140 felszólalás
T/11923 A közélet átláthatóságáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! „Azt mondják, hogy a történelem az élet tanítómestere. Véleményem szerint a földrajz még inkább az, mert nem a múlt eseményeivel, hanem a jelen állapotok helyes megismertetésével tanítja…
Napirend előtti felszólalások
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is engedje meg, hogy leszögezzem, mi mindig nagyon nagy örömmel válaszolunk olyan kérdésre, olyan felvetésre, amely Magyarország jövőjét érinti, ráadásul stratégiai…
K/11015 Meddig önti még a kormány a közpénzt ebbe a feneketlen kútba?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselő úr, ön ott folytatja, ahol a napirend előtti felszólalásánál abbahagyta, pedig az elmúlt bő egy órában lett volna arra lehetősége, hogy az ön által…
K/11003 Mekkora támogatást kaptak az országba érkező akkumulátorgyárak?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy tudomásom szerint képviselő úr több mint egy éve nem érdeklődött többek között az autóipari technológ…
A/11050 Milyen lépéseket tervez a Kormány a Soros-hálózat jogellenes magyarországi tevékenységének felszámolása érdekében?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy képviselő úr is említette, a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányáról, politikai korrupciós botrányáról van szó. Úgy gondolom, hogy már önmagában beszédes, hog…
A/11050 Milyen lépéseket tervez a Kormány a Soros-hálózat jogellenes magyarországi tevékenységének felszámolása érdekében?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Ahogy képviselő úr is említette, közös célunk és feladatunk, hogy először is egészen pontosan feltárjuk, hogy ezek a pénzek kihez kerültek, és milyen mértékben kívánták befolyásolni a hazai közéletet külföldi érdekek mentén. További fel…
T/10013 A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Talán azzal kezdeném, ami, úgy gondolom, hogy ezt a vitát, tehát szigorúan véve a törvényjavaslatot nem érinti; az egy hulladékgazdálkodási kérdés (Dr. Keresztes László Lór…
I/10281 Paks 2 - az évszázad baleksága?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Először is köszönetet szeretnék mondani képviselő asszonynak, ugyanis akivel a kérdést vagy az interpellációt megfogalmazta, a frakcióvezetője, a Gazdasági Bizo…
K/10302 Számíthatunk-e rá, hogy a magyar kormány is határozottan fellép az EU-Mercosur egyezmény ellen?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdeném, amiben, bízom benne, hogy egyetértünk. Az Európai Unió és hazánk versenyképessége, úgy gondoljuk, hogy nemcsak közösségünk, az Európai Közösség számá…
K/10161 Milyen további beruházásösztönző tervei vannak a kormánynak?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A válaszomban foglaltak során azt is megemlíteném, hogy az ENSZ közzétett tavaly egy olyan adatot, ami rendkívül vészjósló. Ezt a kereskedelmi és fejlesztési konferencián t…
I/9982 Támogatja-e a kormány, hogy a támogatott, de mégis magyarokat kirúgó óriáscégek visszafizessék a támogatást?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Talán azzal kezdeném, amiben egyetértünk, ugyanis nincs közöttünk vita a tekintetben, hogy ha bármilyen jogszabályellenes tevékenység vagy jogszabálysértés történik,…
A/10053 Miért gondolja azt a kormány, hogy Pécs és térsége nem érdemel tisztességes válaszokat?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nagyon figyelmesen igyekeztem figyelemmel kísérni és hallgatni a képviselő úr felszólalását, hiszen a Fenntartható Fejlődés Bizottsága ülésén, amelynek képviselő úr…
A/10053 Miért gondolja azt a kormány, hogy Pécs és térsége nem érdemel tisztességes válaszokat?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. A vízbázis kérdése kulcsfontosságú. A vízbázist védenünk kell, szerintem ebben egyetérthetünk oldaltól függetlenül. Minden egyes beruházás vonatkozásában ez kiemelt szempont, és minden egyes támogatási szerződés…
T/9517 2024. évi törvény
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megköszönni a Törvényalkotási Bizottság munkáját, és szeretném megköszönni az egyhangú támogatást. Mint ahogy hallhattuk, 35 igen szavazattal tettek a…
K/9862 Milyen fejlesztések valósulnak meg a Kormány támogatásával Nyírbátor térségében?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Pontosan tudjuk, hogy a beruházások tekintetében milyen egyensúlytalanságokat kellett az elmúlt években, évtizedben leküzdenünk akkor, ha Kelet-Magyarországra gondolun…
Napirend előtti felszólalások
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Először is azt szeretném megjegyezni, hogy mindig is csodálattal nézem, amikor a kormány irányába olyan pártok kívánják vagy egy olyan pártnak…
Napirend előtti felszólalások
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak, hiszen belátható időtávolságon belül két választást is tartottak Magyarországon. A magyar választópol…
Napirend előtti felszólalások
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Köszönetet szeretnék mondani Németh Zsoltnak, az Országgyűlés, a parlament Külügyi Bizottsága elnökének a felszólalásához és ahhoz, hogy mi békepárti erőként vál…
Napirend előtti felszólalások
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A szomszédunkban már több mint két éve háború dúl. A kormány és a kormánypártok álláspontja világos, országgyűlési határozatba is foglaltuk: elítéljük Oroszország katonai a…
A/8353 Várható-e, hogy tesz valamit Miniszter Úr
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is engedje meg, hogy a kimerítő kérdésére teljes terjedelmében válaszoljak és reagáljak. Ugyanis a jegyzőkönyv és a parlament munkáját figyelemmel kísérők kedvéért…
A/8353 Várható-e, hogy tesz valamit Miniszter Úr
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Érezhető, hogy a baloldal számára ez egy rendkívüli feszültséggel terhelt kampányidőszak, úgyhogy én ennek tudom be képviselő úr reakcióját, hevesebb reakcióját. A külügyi célok elérése és a külgazdaság…
K/8360 A kínai megfigyelőállamot is importálja az Orbán-rezsim?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A válaszomat ott kezdeném, ahol a képviselő úr abbahagyta, ugyanis jelezte, hogy szerencsére az EU idén márciusban minden tagállamra kötelező mesterségesintelligencia-rende…
K/8359 Milyen fejlesztési határmenti fejlesztési terveik vannak?
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hazánk a Kárpát-medencében és a közép-európai térségben központi helyet foglal el. A Kárpát-medence adottságai rendkívül kedvezőek, és bár az alapvető közlekedési infrastru…
Napirend előtti felszólalások
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Frakcióvezető úr több fontos kérdést is felvetett, azonban nem biztos, hogy a napirend előtti felszólalások időbeli kerete lehetővé teszi, hogy minden egyes kérdésre vagy témára vála…
T/7955 Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az említett T/7955. számú törvényjavaslathoz benyújtott módosítások a tartós külszolgálati tevékenység megfelelő és magas szintű működéséhez, valamint a magyar külgazdasági és…
T/7955 Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a további hozzászólási szándék itt nem merült fel, ezért köszönetet szeretnék mondani a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársainak, hogy ilyen nagyon alapos jogszabály-módos…
Napirend előtti felszólalások
ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Pontosan tudjuk, a migrációs folyamatok egyidősek az emberiséggel, azonban akik ezzel a leegyszerűsítő válasszal akarják eltolni maguktól a problémát, azokkal is szembejött a valóság. Legkésőbb 2015-ben, és azóta napi szinten, hiszen…
T/6217 A gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2023. december 7-én tartott ülésén megtárgyalta a gyermekek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben a munka tör…
T/6072 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2023. december 7-én tartott ülésén megtárgyalta a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló T/6072. számú törvény…
T/6067 A nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról
ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2023. december 7-én megtárgyalta a nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról szóló T/6067. számú törvé…