420 felszólalás
T/10012 Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Néhány reakció. Arató képviselő úr, azt gondolom, hogy a nyugdíjasok 2010 óta a Fidesz-KDNP kormányzásával nem rosszul, hanem jól járnak. Államtitkár úr is elmondta, hogy például idén 6,2 (sic!) százalékos…
T/10009 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Valóban egy olyan javaslat van előttünk, amely inkább technikai módosításokat tartalmaz, de ugyanakkor ezek az apróbb technikai módosítások mégiscsak támogatják a kormánynak azon törekvését, hogy az építésü…
T/10011 A közhitelességről és a közhiteles nyilvántartások egységes vezetéséről, továbbá a mesterséges intelligenciáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges, az alapvető jogok védelmét érintő intézkedésekről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sorban haladva, a közhiteles nyilvántartások egységes vezetéséről szóló része a javaslatnak teljesen józan. Én megmondom őszintén, hogy csupán felhasználói szemszögből tekintek erre a javaslatra. Az az elvá…
politikai vita lefolytatása
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Én is csatlakoznék Bánki Erikhez, és arról szeretnék az első mondatokban beszélni, hogy egy fontos vitanapról van szó. Ezért is vagyunk itt jelen és tartjuk fontosnak ezt a vitát, és megmondom őszintén…
politikai vita lefolytatása
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Néhány konkrét állításra reagálnék. Nehéz úgy vitatkozni, hogy az egyik ellenzéki, DK-s képviselő azt mondja, hogy a lakhatás kérdésében a végső döfést a CSOK adta meg. Arról lehet értelmes vitát folytatni ‑ vannak olyanok, akik ezt próbálják ‑, hogy ez a támog…
K/9856 Hogyan segíti a munkáshitel a magyar fiatalok boldogulását?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úr által szeptemberben meghirdetett új gazdaságpolitika a gazdasági semlegesség jegyében dolgozta ki azt az új gazdaságpolitikai akciótervet, amely jelentős mennyiségű forrás…
T/9715 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy sokrétű javaslat fekszik előttünk, sok területet érint, de lelkes amatőrként tudom mondani, aki az agrárium területét nézi, hogy egy dologban biztos vagyok, hogy mind…
H/9712 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról szóló 1/2014. (I. 3.) OGY határozat módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha megengedik, fél perc erejéig eltérnék a tárgytól: a világpolitikában egy nagyon fontos esemény történt, hiszen az amerikai választópolgárok döntöttek az éjjel, egy világos, egyértelmű felha…
T/9699 A nemzetközi polgári repülésről, Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Annex 1. és Annex 2. módosításainak kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Rövid leszek. Teljesen világos, hogy míg harminc-negyven évvel ezelőtt a repülés, a polgári repülés egy szűk társadalmi csoport kiváltsága volt csupán, ma már sokkal többen engedhetik meg maguknak, hogy repülőre üljenek. E…
T/9719 Egyes pénzügyi és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Megjegyzéséhez hadd csatlakozzak annyival, hogy ennek a felszólalásnak annyi értelme volt, mint az önök pártjának a támogatása. Másként mondva, ha ön már itt lőtéri kutyát emlegetett, a lőtéri kutyát sem érdekli, h…
T/9718 A munkaügyet érintő rendelkezésekről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csodálkoztam volna, ha Gyurcsány Ferenc pártja támogatja a munkáshitelt (Földi Judit: Nem mondtam, hogy nem támogatjuk!), mert bár önök azt mondják magukról, hogy baloldali párt, de a hel…
T/9718 A munkaügyet érintő rendelkezésekről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Ander képviselő úr által elmondottakra szeretnék röviden reagálni. Ön többször is használta a munkásrabszolgaság szót. Értem én, hogy ön ellenzéki és nem elégedett ‑ egyébként a munkásbérekkel én sem vagyok elégedett ‑, de elhallgatni…
T/9710 Az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegyezményének a 2023. évi rijádi kongresszuson aláírt Első Pótjegyzőkönyve és Zárójegyzőkönyve kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszterhelyettes úr elmondta a javaslat lényegét, ezért nem is szaporítanám a szót. Teljesen világos, hogy a nemzetközi és a magyar jog összhangjának biztosítása érdekében nemzeti érdek az, hogy ennek a n…
T/9713 Az online csalások elleni további hatékony fellépés érdekében szükséges és egyéb törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Világosan látszik, mindannyian látjuk, hogy a fogyasztói szokások abba az irányba mutatnak, hogy a vásárlások egyre inkább költöznek át a digitális térbe. Minden statisztika azt mutatja, hogy…
T/8435 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2023. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Bravúros teljesítmény az NMHH zárszámadásától két perc alatt eljutni Hunter Biden laptopjáig. Képviselőtársam véleményét tiszteletben tartva azért árnyalnám az összeesküvés-elméletét: a pártelnökük vígan elvan…
T/9614 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2025. évi egységes költségvetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Szeretnék gratulálni a Mi Hazánk választási eredményéhez. Ettől függetlenül nem nagyon értem, hogy ennek mi köze van az NMHH 2025. évi egységes költségvetéséhez, és a képviselő úr gondolatmenetében érz…
T/9707 A kritikus szervezetek ellenálló képességéről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Néhány szóban reagálnék Lukács képviselő úrra. Azt mondta, hogy a kritikus infrastruktúra megvédése érdekében mindent meg kell tenni, de azt állítja ‑ önt idézem ‑, hogy kevés a rendőr, és gyenge a hadsereg. Ezért sze…
Napirend előtti felszólalások
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizonyára mindannyian tudják, hogy az Európai Unió egy békeprojektnek indult, ám sajnos mégis azt kell tapasztaljuk, azt kell lássuk, hogy a világ és benne Európa ma mégis ennek ellenére veszélyesebb hely, mint két éve vo…
T/9507 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Minthogy egy kereszténydemokrata javaslatról van szó, mondhatnám azt röviden, hogy egyetértek az előterjesztő miniszter úrral, ráadásul a miniszterhelyettes úr kiegészítésével pedig…
T/9509 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2001. június 20-án aláírt Egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/9515 A Magyar
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az előttünk fekvő javaslat tartalmát a miniszterhelyettes úr részletesen is ismertette. Minthogy egy adóegyezményről, pontosabban adóegyezményekről van szó, az egyértelmű, hogy ez fehéríti a magyar gazdaság…
T/9519 A Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ahogy az előző javaslat esetében, itt is miniszterhelyettes úr ismertette az előttünk fekvő javaslat pontos tartalmát, és minthogy itt az Amerikai Egyesült Államokkal kötött egyezményről van szó, amely az Európai Un…
T/9512 A belügyi ágazatokat érintő törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: (Hangosítás nélkül.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
T/9508 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Demokratikus Koalíció kedvéért szeretném megismételni a jogi helyzetet, ami tiszta, kristálytiszta és világos. Az az Alaptörvény, amit lehet, hogy önök nem támogattak, de ettől függetlenül t…
T/9346 A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény végrehajtásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr, Államtitkár Úr, Képviselőtársak! Azt gondolom, hogy normál esetben ‑ hangsúlyozom, normál esetben ‑ egy költségvetési zárszámadás idején a külső körülményekről nem kellene beszélni,…
A/9425 Mit tehet a Kormány a brüsszeli ámokfutással szemben?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy egy idézettel kezdjek! „Túlszabályozunk, és alulmaradtunk a befektetéssel. Két-három éven belül, ha a klasszikus menetrendünket követjük, kiesünk a piacról. Az Európai Unió meghalhat.” Nem, kedves bal…
A/9425 Mit tehet a Kormány a brüsszeli ámokfutással szemben?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr! Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Azt gondolom, világosan látszik, hogy ellentétben a baloldal vádjaival nekünk nem az az érdekünk, hogy kivezessük Magyarországot az Európai Unióból, hanem az az érdekünk, hogy az Európai Unió végre…
T/8560 Az állam működését érintő egyes törvények módosításáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Üdvözlöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Röviden reagálnék a DK-s képviselők szavaira, nem arra, ami a szakmai részt illeti, hanem ami a politikai állásfoglalást. Azt gondolom, tisztelt Gy. Németh képviselő asszony…
T/6547 A magyar fogyasztók és vállalkozások érdekében történő fellépésről
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Nagyon röviden szólnék. Egyrészt az előterjesztők nevében szeretném megköszönni azt, hogy azért úgy látszik, ebben a fontos szakmai kérdésben tudtunk dűlőre jutni. Teljesen világos a cél, ahogy azt Héjj képviselőtársam is az imént elmondta: a magyar turi…
T/8217 A gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról T/8218 A gyermekek védelme érdekében az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról, valamint egyes elektronikus kereskedelmi szolgáltatással és reklámtevékenységgel össz
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt én is meg tudom és meg is szeretném erősíteni, hogy a Fidesznek és a KDNP-nek a gyermekvédelem az egyik legfontosabb kérdés. Azt is mondhatnám, hogy a mi politikai közösségünk…
A/8264 Mit tehetünk Magyarország szuverenitásának megvédése érdekében?
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos a napnál is világosabban látszik, hogy a háborúpárti erők a közelgő európai parlamenti választást arra akarják felhasználni, hogy Európát belekényszerítsék a háborúba. És azt is láthatjuk, hogy az amerik…