255 felszólalás
J/1932 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezmény 2002-2006. közötti magyarországi végrehajtásáról H/2184 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világöröksé
KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság a jelentést, illetve a kulturális bizottság határozati javaslatát is támogatta, de azért néhány olyan fontos gondolatot felvetnék, amit fontosnak tartaná…
J/1932 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezmény 2002-2006. közötti magyarországi végrehajtásáról H/2184 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világöröksé
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm, elnök úr. A Demokrata Fórum álláspontja szerint ez a mindössze 16 oldalas jelentés, amely attól lett ilyen kis vaskos, mert mellétettek egy-egy leírást az egyes védett objektumokról, azt hiszem, azért ilyen szerény, mert a konkrétumokat nélkülözi. El tudom ismételni az…
J/1925 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről H/2117 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Nagy Andor képviselő urat megerősítem abban, hogy 11:6 volt a szavazati arány, 6 nem szavazat volt a bizottsági ülésen. Ehhez hozzáteszem, hogy én a 11-ben benne vagyok, mégpedig azért vagyok benne, mert én áttörésként élte…
A/2090 Szabad-e márciusban a korábbi ár töredékéért eladni a még állami kézben lévő széndioxid kvótánk 80 %-át?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt év decemberében a magyar állam 7,42 eurós tonnánkénti áron értékesítette a hároméves szén-dioxid-kvótája felét. Az 1,2 millió kibocsátási egységet 8,9 millió euróért adták el, ez 2,3 milliárd forintot jelentett, amit a jelen jogszabályok szerin…
A/2090 Szabad-e márciusban a korábbi ár töredékéért eladni a még állami kézben lévő széndioxid kvótánk 80 %-át?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen. Ha jól értem, akkor a környezetvédelmi tárca előterjesztőként szerepel ebben az ügyben, és az államtitkár úr azt mondja, hogy nem lesz előterjesztő ebben a rossz időszakban a környezetvédelmi tárca, mert ha így van, akkor leülök nyugodtan, de szemmel tartom az ü…
T/1923 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ez egy olyan jelentőségű döntés, amelyet egy kicsit meg kell erősítenünk nekünk, a Magyar Demokrata Fórum részéről is. Ma délben Persányi miniszter úr átadott egy magas állami kitüntetést Dennis Meadows professzor úrnak, aki 35 évvel ezelőtt írta…
T/1297 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Az egyes pénzügyi tárgyú törvényekkel kapcsolatban azt szeretném megosztani önökkel, hogy a költségvetési bizottság beadott egy módosító indítványt az utolsó pillanatban, amely megváltoztatja az 1995. évi LVI. törvényt, amely a környezetvédelmi termékdíjról szól. E…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Elnök Urak! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság az ombudsmani jelentést vízügyi és környezetvédelmi szempontból nagyon alaposnak és kiváló munkának tartja. Számos olyan problémára hívja fel a figyelmet, amellyel mi is kü…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Néhány gondolatot mondanék arról a két indítványról, ami, úgy látom, még esélyes arra, hogy a Ház támogassa. Az egyik a kerékpárúttal és intézményeivel kapcsolatos indítványom. Itt 3 százalékban gondolkodtam, az útpénztár 3 százalékát ígér…
I/1623 Tisztában vagyunk-e azzal, hogy működésképtelenné vált a környezetvédelmi igazgatás?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egyre több, a környezet- és természetvédelem ügyében komoly felelősséget érző szervezet hívja fel a figyelmet arra, hogy a környezetvédelmi igazgatás állapota kritikus, katasztrófával fenyeget. Érzékeltetésül elmondom, hogy 2002-ben helyezte…
I/1623 Tisztában vagyunk-e azzal, hogy működésképtelenné vált a környezetvédelmi igazgatás?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! A csúsztatás kifejezést visszautasítom, mert a számok nagyon gondosan lettek összeállítva. Ha megnézi az ÁSZ-jelentést és az ombudsmani jelentést, akkor szembetalálkozik azzal, hogy ezek a keszekusza, összevissza átszervezések sajnos nem voltak eredményese…
A/1654 Rontja-e a hágai ítélet végrehajtásáról folyó kétoldalú tárgyalásokon a magyar fél pozícióját, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban jelentősen csökkent a szigetközi kárenyhítésre szánt költség?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Rontja-e a hágai ítélet végrehajtásáról folyó kétoldalú tárgyalásokon a magyar fél pozícióját, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban jelentősen csökkent a szigetközi kárenyhítésre tervezett költség? Mint emlékezetes, a Hágai Nemzetközi Bíróság…
A/1654 Rontja-e a hágai ítélet végrehajtásáról folyó kétoldalú tárgyalásokon a magyar fél pozícióját, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban jelentősen csökkent a szigetközi kárenyhítésre szánt költség?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy mindenhol nem nézett szét az eredményeket illetően, de majd ezt megtesszük együtt. Most a költségvetés kapcsán arra hívnám fel a figyelmet, hogy azt a választ kaptuk a bizottsági ülésen, hogy a kárenyhítés és a monitoring költsége egy té…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Általában azt gondolom, abban nem lehet vita köztünk, hogy a második nemzeti környezetvédelmi program ha nem is teljesíthetetlenné vált a költségvetés következtében, de hogy megtorpan, az biztos. Komoly finanszírozási gondok jelen…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Egy kicsit csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy államtitkár úr feláll, homlokára csap, és azt mondja, hogy: ah, nem jutott eszembe a társadalmi szervezetek támogatása; tényleg, ezt oldjuk meg, mert meghalnak, vagy ellenünk fordulnak. Azt gondo…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt szeretném mondani, hogy a társadalmi szervezetekkel kapcsolatos módosító indítvány bizottsági indítvánnyá fog érni, és kérem, hogy segítsen, hogy egy olyan konstrukció legyen, hogy legalább a tavalyi keret meglegyen. Ezt meg lehet tárcán belül oldani…
K/1359 Miért nem nyújtotta be a kormány emissziós kvótaigényét az Európai Uniónak?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unió várhatóan 2006 novemberében dönt a tagállamokat 2008-tól megillető szén-dioxid-kibocsátási engedélyek ügyében. Az Európai Unió környezetvédelmi biztosa, Sztavrosz Dimász úr ígérete szerint várható az erőművek és nehézipari végek levegősze…
T/1308 Az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról
KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatnak nagyon sok olyan eleme van, amit támogatni tudunk, számos dolgot helyrerak, de megítélésünk szerint sajnos egy olyan galibát is okoz, amit nem lenne feltétlenül fontos, hogy…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy találós kérdéssel kezdeném, ebből kellene kitalálni, hogy milyen témáról fogok beszélni. Azt mondja: a miniszter ellátja az űrkutatási tárgyú és sokoldalú nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos feladatokat, kidolgozza az űrkutatás fő i…
T/1203 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló csomag számos olyan elemet tartalmaz, amelyekkel messzemenően egyetértünk, sok mindent el is mondtak már előttem, de azért van néhány olyan pont, amelyekre mindenképpen szeretném felhívni a tárca figyelmét. Az egyik ilyen…
A/1116 Maradnak a multik?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A magyar gazdaság növekedése a leglassúbb az Unióhoz csatlakozott nyolc szocialista ország közül. "A magyar gazdaság részesedése a világgazdaságban zsugorodik, amit nem lehet konvergenciának nevezni" - ezt Bokros Lajostól idézem. De idézhe…
A/1116 Maradnak a multik?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm. Arra, hogy mit tesz ez ügyben, sajnos igazán nem kaptam választ, annak ellenére, hogy én személy szerint és a Demokrata Fórum nincs az adóemelések ellen, hiszen ismerjük a jelenlegi gazdasági helyzetet. Én azt javasolnám, hogy vegyük górcső alá például az áfát. Nézzük…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt ÁSZ! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi tárca elszámolásáról mondanék néhány gondolatot. A tárca eredeti előirányzata 69 milliárd forint volt, ezt év közben 134 milliárdra módosították, majd a teljesítés 110 milliárd lett - ez azt üzeni, hogy a tárca tervezése,…
I/755 Mi lesz veled, Várbazár?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Az elmúlt hetekben újból a közvélemény érdeklődésének előterébe került a budai Várbazár, a budavári palotakert hasznosításának a kérdése. (15.30) A 18 ezer négyzetméternyi terület, az Ybl Miklós tervezte épületegyüttes nemcsak Magyarország, de a vil…
I/755 Mi lesz veled, Várbazár?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Kicsit szomorú vagyok, mert a miniszter úr válasza gyakorlatilag azt a hírt alátámasztotta, amely azt mondja, hogy 90 éves hasznosításra adják oda a Várbazár területét. Az az előszerződés, amelyet olvastunk, ilyen kifejezéseket használ, hogy plazaszerű használat, irodaépítés, we…
A/605 Hol késlekednek az árvízvédelmi kifizetések az önkormányzatok felé?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! Freudi elírás volt részemről: a belvízvédelemre fogok rákérdezni. (Derültség.) De miután megbeszéltük, hogy mind a kettővel foglalkozik, nagy kedvvel, így aztán válaszolni tud erre is. Egy konkrét példán keresztül szeretnék közelíteni, mégpedig arról…
A/605 Hol késlekednek az árvízvédelmi kifizetések az önkormányzatok felé?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen. Én nem a konkrét esetre vártam a válaszát, nyilván ha nem adja meg előre az ember, akkor nem tudja. A kérdésemnek a végén biggyesztettem oda azt a mondatot, hogy az a hír járja, hogy kevés a pénz, lassan megy az utalás, és hogy nem fogják az egészet megkapni, cs…
A/495 Mit kíván tenni, hogy a Várbazár ne legyen pláza?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Ybl Miklós tervei alapján 1878-ban kezdődött meg a várbazár építése. Ez azóta kiemelt műemlékünkké vált, a világörökség része. Ugyanakkor néhány éve rákerült a száz legveszélyeztetettebb műemlék listájára. Nagyon rossz, elhanyagolt állapotban van. Emléks…
A/495 Mit kíván tenni, hogy a Várbazár ne legyen pláza?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Nem vagyok megnyugodva, azt hiszem, ezt az államtitkár úr is sejtette a válaszból. Abban a hasznosítási előszerződésben, amit mi ismerünk, ténylegesen szerepel a plázajellegű hasznosítás, ami félelmetes ebben a körben. Arra szeretném az államtitkár úr figyelmét felhívni - az önö…
A/379 Mi a Kormány hivatalos álláspontja az euró bevezetésének időpontjáról?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! A kérdésem az, hogy mi a kormány hivatalos álláspontja az euró bevezetésének célzott időpontjáról. Eddig úgy tudtuk, hogy ez 2010. "A kormányzati ciklus közepére megteremtjük a tartós növekedéshez s egyben az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges egy…