131 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Igen, önökhöz fordulok, tisztelt fideszes és KDNP-s kollégák: szeretnék elismerést önök elé tenni, szeretném az elismerésemet kifejezni, mert nagy dolgot tettek. Itt ez a nép, ez az önmagával vitáz…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnám azt, hogy az elmúlt napok politikai eseményei teljesen átlagosak. Az autokraták autokrálnak, az elnyomottak elnyomódnak, de ettől sokkal súlyosabb a helyzet. Ugyanis a félelem falában a félelem a habarcs. Most fid…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Önök nagyon félreértettek valamit. Amikor az MSZP azt mondja, hogy kevesebb szegényt és kevesebb gazdagot akarunk, akkor azt nem úgy gondoljuk, hogy a KSH meg fogja hamisítani a szegénységi mutatókat. Ugyanis am…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lázár János elindult a batidai kastélyból országjárásra, és ott NER-kullancsokról és luxizásról beszélt. Üzenem Lázár Jánosnak, hogy ő tehet róla. 2011-ben azt mondta, hogy akinek semmije nincs, az annyit is ér, a kedves elv…
A/11294 Mi történt Miniszterelnök Úr?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Elméletileg mi itt egy jó ideje a gyermekek jólétéről és a gyermekek védelméről vitázunk, de közben meg azt látom, egyébként akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalon, hogy egy darab nyári délutánról ordibálunk, és egy darab melegfel…
A/11294 Mi történt Miniszterelnök Úr?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm. Nyilvánvaló, miniszterelnök úr, hogy nem egy kottából játszunk. Ezek 2022-2023 közti számok. Ön is nagyon jól tudja, hogy ezek a számok azért nőttek ilyen brutálisan, mert brutálisan nőtt az infláció, mert nem emelték kellő mértékben az alacsonyabb fizetésűek bérét, n…
T/11152 Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítása T/11153 Az Alaptörvény tizenötödik módosításával összefüggő egyes törvénymódosításokról
KOMJÁTHI IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a vezérszónoki beszédembe belefognék ‑ bele fogok férni az időkeretbe ‑, mondanék néhány nagyon fontos mondatot, mert olvasom itt a kommenteket a hírek alatt, a füstgyertyás t…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az igazi lottónyertesekről, a remény vámszedőiről szeretnék önökkel néhány gondolatot megosztani, a Szerencsejáték Zrt. adományozási és szponzori módszereiről ‑ de már hallom is egyébként, ahogy a sajtópáholyban kikapcsolják a tollaka…
A/11199 Lázár János azt javasolta a kormánynak, ne tűrje tovább, hogy "bizonyos multik palira veszik Magyarországot és a magyar munkavállalókat." Egyetért Lázár Jánossal?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos újra el kell mondanom itt, a Ház falai között, hogy Nagy Márton ígéretéből, amely a repülőrajtról szólt, egy irgalmatlan nagy pofára esés lett, és ez sajnos megint a munkavállalóknak fáj a legjobban. Szinte nincs már olyan nap, h…
A/11199 Lázár János azt javasolta a kormánynak, ne tűrje tovább, hogy "bizonyos multik palira veszik Magyarországot és a magyar munkavállalókat." Egyetért Lázár Jánossal?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm megtisztelő válaszát, államtitkár úr. Remélem, hogy ez jó példa. Igen, én magam is tudok a Continentallal kapcsolatos visszafizetésről, mert Illés Boglárka válaszolt írásbeli kérdésemre, és ön most megerősítette azt, amit ő válaszolt. De ezt rendszerbe kell foglalni, é…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sok mindenről szó esett eddig, volt közbiztonság, volt migráció, volt sok minden, csak azokról nem esett szó, akik ezt az országot működtetik, akik ezt az országot a hátukon viszik, akik ezt az országot felépítették, a melósokról, a szociális szféra d…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az év végével mindig igyekszem itt a magunk számára is jelentkezni pár őszinte mondattal arról, amit magunk mögött hagytunk. Ezek a gondolatok ritkán dicséretek, de sosem öncélú bántások. 2024-et illetően egy közös kudarcunkról kell m…
A/10328 Most hová fog küldeni Miniszterelnök Úr?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Legutóbbi csörténk alkalmával ön Romániába küldött engem tanulmányútra (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: És sikerült?), de én úgy gondoltam, hogy inkább folytatom azt az országjárást, amely számomra természetes működési forma…
A/10328 Most hová fog küldeni Miniszterelnök Úr?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm. Megtisztel nagyon, miniszterelnök úr, de azért vitáznék önnel, bár először most nem vitázni fogok, hanem arról a békéről szeretnék néhány mondatot mondani, amit ön kiemelt. Számunkra is rendkívül fontos a béke, legfőképpen a társadalmi béke, aminek az alapja a társada…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nem is olyan régen miniszterelnök úr Romániába küldött engem tanulmányútra, de én úgy gondolom, hogy azért van nekem dolgom éppen itt, Magyarországon is. De ha már Romániát említem, akkor innen is hadd küldjem…
A/10182 Miért hagyták cserben a dombóváriakat?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem Romániába mentem, ahova a miniszterelnök küldött, hanem Dombóvárra Harangozó Gábor politikustársammal, és a dombóváriak hangját hoztam el ide. A dombóváriak azt üzenik önöknek, legfőképpen önnek és a miniszterének, hogy elég…
A/10182 Miért hagyták cserben a dombóváriakat?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Államtitkár úr! A dombóváriak éppen arra a 15 évre emlékeznek, amióta önök kormányoznak, arra emlékeznek, hogy mennyi ígéretet kaptak, és önök mennyit nem teljesítettek. Arra emlékeznek, hogy gyakorlatilag úgy ülnek a parlamentben, és úgy nyomogatják a gombokat, hogy egyszerűen…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képzeljék el azt a helyzetet, amikor, mondjuk, abban a vegyi gyárban, ahol én dolgoztam, ott mindenki mást csinálna, mint amihez ért, vagy ami a feladata. Mást csinálna a lakatos, elvégezné a műszerész munkáját vagy a laborá…
A/9757 Magyarország jobban teljesít?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az a kérdésem, hogy most is óriásplakátokra íratná‑e azt, hogy Magyarország jobban teljesít. Ön a tényekről beszélt, ezért én is tényeket fogok mondani. A KSH legfrissebb adatai szerint 10 százalékkal kevesebb gyerek született az év…
A/9757 Magyarország jobban teljesít?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Furcsa számomra, hogy amikor az Eurostatra hivatkozunk, akkor önök a KSH-ra hivatkoznak, és fordítva, éppen melyik mutatót tartják jobbnak. De akkor mondok mást is: akkor ne a KSH, akkor legyen a Magyar Nemzeti Bank! A Magyar Nemzeti Bank egyik friss kutatása s…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően egészen más témában és más beszéddel készültem, de Hidvéghi Balázs felszólalása arra késztet, hogy reagáljak. (Dr. Répássy Róbert: Ezt a házszabály szerint nem lehet.) Tisztelt Hidvéghi Balázs! Ön beszélt arról, h…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Érthető módon az árvíz elleni védekezés elvitte sajnos a fókuszt egy nagyon fontos ügyről: Magyarország egyik patinás cége, a Dunaferr haldoklik, ismét. Néhány héttel ezelőtt részt vettem a Dunaferr előtti demonstráción, amit a…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nagy érdeklődéssel hallgattam a beszédét. A tusványosi beszéde jutott eszembe róla, amikor a mátrixról beszélt, hogy ki milyen bogyót vesz be. Én azt tapasztaltam és azt vettem ki a beszédéből, hogy ön sajnos azt a bogyót v…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma mindenki arról beszél, azzal versenyez, hogy ki izmosabb az Instagramon, kinek szűkebb a gatyája, vagy ki mennyivel nyom fekve, de beszéljünk talán azokról is, akik ma nem csillognak, de nekik, az ő elmúlt hatvan-hetven é…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pártelnökké és képviselővé választásomkor arra tettem hitet, hogy a Magyar Szocialista Párt a politika emberi hangja lesz. Az első pillanattól kezdve, amikor bizottsági ülésekre mentem, vagy felszólaltam itt, a plenáris ülés…
I/6995 Mi az, ami az elmúlt 14 évben nem változott?! Segítek: a családi pótlék, a gyes, a gyet és az anyasági támogatás összege!
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány nem is olyan régen hevesen cáfolta, hogy meg akarná szüntetni a családi pótlékot, és minderre azért került sor, mert egy képviselőtársam ezzel kapcsolatos írásbeli kérdésére szokás szerint nem adtak egyértelmű válasz…
I/6995 Mi az, ami az elmúlt 14 évben nem változott?! Segítek: a családi pótlék, a gyes, a gyet és az anyasági támogatás összege!
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Nem tudom elfogadni a választ, ugyanis nem kaptam választ. Hosszan sorolhatná még államtitkár úr a sikerpropagandát, csak az a helyzet, hogy pontosan arra nem kaptam választ, amit kérdeztem, hogy ezeket a juttatásokat miért nem emelik. Elinflálódtak a családi kedvezmények, elin…
Napirend előtti felszólalások
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialisták társelnökeként tartanám magam ahhoz a hagyományhoz, hogy alapvetően a hétköznapi emberek hétköznapi problémáival foglalkozunk, ezért csak két mondat erejéig foglalkoznék Szijjártó Péterrel. Jelenleg Magyarorsz…
I/8334 Önök beszélnek gyermekvédelemről, amikor az ellenzék egyetlen gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatát sem támogatják?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hadd kezdjem azzal, amivel a gyermekvédelmi csomag tárgyalásánál is. Egyetértünk azzal, hogy meg kell védeni a gyermekeket, hogy meg kell erősíteni a gyermekvédelmi rendszert, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a…
I/8334 Önök beszélnek gyermekvédelemről, amikor az ellenzék egyetlen gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatát sem támogatják?
KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Nem tudom elfogadni a válaszát, államtitkár úr, mert az volt a kérdésem, hogy miért nem támogatják az ellenzék módosító javaslatait, amelyek szakmai alapon lettek benyújtva. A szakma részéről jöttek ezek a javaslatok, nem pedig mi gondoltuk ki magunktól. Az az érzésem, hogy önö…