75 felszólalás
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva Varga László képviselő urat, nekem eszembe jutott azért 2006 ősze. Ugye, 2006 őszén történt az a választás, amikor az akkori ellenzék nyert határozott önkormányzati pozíciókat, és emlékszem arra,…
T/10099 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
KONCZ FERENC, a Fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fenntartható fejlődés bizottsága április 27-ei ülésén lefolytatta a törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság megállapította, hogy a T/10099. szá…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Picit elképedve ültem itt végig az előző időszakot, és egy, azt hiszem, valamelyik orosz nagy írótól olvasott mese jutott az eszembe, ahol Péterke azon gondolkodik, hogy milyen nagy tettet hajtson végre az életében, aztán úgy dönt…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos, Arató Gergely képviselő úr már nincs itt, csak azért, mert az előbb itt megszólított bizonyos kérdéseket illetően. Azért azon nem lehet csodálkozni, kedves képviselőtársaim, amikor a másik oldalról annyi vád, különben oly sokszor rendkívül ne…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ungár képviselő úrnak mondom, hogy esetleg a Mátrai Erőmű egy nagy ronda ház, a szélerőművek meg sok kis ronda ház sok helyen. Tehát nem hiszem, hogy más egyéb módon kellene ezeket összehasonlítani, de erőművekre mindenképpen szükség…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Mi nem mondtunk ilyet, hogy a környezetvédelem, vagy éppen, bocsánat, a klímaváltozás bolsevista trükk, ezt innen hallom folyamatosan. (Tordai Bence: Orbán Viktor…) Épp az ellenkezőjét mondta, én úgy emlékszem. Az nem ugyanez, az a pártokról szól, és nem magáról a jelenségről,…
T/10099 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
KONCZ FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Itt a végén már tényleg általános iskolai osztályt sem lehetne indítani, annyian maradtunk itt az utolsó napirendre. Hosszú nap van mögöttünk, de környezetünk és természetünk védelme és ennek megőrzése alapfeltétel. Az él…
T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amiről Tordai Bence beszélt, azok az én megítélésem szerint, amellett, hogy konkrétumok ‑ legalább konkrétumok ‑, de viszonylag nyitott kapukat döngetnek, hiszen én az eddig felszólalókkal szemben úgy gondolom, hogy Magyarorszá…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány kiemelt célja, hogy az állam teljes mértékben hiány nélkül működjön, és a közszolgáltatások költségét a működési bevételekből tudja finanszírozni. A nullaszázalékos működési hiány elérése úgy valósu…
K/5549 Milyen további előrelépés várható a magyar vidék fejlesztése és fejlődése érdekében?
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány az elmúlt időszakban kiemelt hangsúlyt fektetett a magyar vidék fejlesztésére. Az egyik legkiemelkedőbb pályázati lehetőség a „Magyar falu” program, amely 2018-ban került meghirdetésre. Jómagam egy olyan választóker…
T/5240 Az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
KONCZ FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő, az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/5240. számú törvényjavaslat, ahogyan azt az államtitkár úr is ismertette, a klímapolitika terül…
T/3627 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
KONCZ FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A T/3627. számú, a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat hazánk nemzetgazdasági érdekét szolgálja, a dolgozni akaró átmeneti bányászjáradékosoknak pedig kö…
H/3355 A 2019. év II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar nemzet legfontosabb jellemvonásai közé tartozik a szabadság szeretete és a függetlenség iránti vágy. Magyarország egyik legjelentősebb szabadságharca a II. Rákóczi Ferenc által vezetett küzdelem, amely 1703-tól 1711-ig…
H/3355 A 2019. év II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni azt a most látszódó egységet, amely ebben a kérdésben bizottsági szinten, az eddigi megbeszéléseken elhangzott. Nekem mint zempléni polgárnak, volt szerencsi polgármesternek, aki a Rákócziak valamikori földjén él jelenleg is és…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány által előterjesztett 2019. évi költségvetés Magyarország biztonságának megőrzését, a fenntarthatóságot, a gazdasági növekedést, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatás elérését tartja szem előtt. Az elmúlt évtizedben a balol…
T/13405 A fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A Józsa képviselő úr felszólalására szeretnék egy-két mondatban reagálni. Bírálta a képviselő úr az általunk kialakított gyakorlatot. Én viszont az előző időszakra emlékszem, nagyon, képviselő úr. Én Tokaj-Hegyaljáról jöttem. Aki hozzánk eljön Tokaj-…
T/13405 A fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Isten mentsen meg tőle! Elnézést kérek Józsa képviselő úrtól, ha az "a" betűmmel megbántottam volna, de annyit szeretnék elmondani, hogy ajánlom figyelmébe a képviselő úrnak a magyar közállapotok hatékonyabb megvizsgálását, mert bizony, Bodrogkeresztúron, tudja, képviselő úr,…
T/13405 A fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerencsi és hegyaljai példával szeretnék az elmúlt időszakról, a mostaniról és a reménybeli jövőről egypár egyszerű, de tényszerű számot mondani. 2002-ben, amikor a városnak MSZP-s polgármestere lett, 220 millió forint volt a vár…
Napirend utáni felszólalások
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az országgyűlési képviselők megszólalásainak legnagyobb nyilvánosságot biztosító módja maga az Országgyűlés. Itt mindenféle vélemények, javaslatok hangzanak el, óriási viták, de oly kevés alkalommal találkozhatunk köszönett…
Napirend utáni felszólalások
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szerencs város képviselőjeként és polgármestereként őszinte nagyrabecsüléssel emlékezem meg a tisztelt Ház nyilvánossága előtt a Rákóczi-család egyik jeles képviselőjéről, I., vagy ahogy mások említik, öreg Rákóczi Györgyről, a…
A/5134 A Miskolc-Nyíregyháza közötti vasútvonal fejlesztése
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A zempléni kistérségek mindegyike a 33 leghátrányosabb helyzetben lévő kistérség tagja. Ezen előnytelenségeinket csak a munkahelyteremtés és az idegenforgalom képes feloldani. Különösen, hogy Zemplénben van mit kiaknázni, hisze…
A/5134 A Miskolc-Nyíregyháza közötti vasútvonal fejlesztése
KONCZ FERENC (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen, hogy végre van egy kormány, amely odafigyel Kelet-Magyarország végeire is. Rendkívül fontos nekünk egyrészt, mint ahogy már mondtam az előbb is, mind a munkahelyteremtés, mind a turizmus szempontjából, hogy a vasútvonalaink megfelelően m…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő úrnak: nem a vármegyékről fogok beszélni. A magyarság dominanciájával kapcsolatban jutott eszembe, hogy úgy gondolom, ez egy módon mehet végbe: ehhez megfelelő számú magyar gyermeknek kell születnie, m…
T/2451 Egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggő módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Érdeklődéssel figyelem a véleményeket. Én Szerencsről jöttem, és meglepve tapasztaltuk ebben a kisvárosban, hogy ha olyan időjárási helyzet adódik, akkor bármelyik kis patak nagy folyónak képzeli magát. Abban a helyzetben vagyunk, hogy úgy kell egy a…
K/2027 A 37-es főút burkolat-megerősítéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. 2010. november 24-én kiadott sajtóközleménye szerint előkészítés alatt áll a 37-es út korszerűsítése. A sajtóközlemény szerint a 37-es főúton a 38-as számú főútig 11,5 tonna tengelyterh…
T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Érdeklődéssel figyeltem, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, a vitát, aztán kezdő polgármesterként azon gondolkodtam, hogy akkor most nekem mennyi köztisztviselőt kell kirúgatnom, hogy az MSZP elvárásainak meg tudjak felelni, merthogy itt folyamatosan ilyen rosszindulatú feltétel…
T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Értem én, hogy 8 év után van mit védeni. Van itt azért, csak, amit én el tudok mondani, mondjuk Szerencsről. 11 képviselő volt a szocialisták oldaláról az előző önkormányzatban, abból a 11-ből a ciklus végére - milyen érdekes, hogy 4-ből, tehát erede…
T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt javasolom mindenkinek ebben a Házban, hogy ne keverjük össze a közalkalmazotti bért a köztisztviselői bérrel. Azért mindnyájan tudjuk azt, hogy a köztisztviselői bér egy jóval nagyobb, egy jóval inkább elfogadott összeg lehet, merthogy itt elh…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a Zemplénből, Hegyaljáról képviselem az ott élő embereket. A Ház előtt is többször szerepelt az a téma, ami az elmúlt évben a májusi eseményekhez kapcsolódott, nevezetesen pedig az a szörnyű pusztítás, amit egy hirtelen és szokatlan nagyságú esőzé…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. A módosítón meg van adva a cím, úgyhogy azt hiszem, erről tovább nincs értelme beszélni. Egy másik címzett támogatásról szeretnék röviden szólni még, ez pedig a Szerencsen építendő, hosszú évek óta nagyon kívánatos szakképző iskola. Tudni kell, hogy Szerencs a…