859 felszólalás
T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valószínűsítem, hogy kormánypárti képviselőtársaim nem igazán fogták föl azt, hogy miről fognak dönteni most, és miről fognak szavazni a következő percekben. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Szeretném felhívni az önök figyelmé…
T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A fideszes képviselők figyelmét szeretném fölhívni arra, hogy az a rendszer, ami a távhőszolgáltatás rendszerében ma Magyarországon van, tulajdonképpen a korábbi Fidesz-kormány kezdeményezésére és szorg…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első szakaszban képviselőtársaimmal számos módosító indítványt nyújtottunk be. Azért gondolom, hogy most is beszélni kell ezekről a problémákról, hiszen a Ház programja szerint ennek a javaslatnak az…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt mondtuk, hogy egyetértünk a szabályozással, mert szükség van a nemdohányzók védelme érdekében a szabályokon szigorítani, csak azt mondtuk, hogy ne essünk túlzásokba, és ne essünk át a ló másik oldalára. Mondanék egy másik példát erre: korlátlan hat…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Még mindig ahhoz a módosító indítványhoz szólnék hozzá, amelyik teljes mértékben megtiltaná a munkahelyeken a dohányzást. Azt, hogy pislákol valami fény az alagút végén, mi sem jelzi jobban, mint hogy a mai napon Harrach Péter és Rubovszky György képviselő urak…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugye, képviselő úr nem sértődik meg, ha azt mondom, hogy én nem tartom normális dolognak, hogy egy ilyen jelentőségű törvényjavaslatnak a vitája éjjel fél kettőkor kezdődjön a parlamentben? Úgy gondolom egyébként, talán tudatos is volt, mert el akarták…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, fontos lenne tisztáznunk, amit Hollósi képviselő úr az előbb bejelentett, hogy visszavonat módosító indítványt, ugyanis az ajánlás szerint, amire ő hivatkozott, azt nem ők adták be, másrészt pedig ő maga, ha több képviselőtársával együtt…
T/2099 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által, az előterjesztő által beadott módosító indítványok nagyobbik része némileg javítja a törvényjavaslatot, de mint látjuk, az előttem szóló képviselő úr is felhívta a figyelmet arra, hogy…
T/2427 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról T/2428 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hargitai képviselő úr, nem tudom, emlékszik-e arra, amikor két vagy három évvel ezelőtt Tállai képviselő úr itt tobzódott, különböző kártyákat állított, megpróbálta bemutatni, hogyan fog összeomlani annak a kormánynak a költségvetése - annak a kormányn…
T/2427 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról T/2428 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Dancsó Képviselő Úr! Kérem szépen, hogy amikor államadósság növekedéséről kommunikálnak, és ezzel próbálják megmagyarázni a lehetetlent, azt az elhibázott gazdaságpolitikát, amit az elmúlt tíz hónapban követtek, meg azt…
T/2099 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr és Államtitkár Úr! A bizottságban túlzottan nagy vita a javaslattal kapcsolatban nem fogalmazódott meg, ennek ellenére kénytelenek voltunk elmondani az…
T/2099 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem kívánom megismételni azokat az elemeket, amelyeket már bizottsági kisebbségi véleményként elmondtunk a törvényjavaslattal kapcsolatban, de azt mégiscsak hangsúlyozni kell, mert egyre több híradás jele…
T/2099 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megszoktuk, hogy amikor elfogynak az érvek, akkor Babák Mihály felpattan, és elkezdi ócsárolni az előző kormányzatot. Ebben semmi újdonság nincs, tisztelt képviselő úr. (Babák Mihály: Én tényeket mondok!) (19.30) Azon csodálkozom…
T/1935 Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Fél órával ezelőtt Lázár frakcióvezető úr ecsetelte, hogy a kormánypárti frakciók milyen sikereket értek el a törvényalkotás terén az elmúlt időszakban. Bár arról nem nagyon beszélt, hogy bizony ezen tö…
T/1935 Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az az energetikai csomag, amit második alkalommal nyújtott be a Fidesz-kormány, illetve érkezett be képviselői önálló indítvány formájában. A törvényjavaslat tartalmilag látszólag kedvező változtatás…
T/1668 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jogszabály előkészítettségét mi sem mutatja pontosabban, mint hogy 19 koherenciás módosító indítvány benyújtására került sor. És nem is akármilyen koherenciás módosításra. Erről a későbbiekben szeretnék néhány gondolatot elmond…
Napirend előtti felszólalások
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínűleg ön is emlékszik még arra, hogy 2008-ban a szakértők túlnyomó többsége, de a politikai pártok is egyetértettek azokban az energiapolitikai prioritásokban, amelyeket itt közösen elfogadtunk a p…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyszerűen szemforgató magatartás azt mondani, azzal kezdi a képviselő a hozzászólását, hogy megerősítették a Költségvetési Tanács működését. Ez egyszerűen elképesztő, képviselő úr! Amikor tegnap a Göndör képviselő úr által emlegetett megalapozó törvén…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a szerencsénk, hogy Steindl Imréék nagyon masszívra építették ezt a Parlamentet, mert olyanokat mondanak, hogy leszakadna az ég, hogyha valóság lenne abban, amit mondanak. (Taps az MSZP soraiban.) Hogy mondhatnak ilyet, amikor az előző 8 évben soha…
A/1952 Rekordokra tör a kormány?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom, önt államminiszternek szólíthatom-e. Naponta sajnálatos módon újabb negatív híreket hallunk a kormány háza tájáról: a forintárfolyam, illetve az állampapírok kockázati besorolása után most itt…
A/1952 Rekordokra tör a kormány?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön 2008. május 16-án, személy szerint ön a következőt mondta: "A kormány nem tesz semmit az elszabaduló benzinárak visszaszorításáért, holott egy felelős kormánynak meg kellene védenie az embereket és a vállalkozásokat egy ilyen mértékű áremelkedés követ…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Szeretném felhívni Balczó képviselő úr figyelmét arra, hogy a nyugdíjasoknak nem mi írunk levelet. A miniszterelnök ír levelet 2,8 millió nyugdíjasnak, őket próbálja nyugtatni, holott őket nem is érinti ez a dolog, mert ők nem tagjai a magánnyugdíjpénztárnak. Az…
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Képviselő úr, már százszor elmondtuk, de akkor még egyszer elmondjuk: az a probléma a javaslattal, hogy ezt a Fidesz a kommunikációja ellenére se nem a nyugdíjasokra, se nem az államadósság csökkentésére kívánja fordítani, amit így einstandolnak a megtakarítóktól, hanem a költsé…
I/1773 Hová tűnik közel 40 ezer ember munkahelye?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Vagy államtitkár úr, nem tudom, hogy ki válaszol. (Sem a miniszter, sem államtitkár nem tartózkodik az ülésteremben. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Egyik sincs bent.) A közfoglalkoztatás rendszere a hátr…
I/1773 Hová tűnik közel 40 ezer ember munkahelye?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, hogy a kormánypárti képviselők nincsenek tisztában azzal a rendszerrel, amit saját maguk fogadnak el a következő évre. Azért tapsoltak ilyen nagyon az államtitkár úrnak. Ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, amit az államtitkár úr mondott, a…
T/1815 A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottságban megállapodtunk abban, hogy van a többségi véleménynek is előadója, tehát kérdezem, hogy most én mondjam először, vagy a többségi vélemény legyen e…
T/1815 A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, méltatlan az Országgyűléshez, hogy egy ilyen jelentőségű törvényjavaslatot ilyen körülmények között és ilyen módon tárgyal az Országgyűlés. Ugyanis…
T/1815 A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálatos módon a Jobbik képviselőjének éleslátását elvakítja az a politikai gyűlölet, ami irányunkba hat. Egyébként láthatná meg tudhatná, hogy az elmúlt években az előző kormányzat milyen erőfeszítéseket tett annak érdekében,…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy lassan-lassan elfogynak a kormánypárti képviselők, azt tapasztaljuk korábban, hogy... (Örvendi László: Ti hányan vagytok?) Az észérvek sokkal hamarabb elfogytak, és amikor elfogytak az érvek azokk…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt a kérést szeretném megfogalmazni Babák képviselő úrnak, aki köztudottan Szarvas polgármestere, legyen szíves itt, a parlament nyilvánossága előtt számoljon be arról, hogy az ő települése az elmúlt 8 évben hány száz millió forintot költött fejleszté…