsak a választókerületem, Rákospalota, Pestújhely és Újpalota önkormányzata járvány elleni küzdelméről szeretnék szólni, hanem arról is, hogy ez a küzdelem, amelyet folytatnak ‑ talán a többi önkormányzat nevében is mondhatom, Budapesten…
T/9473 A származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Polgármesteri tapasztalatom alapján kértem szót, én nem a vidékkel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megemlíteni, noha én is vidéken születtem. Tasó képviselőtársammal ültünk egy bizottságban sok éven keresztül és egy cipőben, hiszen polgármesterek vol…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma a napirend előtti hozzászólások és számos frakció hozzászólása is a koronavírus elleni védekezésről vagy az arról szóló véleményekről üzentek a nyilvánosságnak. Én is tulajdonképpen ezt választottam, noha gondolhattam volna, hogy a mai napon sok…
K/9399 Mikor számol el a kormány a szolidaritási hozzájárulással?
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! 2017-ben a közoktatás épületeinek az államosítása is bekövetkezett. Ugyan kártalanítás nélkül vették el az önkormányzatoktól ezeket az épületeket, de rájöttek arra, hogy ezek fenntartásához pénz kell, és úgy gondolták, hogy ezt a pénzt a 34 ezer…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! A varázsszavak elhangzottak, de néhány gondolattal én is szeretnék hozzájárulni a vitához. Október 13-át nem tudom megkerülni, mert egy sorozatnak vagyunk a részesei. Ha figyelembe vesszük, hogy hányszor jött divatba az önkormányzati…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! Mindjárt a közbeszerzésre: tavaly egy olyan törvényt fogadtunk el, hogy ha és amennyiben önkormányzat pályázatot nyer ettől a kormánytól, mindegy, hogy milyen színezetű többsége van annak az önkormányzatnak, iksz összeg felett köteles közbeszerzési szakemb…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Ház! Elnök Úr! A Károlyiak a XV. kerületieknek, tehát a rákospalotaiaknak, az újpestieknek, a IV. kerületieknek és a fótiaknak olyan, mint mondjuk, Soroksárnak a Grassalkovichok vagy Óbudának a Zichyek. Közigazgatásilag ugyan Fót városában van ez a bizonyos Károlyi-kastél…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Szombaton nyílt meg a választókerületemben a Vasutasok Széchenyi István Művelődési Házában a „175 év - 175 kép” című kiállítás. A tárlat annak állít emléket, hogy 175 éve alapította meg Ganz Ábrahám a magyarországi vasúttelepítés technika…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. A választókerületem egy része átnyúlik Újpest területére, ezért gondoltam, hogy napirend után élek a szólás lehetőségével. Újpest a főváros északi kapuja. Újkori története az 1830-as évektől kezdődik, amikor gróf Károlyi István a területet szőlő…
H/7960 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelkezések magyarországi érvényesítéséről
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztő! Két témához szeretnék hozzászólni. Mi a Demokratikus Koalíció részéről támogatjuk. A bizottsági vitán is részt vettem, hozzá is szóltam, támogatom, de most egy másik oldaláról. Van egy siker a hajléktalanügyben. Az internet tele van azzal,…
T/7701 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása érdekében
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztő! Aki tart fogadóórát országgyűlési képviselőként, annak nem kell mondani, hogy milyen jelentősége van ennek az előterjesztésnek, a moratóriumnak különösen. Szerdán 14 órakor kezdődik a fogadóórám, 20 óra, 21 óra, amikor vége van. Síró és tr…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztő! Látszólag a fenntarthatóság kérdésében nincs probléma ebben az országban. Van a Háznak Fenntartható fejlődés bizottsága, van a nemzeti fenntartható fejlődés keretstratégia, van Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa, Nemzeti Erőforrások Hat…
T/6576 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztők! Képviselőtársak! A szigorításról szól a törvényjavaslat, a fiatalkorúak dohányzásának szigorításáról, ugyanakkor szigorítás akkor lenne, úgy gondolom, ha a kormány terjesztette volna be, és a közigazgatási egységek, ahol ilyen trafikbolto…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Volt polgármesterként azt gondolom, hogy tartozom annyival a mostani polgármester-kollégáknak, hogy szóljak az érdekükben. Úgy gondolom, hogy azok az önkormányzatok, amelyek saját maguk biztosítják a helyi tömegközlekedést, azokra nézve ez nem eg…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Holnap, december 3-án van a fogyatékossággal élők világnapja. A fogyatékossággal élőkről egészen a legutóbbi időkig úgy gondolkodtak, mint akik valamilyen képesség hiányától szenvedő, ezért sajnálatra méltó, támogatásra szoruló, akár szerencsétlenek. A cél az ő…
Napirend utáni felszólalások
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Ház! Választókerületem egyik büszkeségéről, az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő rákospalotai Szilas Néptáncegyüttesről szeretnék szólni röviden. A XV. kerület a hagyományos palóc kultúra övezetéhez tartozik. Rákospalotát régtől fogva, egészen a XIX-XX. századig…
T/8017 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Előttem már többen ugyanazt elmondták, amit szinte én is megtettem volna, nem szeretnék ismételni, egy másik oldalról közelítem meg. Az előterjesztett törvényjavaslatban az szerepel, hogy ez a bizonyos törvény fogja s…
T/8039 A közbeszerzésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az előttem szólókhoz képest újat nem fogok tudni mondani, néhány észrevételem lenne csupán. Az egyik az, hogy húsz pontban módosítja a ’15. évi törvényt az előterjesztett javaslat, és ez mutatja, hogy azért azzal a bi…
T/8038 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az illetékről szóló ’90. évi törvény módosítását én is összefüggésbe hoznám képviselőtársammal, mivel ő kifejtette, nem szeretném ezt hosszabban említeni. Budapestet egészen biztosan érinti, annál is inkább ‑ és kérdé…
T/8003 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szószóló Úr! Államtitkár Úr! A Demokratikus Koalíció is támogatja ezt az előterjesztést, támogattuk a gondolatát. Már korábban is erről szó volt itt a parlamentben. Én inkább csak egy megjegyzést szeretnék tenni, hogy választókerületem…
T/8018 Egyes törvényeknek az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével, valamint a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Igen, ez az az előterjesztés, amit gond nélkül a Demokratikus Koalíció is támogatni tud. Csak két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik. Mi az ügyeleti rendszert a választókerületemben még polgármester koromban úgy ol…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! Mindenki próbálja győzködni az államtitkár urat arról, hogy ez nem egy európai uniós jogharmonizációs törvény, hanem elsősorban az október 13-ai törvény. Én is ehhez a részéhez kívánok hozzászólni, noha valóban van ebben a salátában európai uniós…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztők! Én egy picit aludtam, mert egy óra előtt hazamentem, és kilenc órára jöttem a mai napirendi pontok megtárgyalására. Én a tegnapi vitában nem vettem részt, nem szóltam hozzá, pedig lett volna pár dolog, amihez akkor kellett volna; most nem…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt előterjesztő Képviselőtársak! Önálló országgyűlési képviselők javaslatát vitatjuk immár több mint tíz órája… (Jelzésre:) Tizenkettő, bocsánat! Az a gondolat folyik tulajdonképpen ebben a tizenkét órában, hogy van‑e együttműködés ebben a Házban parlament…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Most már van a nyolc előterjesztő közül egy a teremben. Ebben a hosszú vitában az előterjesztők idetettek egy gumicsontot, és aztán elmentek szépen lefeküdni. Tehát nem látom itt az előterjesztők közül Kocsis Mátét, Böröcz Lászlót, Bajkai Istvánt, Halász Jánost,…