126 felszólalás
I/6228 Hajlandóak-e végre orvosolni a végrehajtási törvény hibáit?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Körülbelül két évvel azután vagyunk, hogy a Völner-Schadl-ügy kapcsán, a végrehajtói maffia ügye kapcsán először kattantak a bilincsek. És még mindig tart ez a per, amit én nagyon nehezen tudok másfajta módon jellemezni, mint…
I/6228 Hajlandóak-e végre orvosolni a végrehajtási törvény hibáit?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Ha elhangzott volna a válaszban az, hogy igen, vitassuk meg ezt a plenáris ülésen, akkor tényleg, bármit is mondott volna ezenkívül államtitkár úr, elfogadtam volna a választ. Így sajnos nem tudom elfogadni a választ. Például felhozza azt, hogy a NAV-nál ön szerint ne…
Napirend előtti felszólalások
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Képzeljük el, hogy vadállatok támadnak Magyarországra: oroszlánok, vadkanok, hiúzok, farkasok. (Közbeszólás: Vagy antifák.) Az egyik oroszlán Rétvári államtitkár urat megmarja, az egyik vadkan pedig megsebez, mondjuk,…
T/5655 A közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Amikor megláttam ezt a törvényjavaslatot, és a „közbiztonság megerősítése” részt a címében, akkor nagyon megörültem neki, mert az elmúlt időszakban elképesztő mennyiségű panaszt kapok egyéni képviselőként a közbiztonságra.…
A/5486 Mi folyik itt?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Pár órával ezelőtt érdeklődéssel hallgattam itt volt jó miniszter asszony szavait arról, hogy milyen korrupciós ügyeket derítene fel. Két V betű és egy S betű hiányzott ebből a felszólalásból, a „végrehajtás”, a „Völner” és a „Schadl” nevek mintha hiá…
A/5486 Mi folyik itt?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Az utolsó mondatára nagyon egyszerűen tudok reagálni, hiszen soha nem sugalltam ezt, hogy ez fog történni. De visszatérve arra, hogy miért ehhez a büntetőügyhöz kötöm a dolgokat, nyilvánvalóan a büntetőügyben, amit én egy kirakatpernek tartok, pontosan azért, merthogy…
T/5249 Az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Amikor megláttam ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, hogy a végrehajtásokat érinteni fogja, naivan azt hittem, hogy valami előrelépés fog történni ebben a rendszerben. Ehelyett viszont az történt, hogy az árverések kapcsán az offline hirdetmé…
Napirend előtti felszólalások
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tizennégy nap, képviselőtársaim, tizennégy nap, amit önök, az önök rendőrsége egy ártatlan ember életéből elvett. Tizennégy napig volt előzetes letartóztatásban a Szikra Mozgalom aktivistája, akiről a múlt hét csütörtökön a rendőrség végre kimondta, h…
A/3365 Mi folyik itt?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Miniszter úr, ha szólíthatom így, Tóni, a végrehajtói maffia ügye kapcsán az ügyiratban, a különböző nyomozati iratokban az ön beceneve elég sokszor fordul elő, például akkor, amikor Schádl (sic!) György és az ő gazdája arról beszélgetnek, hogy a jóba…
A/3365 Mi folyik itt?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Az a helyzet, hogy nem újságcikkekről van szó, hanem a nyomozati anyagokban szereplő tényekről van szó, lehallgatási anyagokról van szó (Nacsa Lőrinc közbeszól.), hogy ezekben hangoznak el állítások. Én nem vádoltam önt, én azt kértem, hogy ön tisztázza magát. Ehelyet…
Napirend előtti felszólalások
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Rogán Antal, Nagy Ádám, Cseresnyés Péter, Csizi Péter, Szatmáry Kristóf, Gelencsér Attila, Varga Judit, Kubatov Gábor, Trócsányi László és Vízkelety Mariann (Moraj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.) ‑ ők azok, akiknek a neve valamilyen módon, v…
Napirend előtti felszólalások
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Képviselőtársaim! Önök azt ígérték a kampányban, hogy nem lesznek megszorítások, marad a rezsicsökkentés, sőt Orbán Viktor nyár közepén még arról is beszélt, hogy aki nem tudja kifizetni a rezsijét, az keressen jobban vagy spóroljon. A helyzet az, hog…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr itt az előbb azt mondta, hogy ne politikai vitát csináljunk, hanem maradjunk a szakmai vita keretein belül, majd elkezdett „független, objektív sajtózni”. Szerintem nem annyira illik össze ez a kettő. De szerintem a parlamentben…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr már háromszor válaszolt elvileg erre a kérdésre a szakrendelők kapcsán, de én azért azt érzem, hogy nem annyira kaptunk választ. Tehát ön azt mondja, hogy felmérik a lehetőségeket, megvizsgálják azt, hogy mi történjen majd a jövő…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Én is az után a mondat után nyomtam gombot, hogy milyen csodálatos lehetőségei vannak a szülésre a magyar nőknek. A WHO számai szerint 10-15 százalék a császármetszések normális aránya a szülések között. Ez a szám Magyarországon 2020-ban 41 szá…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Ugye, tegnap tárgyalta a parlament a zárszámadást, amiből elég jól kiderül az, hogy annyival több forrás nem érkezett az egészségügybe azért kormányzati részéről. Ugye, itt 0,3 százalékkal lett több az előző évihez képest, ami egészségügyre men…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Először kicsit távolabb eveznék, hogy aztán visszatérjünk a törvénytervezet vitájához. Azt látjuk itt, hogy az elmúlt 12 évben önök a versenyképességünket nagyjából arra építették, hogy alacsonyan tartsák a fizetéseket… (Rétvári Bence: Az energ…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Az előző hozzászólásomban a mentális egészségügyről és annak a törvénytervezetből való hiányáról beszéltem. Most igazából arról szeretnék beszélni, ez már egyszer szóba került az este folyamán itt az elmúlt 16 órában, hogy mennyire emberközpont…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. A szakrendelők kapcsán gondoltam, hogy újra megkérdezném azt, hogy tudja‑e itt valaki állítani, a fideszes képviselők, illetve államtitkár úr, valamelyikőjük, hogy nem fogják elvenni a szakrendelőket az önkormányzatoktól. Nacsa képviselő úr már…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Igazából nagyjából ott folytatnám, ahol az előbb abbahagytam. Itt ül a szociális államtitkár úr, és van ebben a törvényjavaslatban egy elég jelentős tétel, ami a szociális alrendszert érinti. Jó lenne, ha államtitkár úr elmondaná erről a vélemé…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Akkor rögtön Láng úrra reagálnék is, hogy itt a vitában az OPNI kérdése szerintem már harmadszorra jön fel, úgyhogy akkor idézném, amiket eddig mondtak képviselőtársaim. Egyrészt az a kérdés merült fel, hogy ha önök szerint hiba volt bezárni az OPNI-t…
I/2045 Szelektív rezsiszabályok - az út szélén hagyott családok
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Az elmúlt napokban több polgármester, köztük Baranyi Krisztina a IX. kerületből és Pikó András a VIII. kerületből, hívta fel a figyelmet arra, hogy sok ezer önkormányzati bérlakásban élő család egzisztenciális biztonsága került veszélybe, mert rájuk n…
I/2045 Szelektív rezsiszabályok - az út szélén hagyott családok
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Nem tudom elfogadni a választ. Csodálatos gyöngyszemek voltak ebben a válaszban. Nekem a kedvencem talán az, hogy nem lenne energia, ha az ellenzék jutott volna kormányra. Szerintem ez a fizika törvényeivel kicsit ellentétes talán. De ha magát a szankciós politikát né…
A/1926 Miért nem vonatkozik az összes önkormányzati bérlakásra a rezsicsökkentés?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Államtitkár asszony, mint bizonyára ön számára is ismert, Baranyi Krisztina és Tóth József polgármesterek a kormánytól kérték, hogy oldjon meg egy rezsinövelés miatt fellépett fontos problémát. Három hónappal ezelőtt, a rezsinöveléskor jelezték az önk…
A/1926 Miért nem vonatkozik az összes önkormányzati bérlakásra a rezsicsökkentés?
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Nagyon örülök ennek a válasznak, vagyis igazából nem. Tényleg nem az a kérdés, hogy maguk szeretik‑e az önkormányzatokat vagy nem szeretik. Nem az a kérdés, hogy szankciók vannak vagy nincsenek szankciók. Nem az a kérdés, hogy rezsicsökkentés vagy nem rezsicsökkentés.…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
JÁMBOR ANDRÁS IMRE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Képviselőtársaim! A mostani tanártüntetések túlmutatnak az oktatás területén. 20 százalék feletti az infláció, április óta csökken az átlagbér, és nőnek a rezsiköltségek. Az elmúlt évek konjunktúrában megemelkedett…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Rétvári államtitkár úrtól kérdezném: amikor múltkor Hiller Istvánnal vitatkoztak az azonnali kérdések órájában, ön nem ismerte el véletlenül azt, hogy öt különböző programra ad az Európai Unió támogatást, és nem általános béremelésre? Akkor mié…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Nem, nem igénylem, köszönöm szépen.
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Csak egy egyszerű kérdés így a végén, ha már az esélyegyenlőség, esélyteremtés szóba került. Jelenleg Józsefvárosban egyetlenegy olyan általános iskola van, amely befér a top 100 budapesti általános iskolák közé, ez a Fazekas, amely eléggé elitiskolán…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Egy nagyon szép, ilyen salátatörvényről beszélgetünk most, 180 oldalnyi mindenféle módosításról az egészségügytől a szociális ellátáson át, a biztonságpolitikán keresztül az ivóvízig. A hét elején szó volt a NATO-hoz való svéd és finn csatlakoz…