760 felszólalás
K/5940 Kell-e ehhez törvénymódosítás?
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Jó hírem van az ön számára. A közbeszerzési törvény nem zárja ki, hogy az ajánlatkérő tulajdonában álló gazdasági társaság ajánlattevőként vagy alvállalkozóként vegyen részt a közbeszerzési eljárásban. A nevezett t…
H/5332 Az e-Befogadásról, a Magyarországon kialakult informatikai szakadék csökkentése érdekében
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Természetesen a kormány, ahogy az eddigiekben is, ezután is támogatni fogja, és reményeink szerint az ősszel a parlament is. Addig is a kormány nevében jelenthetem, hogy az informatikai albizottságga…
Napirend utáni felszólalások
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Rendkívül előremutatónak tekinthető az ön által bemutatott program, hiszen azon túl, hogy a munkabérként megkeresett jövedelem révén lehetővé teszi a hátralékok csökkentését, olyan alternatívát kínál…
Napirend utáni felszólalások
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Képviselő úr, a magyar tanyavilágban élők ellátása komoly kihívások elé állítja a szociális ellátórendszert. Mint az több felmérésből és tanulmányból is kiderül, az ott élők társada…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Két dologra szeretnék kiemelten reflektálni. Az egyik: teljesen egyetértünk abban, hogy milyen hátrányokat élveznek vagy szenvednek azok a gyerekek, akik nincsenek a tudás b…
H/5548 Az idősek helyzetéről és az érdekükben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentésről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy jót tett magának az ügynek Medgyasszay képviselő úrnak ez a felszólalása, hogy ezt az Országgyűlés elé hozták, hiszen a múlt héten a parlament szociális bizottsága, mivel ilyen alaposan a képviselő úr nem fejtette ki, hogy…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. A Savaria-fesztivált szóba sem hozom, elnök úr, esküszöm mindenkinek, és az összes többiről nem szólok, de Puskás képviselőtársam tett egy utalást, illetve képviselő asszony felszólalására reflektált itt a szociális gondoskodás ügyében. Én nem gondolom azt, képv…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Képviselőtársaim! Tudom jól, az ellenzéki képviselőknek ki van adva, hogy minden egyes mondatba bele kell szőni a szociális válságot. Képviselő úr is abból az irányból indult, hogy szociális válság lesz, ezért építeni kell szociális bérlakásokat. Két rövid megjegyzést engedjenek…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Képviselőtársaim! Hát, magát jól bepalizták, képviselő asszony! (Derültség az MSZP padsoraiból.) Már csak azt sajnálom, hogy nem én voltam a pali. Az az ominózus közmeghallgatás mindenki számára nyilvános volt, eljöhettek volna - soha életükben nem tették. Egyetlenegy ilyen rend…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a lehetőséget. Képviselőtársaim! Immáron több mint egy évtizede december 3-a a fogyatékosok világnapja. Ezt a napot világszerte megünnepeljük mi és a fogyatékos emberek, illetve azok a szervezetek, amelyek fogyatékos emberekkel foglalkoznak, illet…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Bizonyára mindannyiuk előtt ismeretes, hogy október hónapban a kormány döntött a novemberi visszamenőleges nyugdíjemelés mértékéről. A felszólalásom apropóját az adja, képviselőtársaim, hogy a múlt héten elkezdődtek az átutalások, ezen a hé…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Óhatatlanul belekeveredik az ember abba a helyzetbe, hogy ha később kerül sorra, akkor nagyon sok mindent elmondanak abból az előterjesztésből, amely most a Ház előtt van, és így vagy ismétlésbe bocsátkozik az ember, vagy valah…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Én nagyon örülök, hogy Bernáth Ildikó felvázolta együttműködési szándékát itt a leendő nyugdíjreform előkészítése kapcsán. Hogyha példát hozott akár a német nyugdíjtörvény módosításáról, akár a svédről, bizony mindkettőnél az a helyzet, hogy a…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy tegyek egy nagyon szubjektív megjegyzést. A születéskor várható élettartamot ilyenkor felemlegetni, nem magyaráz semmit az égvilágon. (Bernáth Ildikó: Miért nem?) Ha azt a kérdést tennénk fel, hogy a nyugállományba vonuláskor várható é…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Kedves Képviselőtársaim! Én úgy vagyok vele, hogy inkább vissza kéne térni a törvénytervezet tárgyalásához, de nem bírom szó nélkül hagyni. Nálam is vannak statisztikai adatok. 2002-ben, kedves barátaim, a nyugdíj és a nyugdíjszerű ellátások átlagos havi összege pontosan 44 446…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kapálózom, mert nem erre számítottam (Dr. Kontrát Károly: Mi sem.), de természetesen készültem a felszólalásra. Köszönöm, nagyon aranyosak képviselőtársaim. Képviselőtársaim, a költségvetés fejezeteinek a végén szerepel a Nyugdíj-biztosítási Alap…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Természetesen a bizottságunk is megtárgyalta a szóban forgó törvénytervezetet, két elemét szeretném kiemelni. Az egyik az államháztartási törvény, amelyben két évről három évre teszi a…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Barátaim! A szocialista frakció a legmesszebbmenőkig üdvözli a miniszter asszonynak eme bejelentését, amely a differenciálás és azon családok felé irányul, ahol arra kényszerültek, hogy egyedül neveljék gyerekeiket. Egyetértün…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Kedves Főorvos Asszony! Nagyon szépen kérem önöket, hogy ne folytassuk le újra az általános vitát. Elnök úr éppen arra hívta fel a figyelmünket, hogy két szakaszban nyitottunk meg a részletes vitát. Képviselőtársaimnak van lehetőség…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két rövid megjegyzésem van, kapcsolódik ahhoz is, amit most Nyul doktor mondott, de ellenzéki képviselőtársaim is. Ennek a törvénynek az előkészítése ez év tavaszán kezdődött el. Kérem szépen, minden egyes regionális szociálpolitikai tanács foglalkozot…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Képviselőtársaim! Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ne legyen szükségletfelmérés, akkor a cél csak az, hogy bentlakásos intézményeket építsünk minél többet? Mert ez a megoldás? Ugye nem. Ez a képlet hasonlít ahhoz, amikor elkezdtek nagyon sok hajléktalanszállót építeni, és azt…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Cseresnyés képviselőtársam említette, hogy ahány ember, annyiféle szükséglettel bír, és egyáltalán ki lesz az és hogyan, az a szakmai grémium, aki ezt elkészíti. Szeretném képviselőtársamat meg képviselőtársaimat tájékoztatni, hogy hónapok óta, már las…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): A miniszter asszony elveszi a kenyeremet. Az egész támogató szolgálattal és az egész alapellátási rendszerrel nekem mindig az volt a bajom, amit már szinte meg kell hogy ismételjek, hogy a területi lefedettségben olyan hatalmas differenciák vannak, hogy nem igaz, hogy ebben nem…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Képviselőtársaim! Az is látszik, hogy sokszor a témák elcsúsznak egymás mellett akkor, amikor az ember éppen másodiknak nyomja meg a gombot, és eggyel ezelőtti felszólalásra kell reflektálni. Bencsik János képviselőtársam említette többször ezt a támogató szolgálatot. Én borzasz…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Harrach Péter képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy szándékában áll a kormánynak és a kormányzó pártoknak egyrészről az alapellátás finanszírozását bővíteni - forintálisan is természetesen -, és az ellátottak számát növelni. Jelenleg a szociális étkeztetésben mintegy 100-10…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Elnök Úr! Elállok a felszólalás lehetőségétől. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, köszönöm a lehetőséget. Kedves Képviselőtársaim! Ahogy államtitkár úr expozéjában is elhangzott, az előttünk lévő törvényjavaslat több módosítást is tartalmaz, illetve több törvény rendelkezéseit hivatott megváltoztatni. Önök előtt,…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Már a miniszteri expozéban is elhangzott, hogy az országgyűlési határozat egy tízéves keretprogramban kerül megfogalmazásra. Ez a program előírja a kormány számára egy stratégiai terv elkészítését, valamint rendelkezni fog arról, hogy a s…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Államtitkár úr részben elmondta a mondandómat, arra nem is térnék vissza. De én nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a jó gyakorlatokat közreadjuk. Az én választókörzetemben van olyan település, ahol meglehetősen nagy a roma népesség száma, és elindult egy olyan közös gondolkodá…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
KORÓZS LAJOS (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én abban bízom, hogy itt az ötperces időkeretben én leszek az utolsó hozzászóló, és lassan lehetőséget adunk Csizmár Gábor államtitkár úrnak arra, hogy reflektáljon az elhangzottakra. Annál is inkább bátorkodom ezt a j…