13 324 felszólalás
T/1923 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Turi-Kovács Béla, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, képviselő úr!
T/1923 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre jelzett felszólalásoknak a végére értünk, viszont szólásra jelentkezett Katona Kálmán, az MDF képviselője. Képviselő úr, öné a szó, parancsoljon! (18.00)
T/1923 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, kíván-e még valaki szólni ebben a vitában; aki igen, kérem, gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Így megkérdezem Persányi Miklós miniszter urat, hogy kíván-e reflektálni az elhangzottakra. (Jelzésre:) J…
T/1923 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel a törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, viszont a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1923. számú törvényjavaslatot.…
H/1924 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X.28.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, a honvédelmi bizottság előadójának, ötperces időkeretben. Parancsoljon!
H/1924 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X.28.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalásokra kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Írásban jelezte felszólalási igényét Kontrát Károly képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr, parancsoljon!
H/1924 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X.28.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Öné a szó, képviselő úr.
H/1924 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X.28.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni a vitában. Gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Megkérdezem Kondorosi Ferenc államtitkár urat, hogy kíván-e reagálni. Úgy látom, hogy igen. Parancsoljon, öné a szó, államt…
H/1924 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X.28.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, így részletes vitára nem kerül sor. Most a határozathozatal következik. Kérdezem így a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a H/1924. számú országg…
H/2071 Dr. Lázár János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Lázár János képviselőt, kíván-e szólni. (Jelzésre:) Jelezte, hogy nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés füg…
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselő asszonya. Parancsoljon!
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra jelentkezett és megadom a szót Gúr Nándornak, az MSZP képviselőjének.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Firtl Mátyás, a KDNP képviselője.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Gúr Nándor, az MSZP képviselője.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Juhászné Lévai Katalin képviselő asszonynak, MSZP.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Felszólalásra következik Lezsák Sándor, a Fidesz képviselője. Öné a szó, képviselő úr, 10 perces időkeretben.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Gúr Nándor, az MSZP képviselője. Parancsoljon, öné a szó.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra következik Borsos József, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándornak, a Fidesz képviselőjének.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Puskás Tivadar... Hopp, bocsánat, közben szólt a jegyző úr, hogy míg levettem a szememet a monitorról, becsúszott egy kétperces, méghozzá Firtl Mátyás KDNP-s képviselőtársától. Parancsoljon, öné a szó.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő darab kétperces jelzés is van a monitoron, az egyik Gúr Nándor, Magyar Szocialista Párt. Két percben öné a szó, képviselő úr.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Pettkó András következik, kettő percben, Magyar Demokrata Fórum.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most nagyon ránézek a monitoromra, és megadom a szót Puskás Tivadarnak, a KDNP képviselőjének. Parancsoljon!
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Soltész Miklósnak, a KDNP-képviselőcsoport vezérszónokának. Parancsoljon!
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Pettkó Andrásnak, az MDF képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az elhangzottakra két percben megadom a szót, hiszen reagálni kíván Csizmár Gábor államtitkár úr. Parancsoljon, öné a szó.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Igen, de miután az elfogadott napirendünk szerint a vitát megkezdjük, a vezérszónoklatok hangzanak el, és a vita elnapolásra kerül, ezért ez engem is kötelez, tehát normál felszólalásra nemigen tudok szót adni, viszont arra igen, hogy a vezérszónoklatok elhangzása után amennyiben reagálni kív…
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Így van. Ennek megfelelően is adok szót, de miután normál felszólalásra lehetősége ebben a szakaszban nincsen, kétpercesre van egyáltalán lehetősége bármely képviselőnek, ezért önnek is csak két percben tudom megadni a lehetőséget. Sajnálom, de ez így van. Amennyiben úgy érzi, hogy az értelme…
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom nekik is akkor.
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Én továbbra is azt javaslom önnek, hogy forduljon az alkotmányügyi és ügyrendi bizottsághoz, hogyha úgy érzi, hogy az ülésvezetésemmel kapcsolatban problémája van. Még egyszer: nem tudok mást mondani, miután úgy fogadtuk el itt mi mindannyian, hogy e napirendi…