33 felszólalás
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
MOHÁCSI JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Vendégek! Azt hiszem, a téma egy rettentően érzékeny területet érint, és nagyon fontos, hogy minél részletesebben és tüzetesebben foglalko…
T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról
MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én két törvényjavaslattal kapcsolatosan szeretnék megszólalni, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt elnök úr, mégpedig a szakképzési törvényt módosító jogszabállyal kapcsolatosan a 12. §-ról, amelynek új 31. pontja a modulzáró vizsgát definiálja megté…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásom lényege a kistérségi együttműködés és az a lehetőség, amit Sándor Klára képviselőtársam, illetve Kuzma László képviselőtársam is említett, hogy az a 300 ezres szám, amennyivel csökkent a gyerme…