6 517 felszólalás
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani, a mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Kérdezem tehát a tisztelt Házat, igazolja-e Horváth Imre mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az eskütételt követően kérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, Horváth Imre képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. ‑ Az esküokmányt aláírató Móring József Attila gratulál Horváth Imrének, és á…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Tisztelt Ház! Magam és az Országgyűlés nevében gratulálok az államtitkár úrnak, és munkájához sok sikert kívánok. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalás…
I/2282 Rend lett Ön szerint két hét alatt Miskolcon?
ELNÖK: Képviselő Úr! Az a megoldás az ön által felvetett jogos dilemmára, hogy a tárgyalás helyén fogja bejelenteni a kormány ennek a visszavonását, tehát ott, amikor napirendre kerülne. (14.20) Folytathatjuk-e a munkánkat? Csak azért, mert ügyrendi felszólalás hangzott el. Ha igen, akkor Varga Lász…
I/2282 Rend lett Ön szerint két hét alatt Miskolcon?
ELNÖK: Kontrát Károly államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon!
I/2282 Rend lett Ön szerint két hét alatt Miskolcon?
ELNÖK: Képviselő úré a szó viszonválaszra. Parancsoljon!
I/2282 Rend lett Ön szerint két hét alatt Miskolcon?
ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e. Szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 107 igen szavazattal, 41 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta. Tisztelt Ház! Kepli Lajos, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési min…
I/2196 Vállalja-e a Kormány a szabadságharcot Brüsszellel szemben hazánk energiabiztonsága érdekében?
ELNÖK: Aradszki András államtitkár úré a szó.
I/2196 Vállalja-e a Kormány a szabadságharcot Brüsszellel szemben hazánk energiabiztonsága érdekében?
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
I/2196 Vállalja-e a Kormány a szabadságharcot Brüsszellel szemben hazánk energiabiztonsága érdekében?
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 102 igen szavazattal, 30 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Sallai Róbert Benedek úr, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be a…
I/2281 Mikor lesz a gazdálkodóknak jogorvoslati lehetősége a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet önkényesen hozott döntései ellen?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Bitay Márton államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/2281 Mikor lesz a gazdálkodóknak jogorvoslati lehetősége a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet önkényesen hozott döntései ellen?
ELNÖK: Képviselő úré a szó ismét, parancsoljon!
I/2281 Mikor lesz a gazdálkodóknak jogorvoslati lehetősége a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet önkényesen hozott döntései ellen?
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 102 igen szavazattal, 37 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Vitányi István, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési m…
I/2287 Infrastrukturálisan is elindulhat a fejlődés Biharban?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Tasó László államtitkár úrnak.
I/2287 Infrastrukturálisan is elindulhat a fejlődés Biharban?
ELNÖK: Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
I/2269 Mi lesz az M6-os és az M60-as úttal?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szakács László, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Mi lesz az M6-os és az M60-as úttal?” címmel. Képviselő úré a szó. Parancsoljon!
I/2269 Mi lesz az M6-os és az M60-as úttal?
ELNÖK: Tasó László államtitkár úré a szó. Parancsoljon!
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 21. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi L…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében adandó válaszra megadom a szót Szijjártó Péter miniszter úrnak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gőgös Zoltán képviselő úr, az MSZP részéről: Káosz, korrupció, kilátástalanság címmel.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Válaszadásra L. Simon László államtitkár úrnak adom meg a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr itt a baloldalon! Legyen szíves, fontolja meg, hogy mit kiabál be. Hogy önök rendszeresen bekiabálnak, és nem hagyják elmondani a válaszokat, az egy dolog, de hogy sértegetik a képviselőtársukat és államtitkár urat, az nem fér bele semmilyen parlamentáris rendszer szabál…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Válaszadásra ismét Szijjártó Péter miniszter urat illeti a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Most a Jobbik képviselőcsoportjának vezetője, Vona Gábor képviselő úr következik: A magyar külpolitikai dilemmákról, stratégiai gondolkodásról és konszenzuskeresésről a súlyosbodó nemzetközi helyzetben címmel. Frakcióvezető úré a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ismételten Szijjártó Péter miniszter úré a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióvezető úr, a Fidesz részéről, Közös dolgainkról címmel. A képviselő úré a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Válaszadásra Tállai András államtitkár úré a szó. Parancsoljon, államtitkár úr!
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Mirkóczki Ádám jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalókat.
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra elnöki jogkörben terjesztettem elő javaslatomat. Tájékoztatom Önöket, hogy a Házbizottság házszabálytól való…
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Házat, egyetért-e azzal, hogy az előterjesztést az imént ismertetett időkeretben tárgyaljuk. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 135 igen szavazattal, 33 nem ellenében, tartózkodás n…