559 felszólalás
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Én visszakanyarodnék akkor a szakmai megítéléséhez: ha nagyon gyorsan építünk egy autópályát, ha egy műszaki feladatot eddig Európában soha nem látott tempóban végzünk el, akkor bizony ahhoz extra költségek szoktak tartozni. Ezt a műszaki életben vag…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Attól tartok, hogy Végh László képviselőtársunk szándékosan félreért. Ön a következőt mondta az önkormányzatok nevében: nemcsak tudunk, hanem kötelességünk is ilyen versenyeztetést csinálni. Hol van ez leírva? Az a helyzet, képviselőtársam, ha benne lenne valamelyik törvényben…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Be van nyújtva, általam aláírva a közbeszerzések módosításáról szóló törvényjavaslatunk, ami tartalmazza ilyen, az önkormányzat vagy az állam által alapított cégek esetében is a közbeszerzési kötelezettséget. Ezt a javaslatot a magyar parlament nem k…
I/3472 Miniszterelnök Úr fontosnak tartja, hogy a miniszterei igazat mondjanak?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az elmúlt időszak aggasztó jelensége, hogy a társadalomnak a politikáról és a politikusokról alkotott véleménye kedvezőtlen irányba mozdult el, és ennek a trendnek hosszú távon fiatal demokráciánkra nézve szomorú következményei lehetnek. T…
I/3472 Miniszterelnök Úr fontosnak tartja, hogy a miniszterei igazat mondjanak?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úr, ön nagyon hamar és nagyon könnyen mindenféle rágalomnak elejét vehetné, ha például kinyitná azokat a borítékokat, aminek újabb és újabb feltételeket teremtve nem kíván eleget tenni. Senki nem akadályozza meg önt ebben a tevékenységében, és…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A szabad demokraták igen nagy számú módosító indítványt nyújtottak be ehhez a költségvetési tervezethez. Ugyanakkor, miután meggyőződésünk, hogy a törvénytervezet a benyújtás pillanatában törvénytelen volt, és a jelenlegi állapo…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Igen, tisztelettel azt szeretném kérni, hogy az elnök úr figyeljen, és kérem, hogy úgy, ahogy most is figyelmeztette, menet közben is figyelmeztesse a képviselőtársaimat. A képviselőtársam 19 percig beszélt olyan kérdésről, amellyel kapcsolatban nem beszélt módosító…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Azért azt szeretném kérni, hogy ne nagyon távolodjunk el a valóságtól. Ebben az esztendőben igen jelentősen - a kormány többször emlegette -, több mint 30 százalékot meghaladóan nőtt a tavalyi esztendőhöz képest, a lakásépítéshez kapcsolódóan az épít…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk levő törvényjavaslatról az SZDSZ nevében vezérszónoklatként már Lotz Károly képviselőtársam beszélt. Többnyire méltatta a javaslatban foglaltakat. Én nem is szeretnék még egyszer az általános kérdés…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előttem fölszólaló kormánypárti képviselőtársaink közül valaki úgy minősítette, hogy az előttünk álló költségvetés az évezred költségvetése. Azt gondolom, ennél nagyobb alázat és tisztelet kell az állampolgárok irányába, és a saj…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is az elmondottakhoz szeretnék hozzászólni. Valószínűleg jobban tette volna Tállai képviselőtársam, ha most nem mondja el azt, amit elmondott, mert ezzel teljes mértékben alátámasztotta a szocialista képviselőtársunk által korábban…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném tovább folytatni ennek a tulajdonképpen beruházási kedvezménynek a kérdéskörét. Tehát még egyszer, 700 ezer magyar kisvállalkozás esetén, ha mindannyian 10 millió nyereséget tudnának produkálni -, márpedig tudjuk, hogy hányan és hány ezre…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Örülök, hogy képviselőtársam a szabad demokraták javaslatát is szóba hozta végre ebben a vitában, miután - még egyszer mondom - másfél éve élő, azóta csiszolódó javaslatról van szó. Ha figyelmesen elolvassa a Ház, ez egy átfogó javaslat. Egyrészt a…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ismét szót, hogy tisztázzuk, a szabad demokraták részéről az ügymenetnek megfelelően ezen módosító szakaszról vagy ezen módosításokat tartalmazó szakaszról vitatkozunk, és amiről mi vitatkozunk, az a miniszterelnök ígérete…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rövid hozzászólásban két kérdést szeretnék érinteni, az egyiket, a szabad demokratáknak a 89. sorszám alatt benyújtott módosító indítványát már ez a polémia az előbb érintette. Ezt csak röviden annyiban szeretném összefog…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már a számítástechnika és az információáramlás korszerű eszközein keresztül minden képviselőtársamnak, sőt a nagy nyilvánosságnak is lehetősége van arra, hogy meggyőződjön arról, elolvassa, hogy mit jelent az a gazdasá…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lezsák Sándor képviselő úr azt mondta, hogy savanyú a szőlő. Azt mondanám, hogy savanyú a szőlő - most idén szerencsére nem savanyú -, de keserű a szőlőtermelő és borkészítő gazdák hangulata. Bizony nagyon keserű a miatt a törvény miatt, am…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én inkább a tartalmi, mint a személyeskedő észrevételre szeretnék reagálni. Tállai képviselőtársunk azt mondta, hogy az SZDSZ legalább korrekt volt, megmondta, hogy azt a bizonyos betervezett családi adókedvezményt visszavonja, s így 80 milliárd forinto…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Röviden: a délelőtti vitában elhangzott, képviselőtársam, és elmondtam, meg lehet nézni az interneten, hogy mi valóban nem úgy gondolkodunk, hogy a személyi jövedelemadón belül kell adóreformot csinálni, aztán a jövedéki adón belül kell - azt nem tudom, mi -, hanem egységesen…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már egy korábbi kétpercesemben jeleztem, hogy a magyar borkészítésnek, szőlőtermelésnek igen nehéz esztendeje lesz az idei, elsősorban azért, mert a bor jövedéki termékké alakításával és a hozzá kapcsolódó jogszabályokkal kapcsolatos teendőket egyrészt…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örültem képviselőtársam - nem Mádai Péter képviselőtársamra gondolok, hanem az előtte felszólaló Lentner Csaba képviselőtársam - azon fejtegetésének, amely a magyar szőlőtermeléssel, borkészítéssel kapcsolatos jogi visszásságokra hívta fel a figy…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm Font Sándor képviselőtársunk szakszerű és remélem, az együttműködést valóban elősegítő hozzászólását. Szeretném - az ő figyelmébe kevésbé kell - a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani a 236. módosító javaslatunkat, amely pont az adóraktár - nyilván…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Bár nem akarunk ennek a részletes szakmai vitájába belemenni, de most a részletes vita folyik, és ha megengedi Font Sándor képviselőtársam, az ő véleményéhez reflexióként elmondanám, a véleményére reflektálva, hogy valóban, abban az esetben, ha itt két, jól elkülönített teleph…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Bánki Erik Képviselőtársunk! Az előbb elhangzott módosító indítványokat nagyon jó és nagyon célszerű indítványoknak tartjuk, és örülünk annak, bár alapvetően nem szoktuk támogatni a kivételes vagy az egyedi mentességek ügyét, de úgy érezzük, ho…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító indítványra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Az egyik módosító indítvány, amely a 278. sorszámot viseli, azokat a családokat, gyermekes családokat célozza meg, akik nem tudják teljes egészében igénybe…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a helyi adókkal kapcsolatos 219. módosító indítványhoz, a Tállai képviselőtársunk által jelzett módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni. Nagyon fontosnak tartom, hogy pontosítani kívánja a biztosítók és a befektetési vállalkozások esetében a nett…
I/3160 Ki döntötte el, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. csak a Betonút Rt-vel és a Vegyépszer Rt-vel kezdhet tárgyalásokba?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Szinte már összeszámolni is nehéz, hogy autópályaügyben eddig hány alkalommal kellett a tisztelt Ház előtt kérdéseket feltennem a kormányzathoz. De sajnálatos módon azért kell szinte minden plenáris héten visszatérnünk e té…
I/3160 Ki döntötte el, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. csak a Betonút Rt-vel és a Vegyépszer Rt-vel kezdhet tárgyalásokba?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Azért teszem fel a kérdéseket, mert a közpénzek tisztességes elköltésének ellenőrzése (Moraj a Fidesz soraiban.) minden képviselő felelőssége, a kormányé is lenne - természetesen a hőbörgéshez is joga van a képviselőknek -, de azért szeretném azt monda…
K/3173 Támogatja-e a kormány a speciális foglalkoztatási gondok enyhítésére is alkalmas, plazmaenergiás hulladékmegsemmisítő mű telepítését?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! (Szabó Lukács felé fordulva.)Tisztelt képviselőtársam, kérem, hogy a miniszter urat engedje figyelni. Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára mindannyian, akik a természet megóvását, környezetünk védelmét fontos feladatnak tekintjük…
I/3048 "Halálút" helyett autósztrádát
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt évtizedekben Magyarország gépjárműállománya komoly változáson ment keresztül. Ezzel párhuzamosan közlekedési kultúránk is sok tekintetben megváltozott. Igényeink egyre inkább a nyugat-európai trendek felé tolódtak el.…