309 felszólalás
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Személyes érintettség kapcsán szeretnék két mondatot mondani Kövér Lászlónak. Azt szeretném, ha a Szocialista Párt egyetlen képviselőjének a tisztességét sem vonná kétségbe addig, amíg bizonyítéka vagy oka nincs erre - szerintem nincs oka. Én nem kérem…
H/5161 Az "INFINITE JUSTICE" művelethez történő magyar hozzájárulásról, valamint a polgári légi közlekedéssel összefüggő kezességvállalásról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Százhatvan éve a Magyar Országgyűlés tárgyalási nyelve és a határozatok és törvények megfogalmazásának a nyelve is magyar. Tekintve, hogy amúgy is két részre fogják bontani a "Végtelen igazság" művelethez való hozzájárulásunkról s…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, valóban fontos és aktuális kérdést említett ez az interpelláció, nagy hibát követnénk azonban el, ha leragadnánk egyetlen városi közlekedési vállalat eseténél, hiszen az idős korú emberek foglalkoztatása Magyarországon súlyos…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy a Szocialista Párt - ahogy elmondtuk ezt már az általános vitában is - alapvetően támogatja a rendezést, s amennyiben ez a törvény felgyorsítja, áttekinthetőbbé, kényelmesebbé vagy gyorsabbá teszi az egyházi i…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Így a vita vége felé talán érdemes egy kicsit kitekinteni európai viszonylatban is, hogyan alakul a szegénység helyzete a különböző fejlettségű európai országokban, különösen, hogy a Fidesz oldaláról elhangzott olyan mondat, hogy tulajdonk…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én tisztelem Horváth János képviselőtársamat, ezért megosztom vele a tudásomat. Fidesz-programtézisek 2001., 24. pont "Polgár, polgárság, polgárosodás". "A Fidesz az általa kívánatosnak tartott változások középpontjába egy, az újabb kori t…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt támogatja a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogának rendezését, de olyan formában támogatja csak, hogy ne rövidítse meg az amúgy is nehéz helyzetben levő önkormányzatokat. Következik ez az álláspontunk abból, hogy…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen nem lenne helyes, ha pusztán és kizárólag ilyen szóváltásban folyna itt ennek a törvényjavaslatnak a vitája, de azért szeretném önöket arra emlékeztetni: az 1. § pontosan azt mondja ki, hogy nemcsak természetben, hanem készpénzben is vissz…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, mire értette Horváth Béla, hogy az ellenzéki pártok nem örülnek a megnyesett fa kizöldülésének. Ha jól emlékszem, arról kezdtünk el beszélgetni, hogy az 1997-es szentszéki megállapodás módosításáról, további értelmezéséről van szó. Tudomásom…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Érdeklődéssel hallgattam kisgazda képviselőtársam beszédét, egy pillanatra mégis szeretnék arra visszatérni, amit Szalai Annamária mondott, azt hiszem, elég fontos erre reagálni. Örkény Istvánnak egy nagyon kedves kétpercesét idézte..., egypercesét - bocsánat, ke…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szalai Annamária is tagja annak a kibővített integrációs bizottságnak, és mások, akik jelenleg is itt ülnek velem szemben, bár nem szívesen hivatkozom rá, amelyben Romano Prodi úr tény szerint elmondta, hogy Magyarország EU-csatlakozásának médiatéren ne…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bár nem szokás neveket említeni ebben a Házban, mégis kivételt teszek. Addig, amíg a kuratóriumok meg nem szűntek és újat nem választottak, a Magyar Szocialista Pártot például a Duna Televízió kuratóriumában egy bizonyos Ördögh Szilveszter nevű író képv…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Balogh László azt mondta, hogy nem az ő kompetenciájuk - de gondolom, nem is a Szocialista Párt kompetenciája. A Fidesz, az MDF és a Kisgazdapárt képviselője az Európa Tanácsban beterjesztettek egy olyan módosító indítványt, amely azt mondja, hogy a méd…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is van egy jó hírem a vita résztvevőinek: el kell távoznom, mert pont a Miniszterelnöki Hivatal által rendezett konferencián kell hasonló kérdésekről beszélnem. Úgyhogy többet - legalábbis én - nem fogom az idejüket rabolni. Egy megjegyzést szer…
K/4514 Mit remélhetnek a moldvai csángók a gyakorlatban a magyar kormánytól?
HEGYI GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Két héttel ezelőtt az Európa Tanács kulturális bizottsága ajánlást fogadott el a moldvai csángók kulturális jogainak biztosításáról. Először fordult elő, azt hiszem, a nemzetközi életben, hogy a moldvai csángók neve, létezése és jogai e…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hinné az ember persze, hogy elméletileg legalább van egy határ az emléknapok kialakításánál, a 365-ös szám; bár ha a gyereknapra esik egy újabb emléknap, akkor ez az elméleti határ is megszűnik. Azt gondolom, hogy ez a vita akkor rossz, ha azt felté…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bevallom, hozzám leginkább Mécs Imre emelkedett szavai állnak, és nem hiszem azt, hogy ne lehetne emelkedetten fogalmazni - más dolog az, hogy azt hiszem, inkább egy parlamenti beszédben, mint egy törvényjavaslat szövegében, amelynek mégis pontosnak kel…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, fontos erről a kérdésről beszélni. Ha büszkék vagyunk arra, hogy magyar hősök harcoltak más országok szabadságharcaiban, például az amerikai függetlenségi háborúban, akkor ugyanúgy tudomásul kell venni, hogy nem csak magyar vérűek harcoltak…
H/4193 A társadalmi szervezetek 2001. évi költségvetési támogatásának elosztásáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Van az a mondása Shakespeare-nek, hogy temetni jöttem, nem dicsérni. Én ennek az ellenkezőjét szeretném mondani: nem temetni jöttünk ezt az előterjesztést. A Szocialista Párt meg fogja ezt szavazni. Amikor tehát kritikai észrevéte…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akarok a vita közepébe belegyalogolni, én is jelentkeztem később hozzászólónak, de azzal kapcsolatban, amit Herényi Károly mondott - különösen mert kulturált, tárgyilagos hangnemben beszélt -, egy tévedésére, szerintem tévedésére mindenképpen rá kel…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a néhány kétperces, ami lezajlott, mutatja számomra mint újságíró számára, hogy mennyire működésképtelen ez a törvény és az az érvelés, amit Répássy képviselő úr előadott azzal kapcsolatban, hogy az értékelést lehet-e vitatni a sajtóban. Tényeket nyi…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is szívesen folytatok diszkussziót Pokol Béla képviselőtársammal, meg is tettem ezt a parlamentben és más kötetlenebb formákban is természetesen. Azt gondolom, tisztelt képviselő úr, az természetes, hogy egy szabad, demokratikus sajtóban választ adja…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha nem kaptam volna szót, kétpercesben válaszoltam volna Pokol Béla képviselő úrnak, úgyhogy engedjék meg, hogy ezzel kezdjem. Azt hiszem persze, hogy ez a jogászok feladata, de valóban nehéz körülírni az érintettek körét. Hiszen végül is,…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én biztos, nem démonizálok senkit, legalábbis mindenképp szeretném elkerülni. Azt tapasztalom, valóban abból a szerencséből, hogy európai szinten tudok foglalkozni - nem magas szinten, hanem széles körben - a sajtószabadsággal, hogy az európai demokráci…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, Gyimesi képviselő úr egyszerűen nem akarja megérteni a szavainkat. Természetesen a személyi jogok sérelmét a legjobb tudomásom szerint a jelenlegi törvények alapján is lehet védeni, még ide hozzánk is jönnek mentelmi ügyek jó nagy számban,…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Remélem, ebben a vitában már utoljára fogok hozzászólni, de amit most erről Répássy képviselő úr elmondott, pontosan a véleménykülönbséget tükrözi kettőnk között vagy általában nem az oldalak között, hanem a különböző megszólalók között. (17.20) Azt his…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Én tisztelem Varga László képviselőtársamat, de őszintén szólva nem szeretem vagy nem örülök neki, amikor egy kormánypárti képviselő vagy akármilyen képviselő a sajtószabadság korlátairól beszél, hogy a sajtószabadsággal szemben korlátokat kell állítani. Azt hisz…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Varga László bátyámnak azt szeretném válaszolni, nem hiszem azt, hogy olyan abszolút sajtószabadság kell, amit senki, semmilyen módon nem korlátozhat. Azt hiszem azonban, hogy nem elsősorban a képviselőknek és nem elsősorban a kormánypártoknak kell ezt a korlátoz…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Örülök, hogy Kosztolányi képviselő úr már várja ennek a törvénynek a megszületését, hogy valamilyen módon felléphessen a sajtóban. Én persze azt szeretném, ha az Országgyűlés nem csak azért alkotna törvényeket, hogy a fideszes…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hittem, Kosztolányi képviselő úr olvassa az írásaimat, de a jelek szerint nem olvassa, mert én soha nem írtam az írásaim alá, hogy közíró, én mindig azt írom, hogy újságíró. Elek István az, akire gondolni tetszik, ő szokta odaírni, hogy közíró. (Dr.…