1 328 felszólalás
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én magam is azt vártam, hogy Latorcai képviselő úr tárgyszerűbben közelíti meg a kis- és középvállalkozások fejlődését. Vissza kellene menni 1989-re, hiszen '89-91 között ugrásszerűen megnőtt a vállalkozások száma. '94-ig valóban di…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, elvártam volna, hogy Homoki politikai államtitkár úr legalább tárgyszerűen tájékoztatja a tisztelt Házat és az ország közvéleményét arról, hogy milyen terhekkel vették át a kormányzást. Egy ponton szeret…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örültem volna annak, ha az alapok megszüntetésével kapcsolatban a képviselő úr az ezzel kapcsolatos problémákról, illetve azok megoldási módjáról is szól a hozzászólásában, ugyanis itt egyfajta kötelezettségvállalás történt az elm…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy azt Nemcsók képviselő úr elmondta. Nevezetesen, a Budapesti Agglomeráció Tanács fél év múlva megszűnik. Döbbenten olvastam én is a költségvetési törvényjavaslat indokolásában, hiszen nem érte…
I/370 Milyen engedélyezési eljáráson keresztül juthat közérdekű adathoz az országgyűlési képviselő?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája hét napon keresztül folyt ebben a Házban - pontosabban az első és a hetedik napon. Meghatározó eleme volt a vitának a tb-nek az APEH általi részleges bekebelezése. A vitában az é…
I/370 Milyen engedélyezési eljáráson keresztül juthat közérdekű adathoz az országgyűlési képviselő?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, nem meglepő, ha azt mondom, hogy nem lehet elfogadni ezt a választ. Ami a határidőt illeti: ha hosszabb ideig tartott volna a törvény vitája, nagy valószínűséggel én sem két nap alatt kértem volna választ az APEH elnökétől. Való igaz, az A…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az az igazság, hogy Rogán képviselő úr hozzászólásához kívántam véleményt fűzni, de amilyen gyorsan elmondta a hozzászólását, olyan gyorsan el is tűnt a teremből. Meg kell mondjam őszintén, egy olyan képviselőtől, aki a minisztereln…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Rigler képviselő úr és Lentner képviselőtársam hozzászólása miatt nyomtam meg a gombot. Rigler képviselő úr elmondta, hogy nem lehet az új kormány költségvetésének tekinteni ezt a költségvetést. Ez sokszor elhangzott a költségvetési vitá…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két dologra szeretnék reagálni. Egyrészt nem igaz Tállai képviselő úrnak az a kijelentése, hogy nehéz helyzetben volt a kormány, hiszen nem ismerhette azt, hogy mit vesz át '98-ban. Tisztelt Képviselő Úr! Négy éven keresztül az akkori ko…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Akkor lett volna hiteles - bár akkor sem biztos, hogy igaz -, amit Tállai képviselőtársam mondanivalója kifejez, ha nem nyújtott volna be éppen erre a problémára, amiről vitatkoztunk az előbb, módosító indítványt, és éppen nem azért harc…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt az ügyrendi javaslatot szeretném tenni, hogy a tisztelt Ház kérje fel a kormányt arra, hogy az elfogadott adótörvények költségvetési kihatását legyen oly kedves legkésőbb holnap reggelig bemutatni a ké…
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ügyrendi javaslatom arra vonatkozik, hogy kérje fel az elnök úr a bizottsági előadókat arra, hogy csak és kizárólag a bizottsági ülésen elhangzottakról adjanak számot itt, a parlamentben. Babák képviselő úr a költségvetési bizottság nevében k…
T/220 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI törvénynek a helyi önkormányzatok egészségügyi intézményei adósságrendezésére vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kivül helyezéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én is szeretnék visszautalni 1997. végére, ugyanis amikor a '98. évi költségvetést tárgyaltuk, valóban meglehetősen nagy vita bontakozott ki, nem is az ellenzék és a kormánypártok között, hanem inkább a kormányp…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két módosító indítványt tárgyalt a költségvetési bizottság, amely az előterjesztők támogatását is bírja. De az általános vitában olyan észrevétel is megfogalmazódott, ami igazából nem volt belefoglalható módosító indítványba. Nevezetesen…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném megkérdezni, hogy kettő percben adta-e meg a szót, vagy pedig nem.
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Igyekszem nagyon röviden néhány észrevételt fűzni Szentgyörgyvölgyi Péter képviselőtársam imént elhangzott hozzászólásához. Nagyon érdekes érvelése volt képviselőtársamnak, tulajdonképpen a '97. évi zárszámadással próbálta megmagyarázni a nyári országgyűlési dö…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök úr, én borzasztóan nem szeretnék az elnök úrral ebben a státusban vitatkozni. De azt világosan kell látni, hogy itt a zárszámadás egy kvázi pótköltségvetést tartalmaz úgy, hogy a pótköltségvetés gyakorlatilag számunkra ismeretlen lesz. Én erre hívtam fel…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Elég szokatlan vagy inkább példátlan a kormány által benyújtott zárszámadási törvényjavaslat, hiszen egyrészről elszámol a tb-alapokról, a tb-alapoknak a '97-es pénzügyi hely…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Csodálom ezt a magabiztosságát Koltai Ildikó képviselő asszonynak. (Koltai Ildikó: ...jellemző rám!) Annak örültem volna, ha egy kicsit körültekintőbben, óvatosabban nyúl a témához, és azt gondolom, akkor hasonló megfontolt hozzászó…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megpróbálom megmagyarázni Frajna képviselő úrnak, hogy miért hiányolom a részletesebb '98. évi költségvetés-módosítást. Két célt szeretne elérni a kormányzat a tb-költségvetés ez évi módosításával. Egyrészt a gyógyító-megelőző előir…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én sem sajnálom az intézményektől - a döntést egyébként még nem hoztuk meg. És amennyiben tisztességesen elszámolt volna a kormány a tb '98. év második félévi pénzügyi helyzetével, akkor nyilvánvaló, hogy ez a kérdés nem merült voln…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Selmeczi Politikai Államtitkár Kisasszony! Nem tartok igényt semmiféle magyarázatra. Egyszerűen csak azt szeretném kérni, hogy a '98. évi tb-költségvetést alaposabban indokolják meg, mint ahogy azt tették. Számoljanak be a társadal…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is Horváth Zsolt képviselőtársam hozzászólásához szeretnék kapcsolódni, csakúgy, mint Surján képviselő úr, nem vitatva mindazt, amit elmondott, ő nyilván sokkal jobban tudja és érzi belülről azt, milyen módon hatott a '9…
T/267 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek. Valóban, a költségvetési bizottság nem támogatta a képviselő úr indítványát, nem támogatta azt, hogy a Ház tárgysorozatába vegye a privatizációs törvény módosítását. A költségvetési bizottság ülésén érdemi vita azért…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ajánlás 27. pontjához szeretnék hozzászólni. Tulajdonképpen nemcsak én adtam be módosító indítványt a törvényjavaslat ezen szakaszához, hanem T. Asztalos Ildikó, Burány Sándor és kormánypárti részről Tállai képviselő úr is. Visszatére…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bauer képviselő úr hozzászólása után nyomtam meg a gombot, ugyanis én az ajánlás 27. pontjánál olyan módosító javaslatról érveltem, beszéltem, amely már azt feltételezte, hogy a gyermekkedvezmény intézménye működik. Akkor nem tettem egyé…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdekes logikája van Mádi képviselő úrnak, hiszen ha ezt a logikát követjük, amit most ön itt felvezetett, akkor ez a logika érvényesíthető az alkalmazotti kedvezménynél is. (Mádi László a fejét rázza.) Az érvényes adótábla szerint ma minden jöv…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is nagyon sajnálom, hogy Mádi képviselő úrnak máshol dolga van. Feltette a kérdést nekünk, majd utána kisétált a teremből, így nem fogja a választ meghallani. (Varga Mihály: Családja van!) Családja van - mondja az államtitkár úr. Csal…
T/280 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.évi LXXXIII. tvörvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nagyon rövid időre kértem szót. Megnéztem a társadalombiztosítás költségvetését, hogy vajon indokolja-e költségvetési oldalról esetleg bármi tényező, hogy a kormányzat a törvényt módosítsa. Nos, azt kell látnom, hogy nincs ilyen ind…
T/278 Az egészségügyi hozzájárulásról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én igazából Lendvai Ildikó képviselő asszony érvelését szerettem volna egy kicsit erősíteni, bár azt gondolom, hogy éppen elég érvet hozott fel a képviselő asszony módosító indítványa alátámasztására. Tegnap a MTESZ tartotta jubileu…