158 felszólalás
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
HOHN KRISZTINA, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy elnök úr is elmondta, az ellenzéki frakciók több mint 800 módosító javaslatot nyújtottak be, amelyekből sajnos egyetlenegyet sem tartott támogatásra érdemesnek…
Napirend előtti felszólalások
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzatok fontos szerepet játszanak a helyi társadalmak életében; fontosak, hiszen helyben megválasztott személyek képviselhetik az ott élők érdekeit, és az önkormányzatok ellátják a rájuk rótt feladatokat. Az idei költ…
T/10516 Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Természetesen én is pozitív vagyok, hiszen meg fogom szavazni az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot és a módosító javaslatot is; teszem ezt azért, mert azt gondolom, hogy az első a gyermekek érdeke. Viszont…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselőtársam nagyon helyesen mondta, hogy a 2021-es költségvetésnek a zöldfordulatot és az újjáépítést kellene szolgálnia. Ehhez képest a jövő évi költség…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim és kedves Gelencsér Képviselőtársam! Nagyon jó volt hallani, hogy ilyen szépen fejlődik egy magyar város. Kár, hogy a tévében nem lehet már követni a parlamenti felszólalásokat, mert ha lehetne, akkor valószínűleg mások is hallanák ezt…
T/10863 Az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is vagyok olyan könnyű helyzetben, amikor erről a törvényről kell beszélnem, hiszen az embernek sokféle gondolata és érzése keletkezik, amikor elolvassa ezt a törvényjavaslatot. Én már itt a Házban tö…
Napirend előtti felszólalások
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A közelgő pedagógusnap alkalmából szeretnék köszönteni ezúton minden pedagógust, és egy több ezer pedagógust érintő problémakörre szeretném felhívni a figyelmet. Mindannyian tudjuk, hogy a szakképzésben, az oktatás több szektorával eg…
Napirend előtti felszólalások
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A járvány előtt elindult az egészségügyi rendszer állapotfelmérése, és ha nincs a járvány, akkor vélhetően követte volna ezt a sokak által nagyon várt egészségügyi reform. Most lehetőség van az újraindításra, de vajon milyen sz…
T/10516 Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokat gondolkodtam itt a felszólalásokat hallgatva, hogy hogyan is kezdjek bele ebbe a felszólalásba, merthogy érintett vagyok mint örökbe fogadó szülő, és igen, köszönöm szépen Anitának, hogy ő emlékezet…
T/10516 Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tényleg nem kívánok senkinek sem visszaélni az idejével, de azt gondolom, még egyszer ráerősítek, hogy miről szól ez a tanfolyam, mert hátha nem mindenkinek volt ez világos vagy nem teljesen kivehető. Ez a tanfolyam nem tanít sem csecsemőgondozást, sem g…
T/10521 Az Erzsébet-táborokról
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Nagyon röviden fogok erre a törvényre reagálni, bár sokkal hosszabban terveztem, de ilyen késői órán már igazán nem szeretném senkinek sem az idejét rabolni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Erzsébet-táborokról szóló törvény…
A/10481 A szociális dolgozók nélkül nem létezik szociális ellátórendszer
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A járványveszély miatt, illetve a járványhelyzetben példás hozzáállást mutatnak az egészségügyi dolgozók, és ezért a kormány úgy döntött, hogy ‑ nagyon helyesen ‑ egyszeri, 500 ezer forintos plusz-bérki…
A/10481 A szociális dolgozók nélkül nem létezik szociális ellátórendszer
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Vártam a hosszúra sikeredett válaszból, hogy meghallom azt, hogy igen, vagy azt, hogy nem. Mert igazából megértem, hogy rengeteg védőfelszerelést hoznak, meg hogy évek óta folyik a bérnövekedés, és minimálbér-emelés is történt, meg garantált bérminimum i…
T/10313 Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném üdvözölni a kormány kezdeményezését, amely azon a felismerésen alapul, hogy a felnőttképzés alapos átalakításra szorul. Azt is örömmel látom, hogy tudomásul vették, a sikeres felnő…
T/10313 Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról
HOHN KRISZTINA (LMP): Tisztelt Ház! Fontosnak tartom, hogy a felnőttképzés keretében a közmunkások képzésére, a leszakadó rétegek képzésére is kitérjünk. Saját tapasztalatból tudom, hogy indult többféle tanfolyam az elmúlt években, viszont a sikerességük nem mindig volt egyértelmű, köszönhetően anna…
P/10393 A gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás elutasításáról
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Nem is olyan könnyű ehhez a politikai nyilatkozathoz hozzászólni, de azért mégis megpróbálom. Mostanában elég gyakran jutnak eszembe népi mondások, ezt szoktam itt idézgetni a parlamentben, hátha önöknek is tetszenek. Az egyik ilyen: a pénz számolva, az…
Napirend előtti felszólalások
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az idei érettségi a kormány és az oktatási akciócsoport oktatáspolitikai furcsasága. A most megszületett rendelet úgy, ahogy van, nehezen elfogadható, és szembemegy az oktatás minden résztvevőjének egészségvédelmi érdekeivel, v…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
HOHN KRISZTINA (LMP): Igen, lehet. Köszönöm szépen a szót. Először államtitkár úrnak szeretném mondani, hogy legyenek önök bátrak, és támogassák önök ezt a javaslatot! Mi bátrak vagyunk ahhoz, hogy előterjesszük (Nacsa Lőrinc: Nagy bátorság kellett hozzá!), önök legyenek elég bátrak, hogy fogadják e…
A/10171 Akik mások nyomorán gazdagodnak
HOHN KRISZTINA (LMP): Igen, elfogadom. Köszönöm.
A/10171 Akik mások nyomorán gazdagodnak
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen. Természetesen tudom, hogy nem a koronavírus okozta ezeknek a településeknek az elszegényedését, hiszen ez már évtizedek óta tart, hanem arról van szó, hogy itt, ezeken a helyeken a közmunka ad egy bizonyos jövedelmet, de legtöbbször már olyan eladósodásban vann…
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Gondterhes és válságos időket élünk, Magyarországnak és az egész világnak példa nélküli fenyegetéssel kell szembenéznie a koronavírus-járvány miatt. A vírus nemcsak az emberek eg…
A/9994 Mi a teendő az egészségügyben?
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy idézettel kezdeném: A mai nap folyamán gondoskodjon arról, hogy az ön által vezetett intézmény, ellátó összes olyan betege megkapja az értesítést arról, hogy a 2020. III. 16-ától tervezett egészségügyi…
A/9994 Mi a teendő az egészségügyben?
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm. Több, az ellátásban dolgozó orvos véleménye szerint az említett szakellátások, tehát nem a műtétekre gondolunk, hanem olyan szakrendelésekre, ahova például a daganatgyanús betegeket tovább tudják küldeni vagy a szív- és érrendszeri betegeket tovább tudják vizsgálni, t…
A/9866 Mi a sorsa a még kevésbé látható bántalmazások áldozatainak korona vírus idején?
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében a kormány otthon maradást javasol mindenkinek, aki teheti, hiszen az otthon biztonságosabb. De vannak olyanok, akiknek az otthon nem biztonságot nyújt, h…
A/9866 Mi a sorsa a még kevésbé látható bántalmazások áldozatainak korona vírus idején?
HOHN KRISZTINA (LMP): Mindannyiunk érdekében és főleg az esetleges áldozatok érdekében remélem, hogy ezek elegendőek lesznek, de mindenképpen készülnünk kell arra, amikor a karantén véget ér, mert vélhetően akkor sokkal több trauma kerül majd napvilágra, és előfordulhat, hogy rohamos megkeresésekre…
A/9797 Hogyan lesz a digitális oktatás valódi oktatás?
HOHN KRISZTINA (LMP): Igen, elfogadom.
A/9797 Hogyan lesz a digitális oktatás valódi oktatás?
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen. Igen, valóban sok minden történt. Mi magunk is regisztráltunk több ilyen oldalra, hiszen a gyermek felkészülését ez segíti. De mi van azokkal a családokkal, akik rosszabb körülmények között élnek? Én magam is ismerek olyan családot, ahol hat gyerek van, egészen…
Napirend előtti felszólalások
HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! 2014 óta nem változott a pedagógusbérek vetítési alapja. Az imént hallhattuk, hogy a minimálbér megduplázódott az elmúlt években, de mivel a pedagógusok bérének vetítési alapja nem változott, ezért 2019-ben egy pályakezdő, főiskola…
T/9280 Az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Végre egy olyan törvényjavaslat, amely igazán közel áll hozzánk, és az LMP képviselőcsoportja ezt támogatni is fogja, hiszen nagyon fontos dolgokat olvashatunk benne. Az előttem szólók nagyon sok m…
T/9284 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt jókat derültünk az elmúlt percekben, pedig gyakran gondoltam arra, hogy inkább sírnunk kéne. A lex Baranyi után megszületett a lex Dézsi törvény, amit hát, humorral is lehet kezelni, vagy akár…