129 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mahatma Gandhi szavaival élve: a szegénység az erőszak egyik legrosszabb formája. Szavainak igazságát a múlt héten jómagam is személyesen megtapasztalhattam, amikor önkormányzati képviselőtársam hívására ellátogattam az encsi…
H/1217 A Magyar Köztársaság Országgyűlése tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését (népi kezdeményezés)
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Előre elnézést kérnék, ha beszéd közben a hangom elmegy, akkor átadnám a szót képviselőtársamnak. Rövid leszek, még nem ment el a hangom. Az LMP nyugdíjkorhatárral kapcsolatos álláspontja nem egyezik az eddig elhangzottak egyikével sem. Mi egy rugalmas,…
Napirend előtti felszólalások
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajkai kistérség éppen hazánk egyik legnagyobb környezeti katasztrófájából igyekszik talpra állni. Most azonban nem a közvetlen kárelhárítás és segélyezés körüli gondokról akarok beszélni, hanem azokról a nem kevésbé fontos…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakoznék az előttem szólóhoz. Ez a 38 oldalas módosító javaslat a 38. ajánlási pontban bizony megadja azt a kegyelemdöfést a Költségvetési Tanácsnak, ami a múlt heti döntésnek tulajdonképpen csak az utolsó lépése. A végső…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG, a foglalkozatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Az LMP volt az egyik párt, amelyik a foglalkoztatási bizottságban leszavazta a törvényjavaslatot. Ez nem azt jelenti, hogy a salátatörvény teljes egészével ne ér…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Vágó Gábor képviselőtársam elég részletesen elmondta azt az aggályos pontot, ami miatt mi a foglalkoztatási bizottságban ezt a javaslatot leszavazni voltunk kénytelenek. Én röviden kiegészíteném, az általam már korábban eml…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Röviden szeretnék reagálni a Csizi Péter és Tarnai képviselőtársaim által harmadik kedvezménynek nevezett "nők 40" csomagra. Ahogyan azt Ertsey Katalin képviselőtársnőm már igen részletesen kifejtette a levelek és hozzánk beérkezett észrevételek kapcsán…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék reflektálni professzor Iván László képviselőtársam gondolatébresztő beszédére. Először csak egy kis segítség, hogy ha még mindig nem világos önnek, hogy a nyugdíjeinstand alatt mit is értünk pontosan, akkor ajánlom figyelmébe Sc…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr, nem fogom kihasználni a normál időkeretet. Szerettem volna egy pontosítást, illetve magyarázatot tenni Talabér Márta képviselőtársam számára, hogy mit is jelent az a bébiszitter. A bébiszitter, kérem szépen, hivatásos gyermekgondozó. És itt jön, ez az a…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tekintve, hogy én reagálni szeretnék Varga képviselőtársam felszólalására, ezért kértem külön két percet. Nem, nem szégyellem magam, Varga úr, ugyanis azt gondolom, hogy azoknak kell szégyellnie magát, akik ennyire feldühödnek akkor, hogyha egy másik véleményt…
K/1806 A mostoha egészségügy - mi lesz a bérekkel?
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Réthelyi miniszter úr májusi meghallgatása során kihangsúlyozta, hogy nevetségesen alacsony az egészségügyi dolgozók bére, és megfelelő munkakörülményeket kell teremteni az egészségügyben dolgozóknak. Az LMP komoly aggodalmát fe…
T/1794 Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan ma megszavaztuk a Házszabálytól való eltérést, de azért szeretném megjegyezni, hogy a társadalmi vitát és konzultációt megkerülő, meggondolatlan egyéni képviselői mód…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Karakó képviselőtársam után én is néhány szót szólnék a költségvetés munkahely-teremtési aspektusairól, különös tekintettel egy nagyon széles célcsoportra, amelyet maga a kormány programjában is megcélozni kívánt a munkahelyteremtéssel, ez pedig a nőkre…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm, elnök úr. Örömmel hallom, hogy a tartós munkanélküliségben élő alulképzett rétegek bevonása a munkaerőpiacra ilyen figyelmet kap a 2011. évi költségvetésben. Az LMP az általános vitában is elmondta, és szeretném megismételni, hogy mi is egyetértünk a kormánynak azzal a…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az LMP, mint ahogy azt már jeleztük korábban is, súlyos hibának tartja azt, hogy a populista egykulcsos adó bevezetése érdekében a kormány tulajdonképpen súlyos milliárd adóforintoktól esik el vagy von ki a költségvetésből, és ez, ahogyan az már a mai n…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tarnai Richárd képviselőtársam ismét felhozta a népességpolitika kérdését, ami csatlakozik a 226. ajánlási pont alatt benyújtott, Ertsey Kata képviselőtársam és általam benyújtott módosító javaslathoz is. Előterjesztésünkben mi azt javasoljuk, hogy a NE…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Jobbik etnikai alapon működő szegénypolitikájáról, azt hiszem, sokat hallottunk a médiában, az egészen hajmeresztő ötleteikről ezzel kapcsolatosan. Ennek ellenére Z. Kárpát Dániel képviselőtársam közmunkaprogrammal kapcsolatos gondolataihoz szeretnék…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A foglalkoztatási bizottság rehabilitációs albizottságának elnökeként szeretnék megemlékezni arról a változásról, amely a salátatörvényben a rehabilitációs foglalkoztatást érinti. Az igencsak megnyirbált Munkaerő-piaci Alapból az egyik jelentős tétel, a…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 2011-es költségvetés foglalkoztatáspolitikai vonatkozásairól szeretnék néhány szót részletesebben említeni. Scheiring képviselőtársam és Ertsey Katalin képviselőtársnőm kifejtettek már néhány részt ezzel kapcsolatban a mai nap folyamán is, én azonb…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról T/1447 Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szó
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy ügyrendi megjegyzésem lenne: Lázár János az emberi méltóságról beszélt, beszédét azonban...
A/1681 Jótékonykodás helyett fejlesztési partnerséget! Mikor lesz hazánknak korszerű nemzetközi fejlesztéspolitikája?
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm, elnök úr, elfogadom.
A/1681 Jótékonykodás helyett fejlesztési partnerséget! Mikor lesz hazánknak korszerű nemzetközi fejlesztéspolitikája?
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Örömmel hallom, államtitkár úr, hogy egy prioritás a Külügyminisztérium számára ennek a területnek a rendezése. A költségvetési vita egyébként lehetőséget fog erre adni, jelenleg ugyanis sajnos az ilyen jellegű projektekre a források a különböző miniszt…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KAUFER VIRÁG, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lázár képviselőtársam említette a mai nap folyamán korábban, hogy a költségvetés nem más, mint a kormány társadalmi jövőképe. Ezzel a gondolattal indítanám az LMP nézeteit a 2011-es költségvetés…
T/1245 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényalkotó szociális érzéketlensége, vagy akár mondhatnánk azt is, hogy embertelensége jön át változatlanul ezen a területfejlesztési törvénycsomagon. Igen, arról a bizonyos 6. §-ról beszélek ismét, amit az LMP és a Jobbik is többsz…
A/1388 A Rail Cargo Hungaria esete, avagy a vasút része lesz-e a munkahelyteremtésnek?
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt heti hírek szerint rövidesen sztrájk lehet a Rail Cargo Hungariánál - röviden RCH -, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint egyre kisebb az esélye a megállapodásnak, ugyanis a Rail Cargo Hungaria osztrák tulajdonosa, a Rai…
A/1388 A Rail Cargo Hungaria esete, avagy a vasút része lesz-e a munkahelyteremtésnek?
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Én még egyszer nyomatékosítanám: hogyha a jelenlegi kormány is ellene volt ennek a privatizációs folyamatnak, akkor a szerződéseket, ha lehet, hozzák nyilvánosságra, és tegyék elérhetővé. A cég egyik hivatkozási alapja a létszámleépítés…
Napirend utáni felszólalások
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy idézettel kezdeném: "Nem az ENSZ, hanem a tagországainak kormányai és népei fogják elérni a millenniumi fejlesztési célokat, összefogással és közös erőfeszítéssel" - mondta Kofi Annan, volt ENSZ-főtitkár a globális szegénység elleni kü…
T/791 Az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az európai uniós jogszabály-harmonizáció az LMP számára is nagyon fontos, ezért üdvözöljük ezt a csomagot, ami előttünk van jelen pillanatban. Azonban számunkra ez nemcsak egy technikai kérdés, hanem egy lehetőség arra, hogy felülvizsgáljuk és kiterjess…
I/757 Milyen szerepet szán a nőknek a gyermekszülésen kívül a nemzeti együttműködés rendszerében?
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A választ természetesen az államtitkár-helyettes úrtól is elfogadom. Az ülésszak végén járunk, ideje az összegzéseknek. A kérdésünket miniszterelnök úrnak két héttel ezelőtt tettük fel először, amikor az LMP-frakciónál járt, de sajnos választ még érdemb…
I/757 Milyen szerepet szán a nőknek a gyermekszülésen kívül a nemzeti együttműködés rendszerében?
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm, elnök úr. A választ sajnos nem tudom elfogadni több ponton. Az egyik az lenne, hogy mi nem kívántuk ledegradálni az édesanyák szerepét. Köreinkben is ülnek olyan, gyermeküket egyedül nevelő nők, akik emellett politikai funkciót töltenek be, de látni kell azt, hogy a csa…