1 328 felszólalás
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a kormánypárti képviselők megszólalása meglehetősen ellentmondásos. Ha meghallgattuk Csáky képviselő urat és Hegedűs képviselő urat, egészen más fogalommal bírnak a vagyon ért…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is ezzel akartam folytatni, hogy a kulcskérdés az, mit is jelent a működtetési jog. A működtetési jog egy játékengedélyt fog jelenteni. Ezzel a működtetési joggal vehetnek részt a játékban azok a háziorvosok, csak és kizáróla…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én ehhez az ügyrendi javaslathoz szeretnék hozzászólni. Tekintettel arra, hogy elnök úr jó szándéka érzékelhető... (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.)
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én is a 24-25. ponthoz szeretnék csatlakozni, és Horváth képviselő úr iménti megszólalásához. Azt mondta, hogy itt teljesen rendben van minden, nem szükséges a határidőt megváltoztatni; de ő saját maga mondta ki…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ügyrendi javaslatom arra irányul, hogy a Ház kérje fel a jelen levő miniszter urat arra, hogy a vita lezárása után válaszoljon a vitában felmerült kérdésekre; nem a szavazás előtt, hanem most. Azért indítványozom ezt ügyrendi javaslatkén…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ügyrendi indítványom abban foglalható össze, hogy kérem az elnök urat, hogy amennyiben még egy hasonló tartalmú megszólalás elhangzik a részletes vitában, azonnal vonja meg a szót a képviselőtől! Ha az elnök úr figyelt volna - de a főtitkár úrral besz…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt belekezdenék a részletes beszédembe, szeretném megkérdezni, hogy jól értem-e azt, hogy a 10. számú melléklethez is most lehet, illetve most kell hozzászólni. A 10. számú melléklethez most kell hozzászól…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Az az indítványom, gondolja át az elnök úr, hogy vajon valóban jó-e ennek a vitának az a fajta lefolytatása, amelyet most folytatunk, hogy ön felolvassa a fejezetcímeket, és utána nincs lehetőségünk hozzászólásra, miközben szeretnénk hozzászólni. Vajon jó-e a vita lef…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak kétperces gombot, elnök úr, a mostani hozzászólás után, hiszen egy újabb fideszes munkaverseny eredményhirdetéséről hallhattunk, és nem a részletes vitáról szól a fideszes képviselők hozzászólása. A dolog természet…
T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy fontos dolog volt, amiről most beszámolt Mádi képviselő úr, nevezetesen, hogy a törvényjavaslat egy nagyon kritikus pontján elmozdultak. Nem sok újat mond ez a törvényjavaslat ahhoz képest, a…
T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Kezdjük talán egy összehasonlítással. Formálisan valóban egy új törvényt tárgyalunk, és természetesen a törvénnyel létrejön egy új intézmény. Mégis, ha összehasonlítjuk az 1996 végén elfogadott, az Állami Pénz…
T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Mádi Képviselő Úr! Ismét PR-szempontból kimagaslóan akarják megoldani a feladatot, azt mondják, hogy a pénz- és tőkepiac hatékonyságát most ezzel a látszólag új törvényjavaslattal alapvetően tudják befolyásolni…
T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mádi képviselő úrnak volt egy állítása; azt állítja, hogy a jelenlegi felügyeleti intézményrendszer nem működik megfelelően, ezért szükséges a szervezeti átalakítás. Az a nagy gond, tisztelt képviselőtársaim, hogy az állítás bizonyí…
T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Kósa Képviselő Úr! Ön is nagyon jól tudja, hogy azok a példák, amelyeket most itt előhoztak a vitában, Postabank, Realbank, 1997. január 1-je előtt alakultak ki, nem volt hatályos az az ÁPTF-re vonatkozó törvény, amelynek a…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a költségvetési bizottsági ülésen az ellenzéki oldal elutasításának a foka nem volt azonos. Az SZDSZ képviselője már azt is üdvözlendőnek tartotta, hogy a kormá…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor Horváth képviselő úr a bizottsági véleményt említette, meglehetősen személyesre sikerült a hozzászólása. (Dr. Horváth Zsolt: Tárgyilagos volt!) Nagyon tárgyilagos volt, igen, képviselőtársam. Ezzel kapcsolatban a bizottsági ülésen…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Visszautalva Erkel Tibor képviselő úr megszólalására, én azt gondolom, hogy az a felháborító és az az arcpirító, hogy másfél éves kormányzati tevékenység után ilyen négy paragrafusból álló törvényjavaslatról akarnak általános vitát kezde…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen elnök úr. Én tisztelettel kérem elnök urat, hogy álljon el ettől a szándékától. Ugyanis abban az esetben, hogyha ön szavazást rendel el, kézzel fogunk szavazni, a frakciónk minden esetben kéri a gépi szavazást, ebből aztán az következik, hogy határozatképtelen a…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter úr, nagyon sajnálom, hogy ön mint orvos, miniszter, itt az én személyemet illetően egyfajta minősítést tett közzé. Én azt gondolom, hogy ez nem eléggé helyénvaló. Ami a vákuumot illeti, miniszter úr, azt gondolom, hogy nemcsak a…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Most már a tartalmi vita következhet sorra, bár eddig is vitáztunk arról is. Azt mondja Horváth képviselő úr, hogy praxisjog egyenlő felhalmozott tudás. De akkor, tisztelt képviselőtársam, a társadalom hány szegmensében lehetne ugyanezt elmondani, hog…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Akkor csak azt szeretném kérdezni Horváth képviselő úrtól, hogy amikor el sem indult az általános vita, benyújtottak egy nagyon jelentős módosító javaslatot - amit én ugyan nem ismerek -, de akkor ettől a benyújtott módosító javasla…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen elnök asszony. Az éket nem mi verjük, képviselő úr, hanem önök verték azzal, hogy például a bizottsági ülésen Horváth Zsolt képviselő úr elmondta, hogy teljesen kész anyagok vannak. El kell dönteni majd, hogy melyiket szeretnénk csinálni, vagy melyik a tervezett…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Horváth képviselő úr legutolsó megszólalására reagálnék. Tisztelt Képviselő Úr! Önök a január 1-jei változtatást egy kőbe vésett dolognak képzelik el. Köszönöm szépen, hogy figyel, képviselő úr. (Dr. Horváth Zsolt: Tudok figyelni, k…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor a gombot megnyomtam, nem tudhattam, hogy Vojnik Mária képviselőtársam milyen szellemben kíván szólni, de nem tekintek el a kétperces hozzászólásomtól, ugyanis rendkívül sajnálatos körülmények között zajlott egész nap ez a vita. Nagyon dicsérete…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, rossz gombot nyomtam meg, de ügyrendiben szerettem volna hozzászólni. Támogatjuk az ügyrendi javaslatot, és nem is tehetünk mást, hiszen Horváth képviselő úr kilátásba helyezte a hétfői tárgyalást. A hétfői tárgyalás után nemcsak közös…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ügyrendi javaslatom arra irányul, hogy a módosító javaslatok benyújtásának a határidejét péntek 14 óráig hosszabbítsa meg az elnök úr, hiszen egyszerűen képtelenség a mai ülésnap végéig érdemi módosító javaslatokat megfogalmazni; figyelemmel arra,…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A három héttel ezelőtti döntéssel nem nagyon szeretnék foglalkozni, erről Kertész képviselőtársam és Kovács Kálmán képviselő úr is szólt. Én magam egyébként akkor minden módosító javaslat ellen szavaztam. Azt gondolom, most elég hitelesn…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnézést, képviselőtársak, hogy ilyen szavazási tortúra előtt szólok, de azt gondolom, hogy Kósa Lajos megszólalása rendkívül konstruktív volt, és éppen ezért szükséges annyiban kiegészíteni, hogy az Állami Számvevőszék döntését az ajánlás 5. pontja megerősíti,…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Magam is megelégedéssel fogadtam Gémesi képviselőtársam hozzászólását, és arra szeretném kérni, ne csak a saját módosító indítványaira tekintsen! Meggyőződésem, hogy nemcsak arra figyel, de amikor támogatásért szól a Házban, figyelj…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tegnap megdicsértem Perlaki képviselőtársamat azért, mert fővárosi képviselőként Pest megye fejlesztésében gondolkodott. Ezt nagy örömmel nyugtáztam. Most viszont azt az érzéketlenségét, amit a fővárosi tömegközlekedéssel szemben felmuta…