760 felszólalás
H/12997 A közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer összeomlásának megakadályozásához szükséges halaszthatatlan intézkedésekről
KORÓZS LAJOS (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Igyekszem nagyon röviden szólni. Ma hallgattuk meg Balog Zoltán miniszter urat, és hosszan ecsetelte ő maga is az egészségügy helyzetét, mi is nagyon sok kérdést intéztünk hozzá ebben a tárgykörben. Azt…
H/12997 A közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer összeomlásának megakadályozásához szükséges halaszthatatlan intézkedésekről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves képviselőtársaim! A közelmúltban volt egy nagyon rangos, egészségüggyel foglalkozó konferencia, és ott egy hozzáértő ember, a Tárki egyik vezető kutatója úgy fogalmazott, hogy ma már emberéletekben mérhető az a kár, amely a pénzkivonás miatt…
H/12857 A 2017-es év Ápolók Évének nyilvánításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szeretném biztosítani arról a kezdeményező frakciót, hogy támogatni fogjuk ezt az indítványt és a tárgysorozatba vételt, annál is inkább, mert olyan kezdeményezésről van szó, amely a korát is megelőzte, hiszen van egy n…
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Én igyekszem azért az indítványról néhány keresetlen mondatot elmondani, mert itt mindenről volt szó, a CSOK-tól kezdve a gyógyszerárcsökkentésen keresztül, nem is tudom, a bölcsődei és óvodai ellátásig, ezekne…
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása
KORÓZS LAJOS (MSZP): Nagyon fogytán van az időm. Kedves Képviselőtársaim! Ez a vitanap nem… (Dr. Rétvári Bence jelzésére:) Nem az az időm, Bence, én még évtizedekig itt fogok ülni a parlamentben. Ott ülnek a szakszervezeti vezetők fenn a karzaton, és bizony, azt kell hogy mondjam, hogy szinte szégye…
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Gyorsan átfutottam itt a statisztikámat, ha már mindenki statisztikával foglalkozik. Képviselőtársaim tudják, én elég alapos ember vagyok, mindig mindennek utánanézek. Kérem szépen, 2010-hez képest a rendszer megváltoztatás…
V/12874 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Én is valahol ott folytatnám, ahol Mesterházy Attila képviselőtársam abbahagyta, hogy igen, azok az országok voltak sikeresek a rendszerváltás után a közép-kelet-európai régióban, de akár a jelenlegi nyugat-európai, később…
I/12931 Mennyi embernek kell még halálra fagynia, hogy a kormány végre belássa, hogy nem elégséges a lakhatási problémákra fordított állami források mértéke?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából két hete van hideg Magyarországon, hiszen még nincs itt a tél, ennek ellenére a híradások arról szólnak, hogy a múlt héttel bezárólag hét ember fagyott meg, illetve hűlt ki, a hét emberből kettő a fűtetlen lakásá…
I/12931 Mennyi embernek kell még halálra fagynia, hogy a kormány végre belássa, hogy nem elégséges a lakhatási problémákra fordított állami források mértéke?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Sajnálom, de nem tudom elfogadni a válaszát, államtitkár úr. A Nemzeti Eszközkezelő a problémák töredékét tudja megoldani, hiszen látszik, hogy mintegy 27 ezer családnak tudtak ideig-óráig segítséget nyújtani. Most lassan elfogy az a keret, amelyből gazdálkodhat a Nemzeti Eszk…
K/12855 Ön mit gondol a hajléktalan emberek elleni gyűlöletkeltésről?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A napokban az egyik kereskedelmi csatorna ‑ de nevezhetnénk a kereskedelmi csatornák köztévéjének is a TV2-t ‑, azt gondolom, olyan mélységekbe zuhant, ami nem nagyon találunk szavakat. A tudósítást felkonferáló Marsi Anikó…
A/12891 0,9 százalék
KORÓZS LAJOS (MSZP): Igen, elfogadom.
A/12891 0,9 százalék
KORÓZS LAJOS (MSZP): Azért illenék különbséget tenni aközött, hogy milyen politikai szándék vezérel egy kormányt, amikor intézkedéseket hoz. A külső gazdasági hatások következtében került felfüggesztésre a 13. havi nyugdíj kifizetése, hangsúlyozom: a világgazdasági válság következtében. Hat éven ker…
T/12739 Egyes törvényeknek a táncművészeti életjáradék bevezetésével összefüggő módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ezen a törvényjavaslaton, kezdeményezésen elég hamar túl tudunk lenni. Sok mindenben támogatjuk az előterjesztőket, bár meg kell mondjam, és elsősorban miniszter úr felé je…
T/12719 A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény és egyes törvények eljárásjogi kérdésekkel összefüggő módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvény egy tipikus salátatörvény, egyes rendelkezéseit csak annyi kapcsolja össze, hogy mindegyik valamilyen Igazságügyi Minisztérium által kezelt törvény farigcsálásáról szól, ráadá…
T/12722 A civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány észrevételt szeretnék tenni a benyújtott törvényjavaslathoz. A javaslatban szereplő módosítások valóban alkalmasnak tűnnek a jelenleg botrányosan elhúzódó bejegyzési eljárások felgyor…
T/12728 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és egyéb törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az idő előrehaladtával engedjék meg, hogy röviden, hiszen az előttem szóló részletekbe menően ismertette a fejezeteket, én csupán azokra a dolgokra szeretnék kitérni, amelyek a nyugdíjbiztosítási ügyekkel fogla…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Napirend előtti hozzászólásomban három dologról szeretnék beszélni, egyrészről a szegénységről, a dolgozói és a lakhatási szegénységről. Teszem ezt elsősorban azért, mert a héten van a szociális munka napja, é…
H/11718 A nemek közötti bérszakadék mérsékléséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottunk be a szocialista frakció nevében Gúr Nándor képviselőtársammal a nemek közötti bérszakadék felszámolása érdekében. Bizonyára ismeretes képviselőtársaim előtt, hogy az…
H/11718 A nemek közötti bérszakadék mérsékléséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, ismételten, elnök úr. Képviselőtársaim, engedjék meg, hogy elmondjam, az országgyűlési határozati javaslatból a bérek nemek közötti különbségének gazdasági, strukturális és társadalmi okait szeretnénk föltárni. Azt hiszem, hogy ezzel mindannyian egyet tud…
K/12688 Meddig nézi tétlenül a kormány a lakhatási válságot? Tudta, hogy idén eddig több mint háromszor annyi kilakoltatás történt, mint korábban egy év alatt?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a címben is elhangzott, szeptember végéig háromszor annyi családot lakoltattak ki Magyarországon, mint az ezt megelőző években, és szeretném figyelmükbe ajánlani a Magyar Nemzeti Bank azon tanulmányát, amelyik a köz…
T/12477 Egyes gyermekvédelmi és egészségügyi tárgyú törvényeknek a gyermekek biztonságának és védelmének fokozása érdekében történő módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én, ellentétben másokkal vagy sokakkal, nem gondolom azt, hogy azokat a tragédiák, amiket itt szinte minden képviselőtársam említett, azért következtek be, mert a Fidesz van kormányon, és nem gondolom azt sem, hogy csupán azért k…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ma van a szegénység elleni küzdelem nemzetközi napja. Mi úgy látjuk, hogy 70 éve ekkora nélkülözésben és kilátástalanságban a magyar társadalom nem élt, mint a 2016. év őszén. Azt látjuk, hogy nagyságrendekkel ro…
T/12284 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény végrehajtásáról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én négy-öt dologról szeretnék beszélni, általában a szociális ágazat múlt évi teljesítéséről, a családtámogatás egyes elemeiről, a segélyekről és a társadalombiztosításnak a nyugellátással foglalkozó szegmenséről. Fő vonalakban a…
T/12348 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi egységes költségvetéséről
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nem tudom függetleníteni magam attól a helyzettől, hogy az ezt megelőző napirendnél éppen ennek a testületnek a zárszámadásáról kellett hogy számot adjanak az ország nyilvánossága előtt, ha egyáltalá…
K/12425 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyi embertől vettek el szociális támogatást az elmúlt hat évben?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kormány 2010-es regnálása óta nagyon sok szegény embert tovább nyomorított. Az első intézkedésük volt, hogy 20 százalékkal csökkentették a közmunkáért adható nettó bért, a második intézkedésük az volt, hogy 20 százalékkal…
I/10737 Vissza a középkorba? Avagy honnan vonul még ki az állam? Mi a valódi oka a kötelező szülőtartás bevezetésének?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány, ahogy ismeretes, a polgári törvénykönyv módosítása révén kiperelhetővé teszi júniustól a szülőtartás intézményét. Mindez már az Alaptörvényben is megjelent, de a Ptk. módosításával törvénybe foglalnák,…
I/10737 Vissza a középkorba? Avagy honnan vonul még ki az állam? Mi a valódi oka a kötelező szülőtartás bevezetésének?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Nem fogadom el, államtitkár úr. Én soha nem állítottam azt, hogy ne lenne szerepe a piaci megoldásoknak a szociális ellátórendszerben. Én soha nem állítottam azt, hogy az otthon közeli ellátásoknak ne lenne létjogosultsága akár a bentlakásos intézményekkel szemb…
T/10528 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ott folytatnám, ahol Bárándy képviselő úr abbahagyta. Tehát arról van szó, hogy a nagykorú gyermek köteles a rászoruló szülőkről gondoskodni, ahogy képviselőtársam is említette már, ez az Alapt…
K/10655 Mikor törlik el a strasbourgi bíróság által is aggályosnak tartott korhatárt betöltött nyugdíjasokra vonatkozó munkavégzés korlátozását?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A korhatárt betöltött nyugdíjasok keresőtevékenységének tilalmával kapcsolatosan szeretném önt kérdezni, annál is inkább, mert a közelmúltban lezajlott egy per Strasbourgban, amelynek a pontos definíciója úgy hangzott, hogy…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én általában nem szoktam hivatkozni újságcikkekre, sőt inkább a tudományos műhelyek szociológiai méréseit szoktam tanulmányozni, most mégis egy kormányhoz közel álló portál mai elemzését szeretném idézni nagyon röviden. A cím így…