292 felszólalás
Mandátumigazolás tárgyalása
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: „Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 205. § (1) és (4) bekezdése alapján Kovács Józsefet és Papp K…
I/7687 Mi az oka annak, hogy hirtelen nem tartják fontosnak a gyógyszerészek személyes jelenlétét a gyógyszertárakban?
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon közel 700 ezer embernek problémát jelenthet a gyógyszerek kiváltása, mert az adott településen nincs gyógyszertár. Nem ez az egyetlen szolgáltatási és közszolgáltatási rendellenesség. Több mint százezer g…
I/7687 Mi az oka annak, hogy hirtelen nem tartják fontosnak a gyógyszerészek személyes jelenlétét a gyógyszertárakban?
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Sajnos nem tudom elfogadni az államtitkár úr válaszát, több oka is van. Az egyik oka az ‑ tulajdonképpen nem is értem, hogy miért van ez így ‑, hogy a múlt héten írásban leadtuk önnek a kérdéseket, az én megítélésem szerint ez elegendő idő arra, hogy ön felkészüljön arra, hog…
V/6517 Az életvégi döntésekről
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt négyórás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 82 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 38 perc; a DK képviselőcsoportjának 23 perc; az MSZP képviselőcsoportjának 18 perc; a Momentum képviselőcsoportjának 18 perc; a Job…
S/7131 A köztársasági elnök lemondó nyilatkozata (Novák Katalin)
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: „1. Az Országgyűlés Novák Katalin köztársasági elnök 2024. február 11-én kelt írásbeli nyilatkozatában foglalt lemondását elfogadja. 2. Ez a határozat az elfogadásakor lép hatályba.”
S/7428 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: 1. Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) országgyűlési határozat 1. pontja a következők szerint módosul: Az Országgyűlés a Fenntartható Fejlődés Bizottságába Orosz Anna, Momentum, helyett Gelencs…
Bejelentések
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: „Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 202. § (2) bekezdése alapján ‑ a miniszterelnök javaslatára ‑…
T/5893 Az egyes adótörvények módosításáról
HISZÉKENY DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A kormány ugyan benyújtott egy 187 oldalas adócsomagot, azonban azt kell hogy mondjuk, a lényeg továbbra is változatlan marad. Nem módosítanak az adórendszer szerkezetén, a főb…
T/5878 A sporttal összefüggő törvények módosításáról
HISZÉKENY DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Érdekes dolog ez a sport, akik itt vagyunk, nekünk biztos, hogy fontos, hiszen azért jöttünk el, hogy erről beszélgessünk, ugyanakkor az ülést megelőzően a médiahírekben be sem…
T/5877 A globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról
HISZÉKENY DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő javaslat alapját az Európai Unió által kidolgozott irányelv képezi, amely az OECD által kiadott modellszabályokon alapul. Ennek értelmében azoknak a váll…
Az ülés napirendjének megállapítása
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, DK; Barkóczi Balázs, DK; Varga Zoltán, DK; Földi Judit, DK; Bencze János, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kanász-Nagy Máté, LMP; Novák Előd, Mi Hazánk…
Az ülés napirendjének megállapítása
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló; Varju László, DK; Varga Zoltán, DK; Földi Judit, DK; Keresztes László Lóránt, LMP; Kállai Mária, Fidesz; Jakab Péter, független. A holnapi napon napirend e…
Személyes érintettség
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Varju László, DK; Varga Zoltán, DK; Földi Judit, DK; Bencze János, Jobbik; Keresztes László Lóránt, LMP; Balassa Péter, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett: Bakos Bern…
Napirend előtti felszólalások
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, DK; Keresztes László Lóránt, LMP; Jakab Péter, független; Barkóczi Balázs, DK; Varga Zoltán, DK; Földi Judit, DK; Dócs Dávid, Mi Hazánk. (17.00) A holnapi napon napirend előtti felszóla…
K/5297 Miért sereghajtó Magyarország a szürkehályog-műtétek tekintetében?
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Az Eurostat adatain alapuló hírek szerint rendkívüli módon visszaesett hazánkban a szürkehályogműtétek száma. Az egyik leggyakoribb, napjainkban már rutinműtétnek tekinthető beavatkozások száma Magyarországon még az é…
Napirend előtti felszólalások
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, DK; Barkóczi Balázs, DK; Hegedüs Andrea, DK; Varga Zoltán, DK; Ráczné Földi Judit, DK; Bencze János, Jobbik; Szabó Szabolcs, Momentum. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jele…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki tévén követi nyomon ezt az ülést, akkor teljesen világossá válik mindenki számára az én megítélésem szerint, hogy a süketek párbeszéde zajlik. Nemcsak itt az elmúlt húsz órában, hanem az elmúlt hónapokban, sőt, h…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy költségvetés tárgyalásánál nagyon fontos kérdés a hitelesség vagy a hiteltelenség kérdése. Ha van hitelessége a kormánynak, akkor, azt gondolom, hogy az egy jó tárgyalási alap, hasznos vi…
Napirend előtti felszólalások
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Arató Gergely, DK; Hegedűs Andrea, DK; Varga Zoltán, DK; Ráczné Földi Judit, DK; Keresztes László Lóránt, LMP; Bencze János, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csárdi…
Engedély időkeretben való tárgyalásra
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt 4 óra 40 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 95 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 45 perc; a DK képviselőcsoportjának 27 perc; a Momentum képviselőcsoportjának 21 perc; az MSZP képviselőcsoportjának 21 perc…
K/4132 Mit tesz a kormány a demenciával küzdő betegekért?
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterhelyettes Úr! A demencia, vagyis a szellemi leépülés a személyiség megváltozását és az önellátás képességének fokozatos elvesztését jelenti. A demencia folyamatos és komplex kezelést igényel, egyszerre társadalmi,…
V/3987 Politikai vita a magyar munkavállalók bérrendezéséről
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt 4 órás időkeret megoszlása a következő. A Fidesz képviselőcsoportjának 81 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 39 perc, a DK képviselőcsoportjának 23 perc, a Momentum képviselőcsoportjának 18 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 18 perc, a Jobbi…
Napirend előtti felszólalások
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, DK; Hegedüs Andrea, DK; Varga Ferenc, független; Varga Zoltán, DK; Ráczné Földi Judit, DK; Keresztes László Lóránt, LMP; Sas Zoltán, Jobbik; Ander Balázs, Jobbik. A holnapi napon napire…
T/3756 A szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó törvénymódosításokról
HISZÉKENY DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Azt hiszem, minden kockázat nélkül az megállapítható, hogy ez a téma nem szerepel a 2023. évi törvényalkotási programban. Mi lehet az oka? Hiszen a szakképzés egy akkora lélegz…
T/3760 Az igazgatási szünetről
HISZÉKENY DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néha elgondolkodik az ember, hogy hogy kerülnek ide témák. Most is elgondolkodtam, hogy mi volt az, ami kényszeres erővel jelentkezett önöknél, hogy ezt a rendkívül fontos kérd…
T/3759 Egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról
HISZÉKENY DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elgondolkodtam azon, hogy hogy kerül ide ez a napirendi pont, aztán meghallgattam államtitkár urat, és rádöbbentem, hogy csupa féligazságot mondott, ezért megpróbálom kiegészít…
Bejelentések
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Keresztes László Lóránt, LMP; Varju László, DK; Barkóczi Balázs, DK; Hegedüs Andrea, DK; Varga Ferenc, független; Varga Zoltán, DK; Ráczné Földi Judit, DK. A holnapi napon napirend előtti felszólalá…
Napirend előtti felszólalások
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bencze János, Jobbik; Barkóczi Balázs, DK; Hegedüs Andrea, DK; Varga Ferenc, független; Varga Zoltán, DK; Ráczné Földi Judit, DK; Keresztes László Lóránt, LMP; Z. Kárpát Dániel, Jobbik; Sztojka Attil…
Napirend előtti felszólalások
HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, DK; Barkóczi Balázs, DK; Hegedüs Andrea, DK; Varga Zoltán, DK; Varga Ferenc, független; Dudás Róbert, Jobbik; Keresztes László Lóránt, LMP; Ráczné Földi Judit, DK; Nagy Csaba, Fidesz. A…
A/3351 Jól van ez így?
HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Elfogadom.