776 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalás következik. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Horváth Nándor Zsolt, a TISZA képvi…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Kérdezem, hogy a kormány nevében kíván‑e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm munkájukat. Az Országgyűlés holnap reggel 9 órakor folytatja ülését, akkor találkozunk, folytatjuk munkánkat. Köszönöm az egy…
I/801 Miért nem emelték meg 50%-kal az otthonápolási díjat?
DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az elmúlt két évben Magyar Péter a kampányfórumain, valamint a TISZA Párt írásban is több mint ezer ígéretet tett. Ezek között vannak olyanok, amelyek esetében ugyan történt valami, de nem úgy és nem ak…
I/801 Miért nem emelték meg 50%-kal az otthonápolási díjat?
DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nem tudom elfogadni a válaszát, és nem azért, mert egyébként a kérdésfeltevésben valóban rosszul mondtam, és az önök által ígértekhez képest a nem vényköteles gyógyszerek áfája végül nem lett csökkentve…
I/805 Milyen feltételek mentén valósulhat meg a milliárdosok vagyonadójának bevezetése?
ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Most megadom a szót válaszadásra Kármán András pénzügyminiszter úrnak, négyperces időkeretben.
I/805 Milyen feltételek mentén valósulhat meg a milliárdosok vagyonadójának bevezetése?
ELNÖK: Megkérdezem dr. Simon Krisztián Márk képviselő urat, hogy elfogadja‑e a választ. A nyilatkozata megtételére egy perc áll rendelkezésre.
I/803 A leállítások országa lettünk?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr elfogadta a választ. Molnárné dr. Lezsák Anna, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszterhez: „A leállítások országa lettünk?” címmel. Molnárné dr. Lezsák Anna képviselőt illeti a szó, háromperces i…
I/803 A leállítások országa lettünk?
ELNÖK: Most megadom a szót Bóna Szabolcs miniszter úrnak, négyperces időkeretben.
I/803 A leállítások országa lettünk?
ELNÖK: Megkérdezem Molnárné dr. Lezsák Anna képviselő asszonyt, hogy elfogadja‑e a választ. Nyilatkozata megtételére egy perc áll rendelkezésre.
I/810 Teljes a káosz az üzemanyag-kifizetésekben – nem gondolja, hogy átfogóbb intézkedés szükséges?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Képviselő asszony elfogadta a választ. Dr. Hargitai János, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és energetikai miniszterhez: „Teljes a káosz az üzemanyag-kifizetésekben ‑ nem gondolja, hogy átfogóbb intézkedés szükséges?” címmel. Dr. Hargitai János…
I/810 Teljes a káosz az üzemanyag-kifizetésekben – nem gondolja, hogy átfogóbb intézkedés szükséges?
ELNÖK: Megadom a szót Kapitány István miniszter úrnak, négyperces időkeretben.
I/810 Teljes a káosz az üzemanyag-kifizetésekben – nem gondolja, hogy átfogóbb intézkedés szükséges?
ELNÖK: Megkérdezem dr. Hargitai János képviselő urat, hogy elfogadja‑e a választ. A nyilatkozata megtételére egy perc áll rendelkezésre.
I/810 Teljes a káosz az üzemanyag-kifizetésekben – nem gondolja, hogy átfogóbb intézkedés szükséges?
ELNÖK: Dr. Hargitai János képviselő úr az interpellációra adott választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja‑e a választ. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot… (Magyar Péter: Elnök úr!) Miniszterelnök úr jelezte, hogy nem működött a gombja. Milyen szavazat…
I/806 Békemenet, szórólapok és százmilliók: kultúrának álcázott kampányfinanszírozás?
ELNÖK: Megadom a szót Tompa Enikő államtitkár asszonynak, négyperces időkeretben.
I/806 Békemenet, szórólapok és százmilliók: kultúrának álcázott kampányfinanszírozás?
ELNÖK: Megkérdezem Polgár György képviselő urat, hogy elfogadja‑e a választ. A nyilatkozata megtételére egy perc áll rendelkezésre.
A/676 A magyar emberek inkább piaci árat fizetnének?
ELNÖK: Polgár György képviselő úr elfogadta a választ. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációk tárgyalásának végére értünk. Most 17 óra 41 perc van, áttérünk az azonnali kérdések tárgyalására. Tisztelt Országgyűlés! Szűcs Gábor és Palóc André, a Fidesz képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni…
A/676 A magyar emberek inkább piaci árat fizetnének?
ELNÖK: Megadom a szót Magyar Péter miniszterelnök úrnak, kettőperces időkeretben.
A/676 A magyar emberek inkább piaci árat fizetnének?
ELNÖK: Viszonválaszra megadom a szót Szűcs Gábor képviselő úrnak, egyperces időkeretben.
A/676 A magyar emberek inkább piaci árat fizetnének?
ELNÖK: Viszonválasz illeti meg miniszterelnök urat, egyperces időkeretben.
A/822 Brüsszel vagy Budapest érdekeit szolgálja?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Dr. Juhász Hajnalka és Rétvári Bence, a KDNP képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnöknek: „Brüsszel vagy Budapest érdekeit szolgálja?” címmel. Dr. Juhász Hajnalka képviselőt illeti a szó, kétperces időkeretben.
A/822 Brüsszel vagy Budapest érdekeit szolgálja?
ELNÖK: Megadom a szót Magyar Péter miniszterelnök úrnak, kétperces időkeretben.
A/822 Brüsszel vagy Budapest érdekeit szolgálja?
ELNÖK: Viszonválaszra megadom a szót dr. Juhász Hajnalka képviselő asszonynak, egyperces időkeretben.
A/822 Brüsszel vagy Budapest érdekeit szolgálja?
ELNÖK: Viszonválasz illeti meg a miniszterelnök urat, egyperces időkeretben.
A/819 Bevezetik a két év alatti diplomaszerzési lehetőséget, vagy csak a Tisza képviselőjének marad e lehetőség?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: „Bevezetik a két év alatti diplomaszerzési lehetőséget, vagy csak a TISZA képviselőjének marad e lehetőség?” címmel Novák Előd képviselő urat illeti a szó, kétperces időkeretben.
A/819 Bevezetik a két év alatti diplomaszerzési lehetőséget, vagy csak a Tisza képviselőjének marad e lehetőség?
ELNÖK: Megadom a szót Magyar Péter miniszterelnök úrnak, kétperces időkeretben. (18.00)
A/819 Bevezetik a két év alatti diplomaszerzési lehetőséget, vagy csak a Tisza képviselőjének marad e lehetőség?
ELNÖK: Viszonválaszra megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, egyperces időkeretben.
A/819 Bevezetik a két év alatti diplomaszerzési lehetőséget, vagy csak a Tisza képviselőjének marad e lehetőség?
ELNÖK: Viszonválasz illeti meg a miniszterelnök urat, egyperces időkeretben.
A/829 Hogyan lehet az adófizetők pénzét megvédeni ilyen örökség mellett?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kulcsár Krisztián, a TISZA képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a közlekedési és beruházási miniszternek: „Hogyan lehet az adófizetők pénzét megvédeni ilyen örökség mellett?” címmel. A miniszter távolléte miatt válaszadásra Tárkányi Zoltán államtitkár urat jogos…
A/829 Hogyan lehet az adófizetők pénzét megvédeni ilyen örökség mellett?
ELNÖK: Megadom a szót Tárkányi Zsolt államtitkár úrnak, kétperces időkeretben.
A/829 Hogyan lehet az adófizetők pénzét megvédeni ilyen örökség mellett?
ELNÖK: Államtitkár Úr! Kérem, fejezze be a választ!