226 felszólalás
H/4036 A magyar védőnők napjáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Alapvetően arról szeretnék beszélni, hogy azért vannak olyan elemei is a védőnői szolgálatnak az én saját választókörzetemben, a III. kerületben is, amelyek mindenképpen pozitív gyakorlatok, és kiegészítésre szorulnak ebben a vitában új szempontként. Fontos azt l…
H/4027 A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való részvételéről
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bár magam nem éltem még ’56-ban, ’66-ban, sőt ’76-ban sem, ezért aztán nem tudok objektív céltáblája lenni ennek az üres locsogásnak, ezért inkább Turi-Kovács Bélának a hozzászólásához szeretnék csatlakozni, aki, azt gondolom, hogy olyan érveket hozott…
T/4037 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kapcsolódva az előző hozzászóláshoz, Lukács képviselőtársam rosszul azonosította az MSZP álláspontját, egyáltalán nem erről van szó. A Magyar Szocialista Párt nem ért egyet azzal, hogy ez az őrület rászabadult Magyarországra, amit vasárnapi zárva tartás…
T/4037 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Néhány dolog azért érdekes ebben a vitában. Az egyik: most meghallgattuk másodszor a Fidesz vezérszónokának és témafelelősének a véleményét ebben a vitában, de jó lenne, ha a vírus- és ötletgazdáját, a KDNP-t is hallhatnánk; hogyha ezt a rendkívül csúnya betegség…
T/4037 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Arról szeretnék beszélni, hogy a III. kerület lakosságát, a választókörzetemet miként érinti ez a törvényjavaslat. Azt kell mondjam, hogy én kevésbé tudok ilyen boldog mindennapokról beszámolni, azért is, mert magam azzal töltöttem ennek az őrületnek a…
T/4037 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Igazából lehet, hogy hízelgő rám nézve, persze nem gondoltam, hogy előfordulhat olyan, hogy ekkora teremben engem nem lehet észrevenni. Én részt vettem annak a törvénynek a vitájában is, amit a képviselőtársam említett, sajnos nem emlékszik rám, pedig é…
K/3913 "Mikor épül meg végre az Esztergom-Budapesti vasútvonal"?
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A sajtóban már régóta találgatják, hogy mikor épül meg végre az Esztergom-Budapest vasútvonal. Több időpont is forog; most az új időpont 2015 májusa az első szakasz átadására vagy 2016 a végleges befejezése. Magam nem látok tisztán ebben a kérdésben, ez…
A/3990 Miért fenyeget pedagógusokat a váci polgármester?
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Elfogadom a válaszadó személyét.
A/3990 Miért fenyeget pedagógusokat a váci polgármester?
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Valóban, a KLIK levele egy lehetőségről beszél, ehhez képest érthetetlen is, hogy március 5-én miért kerül sor arra a találkozóra a tankerületi igazgatók kezdeményezésére a tankerület igazgatói között, amelyben megerősítette, hogy nem ajánlott, hanem kötelező…
Napirend utáni felszólalások
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Több mint kétszázezren nézték meg és tízezrek osztották meg a legnépszerűbb videómegosztó oldal egyik felvételét, amelyen szarvasok százai kelnek át a Somogy megyei Lábod melletti autóúton. A vadak egy jól belátható útszakaszon vonultak át, ezért nem tö…
B/802 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről H/3523 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
KISS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elsőként azt kell mondanom, hogy Potápi államtitkár úrnak nem könnyű a helyzete, mert egy olyan beszámolónak a kormányzati védelmezője, amely egyébként nem az ő államtitkári tevékenységéhez köthető. Ugyanakkor…
B/802 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről H/3523 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, néhány dolog azért maradt még, és érdemes erről is beszélni. A nemzeti jelentőségű intézmények kapcsán folytatnám azt a sort, amiről szó volt. Ha már Kárpátaljánál hagytuk abba, akkor folytassuk is itt. Érdemes megjegyezni például, hogy am…
B/802 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről H/3523 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarom újranyitni ezt a vitát, Szászfalvi képviselőtársamnak egyébként valóban sok mindenben igaza volt, amit az előző hozzászólásában mondott. Azonban azt gondolom, ezt engedje meg nekem, hogy a Magyar Szocialista Párt 2010 után számos esetben módo…
B/802 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről H/3523 A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Csak hogy megkönnyítsem az MSZP további kritikáját, mert nem szeretném, hogy immár öt éve a múltról beszéljünk, és olyan nemzetpolitikát kritizáljunk, amelyet egyébként mind Mesterházy Attila korábbi, mind Tóbiás József jelenlegi pártelnök revízió alá vont. Ezért…
B/101 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2013 H/3779 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak egy nagyon fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet, ami a jelentésben található, és Korózs Lajos képviselőtársam is már beszélt erről: a lakásmaffia, a lakásmaffiózók tevékenysége. Nagyon jó, hogy az ombudsmani jelentésben ez sz…
B/101 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2013 H/3779 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is azzal kezdeném, amit Gúr képviselőtársam az előbb fejtegetett: nekem mint egyéni képviselőnek nem öröm arról beszámolni ebben a Házban, hogy milyen szegénység van, és nem öröm politikusként az elmúlt éveket például a lakásmaffia áldozataival való…
H/3586 Az Országos Fogyatékosságügyi Programról (2015-2025.)
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy nagyon örülök annak, hogy számos kormánypárti képviselő aktívan részt vesz ebben a vitában, mert ettől egy kicsit elszoktunk, én magam is elszoktam. Azt hiszem, néhány olyan gondolattal gazdagították ezt…
H/3586 Az Országos Fogyatékosságügyi Programról (2015-2025.)
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Én ott tudnám folytatni, ahol Petneházy képviselőtársam abbahagyta. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni képviselőtársamat azzal, hogy azt mondom, igaza van. De folytatva a gondolatot: azt gondolom, jó irány lenne az, ha a mindenkori kormányzat, pártállástól fü…
Napirend utáni felszólalások
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, hogy most már a malőr elhárult, köszönöm a segítségüket. Igazából én magam is a szakmámhoz, illetve választókörzetemhez illeszkedő kérdéssel szeretnék itt foglalkozni napirend után, hiszen a III. kerületben, amit a kultúra egyik budapesti fel…
H/3033 II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról
KISS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, 1676. március 27-én Borsi várában született meg II. Rákóczi Ferenc, és ennek az évfordulóját kívánják az előterjesztők egy emléknapot állítva gyakorlatilag megünnepelni. Magam egyébként alapvetően örülök annak, ha…
H/3033 II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyjából ezen a vonalon szeretnék én is továbbhaladni. Hogy ne beszéljünk a levegőbe, én megnéztem azt, hogy a mostani 10.-es történelemkönyv pontosan hány oldal, hol és miként. Szeretném jelezni, hogy a 19. lecke foglalkozik ezzel az üggyel 5 oldalon,…
T/3119 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sokaknak úgy tűnhet, hogy az előterjesztésről kevés szó esik, és ez nagyjából azért is van, amit a képviselőtársam az imént elmondott, hogy amikor egy ingatag talajon álló, összeomlani készülő tákolmány egyik deszkáját akarja az előterjesztő kifesteni,…
T/3400 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. 1873-ban egyesült Budapest és Óbuda, ahonnan én is jöttem, és létrejött a nemzet egységes fővárosa. Egy tudatos fejlesztés kezdődött el Podmaniczky báró körével és vezetésével, és ennek része volt ez a park, ez a közösségi tér is. Gyakorlatilag azt lehe…
T/3407 A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya közötti, személyeknek a közös államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2002. szeptember 12. napján al
KISS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Ha megengedi, akkor én is ‑ hasonlóan az előttem szóló Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettesünkhöz ‑, mivel két egybetartozó napirendről van szó, együtt mondanám el az álláspontunkat. Illetve ezzel együtt szeretnék ‑ csak a…
T/2917 A Magyarország Kormánya és az Azerbajdzsáni Köztársaság Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor erről az előterjesztésről beszélünk, felmerül sokakban a kérdés, hogy az azeri fél mennyire tart be bármilyen megállapodást, amit köt. Ez az ország az, amelyet a szólásszabadság teljes hiánya jellemez, az indokolatlan erőszak alkalmazása, koholt…
T/3404 A nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozása érdekében, és a bűnügyi, illetve rendészeti tárgyú együttműködés keretében történő információcsere szabályozásával összefüggésben szükséges egyes törvények módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba írják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg. / És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg.” Nyolcvan évvel ezelőtt, igaz, novembe…
T/3410 A népesség személyi, családi és lakásviszonyainak minta alapján történő 2016. évi felméréséről
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy hallottuk az előbb, Z. Kárpát Dániel képviselőtársam Szabó Szabolcs képviselőtársamtól azt kérte számon, hogy miért nem a Jobbik-narrációnak megfelelően beszél. Azt kérem, fogadjuk el, hogy vannak még más pártok is a parlamentben a Jobbikon kívül,…
T/3400 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha már az államtitkár úr megtisztelt bennünket azzal, hogy megemelte ezt a napirendet azzal, hogy saját magát is egy kicsit megemelte, azt gondolom, illő dolog méltó lenni az államtitkár úrhoz, ezért ha megeng…
T/3400 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Valóban, az eredmény önmagáért beszél. Féltettük a zöldterületet a Kossuth tér kapcsán, és le is van betonozva. Köszönöm szépen.
T/3400 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy néhány percben átgondoljuk azt, hogy Sallai képviselőtársamnak is miért támadhatnak ilyen rosszindulatú, ordas gondolatai, amelyben mutyit sejt a projekt kapcsán. Nyilvánvalóan sokat segített volna akkor, ha 2013-ban önök nem úgy hoznak be egy…