291 felszólalás
A/15622 Jól látjuk, hogy mire jut és mire nem?
HERINGES ANITA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Örülök, hogy a miniszter úr személyesen jelen van, így szemtől szembe fel tudom tenni kérdéseimet. (Dr. Seszták Miklós: Az úgy nehéz lesz!) A miniszter úr az állami vagyon felügyeletéért és az energiapolitikáért felelős miniszter, így alá tartozi…
A/15622 Jól látjuk, hogy mire jut és mire nem?
HERINGES ANITA (MSZP): Tudja, miniszter úr, ahhoz, hogy a szemembe tudjon nézni, csak hátra kellett volna fordulnia. Nem tette ezt, még a válaszadás közben sem. Attól, hogy ezek a cégek a piacról szerzik a bevételüket, attól még 100 százalékban állami tulajdonú cégek. És akkor most szembesíteném azz…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Számos esetben elmondtuk már, és én ezt tartom a mai napig is, hogy ez igazán az igazságtalanság költségvetése. És azért hangoztatjuk ezt nagyon sokszor, amit ön is mondott, mert más a filozófiánk, más…
T/15558 Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról
HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy még a Nemzeti Versenyképességi Tanács áprilisi ülésén Varga Mihály jelentette be és tett ígéretet, hogy a nyugdíjasokra vonatkozó munkaügyi szabályok módosítását kezdeményezi a ko…
T/15558 Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Több dolog van, ami a vezérszónoki körbe már nem fért bele. De mindenképpen úgy érzem, hogy ki kell térjek arra, hogy a 65 év felettieket természetesen nem visszakényszerítik a munkába, csakhogy jelen pillanatban nem kapnak tisztességes nyugdíjat. Innen…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Sajnálom, hogy államtitkár úr már nincs a teremben, pedig neki szerettem volna válaszolni nagy részben, hiszen ő azt mondta, hogy ne állítsuk, hogy a korrupció és az igazságtalanság költségvetése ez. Azt is állította, hogy való…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
HERINGES ANITA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Én már elmondtam a mai nap folyamán, de úgy érzem, hogy akkor igazságos, ha még egyszer elismétlem, amit az államtitkár úr is megerősített, hogy nagyon más a mi és a Fidesz-KDNP-…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen. Azért nyomtam kétpercest, mert reagálni szerettem volna, de akkor normálban és hasonló időkeretben fogom ezt megtenni. Hargitai képviselőtársamra szerettem volna reagálni, aki hét év után visszamutogat. Hogyha nem az önök hobbijait kellene finanszíroznia a mag…
T/15429 Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról
HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Ismét egy olyan javaslat fekszik előttünk, amelyben módosítunk minden olyat, amit nem szeretnénk, hogy a sajtó és a közvélemény észrevegyen. Minden olyan dolgot ilyenkor szokott a kormány módosítani, amiben van valami, amit…
T/15429 Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról
HERINGES ANITA (MSZP): Egyrészt nagyon fontosnak tartottam, hogy elhangozzon, hogy a frakciónk felháborítónak tartja, hogy immár 2011 óta halogatják a minősített adatok fizikai és elektronikus védelmére vonatkozó rendelkezések végrehajtását. Nehéz megítélni, ugye, amit most látunk a paksi telephelly…
T/15429 Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról
HERINGES ANITA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Ügyrendben szeretnék hozzászólni. Kérem az elnök urat, hogy rendeljen el tárgyalási szünetet, mert nincs a teremben olyan kormánypárti képviselő és államtitkár, aki részt kíván venni a vitában, pedig a 2018-as költségvetést megalapozó törvény vitája fol…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Ami miatt mindenképpen fel akartam szólalni, az Hargitai képviselőtársam felszólalása. Szerintem azért nem jó, hogy tavasszal tárgyaljuk a költségvetést, mert csak ilyen megálmodott számok alapján lehet akkor költségvetést alkotni. Ezt most is láthatjuk…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét, hogy még miniszterelnök úr mondta azt, igaz, külföldön, de az ide is elhallatszik, hogy ő jó állapotban vette át a költségvetést, ezt önnek kell a legjobban tudni, akik végigvitte az előző kormányzat alatt, m…
A/15622 Jól látjuk, hogy mire jut és mire nem?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm, én a miniszter úr szemeibe szeretnék nézni, és úgy szeretném föltenni ezt a kérdést, úgyhogy megvárnám, amíg befárad dolgozni. Köszönöm. (16.20)
K/15461 Ugye nem lehet igaz ez a szóbeszéd?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Mint képviselő, szerintem feladataink közé tartozik, hogy amely szóbeszédek elhangzanak a választókerületünkben, azokat a kérdéseket itt feltegyük a Parlament falai között. Éppen ezért azt szeretném kérdezni, hogy a környékünkön az a szóbeszéd járja az…
T/15366 A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Házalelnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő javaslat ismételten egy koporsószög a koporsóban, amit a hulladékgazdálkodással tett ez a kormány, merthogy nem hitte…
T/15366 A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Igen, nekem lennének kérdéseim, amire remélem, hogy még a vitában van lehetőség választ adni, és nem a zárszóban, amit éppen az államtitkár úr mutogat, hogy reméljük, hogy válaszol majd a zárszó előtt ezekre a kérdésekre. 2020-ig kell a begyűjtött hulladékok 50 százaléká…
Napirend utáni felszólalások
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Mielőtt belekezdenék a napirend utáni felszólalásomba, muszáj reagálnom, hiszen (Dr. Répássy Róbert: De nem lehet a házszabály szerint!) Répássy Róbert képviselőtársam a zárszóban próbált válaszolni a felvetéseinkre. Azt gondolom, hogy ez mérsékelt báto…
K/15032 Ennyit ér a múltunk?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy helyi problémára hívnám fel a figyelmüket. Nem túl szívderítő kép fogadja az északról Paksra érkezőket a 6-os úton. Az ott álló, egyébként a MÁV tulajdonában lévő, egykor szebb napokat látott, anno vasúti múzeumként működő épület é…
T/15053 Egyes törvényeknek Magyarország versenyképessége javítása érdekében történő módosításáról
HERINGES ANITA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Barátságos, de aggódó kérdéseket tennék fel. Kicsit aggódom azért is, amit már Józsa Pista képviselőtársam elmondott, hogy házelnök úr a héten már többünket megbüntetett százezer forintra azért, mert Áder Jáno…
T/15067 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény módosításáról
HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A törvényjavaslat célja alapvetően a kormány által meghatározva jogharmonizációs kötelezettséget teljesít. Véleményünk szerint pont ez az, ami jelen pill…
T/15057 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános indokolásban láthatjuk azt a két mondatot, ami olyan, mint a népmesei fordulat, a „hoztam is, meg nem is”. A törvényja…
A/14627 Miért mindig mi járunk úgy paksiak, hogy járni jár, csak nem jut?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyre nagyobb a feszültség az MVM-cégcsoport dolgozóiban, így nálunk, Pakson az atomerőmű dolgozóiban is. Hiszen önök azt ígérték, hogy 3 év alatt 30 százalékos béremelésre számíthatnak az itt dolgozók. Sokan hittek ezekben a szavakban, és mo…
A/14627 Miért mindig mi járunk úgy paksiak, hogy járni jár, csak nem jut?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen. Az a bajunk, hogy a 17 százalékos ajánlat még mindig nagyon-nagyon messze van a 30 százaléktól. Tényleg a Paksi Atomerőmű dolgozóitól mindig fegyelmezett munkát várunk el. Akkor az nem lehet, hogy azt érzik ‑ és most szó szerint mondom, amit gondolnak ‑, hogy…
I/14272 Meddig fizettetik meg az emberekkel a Magyar Posta késését?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom, hogy önök észlelték-e már azt az igen súlyos problémát, ami a magyar lakosság többségét hónapok óta nyugtalanítja: a Magyar Posta működését jellemző egyre gyakoribb késéseket, fennakadásokat és a munkaerőhiányt. Már nem c…
I/14272 Meddig fizettetik meg az emberekkel a Magyar Posta késését?
HERINGES ANITA (MSZP): Nem tudom elfogadni a választ (Moraj a kormánypárti padsorokban.), hiszen a szabálykövető magyar állampolgárok nagy része, amikor később kapja meg a csekket (Zaj. ‑ Az elnök csenget.), mint a befizetési határidő, csak legyint egyet, és azt mondja, hogy én úgysem nyerhetek a na…
K/14152 Mikor indítanak vizsgálatot?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Aggasztó képeket és híreket kaptunk Bátonyterenyéről. Éppen ezért kérdezem most önt, aki az ezért a területért felelős minisztérium államtitkára, nyugtasson meg minket. Bátonyterenye ipari parkjában található a Terenye Kft., ame…
A/14079 Fideszes politikus a törvények felett áll?
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm a szót. Immár hat éve, hogy feljelentést tettünk a kecskeméti önkormányzati cég, a KSE Kft.-ben zajló fiktív számlázásos ügyben. Zombor Gábor polgármesterségének idején a cégből összesen 452 millió forintot utaltak ki fiktív számlákon keresztül, és további több mint 3…
A/14079 Fideszes politikus a törvények felett áll?
HERINGES ANITA (MSZP): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Az, hogy az ügyészség szelektál, az köztudomású tény. Azt nem kell bizonyítani, ezt minden állampolgár már tudja. Tudja, az, hogy egy önkormányzati cég, ahol önkormányzati képviselők és polgármesterek felelnek mindenért, aláírásukkal is, majd pedig,…
A/14079 Fideszes politikus a törvények felett áll?
HERINGES ANITA (MSZP): A legfőbb ügyész úrtól szeretném megkérdezni, hogy hogy maradhattak ki a KSE-ügy vádiratából a fideszes politikusok nevei, és hogy nem hallgatták ki őket, úgyhogy megvárnám. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)