350 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A napokban volt alkalmam egy nagyon örömteli és nagyon hálás lengyelországi meghívásnak eleget tenni, amelynek apropóját az 1956-os forradalom és szabadságharc és a lengyel ’56-os események 60. évf…
T/12694 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is, szeretném azzal kezdeni, hogy köszönet azért, hogy előzetesen a múlt héten már volt egy ötpárti, ami végül négypárti egyeztetés lett. Természetesen ez muta…
H/12700 A keresztényüldözés és a közel-keleti és afrikai népirtás elítéléséről és az üldözöttek támogatásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is talán szeretném azzal kezdeni, hogy az előttem elhangzott beszédekről röviden csak annyit, hogy én két ponton is mélységesen egyetértek Bárándy Gergely képvis…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, hogy Németh Szilárd a felszólalásával maga volt a Fidesz esszenciája. Mindabból, ami az elmúlt időszakban történt, az azzal kapcsolatos megnyilvánulásai, a bizottsági üléseken történek…
T/12714 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kezdeném nagyon röviden azzal, és összességében is elég rövid leszek szerintem, hogy a törvényjavaslat céljával maximálisan egyetértünk. Az tarthatatlan, hogy egy ekko…
A/12631 Üzenjük a Fidesznek: 98 % a letelepedési bizniszre is nemet mondott! - Tényleg fontosabb a pénz, mint az ország biztonsága?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én merem állítani, hogy aki azt mondja, hogy a letelepedési kötvények és a bevándorlási problematika, a bevándorlás és terrorizmus okozta problematika között nincs összefüggés, az vagy dilet…
A/12631 Üzenjük a Fidesznek: 98 % a letelepedési bizniszre is nemet mondott! - Tényleg fontosabb a pénz, mint az ország biztonsága?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Először a legutolsó mondatára reagálnék. A feltételeket nem mi szabjuk, hanem önök. Szeretnénk egy olyan kiskaput, egy jelentős kockázatot jelentő kiskaput bezárni, amit önök nyitottak, egyébként nem 2012-ben, han…
A/12564 Méltók lesznek-e egyszer az életben 1956 emlékéhez?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Idestova 26 éves lemaradásban vannak, és idestova 60 éves lemaradásban van maga az ország. Én egy ténymegállapítással kezdeném, ami úgy szól, hogy az elmúlt 26 év összes kormánya felelős és történelmi, morális értelemb…
A/12564 Méltók lesznek-e egyszer az életben 1956 emlékéhez?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az, hogy az előző rendszer vagy bármely diktatúra bármely szereplőjének vagy vezetőjének olyan a megítélése, amilyen, elsősorban az önök felelőssége is. Azért ilyen a megítélésük, mert nincs feltárva az állambiztonsági múlt, nem let…
T/12458 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék röviden reagálni néhány, már korábban elhangzott felszólalásra, és kezdeném akkor a legfrissebbel, Mátrai Márta képviselőtársunk felszólalásával. Azért volt egy elszólás, ami egy pillanatra megütötte a fü…
T/12370 A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán ott kezdeném, és néhányan már utaltak rá, hogy az alapprobléma, a kulcsprobléma és a kiindulási pont az, amikor a szolgálati nyugdíjat, úgy, ahogy van, ki…
Napirend utáni felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azért kértem szót ma napirend után, mert szeretném az Országgyűlés és a képviselők által minél több ember figyelmét felhívni egy rendhagyó eseményre, úgy is mondhatnám, egy rendhagyó…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
MIRKÓCZKI ÁDÁM jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Fidesz, a Jobbik, a KDNP és az LMP képviselőcsoportja kezdeményezte az időkeretének kétszeresére emelését, így az időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 164 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 46 perc, a KDNP k…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy itt a vita első szakaszában a szokásos, egészen elképesztő és hajmeresztő vádaskodással találkoztunk, én erre mindenképpen szeretnék reagálni. Teljesen nonszensz az, ho…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Oly sokszor és oly sok formában elmondtam már, hogy nemcsak a szó klasszikus értelmében vett terrorizmus létezik, hanem főleg itt, Magyarországon és a magyar közéletet figyelve láthatjuk, hog…
T/10526 A határon lefolytatott menekültügyi eljárás széles körben való alkalmazhatóságának megvalósításához szükséges törvények módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, nem kell hosszan bizonygatnom, hogy a Jobbik eddig is támogatott minden olyan javaslatot, amely érdemben segítette akár a bevándorlás, akár a vélt…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt képviselőtársaim, akik még jelen vannak eme késői órán, vagy úgy is mondhatnám lassan, hogy jó reggelt kívánok mindenkinek. Nyilvánvalóan szeretném kiegészíteni a vitát annyiban, hogy az általam betöltött szak…
T/10416 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása T/10417 Egyes törvényeknek a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ahogy az előttem szólók többször, többféleképpen, de megerősítették a lényeget, nemcsak Magyarországra, hanem szinte a világ összes országára vonatkozó b…
V/10090 A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Elsőként a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor, összesen 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik, 15-15 percben, majd az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat. Ezut…
V/10090 A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy öt független képviselő kezdeményezte a rendelkezésükre álló időkeret kétszeresére emelését, így az időkeretek megoszlása a következő. Az időkeret a Fidesz képviselőcsoportjának 82 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 46 perc, a Kereszté…
T/10307 A terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Túl azon, hogy Móring képviselőtársunk már megelőlegezte, hogy a Jobbik támogatni fogja ezt a javaslatot, természetesen azért néhány illő észrevétellel még szeretnék élni, elismerve mindazt és…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
MIRKÓCZKI ÁDÁM jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, és a KDNP képviselőcsoportja, illetve öt független képviselő kezdeményezte a rendelkezésükre álló időkeret kétszeresére emelését, így az időkeret megoszlása a következő. A Fidesz képviselőcsoportjának 164 per…
A/9920 A korrupció ötven árnyalata - Miért nem vonják felelősségre a báránybőrbe bújt Farkas Flóriánt az ORÖ-val kapcsolatos visszaélései miatt? Miért lopott tableteket és túlszámlázásokat takar a fideszes cigányintegráció?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Fontos kérdés, amelyet a miniszterelnök úrtól szeretnék hallani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Napirend utáni felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napokban kaptuk a szomorú és megdöbbentő hírt, hogy életének mindössze 46. évében hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Artur Górski lengyel politikus, haláláig a szejm képviselője, Magyarország nagy barátj…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ma szót, hogy arra a nagyon fontos problémára felhívjam ismételten és sokadjára a figyelmet, amely a cigányintegrációs szerződések, pénzköltések vagy éppen visszaélések területén zajlik…
H/9366 A 2016-os év magyar-lengyel szolidaritás évének nyilvánításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt lengyel Vendégeink! Nagyon sokan, nagyon sokat és nagyon sokféleképp beszéltek már, és megemlékeztünk a lengyel-magyar kapcsolatok nagyszerűségéről, mélységéről. Éppen ezért most ebben a néhány percben sok…
A/9114 Mire kérnek valójában felhatalmazást?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Tisztelettel megvárnám miniszterelnök urat.
A/8192 Meddig még?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban talán egyetérthetünk, hogy Magyarország legnagyobb társadalmi feszültsége a cigány-magyar együttélésből fakadó konfliktusok miatt ilyen állapotú, amilyen, és talán abban is egyetérthet…
A/8192 Meddig még?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ebben egyetértünk. Szerintem minden épeszű ember Magyarországon a cigányság integrációjának sikeréért szurkol. Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy ez felelős politikai vezetés nélkül, akár a többségi társadalom szempont…
A/6359 Meddig tűri még?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Tisztelettel megvárnám a miniszterelnök urat. (Taps a Jobbik padsoraiból.)