170 felszólalás
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Amit ön az előző hozzászólásában elmondott, az hű tükörképe volt annak, amit a Magyar Szocialista Párt, illetve főként annak néhány kiemelkedő képviselője a kormányváltás óta, az elmúlt egy év alatt művel a parlamentben.…
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
KÖRÖMI ATTILA, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A határozati javaslat, amelyről vitatkozunk, nem takar mást, mint a polgári kormány által a parlament elé terjesztett és a parlament által akkor elfogadott, a harcászati repülőerők fej…
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Világos, hogy nem a határozati javaslatról beszélünk, mert azt hiszem, abban most már akkor megegyezhetünk, hogy a javaslat ugyanaz, mint az Orbán-kormány javaslata volt. Önök átemelték a határozati javaslatba az Orbán-kormány által a javaslat alapj…
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kérdés nem az, amit a Keleti úr feszeget. Keleti úr azt szeretné elérni, vagy legalábbis így sejtem, elterelni a figyelmet arról, hogy önök 15 milliárd forinttal többet szeretnének fizetni egy olyan harcigéptípusért, amely s…
H/2210 A harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló 102/2001. (XII.21.) OGY határozati javaslat módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör képviselő úr, ön ezt rosszul tudja vagy rosszul szeretné az éterbe kiküldeni. Az ellentételezés egy része új beruházásokat, zöldmezős beruházásokat tartalmazott, ez lett volna a nagyobbik rész. Lett volna egy rész magyar termékek vásárlása te…
T/1690 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt gondolom, megvan annak az oka, hogy miért nem a kormány nyújtotta be ezt a javaslatot törvénymódosításra, miért két képviselő úr a kormánypárti padsorokból. Ennek egy oka lehet, hogy egymás között leszögezhetjük, ennek a törvé…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MSZP-SZDSZ-kormány egyik fő ígérete tavasz óta a közúthálózat fejlesztése, az autópályák, gyorsforgalmi utak gyorsított ütemű építése. Ugyan a költségvetésben töredékét kívánják erre fordítani, mint amit az Orbán-kormány fordított v…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az előzőekben a 6-os út fejlesztéséhez benyújtott módosító javaslataink mellett érveltem, mert a 6-os út fejlesztése kikerült a költségvetésből az előző évekhez képest. Folytatnám az érvelésem sorozatát, és megint csak a tényekről beszélnék. Szer…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb a szocialista padsorokból elhangzott, hogy a 6-os út fejlesztése azért nem haladt a kívánt ütemben, mert valamilyen körülmények között Wekler képviselő úrnak valami pozíciója volt a 6-os út fejlesztése tekintetében, és mi ettől őt elmozdíto…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt szocialista Képviselők! Úgy tűnik, önök lélekben még mindig ellenzékben politizálnak, hiszen láthatóan nem a 2003-as költségvetési javaslatuk mellett érvelnek - a semmi mellett persze nehéz érvelni -, hanem egy ellenzéki képvi…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a Halász János által kiválóan és világosan elmondott érvekhez már csak eggyel csatlakoznék: az a helyzet, tisztelt Vitányi úr, hogy az a miniszter, aki nem jár el kormányülésre, annak ilyen lesz az érdekérvényesítő képessége. Lehet, hogy az ok il…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, elállok.
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Áder János, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezetője, számokkal és tényekkel mutatott rá arra, hogy a választási ígéretekkel és a kormányprogrammal szemben visszalépésre számíthatnak többek között az önkormányzatok, a rendőrség, a…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak hogy ne maradjanak elvarratlan szálak: nem osztom sem a pénzügyminiszter úr, sem az SZDSZ frakcióvezetőjének álláspontját. Jól láthatóan azt a stratégiát folytatják, amit a kormányalakítás óta, hogy mindennek okozója az e…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
KÖRÖMI ATTILA, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi bizottság július 10-én tárgyalta az előttünk fekvő két törvényjavaslatot. A bizottság fideszes és MDF-es képviselői általános vitára sem tartják alkalmasnak az el…
Napirend utáni felszólalások
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mára semmivé foszlottak azok a véleményem szerint mindig is csak sugallt, de tényekkel soha alá nem támasztott vélekedések, miszerint a kormány csak a vele barátságos önkormányzatokat támogatja. Hozzáteszem, ez a…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A tárgyról szeretnék beszélni néhány mondat erejéig. Az jól látható, hogy a 61/2000. (VI. 21.) számú országgyűlési határozatot ellenkezőképpen értelmezi a Magyar Szocialista Párt nevében felszólaló két képviselő úr, és ellentétesen ért…
I/5248 A 65-ös út fejlesztésének kedvező hatásai a dél-dunántúli térségben
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat-építési programja hosszú távra szól, és a ma még talán nehezebben megközelíthető, ezért kevésbé fejlett régiók fellendítését is szolgálja. Az egész…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
KÖRÖMI ATTILA, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága 2001. október 10-én tárgyalta meg a harcászati repülőerők fejlesztéséről szóló határozati javaslat tervezetét, és azt általános vitára alkalm…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A biztonság a polgári társadalom tagjai számára az egyik legfontosabb alapérték. Filozófiánk szerint a nemzet biztonsága két pilléren nyugszik, a magyar nemzet önerején, valamint az euro-atlanti integrációs, a ne…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Juhász alelnök úr hangulatkeltő hozzászólására nem reagálnék, annak sok értelme nincs. Ehelyett inkább néhány tényt mondanék. (Bauer Tamás: Végre!) A magyar kormány az összes NATO-országtól ajánlatot kért a harcigép beszerzésére. Az ajánlatok beérke…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés a tegnapi napon kezdte el tárgyalni a T/4752. számú törvényjavaslatot a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról. A Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési ké…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szerintem a Göndör képviselő úr által felvetett javaslatokon érdemes gondolkodni. Hadd ne mondjak itt most véleményt erről, de azt hiszem, erről folytathatunk eszmecserét még akár a bizottsági ülésen. Az előttem szóló képviselő úr azt…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Az a helyzet, én azt veszem észre, hogy önöknek egy céljuk van a részletes vitában is, mégpedig az, hogy ne a törvényjavaslatról beszéljenek. Tehát azok a kérdések, amelyeket mind ön, mind Mécs képviselő úr feszeget, elt…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elsősorban a fiatal férfilakosság számára nagyon fontos és kedvezőnek nevezhető törvényjavaslat fekszik a Ház előtt. Indokoltnak látom, hogy a törvényjavaslat legfontosabb részéről szóló véleményünk, v…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mécs képviselő úr hozzászólásából szeretnék gyomlálni azért, hogy ne maradjon úgy a teremben négy kijelentés, amely szerintem nem fedi a valóságot, és egyben egyébként súlyos tévedés is. A képviselő úr pontosan azt mondta, szó szerint, hogy nincs pr…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm Mécs képviselő úrnak, hogy a pontosítást megtette, így már valóban lehet vitatkozni az ön által fölvetett kérdésről. Viszont szeretném arra emlékeztetni, hogy a törvényjavaslat, amikor kilenc hónapról hat hónapra csökkenti a sorkatonai szol…
A/4207 A MSZP pártigazgatójának példamutató takarékoskodása
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Új oldaláról ismertük meg Baja Ferencet, az MSZP pártigazgatóját, aki korábban miniszterként még bőkezűen osztogatta az állami támogatásokat Zsurkon kétes hírű vodkagyárosoknak. Most az MSZP pártigazgatójaként…
A/4207 A MSZP pártigazgatójának példamutató takarékoskodása
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, köszönöm szépen a válaszát. Azt gondolom, hogy a parlamentben (Vancsik Zoltán: Mi van a Széchenyi téri vörös csillaggal?!) a kormány által előterjesztendő, illetve előterjesztett korrupcióellenes csomag meg fogja kapni a támogatást,…
T/3690 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról
KÖRÖMI ATTILA, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság múlt hét szerdán tárgyalta meg az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Az előadó részéről elhangzott, és a bizottság erről meg is győződött, hogy alapos és minden részletre kiterjedő elő…