749 felszólalás
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rögtön akkor javasolnám Hargitai képviselő úrnak, hogy ön mint kormánypárti képviselő Baranya megyéből, lobbizzon a saját települése és megyéje érdekében. Itt ül Mellár Tamás, biztos part…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Valóban, Nacsa képviselő úrban mindig lehet bízni, hogy más témaköröket is bevontat a vitába, ezért nekünk is lehetőségünk van ezt a vitát egy picit tágabban is értelmezni ‑ ahogy Balczó Zoltán képviselőtársam is utalt rá ‑, ezért most ezt…
T/15970 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az MSZP-frakció is így fog tenni. Köszönöm. (Szórványos taps.)
T/15994 Az Unió területére belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről és az 1889/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018/1672 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Ha megengedi, nem ismétlem meg a törvénynek minden betűjét újra, nagyon egyszerűen csak annyit mondanék, hogy mi is támogatjuk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
T/15973 A fedezett kötvények szabályozásával összefüggő, valamint egyéb, a pénzügyi közvetítőrendszert érintő jogharmonizációs célú törvénymódosításokról
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a magunk részéről is támogatni fogjuk ezt az előterjesztést. Talán államtitkár úr a zárszóban ki tudna arra térni, amire imént képviselőtársam is utalt pozitívumkén…
T/15996 A pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy Hollik képviselőtársam kezdte a hozzászólását, arra egy reakció azért mégiscsak ideillik. Hát, természetesen, hogyha olyanok a többszereplős közbeszerzési eljárások, ahol Mészáros Lőrinc i…
A/15432 Hogy is van ez?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Üdvözlöm miniszter asszonyt a parlamentben. Javaslom, hogy többször jöjjön közénk, és akkor talán jobban követni tudja azokat a vitákat és javaslatokat, amik itt elhangzanak, mert úgy látszik, hogy amit a médiában vál…
A/15432 Hogy is van ez?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Elnézést, miniszter asszony, feltételeztem azt, hogy ön felkészült a pedofilok elleni harc tekintetében. Valószínűleg tévedtem, és ez ki is derült. Azt gondoltam, hogy ez egy olyan téma, amivel egy igazságügyi miniszternek, ha éjjel az álmából felkeltik, akkor így kell tudn…
H/15586 A Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy már elhangzott, szeretném megismételni, hogy az MSZP-frakció támogatja ezt a határozattervezetet, ahogy egyébként, amikor ez a kezdeményezés elindult, akkor is támogattuk már. Ez 2013 óta élv…
A/15432 Hogy is van ez?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nem, köszönöm, megvárnám miniszter asszonyt.
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már azért volt értelme a mai vitanapnak, hogy három államtitkár úrral meg tudtunk ismerkedni itt a parlamentben, akik eddig nem nagyon jártak ide be. Valószínűleg, ha többet jönnének ide be a parlamentbe, akkor államt…
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy észrevételt szerettem volna még tenni a mai vita kapcsán, nevezetesen, amikor államtitkár úr folyamatosan arról beszélt, de több hozzászóló is, hogy micsoda szörnyű, amikor Magyarország eladósodik, és hogy önök mindenfél…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nacsa képviselő úrnak mondanám, hogy való igaz, Csárdi képviselő úr már mondta, de érdemesnek tartanám, ha tudomásul vennék, hogy tényleg ez egy kétkulcsos adórendszert jelent gyakorlatilag, úgyhogy kár is ezt tagadni…
A/15432 Hogy is van ez?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Menczer úrnak mondanám, hogy én is vidéki vagyok, és jártam kocsmában, de megvárom miniszter asszonyt. Köszönöm szépen.
Napirend utáni felszólalások
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt üres Ház! Teljesen meg vagyok azon lepődve egyébként, hogy egy napirend utáni hozzászólás esetén a magyar kormány nem méltatja az ellenzéki képviselőket arra, hogy egyáltalán bármit is mondjanak arról, amit mi itt fölhozunk témak…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fél évvel ezelőtt a kormány javaslatot tett erre a rendkívüli jogrendre. Akkor azt kérte az ellenzék, hogy legyen ennek a jogrendnek valamilyen határideje, tehát hogy határozott időre szóljo…
A/15148 Hogy is van ez?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan kérdéssel fordulnék érdekes módon a Külügyminisztériumhoz, hiszen pár héttel ezelőtt azt olvashattuk, hogy a külügyminiszter lett az új vakcinafelelős miniszter ‑ tehát ezt a terül…
A/15148 Hogy is van ez?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úr, köszönöm szépen a számokat; bízom benne, hogy ezek a valódi számok abban az értelemben, hogy ezek a ma tényszerűen meglévő számok. Mégis, egy dologra nem válaszolt, ezért kérném, hogy a miniszter úr erre is tér…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végighallgattam itt a vitát, a vezérszónokok hozzászólását, és két dolog jutott az eszembe, az egyik mindenkire vonatkozik: én úgy látom, hogy csak virológusok és orvosok ülnek a teremben, hiszen miután mindenki felhívja a f…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is részben reagálnék a Nacsa képviselőtársam által itt nagyon lendületesen elmondott támadásokra. Egyrészt szeretném fölkérni arra, hogy mivel megjött a kínai vakcina, ezért jó volna, hogyha egy…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): (A hangosítási rendszer késve lép működésbe.) ...hiszen ez a cél a szövetségben, hogy örömet okozzunk egymásnak, és segítsük egymást. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ugyan már rég beszéltünk erről a… (Arató Gergely a kormánypárti képviselők felé: Te legalább nem csú…
H/13930 Az ügyészség 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról B/12207 Az ügyészség 2019. évi tevékenységéről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végigtekintve ezen a beszámolón, leginkább talán úgy lehetne jellemezni, hogy ez egy ilyen győzelmi beszámoló, talán ilyen sikeres éve még nem volt az ügyészségnek, mint ez a 2019. év. Tu…
T/14940 A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a katonai repülés területén folytatott együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr precízen foglalta össze, mi ennek a javaslatnak a lényege. Képviselőtársaim is tovább részletezték ezt, így nekem nem maradt más hátra, mint annyit beje…
T/14942 A Magyarország Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a beruházások védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: A törvényjavaslatot támogatjuk. Köszönjük. (Taps.)
T/14943 A Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Államtitkár asszony, ezt a fantasztikus javaslatot mi magunk is támogatjuk. Köszönöm. (Taps, derültség.)
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Igen, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is szeretném a jegyzőkönyv kedvéért is rögzíteni, hogy Matolcsy úr szokásához híven nem várja meg a vitát, és nem kíváncsi arra, hogy a magyar parlament képviselői, ellenzéki képviselői ho…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogy ezzel a példával éljek, amivel Nacsa képviselőtársam is élt: ő meg valószínűleg kapott egy ecstasyt Szájer Józseftől, és az feldobta a napját, hogy ennyire boldogan nyilatkozik az önök teljesítményéről, csak vigyázzon,…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nacsa Lőrinc azt ajánlotta a figyelmünkbe, hogy idézetekről mondjuk el a véleményünket; akkor én is hozok neki egyet, hogyha majd talán a jegyzőkönyvből elolvassa, hogyha visszaér. Ugye, ő Gyurcsán…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Néhány megjegyzésre reagálnék. Az egyik az, hogy Nacsa képviselő úr mondta, hogy sok cég eladásra került. Egyet elfelejt hozzátenni: hogy ezek nemzetközi pályázatokon kerültek értékesítésre, verseny közepette. Tudom, hogy ez önöknek hihet…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hittem, van más hozzászóló is. Zárásnak gondoltam ezt a kétperces mondatot elmondani. Való igaz, hogy nagyon sokszor vitatkozunk a Házban, sokszor élesen, sokszor, hogy mondjam, erős szavakat sem mellőzve, és valóban vannak olyan esetek, amiko…