853 felszólalás
Az ülés napirendjének megállapítása
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi bizottság 8/2002-2006. általános érvényű állásfoglalása 2002. szeptember 16-án. Az ügyrendi bizottság, mint a Házszabály értelmezéséért felelős bizottság, a Magyar Köztársaság Országgyűlése elnökének 564/2002. számú megkeresésére a Házszabál…
A/810 Végjáték kisvasút ügyben?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elfogadom államtitkár úr válaszát. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Somogy megyében, a Balaton déli partján, Balatonfenyvesen több mint ötven esztendeje működik az Európában is ismert, ma már inkább turisztikai látványosságként kedvelt igen ke…
A/810 Végjáték kisvasút ügyben?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. A kht. alakítása vagy megalapítása egy kísérlet volt arra, hogy ezt a problémakört, amely nemcsak Balatonfenyvesre jellemző, valahogy kezelni próbáljuk. Az előző, a polgári kormányzat idején jött létre ez a kht., és akkor a MÁV nyilván kormányzati támogatással…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én konkrét leszek, és csak a javaslathoz szólok hozzá, és csak erről beszélek. Valóban azt mondja a törvény 1. §-a, hogy a társadalmi béke, a társadalmi konszenzus nagyon fontos cé…
A/555 Mikor lesz újra erény az igazmondás?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Elöljáróban szeretném kijelenteni, hogy én Salgó Lászlóval perben, haragban nem vagyok, nem is nagyon ismerem, és azt gondolom, hogy ő nem rossz rendőr. Másfél héttel ezelőtt egy vitában még védelmére is keltem, hiszen ügynökü…
A/555 Mikor lesz újra erény az igazmondás?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Természetesen meg fogom kérdezni az ön elődjeit, hogy ők erről tudtak-e vagy sem, de mindenesetre a legmagasabb beosztást az ön belügyminisztersége idején nyerte el a rendőrfőkapitány úr. Azt azonban hadd állapítsam meg, hogy egy hatalomnak legalább kettős legi…
H/568 A rendszerváltás utáni első, szabadon választott Magyar Országgyűlés megalakulását követően kormányzati politikai szerepet betöltő személyeknek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvételének tényeit és körülményeit vi
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság javasolja, hogy a bizottság elnöke Mécs Imre, SZDSZ; alelnöke Demeter Ervin, Fidesz; tagjai dr. Dávid Gyula, MSZP; dr. Simon Gábor, MSZP; Tóth Károly, MSZP; dr. Kovács Zoltán, Fidesz; dr. Répássy Róbert, Fidesz; dr. Csáky András, MDF, legy…
Bejelentések
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás utáni első szabadon választott Magyar Országgyűlés megalakulását követően kormányzati politikai szerepet betöltő személyeknek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvételének tényeit és körülményeit vizsgáló…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetes véleménye alapján (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) a törvényjavaslat szerkezetét követve a részletes vita két szakaszból áll: az első szakaszban a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvény módosítá…
Bejelentések
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Kérem az Interparlamentáris Unió osztrák, német, olasz, francia, belga, holland-luxemburgi és észt baráti tagozatok tagjait, hogy a titkos szavazás után, mintegy 20 perc múlva, azaz körülbelül 2 órakor szíveskedjenek az ülésterem közepére fáradni.
H/351 Javaslat a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére
HERÉNYI KÁROLY jegyző: "A Magyar Köztársaság elnökétől, dr. Szili Katalin elnök asszony részére, Országgyűlés. Tisztelt Elnök Asszony! Az Országgyűlés 52/1996-os országgyűlési határozatával dr. Solt Pál urat 1996. június 25. napjától hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta. Az elnök úr me…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A képviselői felszólalásokra rendelkezésre álló 10 órás teljes időkeret elosztása a következő: MSZP 210 perc, Fidesz 206 perc, MDF 94 perc, SZDSZ 90 perc. Tisztelt Országgyűlés! A mai ülésnap javasolt időkerete a következő: MSZP 126 perc, Fidesz 124 perc…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Az MSZP rendelkezésére álló tárgyalási időkeret 80 perc 30 másodperc, a Fidesz számára 71 perc és 30 másodperc áll rendelkezésre, az SZDSZ 11 perc 10 másodperccel rendelkezik, a Magyar Demokrata Fórum pedig 20 perc 15 másodperccel.
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
HERÉNYI KÁROLY jegyző: A maradék, felhasználható idők a következők: az MSZP-nek 18 perc 15 másodperc, a Fidesznek 31 perc 25 másodperc, az SZDSZ-nek 18 másodperc, az MDF-nek 1 perc 25 másodperc áll rendelkezésére.
Ü/5645 A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 77/1998-2002 állásfoglalásának elutasításáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Az ügyrendi bizottság mint a Házszabály értelmezéséért felelős bizottság, az Országgyűlés elnökének OE-1836/2001. számú kérésére az alábbi eseti jellegű állásfoglalást hozza: "Keller László, Tóth András és dr. Eörsi Mátyás H/5509. szám alatt benyújtott országgyűlési határozati…
H/5557 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról szóló 35/1998. (III.20.) országgyűlési határozat módosításáról T/5598 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról H/5674 A családi pótlék, a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a külügyi bizottság január 30-án Baráth Etele és más képviselők által benyújtott, a Magyar Köztársaság és Románia miniszterelnökei által Budapesten 2001. december 22-én aláírt egyetértési nyilatkozat érvényesülésével kapcsolatos egyes ké…
Az ülés napirendjének megállapítása
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi bizottság 81/1998-2002. számú általános érvényű állásfoglalása a következő: A Házszabály 70. § (1) bekezdésében meghatározott határozatképesség megállapítása szempontjából a szavazásban részt vevők számának nincs jelentősége. (Derültség az MS…
Az ülés napirendjének megállapítása
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az alkotmányügyi bizottság december 10-én Nagy Sándor, Vastagh Pál, Sándor László, Avarkeszi Dezső képviselők, MSZP, a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló T/5561. számú; továbbá Nagy Sándor, Vastagh Pál, Kósáné Kovács Ma…
V/5453 Országimázs (Központ)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Juhász Gábor hozzászólása idején - amelyhez egyébként gratulálok, mert egy új iskola megjelenését láttuk az MSZP kommunikációjában - Amerikában, az Egyesület Államokban éreztem magam. A néhánnyal ezelőtti amerikai elnöknek v…
T/5100 A villamos energiáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/5100/161. számú ajánlás 6., 7., 8., 13., 15., 40., 46., 49., 50., 52., 57., 59., 60., 63., 66., 69., 72., 79., 88., 90., 91., 93., 95., 100., 114., 117., 121., 131., 132., 133., 134., 138., 139., 142., 143., 144., 145., 146., 147., 150., 151., 152.,…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/5263/89. számú ajánlás 17., 19., 26. és 68. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 8., 10., 11., 23., 24., 25., 42., 43., 44., 45., 47., 48., 49., 50., 51., 64.…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/5263/89. számú ajánlás 2., 7., 18., 20., 30., 31., 53., 77. és 85. pontjait, továbbá a T/5263/118. számú kiegészítő ajánlás 1.,…
T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/5264/21. számú ajánlás 17., 18., 25., 28 pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Nem határozunk továbbá az ajánlás 13. pontjáról sem, mert ez nem felel meg a Házszabály rendelkezéseinek. Be…
T/5042 A takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/5042/49. számú ajánlás 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20. és 22. pontjait, to…
T/5216 A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/5216/32. számú ajánlás 1., 2., 7., 8., 10., 11., 12., 14., 15., 16., 17., 19., 22., 23., 24., 26. és 27. pontjait, továbbá a T/5…
T/5154 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/5154/8. számú kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjait az előterjesztő támogatja.
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/4752/123. számú ajánlás 1., 10., 11., 12., 17., 40., 45., 46., 52., 60., 114. és 119. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy nem határozunk az ajánl…
T/4899 (A magyar nyelvnek) a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények (közzététele során való használatáról) magyar nyelvű közzétételéről
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/4899/50. számú ajánlás 1., 8., 13., 37., 42., 49. és 54. pontjait, továbbá a T/4899/69. számú kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 5.,…
T/5101 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Először is köszönöm a csere lehetőségét Boda Ilona képviselőtársamnak. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény két rendkívül lényeg…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Felhívom figyelmüket, hogy ez a felsorolás már nem tartalmazza a külön szavazásra kért javaslatokat, továbbá a név szerinti szavazásra kért indít…