87 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. A legutóbbi napirend utáni felszólalásomat azzal zártam, hogy folytatom. Természetesen ez nem azonos a kormány üres, tartalom nélküli, „Folytatjuk!” választási szlogenjével, mely nem szólt másról, mint a közpénzek magánzse…
I/3238 Miért nem a magyar költségvetésből fizetik meg a tanárokat?
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném emlékeztetni önt arra, hogy egy kezdő pedagógus bére nettó 260 ezer forint körül mozog, és ha 40 évig a pályán marad, és letesz pár vizsgát, akkor ez talán 360 ezer forint fölé is emelkedhet 60 éves korára. 3…
I/3238 Miért nem a magyar költségvetésből fizetik meg a tanárokat?
HEGEDÜS ANDREA (DK): Nem, nem tudom elfogadni a választ. Azért szeretném ezt hozzáfűzni még, hogy 50 százalékos béremelést utoljára 2002-ben kaptak egy összegben a pedagógusok a baloldali kormány idején, és e fizetésemelés pedig nem három év múlva, hanem most és azonnal kell. Nem mellébeszélni kell,…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Nemzeti ünnepünk emlékhónapjában járunk még, így ehhez a nemes eseményhez kapcsolódva jelképesen, 12 pontban rendszereztem a fogadóóráimon elhangzott kéréseket. Azt mondják a miskolciak, hogy vagy túlságosan szelektív a fi…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm szépen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem véletlenül hívják a diósgyőri várat a királynék várának, ugyanis száz éven keresztül, pontosan 102 éven át uralkodók feleségei birtokolták. Ma ki birtokolja? Mert a miskolciak biztos, hogy nem. Egykor a vár maga volt az élet,…
K/3039 Tényleg nincs az alaposan fölhizlalt apparátusban senki, aki el tudná végezni a négy alapműveletet?!
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök a közoktatás legnagyobb két problémájaként a hitoktatást és a mindennapos testnevelést nevezte meg. Azt nem tartja fontosnak, hogy mióta az iskolákat elvették az önkormányzato…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miskolc csodálatos környezeti adottságokkal rendelkező, lélegzetelállítóan szép város, ámulatba ejtő látnivalókkal. Az Avas-domb a kilátóval, a barlangfürdő, a Bükk-hegység és gyöngyszemei, Lillafüred és a vízesés a Palota s…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Miskolc közgyűlése októberi ülésén módosította rendeletét, mely alapján az önkormányzat önként vállalt feladatai közé tartozó „Salkaházi Sára Miskolc” program keretében adható egyszeri pénzbeli támogatás 2022-ben nem kerül kifizetésre. A Salkaház…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy kicsit érzelmes szálat szeretnék megcsengetni itt az elején: „Doktor úr, a maga szíve sose fáj, és soha meg nem áll? Beteghez jár, bekopog, s kikopog mindent.” Ez a régi sláger napjainkban nagyon aktuális. Igen, ma az egészségügyben dolgoz…
Napirend előtti felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország bajban, romokban a költségvetés, a hiány az egekben, magyarok milliói kerültek az Orbán-kormány miatt megélhetési válságba. A forint a világ egyik leggyengébb, legsebezhetőbb pénze, a fizetés egyre kevesebb ér…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Miskolc főutcájának a legkiemelkedőbb épülete, patinás boltíves árkádjával és tűzoltótornyával, órájával a színművészet temploma: a Miskolci Nemzeti Színház. Egy hónapon át nívós programsorozattal emlékezett korának legnagyobb színésznőjére, Déry…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Emlékeznek még arra a pillanatra, amikor első alkalommal lépték át az iskola kapuját, vagy arra, hogy ki tanította meg önöket írni, olvasni, számolni? Biztos. Hiszen mindenkinek volt egy tanítója, aki az iskolai kirándul…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a tücsök és a hangya meséjét, tanulságos, és az egyszerű történet ráültethető a kormány gondatlanságára. Könnyen megérthető, hogy miért van baj. A tücsök hegedült egész nyáron, a hangya viszont készült a szűkösebb…
K/1447 Ne csak Ukrajnában sürgessék a békét, kössenek békét a pedagógustársadalommal is!
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Önök 12 éve időnként a pedagógusok elé szórnak pár szem morzsát, és megpróbálják bebeszélni nekik, hogy mindegyik egy kétkilós vekni. Úgy tűnik, ők ezt már megelégelték. Elegük lett abból, hogy nem tudnak megélni, hogy történelem…
T/1203 A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról
HEGEDÜS ANDREA, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Az állatvédelmi világnap nagyon fontos, és nagy kincs, hogy minden évben megemlékezünk és figyelünk a kis kedvenceinkre. De nem csak erre az egy napra kell hogy korlátozódjon. Amikor egy kisállat…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miskolc városának hatalmas zsákot kell cipelnie 2019-től, mely kővel van megrakva, és a Fidesz-kormány gondoskodik arról, hogy még nehezebb legyen ez a zsák. A növekvő terhek alatt megroppannak az emberek, és már nem a hátukon, h…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Október 5‑e, ezen a héten szerdán a pedagógusok világnapja, és ez nem azonos a nyár eleji pedagógusnappal. ’94 óta minden évben ezen a napon ünnepli az UNESCO a pedagógusok világnapját, melynek idei mottója nagyon aktuális…
H/1111 Hegedüs Andrea országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm, elnök úr, nem. Nem élnék vele.
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A borsodi nyugdíjasok többségének különleges élete van. Nem rendelkeznek 14-15 darab dohánybolttal, hanem egyszerűen nyugdíjasok, akik egy életet ledolgoztak a gyermekeikért, unokáikért, családjukért. Ők olyan luxusnyugdíjasok, a…
K/454 Ki fog tanítani a magyar iskolákban?
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A jegybank 12 százalék fölötti inflációt vár. Az élelmiszerárak 25 százalékkal nőttek, a ránk váró brutális orbáni megszorító csomag a kiváltságosokon kívül mindenkinek húsbavágó. A pedagógusoknak gyomorideggel telik a ny…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem adom föl, és visszatérően a tanár-diák problématérképet fel szeretném eleveníteni, mert a pedagógusoknak nincs lehetőségük napról napra kopogtatni a parlament ajtaján, de helyettük ezt én szívesen megteszem. A választás után önök maradtak kormányon…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Létszükségletünk a tiszta, édes ivóvíz, melyből ihatunk, főzhetünk, moshatunk, a mindennapi életünk része. Amikor a csapot megnyitjuk otthon, akkor viszont tisztában kell azzal is lenni, hogy az ivóvíz származási helye lehet felszíni ‑ folyókból,…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tehát Hegedüs Andrea, és köszönöm a szót. Hamarosan egy pénztárca többet fog érni, mint a benne lévő pénzünk, ugyanis az infláció gyalogkakukk-sebességre kapcsolt. Kapkodjuk a fejünket az élelmiszerüzletekben, a piacon, a patikában, a hentespultn…
K/322 Miért nem veszik végre komolyan a pedagógusokat?
HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten ért véget a pedagógusok egyik legnehezebb tanéve, ami adminisztrációs háttérmunkában még július elejéig tart, de effektív tanórák már nincsenek. Ezt a tanévet és a tanárok kilátástalan helyzetét értékelte a Pe…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten letettem az autót, és busszal, villamossal közlekedtem különböző időpontokban a város különböző pontjaira, csakis így lehet hitelesen beszélni a Miskolcot érintő közösségi közlekedés nehézségeiről. Borzasztó volt az élményutazás, a n…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kár, nagy kár, hogy így alakult a helyzet, átgondolatlanság, észszerűtlenség, logikátlanság és előrelátás hiánya. Miért és kire mondom mindezeket? A Fideszre illő jelzők, mert már megint rosszul jár a miskolci lakosság. Szó szerint rosszul járnak…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az első parlamenti felszólalásomat úgy képzeltem el, hogy megköszönöm a miskolci pedagóguskollégák nevében pedagógusnap alkalmából hivatásukat ért pozitív változásokat, végre van oktatási minisztérium, van 60 százalékos béremelés, tisztelet, elis…