545 felszólalás
H/4027 A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való részvételéről
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Nem fogom kihasználni az időkeretet, de itt elhangzott néhány kérdés, illetőleg megjegyzés a felszólalásommal kapcsolatban. Először is azt szeretném kérni a képviselőtársaimtól, hogy zárt ülésen elhangzó állami vezetői kérdéseket még plenáris ülésen se hozzu…
V/2258 A Transzatlanti Befektetési és Kereskedelmi Partnerség (TTIP) veszélyei és hatásai a fenntarthatóságra és szuverenitásra
NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim az Európai Parlamentből és a Magyar Országgyűlésből! A történészek azt mondják, hogy az európai vallásháborúkat az 1555-ös augsburgi vallásbéke zárta le. Ennek ellentmondani láts…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is azt szeretném jelezni, hogy itt az elmúlt hetekben ha szólt valamiről a magyar diplomácia, a magyar külpolitika ‑ a Merkel-látogatással, Putyin-látogatással, miegymás ‑, az pontosan az elszigeteltségről szóló vádaknak a teljesen té…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Valóban, háború van Európában, és 1989 óta nem volt ilyen súlyos az európai biztonsági helyzet. Az a foka az instabilitásnak, ami ma Európa hétköznapjait jellemzi, teljesen újszerű. Úgy gondolom, hogy ebben a hely…
H/1208 Az Európai Unió és a NATO értékei melletti kiállásról
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem látjuk sem az aktualitását, sem pedig az értelmét ennek a határozati javaslatnak. Az Európai Unió és a NATO melletti kiállásról szóló határozattervezet teljességgel indokolatlan és felesleges. Az európai uniós, illetőleg NATO-tagságunk ugyanis té…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnánk azt is, hogy választási kampány van, nincs abban semmi meglepő, hogy a határon túli magyarokkal szemben gyűlöletkampányt indított a baloldal. Az Index hasábjain láthattuk azt a minap, hogy több tí…
I/437 Hogyan járul hozzá a visegrádi országok együttműködése Magyarország energiafüggetlenségéhez?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A mai nappal véget ér a magyar visegrádi elnökségnek az elmúlt egy esztendeje, és véget ér az a másfél esztendő is, amit közép-európai évnek neveztünk el. A közép-európai kezdeményezés, illetőleg a visegrádi együttműködés elnöki…
I/437 Hogyan járul hozzá a visegrádi országok együttműködése Magyarország energiafüggetlenségéhez?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Az energetika kérdéseiben láthatjuk, hogy egyik pillanatról a másikra eljutottunk Ukrajnától Amerikáig, és a visegrádi együttműködés szerepe megkerülhetetlen; megkerülhetetlen ebben és számos egyéb külpolitikai kérdés sikeres megvalósításában. Fontos tudatosítanunk a…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, helyes, ha mindenki a saját dolgával foglalkozik. Így a parlamenti vizsgálóbizottság feladata a Snowden-üggyel foglalkozni, és bízunk benne, hogy ezt eredményesen fogja tenni. A kormán…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr három kérdést emelt ki, mind a három kérdésben azt kell mondanom, hogy fontosnak tartom, hogy egyetértés alakuljon ki. Az elmúlt hét végén valóban a magyar polgárok döntöttek arról, hogy világos, egyértelmű…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Fölháborító és tűrhetetlen, amit Gaudi-Nagy Tamás megengedett magának. Gaudi-Nagy Tamás, aki Morvai Krisztinának, a Jobbik listavezetőjének mind a mai napig tanácsadója. Először is a leghatározottabban elítéljük…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ami Pásztor István esetét illeti, engedjék meg, hogy idézzem Áder János köztársasági elnök úr nyilatkozatát: "Magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult honfitársaim helyett megkövetem Pásztor…
A/13417 Délvidék első Trianon-emlékművéről
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azt kell mindenekelőtt hangsúlyoznom, képviselő úr, hogy nem világos számomra a jogi helyzet, ezért szeretném arra kérni önt, hogy tájékoztasson a részletekről, juttassa el hozzám a rendelkezésére álló do…
A/13417 Délvidék első Trianon-emlékművéről
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Emlékművet állítani nem egy olyan bonyolult dolog. Tehát én azt szeretném kérni még egyszer, hogy amennyiben jogsértésre került sor, képviselő úr, akkor arról tájékoztasson, hozza nyilvánosságra a jogsértésre vonatkozó dokumentumok…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ukrajna függetlensége 1991 óta a magyar külpolitikának az egyik sarokköve. Úgy gondoljuk, hogy a transzatlanti biztonsági architektúrának egy döntő tényezője egy erős államisággal rendelkező Ukrajna…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fideszes Képviselőtársaim! Engedjetek meg, engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Akkor, amikor július végén a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen ott ültem Tőkés László és Orbán Viktor mellet…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr által is idézett hasonlatnál maradva, nem mindegy, képviselő úr, hogy mekkora az az ördög, ami megjelenik. Mert, úgy gondolom, attól függően, hogy mekkora az az ördög, ami me…
A/12851 Milyen lépéseket tervez a Külügyminisztérium a Székelyföldi Autonómia törekvések erősítése érdekében?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sokáig fogjuk még értelmezni azt, hogy mi történt a hét végén. Én úgy vélem, hogy alapvetően létezik egy mélyebb elvi válasz, és létezik egy, ha úgy tetszik, politikai válasz erre a kérdésre. Az elv…
A/12851 Milyen lépéseket tervez a Külügyminisztérium a Székelyföldi Autonómia törekvések erősítése érdekében?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Való igaz, hogy egy nagyon fontos aktualitása a székelyek nagy menetelésének, hogy hónapok óta zajlik Románia közigazgatási átalakításáról a vita. Valóban Románia dolga eldönteni, hogy milyen közigazgatási beosztása lesz, de a magyar kormánynak néhány vo…
I/12763 Miért lapítanak ennyire a Snowden - ügyben?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Martonyi János miniszter úr 2013. július 3-án valóban személyesen fogadta az amerikai nagykövetet, aki úgy tájékoztatott, hogy az Egyesült Államok betartja mindazon nemzetközi szerződéseket, amelyek jogalapo…
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvény módosításának célja, hogy megteremtsük a magyar jogi hátterét annak, hogy a Magyarországon megválaszt…
I/12400 Magyarország a szövetségkötési versenyben?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A 2010-ben elfogadott kormányprogramunknak valóban fontos részét jelenti a keleti nyitás. Három külpolitikai prioritásunk között, a nemzetközi szervezetekben való fokozott érdekérvényesítés, a térsé…
T/11820 Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodás kihirdetéséről
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kolumbiai és a perui szabadkereskedelmi megállapodás abba a szabadkereskedelmi megállapodási hálóba illeszkedik, amelyet az Európai Unió köt számos térséggel, régióval. A következő napirendi p…
T/12016 A Magyarország Kormánya és a Libanoni Köztársaság Kormánya között a diplomata útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A libanoni diplomata-, illetve szolgálati útlevelek kérdése egy olyan területe a vízumszabályozásnak, amely kívül esik az Európai Unió hatáskörén, és így az egyes tagállamoknak módjuk van arra,…
T/12017 Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Közép-Amerika közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már érintettem a kolumbiai, illetőleg a perui szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán, hogy valóban egy hasonló előterjesztésre is sor kerül még ma este. Közép-Amerika országait röviden hadd sor…
A/12121 Mit kíván tenni a Kormány Verespatak ügyében?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, 2000-ben bekövetkezett a nagybányai bányakatasztrófa, amelynek eredményeképpen, úgy gondolom, hogy nyugodtan mondhatjuk azt, hogy egy új időszámítás kezdődött a környezetvédelmi gondolkodás…
A/12121 Mit kíván tenni a Kormány Verespatak ügyében?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden csak annyit szeretnék jelezni Pálffy képviselő úrnak, hogy valóban nagyon felgyorsultak itt az események Verespatak körül, és fontos az, hogy se a magyar, se a nemzetközi közvélemény ne fáradjon bele Verespatak ü…
A/11478 Mit okoz a szlovák közigazgatás a felvidéki magyaroknak?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a szomszédsági kapcsolatainkban és a határon túli magyarok helyzetében kiemelkedően fontos kérdések vannak, így a közigazgatási reformoknak, a közigazgatási beosztásoknak a kérdése előfordul szinte mindegyik szom…
A/11478 Mit okoz a szlovák közigazgatás a felvidéki magyaroknak?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, a kérését teljesíteni tudjuk. Tehát kiemelkedő figyelemmel követjük a szlovák közigazgatási reform kérdését. Ahogyan már említettem, 1995-ben nagyon fontos volt, noha nem hozott sajnálatos módon eredményt, hogy a…
A/11484 Mit fog tenni?
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Nem nagyon értem, hogy miről szól ez az azonnali kérdése. (Dr. Józsa István: A demokráciát nem érted!) Úgy gondolom, képviselő úr, hogy először is, amit itt a végén megfogalmazott, hogy legyenek Magyarországon választások miegymás,…