545 felszólalás
T/10933 A Magyar Köztársaság, az Osztrák Köztársaság, a Bolgár Köztársaság, Románia és a Török Köztársaság között a Nabucco Projekt tárgyában létrejött Megállapodás kihirdetéséről
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Házszabálytól való eltérést a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a következő okokból támogatja. A Nabucco egy álom, és álommal nem lehet fűteni. Emlékeznek ezekre a szavakra, képviselőtársaim? 2007-ben hallhattuk Gyurcsány Ferenctől, Magyarorszá…
I/10842 Ej, ráérünk arra még?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben elvileg a kormány és a parlamenti munkacsoport már két és fél éve kiemelten foglalkozik a 2011-es magyar EU-elnökség kérdéseivel, feladataival, addig az érdemi események, határozott kormányzati lépések már korá…
I/10842 Ej, ráérünk arra még?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Megtudhattuk azt, hogy a kompetencia-, illetőleg személyiségfejlesztő tréning közbeszerzése folyamatban van. A kérdésem az volt, hogy miért van még mindig ilyen stádiumban ez az ügy. Megtudhattuk azt, hogy a gazdasági világválság miatt nincs költségvet…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Szlovákia parlamentje, az SZNT az elmúlt napokban tárgyalta és holnap fogadja el az államnyelvről szóló törvényt. (12.20) Ez a törvénytervezet súlyosan diszkriminatív a felvidéki magyarok anyanyelvhasználata tekinte…
I/9921 A magyar diplomácia további ellehetetlenülése
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Számtalan alkalommal felhívtuk már az MSZP-SZDSZ-kormány figyelmét arra az elkeserítő állapotra, ami a mai magyar diplomácia háza táján uralkodik, arra, hogy külképviseleteink a túlélésért küzdenek,…
I/9921 A magyar diplomácia további ellehetetlenülése
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Magyarország egy demokrácia. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ma még! - Most még! - Közbeszólások. - Az elnök csenget.) A külképviseleti rendszer 20 százalékának átalakítása olyan stratégiai kérdés, amiben többpárti konszenzus kialakításá…
I/9146 Déli Áramlat?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2009. március 10-én, a múlt kedden moszkvai látogatása során újabb átláthatatlan tárgyalásokat folytatott a Déli Áramlat gázvezeték felgyorsításának lehetőségeiről. A hírek szerint 2008. február 28-án már megkötött, a Déli…
I/9146 Déli Áramlat?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ne feledjük, hogy nem akármiről van szó, hiszen a Déli Áramlat gondolatának megszületésében döntő mozzanat volt a Nabucco-gázvezeték ellehetetlenítése. Akárhány Nabucco-konferenciát szervezhet a kormány, a Déli Áramlat körüli átláthatatlan…
I/8896 A KMKF becsületéről, diplomáciánk integritásáról
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Göncz Kinga külügyminiszter asszony február 17-én az új szlovák kollégájával történt tárgyalás után a következőket nyilatkozta: "Érdemes lenne felülvizsgálni az Országgyűlés határozatát a Kárpát-medencei Magya…
I/8896 A KMKF becsületéről, diplomáciánk integritásáról
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Asszony! Gondolom, ön is tisztában van azzal, hogy miniszter asszony lehetetlen helyzetbe hozta a parlamenti bizottságokat és a magyar külpolitikát. Immáron nemcsak a KMKF-ről van szó, hanem a magyar diplomácia hitelességéről, a parlament konszenzusos dönt…
H/4629 A határon túli magyarok emberi jogi helyzetének figyelemmel kíséréséről
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban abból indultunk ki Balog Zoltán képviselőtársammal, hogy eljött az ideje annak, hogy a világban érhetővé tegyük azt, hogy mit gondolunk arról, hogy milyen a határon túli magyarok helyzete, hogy van magyar ügy a Kárpát-medencében. Mind e…
P/7027 A Szlovák Köztársaságban tapasztalható, magyar vonatkozású, aggodalomra okot adó eseményekkel kapcsolatban
NÉMETH ZSOLT, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy az elnök úr már ismertette, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata a Szlovák Köztársaságban tapasztalható magyar vonatkozású, aggodalomra oko…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külügyi költségvetés néhány vonatkozásához szeretnék hozzászólni. Kezdeném talán egy olyan kérdéssel, ami legutóbbi képviselőtársam felvetését figyelembe veszi, nevezetesen, nem igényelne különösebb világgazdasági, pénzügyi válsági magyarázat…
T/6444 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
NÉMETH ZSOLT, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külügyi bizottság a mai napon megtárgyalta a köztársasági elnök úr átiratát ebben a kérdésben, illetőleg a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény módosítását, amit benyújtott a kormány a parla…
A/6457 Meddig tűrünk?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter asszony, önt érdemes interpellálni. Egy nappal azután, hogy benyújtottam az interpellációmat, ön bekérette a szlovák nagykövetet, s ha véletlen ez az egybeesés, annál örvendetesebb. Noha ígéretes az a kezde…
A/6457 Meddig tűrünk?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! A határon túli magyar ügyek több tárcát, több ágazatot érintenek. Nyilvánvaló, hogy nagyon fontos a nemzetközi szervezetekben történő fellépés, hiszen közvetlenül a nemzetközi szervezeteket érintő jogsértő gyakorlattal is dolgunk van, de a nemzetpol…
P/4267 Az Országgyűlés politikai nyilatkozata a demokratikus Kubáért
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A kubai szolidaritás napját ünnepeltük a múlt héten. Több fórumon került sor immáron a szolidaritásunk kinyilvánítására a kubai politikai bebörtönzöttekkel. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a Fidesz parlamenti frakciójában é…
I/5161 Kárpátaljai kálvária
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság 2008. február 7-én ítéletet hirdetett Kovács Miklós kontra Ukrajna ügyben. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hat éve küzdött az igazáért, és győzött. Mint emlékezet…
I/5161 Kárpátaljai kálvária
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy elszalasztják ezt a lehetőséget, ezt a kiváló alkalmat, hogy korrigálják a Kárpátalja-politikájukat. Sajnálom, hogy még annyira se futotta önnek, államtitkár úr, hogy üdvözölje azt, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság igazsá…
A/5134 Energiapuccs
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az energiapuccs egy hete történt. 25-én megállapodott Medvegyev úrral a magyar miniszterelnök, majd 28-án, szűk három napra rá Moszkvában alá is írták a Déli Áramlatról szóló szerződést. Államtitkár úr, az ön kormánya a…
A/5134 Energiapuccs
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Nem beszél magáért, államtitkár úr. Én olyan egyszerűen kérdeztem öntől, hogy miért nem hajlandóak kijelenteni, hogy a Nabucco a prioritás. Ön annyi mindenről beszélt itt, a Fidesz amerikai megítéléséről, hallhattunk a puccsról, hogy ön szerint ez miért nem puccs, de erre az e…
H/5005 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról
NÉMETH ZSOLT, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak egy gondolatot szeretnék elmondani a külügyi és határon túli magyarok bizottsága elnökeként. Amellett, hogy természetesen a bizottság egyhangúlag támogatta a kezdeményezést - és erről mo…
H/5005 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Ház! A négy párt kezdeményezése valóban azt mutatja, hogy a KMKF életképes kezdeményezésnek bizonyult, sőt, ma már azt is elmondhatjuk, hogy nagykorú lett; a négy párt kezdeményezése. Hiányzik az ötödik párt; az ötödik párt hiányzik a magyar nemzetpolitikából. 2001 jú…
I/5026 Külügyi ingatlan-panama?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! (Az elnök csenget.) Súlyos jogsértések jutottak tudomásomra a Teleki László Alapítvány megszüntetésével kapcsolatban (Moraj az MSZP soraiban.), nehezen találok szavakat arra, ami ebben az egy, látszólag apró ügyben történt. V…
I/5026 Külügyi ingatlan-panama?
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! Azt hiszem, hogy a szakértők a Külügyminisztériumban önt félrevezették. A Teleki László Alapítvány soha nem volt közalapítvány, noha a kormány alapította, de nem volt közalapítvány, miniszter asszony, és ebből fakadóan a megszüntetett alapítványi va…
T/4677 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4678 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről H/4679 A Lisszaboni Szerződé
NÉMETH ZSOLT, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház!Excellenciás Hölgyek és Urak! A külügyi és határon túli magyarok bizottsága a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot 15 igen sz…
T/4558 A Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a kishatárforgalom szabályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök csenget.)A magyar-ukrán kishatárforgalmi megállapodás rendkívül jelentős dokumentum, különösen annak fényében, hogy 2002 óta jelentős nemzetpolitikai jogszabály esetében nem alakult ki egyetértés a Magyar Országgyűlésben. Ez az…
Napirend előtti felszólalások
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tegnap Románia és Erdély első alkalommal választott európai parlamenti képviselőket. Elgondolkodtató, hogy az országos részvétel nem érte el a 30 százalékot, noha tudjuk, hogy Románia nem elszigetelt példa e tekintetben. Lelkesítő ugyanakk…
J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Szülőföld Alap vitája mindenféleképpen örvendetes, hiszen a tavalyi esztendőben ez elmaradt, és örülünk annak, hogy az idei esztendőben megtartatik. Hozzáteszem, hogy bízunk abban, hogy a…
J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, nagyon szerteágazóan sikerült számos hozzászólónak megfogalmazni, hogy miért hasonlít szent Sebestyénhez a Szülőföld Alap. Ezer sebből vérzik, és sajnálatosnak tartom, hogy szemmel láthatóan önök nem vesznek ezekről a problémákról t…