213 felszólalás
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! (A mikrofonját a kezében tartja.) Ezt most így fogom. Egy sokkal-sokkal korábbi hozzászólásra szeretnék reagálni. Az egyik az, hogy a háborúra folyamatosan hivatkozik a kormány, hogy abba beledöglik az ország. Akkor újra felteszem a kérdést:…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Pont Pósán úrra akartam reagálni, de ha már előttem szólt: az egyentankönyveknek jár az állami támogatás, ezt jó, hogy kimondta. Hát, akkor egyébként ezek az egyentankönyvek minden felmérés szerint, a fideszesek szerint is, a f…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Igen. Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, hogy Berki Sándor képviselőtársam így egészen későn, fél egykor borzasztó egyszerű, nagy igazságokat mondott ki, olyan alapigazságokat, ami nekünk, demokratáknak… ‑ ha ez a szó mond még valamit önöknek, fideszeseknek, mert me…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Egyetértek az előttem felszólaló momentumos képviselőtársammal, ne szavazzunk róla most, és jövőre sem, és ingassuk még egy kicsit az államtitkárt, ne ringassuk, ingassuk. Ingassuk meg abban, hogy stabilan tartsa magát ahhoz, hogy ezt a törvén…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Korszerű oktatásról beszél Rétvári Bence. Hát, ez a szó nem hiszem, hogy összefüggésben van az önök 2010 utáni teljesítményével. Azt mondja, hogy mi… (Rétvári Bence: Miért?) Megmondom. Azért, mert azzal vádol bennünket, hogy mi azt mondjuk, ho…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Urak! Először is azzal kezdeném, hogy egyetértek az előttem szóló ellenzéki képviselőkkel, akiknek a kritikái rámutattak arra, hogy lényegében megalapozatlan a 2024-re tervezett 4 száza…
Napirend előtti felszólalások
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Rétvári Bencétől szeretnék kérdezni pár dolgot, valóban aktuális kérdések: költségvetés, státusztörvény, önhöz tartozik a terület. Igazából ennek egy pici szeletét szeretném megkérdezni, mert…
A/3922 Aktuális kérdésekről
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A „Budapesti Konzervatív Politikai Akció” konferencia záróelőadásán Varga Judit miniszter asszony elmondta, hogy Magyarország Európa közepén egy olyan hely, ahol még él a szabadság, ahol az ember bármilyen kérdésben félelem nélkül e…
A/3922 Aktuális kérdésekről
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Világos beszéd, miniszterelnök úr, az ön saját szavaival nyilván egyetért, miniszterével nem, akkor, ami ahhoz tartozó mondandóm volt, hogy bizony nekünk van igazunk, és ön azzal nem ért egyet. (Nacsa Lőrinc: Sajátos logika.) Ez világos beszéd. A másik, a hiva…
Napirend előtti felszólalások
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Aktuális kérdés a pedagógus-státusztörvény, és örömmel látom, hogy Rétvári úr visszajött (Rétvári Bence: Hoppá!), merthogy nagyon sok mindenben az ő gondolatmenetét követve szeretném elmondani a mai felszólalásomat. (Nacsa Lőrinc Rétvári Bence felé: Kim…
A/3155 Aktuális kérdésekről
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm, elfogadom.
A/3155 Aktuális kérdésekről
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mégiscsak nehezen érthető egy édesanyának, aki a gyermekének megpróbál éjszaka valamilyen módon pótolni egy gyógyszert, hogy Szlovákiában ‑ és a háború ott is hatna, azok a szankciók ott is hatnának ‑, Romániában is…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fideszes felszólalás után most egy kicsit térjünk rá a magyar valóságra. Az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy az állam megszorító gazdaságpolitikát folytat, és ennek keretéb…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Még csak tíz óra van, de azonnal eljutottunk az amerikai pénzekig. Hát, egyelőre tudottan ebben az országban a rendszerváltás előttről és azóta is, egyedül Orbán Viktort finanszírozta Soros György, tetszik, nem tetszik, úgyhogy l…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: (Sóhajt.) Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ellenzéki és Kormánypárti Képviselőtársaim! Szép számmal látom itt a fideszes képviselőket, nem akartak úgy járni, mint a szociális törvény vitájánál, amit egy ország láthatott, hogy ni…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Csak egy, de oké, köszönöm.
Napirend előtti felszólalások
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Elnök Úr! Még mielőtt Rétvári úr válaszolna, mert nagyon jó párbeszédben vagyunk, ne személyeskedjen már a többi képviselővel! Tényleg, Völner úr, az ön volt képviselője, azt mondta az EMMI-ről, hogy egy trágyadomb, ahol semmit nem lehet elintézni.
Napirend előtti felszólalások
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal akartam kezdeni, sajnálom, hogy nincs itt a Fidesz ‑ de a Fidesz szatellitpártja viszont itt van. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Úgy van! ‑ Dr. Vadai Ágnes: Így, így! ‑ Szórványos taps az ellenzéki oldalon.) Viszont azt e…
K/650 Tényleg meg kell halnia egy gyermeknek, hogy vizsgálatot indítson?
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Úr! Korábban írásbeli kérdést tettem fel önnek a szolnoki kórház szülészetén kialakult vállalhatatlan állapotok miatt. Ön akkor arról tájékoztatott, hogy bár figyelemmel kíséri az eseményeket, de vizsgálatot nem ind…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Budáról menjünk Dél-Pestre! A XVIII. kerületi Pestszentlőrincen, Pestszentimrén nem a leggazdagabb emberek élnek, olyan kispénzű emberek, akik becsületesen, a saját munkájukból élnek (Kocsis Máté: Te sem ott élsz! ‑ Derültség a kormányp…
Napirend előtti felszólalások
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Hát, válság van. Hogy mi okozza, nyilván az egyik a háború, szerintünk meg már egyébként a háború előtt sem volt rózsás helyzetben a magyar gazdaság (Rétvári Bence: 7 százalékos növekedéssel va…
Napirend előtti felszólalások
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem egészen két hét múlva, június 5-én lesz pedagógusnap, mivel jövő héten nem fogunk ülésezni, ezért engedjék meg, hogy most foglalkozzak ezzel a témával! Az elmúlt években már sokszor elmondtuk, hogy a pedagógusoknak…
Napirend előtti felszólalások
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol a társaim abbahagyták. A Fidesz ismét távollétével tüntetett és tüntet e rendkívüli ülés ellen. De ennek a rendkívüli ülésnek a politikai sikerét, azt hiszem, mégsem tudja…
K/17848 Miért lehetetlenítik el a légiforgalmi irányítók sztrájkját?
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! A XVIII. kerület egyéni képviselőjeként kívánom feltenni a kérdésemet. Tehát, tisztelt államtitkár úr, bizonyára ön is emlékszik arra, hogy a légiforgalom-irányítók idén júliusban határozatlan idejű sztrájkra készültek, mivel az évek óta tar…
T/17434 Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ovádi Úr! Tisztelt Civilek, akik itt vannak velünk most a Házban! És mindenkit, civil szervezeteket és az ezzel a területtel foglalkozó szakembereket, állatszerető és állatvédő embe…
T/17434 Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Négy apró ‑ nem is apró ‑ dologra hívnám fel a figyelmet nagyon gyorsan az időkeretem rövidsége miatt. Először is nagyon szeretnék lobbizni a hétvégi és az ünnepnapokon történő ügyeleti rendszer kialakítása mell…
T/15991 A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Először is, még mielőtt az a vád érne, én is több mint 60 ezer magyarországi civil szervezet nevében teszem meg a felszólalásomat, és érd…
T/15991 A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nacsa úr vitt arra, hogy megnyomjam én is a kétperceset. Nagyon röviden szeretném mondani, mindig azt a vádat kapjuk, hogy sorosisták vagyunk, meg Soros-bérencek vagyunk. Azt kell mondjam önnek, hogy Soros nem támogatja az…
T/15985 A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványról
KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt elnök úr, nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, mi ne mondjak, Nacsa képviselőtársam, én elhiszem, hogy nagyon utálja és gyűlöli a kommunistákat, és azt is elhiszem, hogy a Fidesz is mélység…
T/15985 A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványról
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak Nacsa képviselő úrnak ‑ még itt eszembe jutott valami, és gondoltam, legalább a jegyzőkönyv kedvéért és az ő kedvéért elmondom. 2019-ben Orbán Viktor nagy elánnal ünnepelte a Kína és Magyarország közötti diplo…